Szeptember 7. (hétfő)
Az első napom az egyetemen. Úristen.
Gólyatáborban már voltam, nagyon jól éreztem magam és összeismerkedtem egy csomó emberrel (illetve ugye Noémi is itt volt, szóval közösen is tudtunk érvényesülni), - Casso is volt a sajátján, szerintem magától értetődő, hogy ő egy pillanatig nem görcsölt semmin, de már is összehaverkodott a gólyák minimum felével, kétszer volt azóta bulizni egyetemtársakkal, itt is imádják, csináljunk úgy, mint ha ezen meglepődnénk :D - de ettől függetlenül a barátommal ellentétben én izgultam.
Direkt fél órával korábbra állítottam az ébresztőmet, mint amennyire szükséges lett volna, mert ismerem magamat, és egy stresszes reggelen csak azzal tudok még tovább rontani, ha ráadásul megcsúszok időben és kapkodok.
Szegény Casso. :) Majd kitalálok neki valami fájdalomdíjat, amiért kelhetett velem együtt korán.
Tegnap már kiválasztottam a ruhámat, amit fel akartam venni, hogy ezzel megkíméljem magam.
- Ugye ez jó lesz így? - álltam a barátom elé, aki teljesen chillesen, ráérősen nyomkodott a kanapén ülve, amíg pörögtem, mire Casso felpillantott rám.
- Szép vagy.
- De nem kirívó?
- Nem, szép vagy - ismételte meg halványan mosolyogva, mire stresszesen végignéztem magamon, hogy valóban nem kirívó-e, amit észrevett, szóval részben megadta magát - Oké, fordulj körbe.
Háromszázhatvanfokosan körbefordultam, hogy mindenhol lásson és meg tudja állapítani, hogy tényleg nem túl dekoratív-e a szettem.
Egyébként egy fehér rakott szoknya volt rajtam, pasztellszínű, szűk, "v" nyakú, a hátán kivágott felsővel, meg ékszerekkel.
- Na, végeredmény, kibaszott szép vagy - fokozta mosolyogva.
- De...
- Nem kirívó, nyugi már. Attól, hogy tökéletes vagy, nem vagy kirívó.
Erre felcsillant szemekkel elmosolyodtam.
- Ez nagyon cuki volt - mosolyogtam megilletődve.
- Ja, tudom.
Akkor jó. :)
Viszont amikor beszálltunk a kocsiba, sunyiban egyből megírtam Sacinak, hogy együtt olvadozzunk. :)
Cassoval az út alatt végig beszélgettünk, majd az Andrássy úton, a Képzőművészeti előtt megállt, hogy ki tudjak szállni.
Mármint, a lehetőségem meglegyen, de egyébként csak majd.
- Nem tudom eldönteni, hogy most, vagy gimikezdéskor izgultam jobban - vallottam be elnevetve magam - Nyitásokban soha nem voltam erős.
- Nem tudom, Szöszi, nekem azért a gimis nyitásod bejött - mosolyodott el halványan.
Elég egyértemű volt, hogy mire gondol, úgyhogy én is elmosolyodtam.
- Jó, megígérem, hogy most senkibe nem esek bele első látásra - nevettem el magam - Mondjuk legutóbb is elég jól kijöttem belőle... - vigyorogtam rá.
Casso elröhögte magát, majd kicsit oldalt fordulva kinézett az ablakon az egyetem körül lévő diákokra.
- Figyelj, ő például egész jó - mutatott egy velünk egykorú srácra szórakozottan, lehetőségként, mire felnevettem - Őt ütöm le először - gondolt bele jókedvűen.
- Majd mindenkinek a hátára ragasztok egy cetlit, akibe beleestem és akkor tudni fogod.
- Leütök mindenkit, az a biztos.
Egyszerre felnevetve összenéztünk, majd Casso mosolyogva az arcomhoz nyúlt és odébbsöpörte az egyik hajtincsemet, hogy ne legyen útban.
- Legyen szép napod, Szöszi - mondta, mire mosolyogva néztem vissza rá.
- Neked is. Érezd jól magad nagyon - néztem rá, valószínűleg a szerelemtől csillogó szemekkel, mint mindig, mire Casso a szemeimbe nézve elmosolyodott, majd odahajolt hozzám és hosszasan, az arcomat és a másik kezével gyengéden a combomat simogatva megcsókolt.
Azt hiszem, így már csak jó napom lehet. <3
Amikor kiszálltam a kocsiból, Noémi is épp akkor érkezett meg Jakabbal, szóval odamentem hozzájuk.
Noémival megöleltük egymást, Jakabbal is, barátilag, majd bementünk az épületbe.
Jakabtól nyilván különváltunk időközben, Noémival pedig kettőnk tájékozódási képességeit összevetve megkerestük, hogy hova kell mennünk.
Az első egyetemi óránkon, meg úgy igazából egész nap csak az volt a téma, hogy mik a követelmények, az elvárások, sok-sok infó, amikre folyamatosan odakoncentráltam, gond nélkül, mert annyira élveztem mindent, hogy itt lehetek, hogy a legjelentéktelenebb információkat is csillogó szemekkel memorizáltam.
Ettől függetlenül a követelmény-téma nem kicsit bestresszelt, de majd valahogy túlteszem magam rajta.
Viszont nem csak nekem volt egyedül első tanítási napom az egyetemen. :)
- Enikőőőő! - ugrottunk a barátnőnk nyakába egyszerre Lilivel és Sacival az állomáson.
Ahogy négyen lendületből megöleltük egymást, egy kicsit kibillentünk az egyensúlyunkból és kishíján elestünk, de ez senkit nem zavart.
Már egy jó ideje nem tudtunk így négyen találkozni, ami már mindannyiunknak nagyon hiányzott, szóval tanítás után mindannyian összekaptuk magunkat és változtattunk ezen.
Enikő például csak emiatt vonatozott fel Pécsről.
Mondtuk neki, hogy mi hárman is lemehetünk, vagy valahol félúton találkozunk, hogy ne utazzon annyit, de közölte velünk, hogy ne szórakozzunk, "gyalog is elsétálok Pestig, ha kell", a legalapabb, hogy levonatozik. :)
Szóval találkoztunk az állomáson, majd elindultunk Saciék házáig, ahol kitaláltuk, hogy töltjük azt a pár délutáni órát, miközben mindannyian ezerrel mesélni kezdtünk.
Még jó, hogy négyen meséltünk, így legalább senki nem felejtett el levegőt venni, amíg a másik beszélt. :)
Négyünk közül csak Saci nem egyetemista, neki a tanfolyama a jövő héten indul, viszont egyrészt azért neki is volt mesélnivalója, másrészt pedig nagyon lelkesen hallgatott minket.
- Tényleg, lányok, majdnem elfelejtettem mondani! - jutott eszébe Lilinek, amihez jó nagy levegőt vett, így érződött, hogy fontos dolog - Melyik hétvégén vagytok itthon?
- Nekem a jövő hétvégén kívül szerintem jó mindegyik - válaszolta Saci a szemüvegét megigazítva.
- Nekem mindegyik - feleltem.
- Nekem csak a hétvégék jók - mondta Enikő, belegondolva, mivel kollégista.
- Miért, mi a terv? - nézett rá Saci Lilire felpörögve szökdécselve egy-kettőt.
- Laci és Kolos kitalálták, hogy összefuthatnánk. Így volt osztály-szinten, vagy hát a legtöbben, akik akarnak jönni - mesélte Lili - Év elején úgy is sokan tudnak sztorizni, meg tudjátok, hogy ne szakadjunk szét. Egy kis osztálytali.
- De jóóó! - csillantak fel Saci szemei.
Erre mindannyian belelkesültünk. Cassot majd mindenképpen informálnom kell erről, már ha nem szerez azalatt tudomást róla.
Időközben úgy döntöttünk, hogy bekapcsoljuk az egyiket a közös kedvenc filmeink közül, szóval épp azt néztük közben még egy csomót sztorizgatva (ezért kapcsoltunk be olyat, amit már kívülről tudunk úgy is), amikor Saci és én felálltunk, hogy hozzunk valami nasit a konyhából.
- És mesélj, Ricsivel hogy vagytok? - érdeklődtem Sacitól a konyhában, amiről persze felszínesen már tudtam dolgokat, csak ez most a legjobb-barátnős mélységű kérdés volt, ha már ketten voltunk.
- Nagyon jól - mosolygott Saci maga elé - Mázli, hogy közel lakunk egymáshoz. Mármint, gondolom a sulik miatt kevesebbet tudnánk találkozni, de így azért be tudunk ugrani egymáshoz sűrűn.
Egy pár másodpercig csak halványan mosolyogva néztünk magunk elé, mindketten ugyanazt a témát akartuk felhozni, csak nem tudtuk, hogyan, ő érezte, hogy mit akarok kérdezni, én pedig éreztem, hogy tudna mesélni, szóval gondolatban dobálgattuk egymásnak a labdát, amíg meg nem törte a csendet.
- Egyébként... szóval nem tudom, hogy mekkora sztori, vagy ilyesmi... - szólalt meg Saci a füle mögé tűrve egy hajtincsét - Lehet, hogy igazából semekkora, csak pár napja Ricsinél voltam, és tudod, van a hátsóbb erkélyüknél az a lépcső...
- Igen - mosolyogtam.
- Na, szóval ott ültünk, és beszélgettünk ugye a sulikról, hogy kinek mikor kezdődik, hogyan találkozunk, hogy majd lehetne olyat, hogy utána elém jön, meg ilyenek, és elejtett egy mondatot, ami utólag esett le, mármint az se biztos, hogy lehetett volna minek leesnie, vagy csak túlgondolom, de...
Csillogó szemekkel néztem, és bár a legjobb barátnőm zavarban volt, vigyorgott magában, szóval éreztem, hogy ez jól fog folytatódni. :)
- Szóval már nem is tudom, hogy mondta, de valami olyasmi volt, hogy miután megbeszéltük a dolgokat, hozzátette, hogy "amíg így vagyunk", olyan értelemben, hogy hol lakunk, és... - túrt a hajába, mire ezerrel felcsillant szemekkel eltátottam a számat, már kész voltam ugrálni, amit észre is vett rajtam, és erre elpirulva, vigyorogva rámnézett - Akkor nem vagyok hülye és te is így érted, ugye? - szökkent egyet vigyorogva a boldogságtól - Mármint, ezen gondolkozok napok óta, és fogalmam se volt, hogy érthetem-e úgy, de...
- Jézusooom! - ugráltam belelkesülve, Saci pedig ebben a pillanatban a nyakamba borult és vigyorogva megöleltük egymást.
A nagy boldogság hallatára Enikő és Lili is lejöttek, hogy miről maradtak le, mire Saci nekik is elmesélte a történteket, ők is így értelmezték, szóval innentől kezdve már négyen ölelkeztünk. :)
Azt beszéltük meg Sacival, hogy valahogy, ha legközelebb Ricsivel beszél, terelje megint erre a témát, hátha a barátja megint mond valamit.
Nem mondtam nekik (bár lehet, sejtették, hogy ezt fogom tenni), de én még megpróbálkoztam egy kis nyomozással plusz információ-szerzés céljából a nap folyamán.
- Tudod, min gondolkodtam? - néztem fel a barátomra, akivel estefelé a kanapén ülve tévéztünk.
Mármint, tévéztünk volna, ha találtunk volna bármi értelmeset, ekkor még csak addig jutottunk el, hogy én kellemesen hozzábújtam, ő pedig azzal a kezével, amivel nem átölelt, a távirányítót nyomkodta, közepes optimizmussal a műsor kapcsán.
- Mivel egyelőre még nem vagyok gondolatolvasó... - válaszolta Casso szórakozottan mosolyogva, magyarul, hogy nem, nem tudja. :)
- Most decemberben lesz egy éve a szalagavató... - vezettem fel a témát tapintatosan - Durva, nem?
- Ja, komoly - gondolt bele, "végülis" alapon.
- Tök jó volt - mosolyogtam rá.
- Valszeg nekem mások voltak a kedvenc részeim belőle, mint neked, de amúgy ja, nem volt rossz, egész jót kihoztak belőle ahhoz képest, hogy alapvetően az egésznek az a legfőbb része, hogy keringőzünk és érzelgünk - vázolta fel jókedvűen, előre mosolyogva azon, hogy megbotránkoztat, mire nevetve kitágult szemekkel felemeltem a fejem a válláról - Nyugi, poén - tette hozzá vigyorogva.
- Megijesztett, hogy nem ölelgetlek, ugye? - hunyorogtam rá magamban mosolyogva, elhúzva a kezemet.
- Halálra rémítesz, Szöszi.
Mosolyogva felém fordította a fejét, elszakítva a tekintetét a tévé képernyőjéről és elröhögte magát.
- Oké, játsszuk azt, hogy nem úgy nézel rám, mint aki ma este megfojt álmomban.
Erre én is felnevettem, majd visszabújtam hozzá.
- Melyikek voltak a kedvenc részeid a szalagavatón? - érdeklődtem kíváncsian, megadva az esélyt neki arra, hogy kompenzálja az előző pár mondatát életem egyik (anno) legvártabb, legidillibb eseményéről.
Cassonak egy nagyon jókedvű nevetés hagyta el a száját, már előre élvezte a reakciómat, úgyhogy bedobott egy példát.
- Mondjuk, amikor megismertük Szűcs Blankát.
Erre hitetlenül felnevetve kitágultak a szemeim, és valószínűleg úgy néztem rá, mint akit most végtelenül megbotránkoztatott.
Szűcs Blanka az a tizenegyedikes lány volt, akinek a padján másfél hónappal a szalagavató előtt, Halloweenkor Casso és én... igen. :)
- Ne mááár - nevettem el magam pislogva.
- Jó, nyugi, szivatlak - mosolygott Casso szórakozottan - Az például flex volt, amikor kimentél és feltűzték rád a szalagot - mondta, csak úgy - Mármint, "Székely Levendula", kisétáltál, zavarban voltál, de mosolyogtál végig, halál cuki volt, valamit beszélgettél az ofővel is, meg ilyenek, néztelek, és úgy kábé megszorozta tízzel az egómat, ahogy realizáltam, hogy a barátnőm vagy.
Erre akaratlanul elmosolyodtam. Akármilyen lazán vázolta fel nekem, cuki volt. :)
- Nekem mondod? Amikor te mentél ki, úgy ünnepelt mindenki, meg olyan voltál, mint valami világsztár - nevettem.
- Mindig is világsztár voltam, Szöszi - közölte tényként szórakozottan mosolyogva.
Van benne valami. :)
- Amúgy visszatérve, engem az egész szalagavatóban te érdekeltél - mondta egyszerűen - Szóval tudj be mindent a kedvenc részemnek, ami veled volt aznap. Plusz imádtam, ahogy kinéztél, de mindent elmondtam akkor és naplót is írsz, szóval olvasd csak vissza, ugyanúgy vagyok vele azóta is - fejezte be egyszerűen.

"- Nem hinném, hogy tudok újat mondani... - szólalt meg Casso halkan elnevetve magát - De túl cuki vagy ahhoz, hogy ne mondjam ki. Az egész rohadt világon téged szeretlek a legeslegjobban, Szöszi - sóhajtotta el magát mosolyogva, mire én is elmosolyodtam újból - Vagy inkább te vagy nekem az egész rohadt világ, döntsd el te."

- Jó, igazából ugyanez - mosolyogtam magamban, majd egy kis ölelős-csend után újra megszólaltam - Akkor jöttek össze Saciék is.
- Jaja.
- Szóval most decemberben lesz egy éve, hogy járnak, meg még előtte jártak másfél évet, azért az elég sok - gondolkodtam hangosan - Te a másfél éves fordulónkon kérdezted meg, hogy összeköltözünk-e, szerinted ők...? - tértem rá a témára, nyitva hagyva a kérdésem végét.
Casso derűsen rámpillantott.
- Tudtam, hogy célja van a beszélgetésnek, tudtaaam - biccentett elégedett mosolyogva.
Azt hiszem, nagyon ismer. :)
- Mesélj, Pöttöm, mit tudsz - fordította meg a beszélgetést.
- Te mesélj.
- Szóval tudnál mesélni.
- Szóval te is.
Mosolyogva összenéztünk.
Szemeztünk egy pár másodpercig, majd végül Casso fordította el a fejét, továbbra is ugyanazokkal a gödröcskékkel az arcán.
- Nem mondok semmit, Szöszi - közölte mosolyogva.
- A barátnőd vagyok. Szinteee már az élettársad, sőt, ha szó szerint értelmezzük... - bújtam hozzá közelebb vigyorogva, mire nevetve hátradöntötte a fejét, nekitámasztva a kanapé támlájának.
- Köt az ikertitok-tartás, Szöszi.
Mindketten tudtuk, hogy ebből a beszélgetésből már leszűrhettem a lényeget, úgyhogy nem faggattam tovább, csak vigyorogva fogalmazni kezdtem magamban, hogy mit fogok írni ma este a lányos-csoportba, amit pedig Casso vágott le egyből, úgyhogy röhögve az egészen, miközben gondolkodtam, a combjaimat megfogva áthelyezte azokat az ölébe, hogy simogatni tudjon.
Mosolyogva kivárta, amíg pörgettem a gondolataimat, nem zavart benne, lekötötte magát azzal, hogy szórakozottan nézett, közben ösztönösen a combomon simogatva.
Hirtelen kigyúlt egy villanykörte az agyamban, amitől annyira lelkes lettem, hogy egyből felcsillanó szemekkel felkaptam a fejem.
- Na jó, Szöszi, mielőtt mondod, előszednék egy papírt meg egy tollat jegyzetelni, mert az alapján, ahogy most kinézel, Nobel-díjat fogsz kapni, baszki - röhögött fel Casso, mire én is elnevettem magam, majd egyből belevágtam.
- Megvan az a középkorú házaspár? Eggyel lejjebb laknak.
- Neee, őket ne mondd, egyszer összefutottam a csávóval a parkolónál és odajött hozzám dumálni, leszívta az összes energiámat vagy egy hétre.
- Melinda mondta, hogy szeptember végén kiköltöznek! - folytattam csillogó szemekkel.
- Az jó - pislogott, jókedvűen próbálva megfejteni, hogy oké, nagyszerű, de ez most hogy jön ide, aztán leesett neki és ő is felkapta a fejét - Geciii.
Itt már éreztem, hogy ugyanarra gondolunk. :D
- Nagyon gyorsan sürgesd Ricsit! - kötöttem a lelkére.
- De van már valaki amúgy, aki beköltözne oda?
- Nincs, nem is tudja senki, hogy elköltöznek, csak Melinda csípett el egy párbeszédet, amiben mondták egymásnak.
Azért telefonon utánajártunk, egy óra múlva pedig már eljutottunk odáig, hogy amíg én nasit kerestem a konyhában, Casso felhívta Ricsit telefonon.
Azt hiszem, a mai napon kapásból össze is gyűlt pár dolog, ami megérne egy pezsgőbontást. :)

Mai nap - 5/5*: imádtam, az egészet, úgy, ahogy van. :D
**************************************
Sziasztooook!
Igen, élek még. :) Ezt még a héten igyekeztem bebizonyítani azzal, hogy kiraktam a random különkiadást az előző évad végére, ma viszont összekaptam magam, szóóóval itt az új rész is, remélem, tetszett. :)
Bízom benne, hogy most már vissza fogok tudni zökkenni az írásba, igyekezni fogok, és nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig eltűntem. ❤️

Illetveee, plusz hír, még nem tudom, mikor, de ki fogok rakni egy új, teljesen kész, befejezett könyvet "Elveszve" címmel, ehhez a történethez kapcsolódik, de nem folytatás, szóval ebből a szempontból független, de mindent el fogok árulni róla, remélem, szívesen fogadjátok majd. 🥰

Sietek a következő résszel!
Puszi mindenkinek! ❤️