[12.04.]
Ha valami, ez a kiállítás tényleg ezerszer jobban sikerült, mint arra számítottam. :)
Meglepően sokan voltak, rengeteg dicséretet kaptam, folyamatosan beszéltem emberekkel, gyorsan egy beszédre is felkértek, de annyira fel voltam dobódva, hogy még az is simán ment, a barátnőim elmondása szerint úgy csillogott a szemem végig, hogy jó volt rámnézni, illetve meg is interjúztattak, amire nem számítottam, de igyekeztem minél jobban kezelni a helyzetet.
Jó sokáig elhúzódott a kiállítás, mindenesetre amikor már vége lett, összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem mindenkitől, Casso pedig gond nélkül bevárt, majd beültünk a kocsijába.
- Olyan jó volt ez az egész - állapítottam meg teljesen feldobódva, mire Casso elmosolyodva rám nézett.
- Az volt, Szöszi. Ügyes vagy.
Akárhogy is, az ő szemében mindig értékesnek éreztem magam. <3
A Vörösmarty térre mentünk, ahol Casso a környéken lerakta a kocsit, majd elindultunk ketten a karácsonyi vásárban.
- Merre menjünk? - néztem rá.
- Te vagy a főnök - tette fel a kezeit derűsen.
- Akkor ebből forró csoki lesz. Vagy sült gesztenye - csillantak fel a szemeim az új ötletem megjelenése miatt - Érzed te is a sült gesztenye illatot, ugye?
- Leginkább a karácsony-illatot, de végülis van benne sült gesztenye is, ja - pillantott körbe - Ott van - mutatott az egyik bódéra.
- Veszünk?
- Vehetünk.
Odamentünk a sült gesztenyéshez, ahol állt egy kisebb sor, aztán végül sorra kerültünk és vettünk egy nagyobb adagot alapjáraton nekem, de megbeszéltük, pontosabban a lelkére kötöttem, hogy majd vesz belőle.
- Annyira szeretem a karácsonyt - vallottam be elérzékenyülve az este hangulatától.
Karácsonyi zenék szóltak, világítottak a különböző fények, terjengtek az illatok, hűvös, téli idő volt, mégsem fáztunk annyira a vásár melege miatt, annyira idilli volt az egész, hogy ilyenkor még az emberek sokasága is dob a hangulatomon. <3
- Ja, tudom - pillantott rám Casso mosolyogva, miközben lelassítva megálltunk az egyik karácsonyfa alatt.
- Te hogy állsz a karácsonnyal? - kérdeztem rá.
- Mármint idén?
- Akár - mosolyogtam.
Casso a hajába túrt, majd őszintén válaszolt.
- Ha ezt egy hete kérdezed, lehet azt mondtam volna, hogy rohadjon meg az egész, de most már kezdek el lenni vele - pillantott rám a halvány gödröcskéivel az arcán.
- Csinálunk egy nagyon karácsonyi-karácsonyt? - kérdeztem belelkesülve.
- Na jó, ez mit takar? - röhögte el magát szórakozottan.
- Menjünk el majd korcsolyázni, készítsünk forró csokit, mézeskalácsot, nézzünk karácsonyi filmeket, veszek majd magamnak egy jó, nagy, karácsonyi pulcsit... - soroltam fantáziálgatás közben, Casso pedig jókedvűen hallgatott, majd megadva magát, elhagyta egy apró nevetés a száját.
- Oké, ha a filmekben kapok legalább valami vétó-jogot, vagy bármi ilyet - szögezte le szórakozottan.
- Ha ez kell, kapsz - vigyorogtam.
- Akkor megvan a deal - mosolygott derűsen, miközben lopott egy gesztenyét.
Eddig is nagyon örömteli hangulatom volt a kiállítás miatt, most viszont olyan boldognak éreztem magam, hogy szerintem abba se tudtam hagyni a mosolygást.
Időközben elindultunk sétálni a vásárban.
- Szerinted vegyek ajándékot? - kérdeztem, miközben a különböző árusok kínálatait nézegettem.
- Kétezerötért egy random manót? Én megfontolnám - jegyezte meg Casso szórakozottan mosolyogva, ahogy a tekintetemet követte, mire elnevettem magam.
- De nézd, milyen cuki - magyaráztam nevetve.
- Január elsejétől el fogod rakni és soha nem használod semmire. Addig se, viszont addig legalább ki tudod rakni valami nagyon random helyre a szobádban - vázolta fel jókedvűen.
- Nem vagy elég elvakult - nevettem - Juj, de szépek ezek az ékszerek! - csodálkoztam, ahogy elhaladtunk az egyik bódé előtt - Jó estét - köszöntem az eladó néninek kedvesen.
Az eladó hamar felvilágosított minket, hogy melyik ékszer pontosan miből van, milyen ásványból, amik hogyan hatnak majd rám, Cassora rá se néztem inkább, tudtam, hogy milyen mosolyt fogok látni rajta, viszont a néni nagyon kedves volt és az ékszerek is tetszettek, úgyhogy adtam magamnak időt válogatni közülük.
- Ez rózsakvarc? - érdeklődtem kedvesen az egyik nyaklánc rózsaszínes medálját nézegetve, ami leginkább tetszett.
- Igen, a másik fele pedig morganit - válaszolt az eladó rámmosolyogva, majd kivette a medált a helyéről - Mindkét kő a szerelmet szimbolizálja, megnyitják a szívet, segítenek oldani a bizalmatlanságot, bízni a szeretetben, mások és önmagad elfogadásában, illetve szívfájdalmak és traumák elengedésében is segíthetnek. Rendkívül nőies ásványok.
Ezután az eladó más érdeklődőkhöz is fordult, én pedig Cassora néztem.
- Szerinted hogyan állna?
Casso elnevette magát.
- A szeretet köve? - kérdezett vissza szórakozottan a költőies név miatt, mire én is halkan felnevettem.
- De komolyan, ha csak az ékszert nézed.
- Vedd fel és értékelem.
- Szerinted felpróbálhatom? - bizonytalanodtam el.
- Felpróbálhatja? - kérdezte Casso az eladótól egyszerűen.
- Persze, itt van egy tükör is - nyújtotta oda nekünk a néni kedvesen.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá, majd Cassora néztem - Be tudod csatolni? - kértem meg a nyaklánccal a kezemben.
- Ja, add csak.
Casso átvette a nyakláncot, mire eltűrtem a hajamat, hogy a nyakamhoz férjen, ő pedig mögém állva szépen feltette rám az ékszert.
- Úristen, de szép! - csillantak fel a szemeim, ahogy a tükörben néztem magam - Na? - pördültem Casso felé, mire egy halvány mosollyal az arcán végigpillantott rajtam.
- Oké, meggyőztél - mosolygott rám.
- Ez az - vigyorogtam, majd nemsokára ki is fizettem a nyakláncot.
Most már enyém a szerelem köve, szóval senki nem állíthat meg. :)
Az este során természetesen magamon hagytam még a nyakláncot, egy másik árus meg is dicsérte rajtam később.
- Ha tudom, hogy mindenkit bevonzol ezzel, nem hagyom, hogy megvedd a szerelemkövet, az biztos - jegyezte meg Casso poénból, mire felnevettem.
- Ez van - mosolyogtam jókedvűen, ő pedig szórakozottan rámnézett, majd elröhögte magát.
Ahogy továbbmentünk, időközben egy csoport ember majdnem belémjött, amit én észre sem vettem, mert közben beszéltem, Casso viszont, miközben hallgatott, ösztönből a kezemet megfogva közelebb húzott magához oldalt, hogy ne sodorjanak el, amivel meglepett, így automatikusan a karjához nyúltam.
- Köszi - igazítottam meg a hajam megilletődve, ahogy elengedtük egymást - Egy kicsit mint ha egyre többen lennének errefele - pillantottam körbe.
- Mert egyre beljebb vagyunk - válaszolta Casso egyszerűen - Anyukádnak megígértem, hogy vigyázok rád amúgy - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán, miközben nem tudtam nem észrevenni, hogy bár eddig a csuklómat fogta, ahogy elhúzott, lassan lekúsztak az ujjai a kézfejemre és gyengéden megfogta a kezem, olyan természetesen, hogy ettől magamban egyből vigyorogni kezdtem.
- Mikor? - kérdeztem vissza, abba se tudva hagyni a mosolygást.
Casso egy halvány mosollyal az arcán rákulcsolta az ujjait az enyéimre, mire olyan pillangók kezdtek el csapkodni a gyomromban, hogy nem csodálkoztam volna, ha annyira elgyengülnek a lábaim, hogy szépen összehullok itt mellette.
- Összefutottunk a kiállításodon. Cuki volt amúgy.
- A családom imád téged - mosolyogtam rá - Illetve a keddi sütik után az egész családodat is - tettem hozzá nevetve - Tényleg, megkóstoltad már őket?
- Ja, miután kedden elmentél.
- És, kaptál cukormérgezést végül?
- Nem tudok róla - röhögte el magát.
Eközben elhaladtunk egy "forralt bor" felirat mellett, amit Casso vett észre előbb, és szórakozottan felhívta rá a figyelmem, úgyhogy ezzel rá is vett a dologra. :)
Egy kisebb adagot kértem csak, amit ahogy megkaptam a papírpohárban, már kóstolás előtt az egekig magasztaltam, mivel a picit kihűlt kezemet tökéletesen felmelegítette.
- Megállhatunk amúgy, amíg megiszod - nézett rám Casso.
- Jó, csak akkor keressünk valami kevésbé forgalmas helyet.
- Ja, én is úgy gondoltam.
Picit odébbvonultunk, majd végül megálltunk az egyik karácsonyfa mellett, az egyik faház mögött, ahol szinte alig voltak, így nem kerülgetett mindenki.
- Egyébként bocsánat, hogy most egész délután ide-oda ráncigállak - láttam be, miközben ránéztem.
- Ma a tied vagyok, Szöszi - válaszolta egyszerűen, egy kedves mosollyal az arcán, mire én is elmosolyodtam.
- Én is a tied, szóval, ha valahova szeretnél menni, mondd, és mehetünk.
- Feltétlenül - ígérte meg derűsen.
Beleittam a forralt boromba, ő pedig zsebre tett kezekkel pihentette rajtam a tekintetét, majd egy pár másodperc múlva kinyújtotta az egyik kezét, az égre felnézve.
- Esik a hó - jegyezte meg elmosolyodva, ahogy rámnézett, mire felcsillantak a szemeim.
- Komolyan? - lelkesültem be.
- Ja, szerintem. Mondjuk, ha már rendeltem neked, ez a minimum - tette hozzá poénból, mire halkan elnevettem magam és felnéztem az égre.
- Ez az este olyan tökéletes - állapítottam meg teljesen elérzékenyülve, úgy mindentől egyszerre, mire elmosolyodott - Egyébként, negyedike van. A régi hónapfordulónk.
- Jól kell dátumokat választani, Szöszi.
- Szerintem ez elég jól összejött - gondoltam bele mosolyogva.
- Szerintem is.
Miközben a forralt boromat kortyolgattam, halkan elbeszélgettünk az összes témáról, ami csak eszünkbe jutott, majd ahogy kidobtam a poharat, eldöntöttük, hogy sétáljunk egy kicsit a környéken, csak úgy, nyugodtan.
Ahogy Casso közben újra rákulcsolta a kezét az enyémre, ösztönösen mosolyogni kezdtem, de szerintem erre számított is.
Végigsétáltunk az egész karácsonyi vásáron, majd végül egy kicsit félreesőbb, idilli helyen, a fénysorok alatt megálltunk, hogy elrakjak egy-két dolgot a táskámba, amiket útközben vettem.
- Tudod, mire gondoltam? - néztem rá az új ötlettől felcsillanó szemekkel, amit még el se mondtam, de ő már mosolygott rajtam előre, és azon, hogy meg fogja adni magát úgy is, akármilyen hülyeséggel állok elő - Csináltassunk ilyen... fényképet. Olyat, tudod, amihez be kell ülni egy ilyen kis helyre, amit elhúzunk függönnyel, bedobunk pénzt, csinál három képet és kinyomtatja nekünk - magyaráztam lelkesen, mire elnevette magát.
- Játsszuk el az amcsi sorozat vibe-ot? - kérdezte szórakozottan.
- Olyasmi - nevettem el magam.
Casso röhögve beletúrt a hajába.
- Oké, felőlem - adta meg magát, de mindketten tudtuk, hogy egyébként nem minden élethelyzetben tudtam volna rávenni erre. :) - De az amúgy a vásár másik felén volt.
- Ráér még, csak mondtam - mosolyogtam rá, majd felnéztem - Ez most olyan hangulatos itt, nem?
- Kábé ugyanolyan, mint a vásár összes többi pontja, de ja, végülis - biccentett körbenézve.
- Továbbra is imádom a karácsonyt - láttam be újra.
- Ja, látom - értett egyet egy halvány mosollyal az arcán.
Ahogy közben esett a hó, bár a legtöbb hópehely a felettünk lévő fán landolt, ránk is hullott jópár, rám is, rá is, de ez egyikőnket se zavarta.
Egymással szemben álltunk, és talán fel se tűnt először, ahogy elvesztünk egymás szemeiben.
- Szeretnél mesélni arról, hogy miben sikerült előrébb jutni anyukáddal? - kérdeztem óvatosan, egy kicsit mélyebb témára rátérve, mire beletúrt a hópelyhektől picit csillogó, puha hajába.
- Leginkább azt tudom mondani, hogy komoly, hogy rá tudtam venni magam erre az egészre miattad.
- Nehéz volt? - néztem rá aggódva - Vagy rossz?
- Nem, csak... - szedte össze a gondolatait őszintén - Fura. Mármint, ezek azért elég régi dolgok, meg nem is nagyon szoktam róluk beszélni, szóval... ja. De amúgy jól jött, meg anyám is elérzékenyült tőle. Asszem tényleg volt értelme így, de fixen nem tudtam volna rávenni magam erre a beszélgetésre, ha nem kérsz meg, úgyhogy leginkább... kösz. Tényleg - nézett rám.
- Már mondtam, de attól még nagyon örülök, ha úgy érzed, hogy segített - mosolyogtam rá - Szerintem nagyobb szükséged volt már rá, mint ahogy azt érzed.
- Ja, valószínűleg - látta be - Anyának is mondtam amúgy, hogy te jobban vágod, meg meg tudod fogalmazni az érzéseimet, vagy hogy mire van szükségem, mint én, és lassan kábé tényleg így van - közölte elröhögve magát.
- Fordítva is - mondtam őszintén mosolyogva - Talán így egészítjük ki egymást. Így is - gondoltam bele.
- Van benne valami.
Erre elmosolyodtam, Casso pedig egy pár pillanatig elkapta a tekintetét, majd őszintén megszólalt.
- Oké, néhány dolog, amit már ki akarok mondani, figyelj - vágott bele őszintén, visszanézve rám - Csak mert gondolom, az utóbbi időben kettőnk közül eléggé én tűnök annak, aki jobban távol akarja tartani magát, meg mit tudom én, mennyire voltam meggyőző a múltkor, de amúgy... szóval nem - vázolta fel egyszerűen, a hajába túrva, eloszlatva a lehetséges kételyeimet - Bocs, ha nyálas leszek, de valszeg az leszek, számítsd be karácsonyi ajándéknak, vagy nem tudom. Rohadtul a legjobb lány vagy, akit ismerek, Leni - közölte tényként, nekem pedig már ennyitől is szaporábban kezdett verni a szívem - De tényleg, és amúgy ezt addig is tudtam, amíg együtt voltunk, meg azt is, hogy nekem melletted kell lennem, mert tényleg téged kerestelek egész eddig, de ezek az utóbbi két hónapban konkrétan be is bizonyosodtak, szóval eddig is tudtam, most viszont már rohadtul biztos is. Tudom, hogy elég sok szar tulajdonságom van, amikkel nem dobok sokat a kapcsolatunkon, bocs, hogy alapból egy hülye vagyok, tele vagyok exekkel, lányokkal, akikkel kavartam, meg elég szar háttérsztorikkal érkeztem hozzád, rohadt toleráns vagy, nem is értem, hogy csinálod, és ezek elég sokszor be is kavartak kettőnk között eddig, de amúgy... szóval hogy ezektől ne aggódj. Most már. És bocs, hogy még mielőtt lett volna ez az egész szar Ákossal, a toxikus-dolgokkal, a szünetünkkel, meg az összes faszsággal, kizártalak a problémáimból, meg megpróbáltam beadni, hogy nincs gáz, az volt, rohadtul, nem tehettél róla, de nagyon sok minden gyűlt össze és már nehéz volt, én meg éreztem, hogy ebből mélypont lesz, mert már volt ilyenem, és... fogalmam sincs, tippem se volt, mit csináljak ezzel, mert amúgy te pont olyan vagy, aki simán a vállára vette volna mindezt, ezt meg nem akartam, mert neked is megvoltak a saját problémáid, szóval nem kizárni akartalak, csak... ezt így kicsit elbasztam. De amúgy nem benned kételkedtem, amikor elkezdtem megsejteni, hogy Ákos beléd van esve, és később se néztem rád úgy, mint... szóval nem néztem rád Lizaként, és bocs, hogy felhoztalak párhuzamnak, amikor tudom, hogy ezt gyűlölöd, én is gyűlölöm, és nem akarom, hogy úgy érezd, hogy egy másodpercig is egynek vettem a két sztorit, mert amúgy nem. Az egészet gyűlöltem, Leni, az a hét, mielőtt szétmentünk volna, Jézusom... félretéve, hogy amúgy mik történtek, konkrétan mindenért bocsánatot tudnék kérni, esküszöm, alapból, hogy leléptem három napra, aztán visszamentem, mindent megkérdőjeleztem veled, a fejedhez vágtam, hogy csalódtam benned, meg az összes faszság, amikkel mind megsirattalak, nem akarom tudni, mennyire, csak azért, hogy utána szétköltözzünk, összevesszünk, smároljunk a szobámban, aztán... több is, másnap meg szakítsunk, aztán két hét múlva kábé megint szakítsak veled, közöljem, hogy szeress ki belőlem, akarjam neked eljátszani a kedvenc számodat, mielőtt az új csávóddal telefonálnál, mit tudom én az egészet, jobb is, ha elengedjük ezt, asszem. És amúgy lehet, hogy amíg külön voltunk, nem voltam egyedül, de hidd el, hogy rohadtul végig bármelyik másodpercben vissza tudtam volna menni hozzád, ha nem törődök azzal, hogy te készen állsz-e rám, meg se próbáltam teljesen túllépni, komolyan, úgy se tudok. Nem tudom, miken mentél keresztül, amíg külön voltunk, mondjuk alapból aggaszt, hogy előjöttek pánikrohamaid tök régi dolgokon, meg amit mondtam, tényleg, hogy volt miért megfestened mindent, amiket ma kiállítottál és mindenki azt hitte, hogy csak mások miatt csináltad, bocs, hogy pont ekkor nem voltam veled, még ha nem is érzed úgy, hogy ezért bocsánatot kéne kérnem, attól még ezt így ki akartam mondani, viszont amúgy ezek mellett meg egy csomót fejlődtél, vagy nem tudom, hogy mondjam ezt normálisan, kiragyogsz, de tényleg, amit rohadtul jó látni. Amikor szétmentünk, komolyan megijedtem, Leni, alapból, mert volt az a sztori még a szüleimmel és tényleg elkezdtem azt érezni, ami meg nagyon nem akartam lenni, elég volt egyszer, meg ott volt még amilyennek láttalak, ahogy összeomolsz, aztán azt láttam, hogy ahogy épülnél fel, annyiszor esel vissza újra, ahányszor beszélünk, megijedtem ettől az egésztől, tényleg, és nagyon utáltam is, hogy ilyen hatással vagyok rád. De asszem most már eljutottunk oda, hogy tényleg megpróbálhassuk ezt megint, mert én meg akarom - mondta őszintén, rám nézve - Komolyan.
- Én is - néztem rá ezerrel verő szívvel.
Egy pár pillanatig egymás szemébe néztünk, majd végül ő törte meg a csendet.
- Akkor, belevágunk újra, Szöszi? - kérdezett rá egy kicsivel halkabban, miközben akaratlanul elszökött a tekintete egy pillanatra a szememről, végig rajtam.
- Szeretném - mosolyodtam el egy picit.
Erre Casso is elmosolyodott, a következő pillanatban pedig egyszerre tévedt a tekintetünk a másik ajkaira.
Egy pár másodpercig mindkettőnk tekintete a másik ajkai és szemei között cikázott, majd végül mindketten elmosolyodtunk újra, és megadva magunkat az érzéseinknek, egymáshoz hajolva egyszerre csókoltuk meg egymást.
A csókunk közben Casso megsimította a hajamat, majd az arcomat, mire az én kezeim is a tarkójához szöktek, lábujjhegyen állva viszonozva a csókját, miközben a gyomromban repdeső pillangók folyamatosan jelezték, hogy mennyire bele tudnék veszni ebbe a pillanatba egy életre.
Ahogy először elváltak az ajkaink egymástól, adtunk magunknak pár pillanatot, amíg felfoghatjuk az előbb eltelt másodperceinket, de erre nem sok időnk volt, mert Casso a következő pillanatban visszahajolva hozzám, megcsókolt újra, ezúttal az előzőnél is szenvedélyesebben, olyan hevesen, hogy szinte teljes testemmel beleremegtem.
Hosszasan csókolt, és olyan szédítően, hogy szinte forgott körülöttem a világ, majd megcsókoltuk egymást újra és újra, ő közben a derekamat átölelve szorított magához, én a nyakát karoltam át, ő végigsimított, én beletúrtam a hajába - minden megszűnt körülöttem létezni, a szívem olyan szaporán vert, hogy majdnem kiugrott a helyéről, a lábaim kishíján kihullottak alólam, szédítően érzelmes, heves és szenvedélyes pillanat volt, ami mindent felölelt az utóbbi hetekből, vágyakkal felfűtve, és minden csak fokózodott, minden csókunkkal egyre inkább, ott, a fények alatt, a hóesésben.
Amikor egy kicsit elhajoltunk egymástól, az arcunk között alig tartva valamennyi távolságot, a másik ajkán pihentetve a tekintetünket, kicsit szaporábban mozgó mellkassal megvártuk, hogy melyikünk fog először megszólalni ezek után, majd végül suttogva, egyszerre megtörtük a csendet.
- Szeretlek.
- Szeretlek.
Ahogy realizáltuk, hogy ezt tényleg gyakorlatilag egyszerre mondtuk, halkan elnevettük magunkat, Casso pedig az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve megszólalt újra.
- Rohadtul hiányoztál, Szöszi. Esküszöm, ez volt a legkeményebb két hónapom.
- Nekem is - vallottam be őszintén - És nagyon szeretlek - mondtam ki újra, hangosan dobogó szívvel.
- Én is téged, Pöttöm.
Ahogy ezt kimondta, a következő pillanatban már hajoltunk vissza egymáshoz, hogy minden egyes elcsattant csókkal megpecsételjük az összes elhangzottat.
Két alkalommal lehet igazán megérezni valakinek vagy valaminek a hiányát, amikor elveszítjük, majd amikor visszatérhet az életünkbe.
Ő pedig eszméletlenül hiányzott már. <3

Mai nap - 5/5***: nincsenek szavak. <3