November 26. (csütörtök)
Tegnap este, miután lezártuk az éjszakába nyúló beszélgetésünket, egymásról, a hétköznapjainkról, emlékekről, vagy akármi másról, végül nem ment ki a kanapéra aludni, hanem maradt mellettem.
Egymás felé fordulva feküdtünk, alvás előtt még egymás szemeibe nézve.
- Valahol örülök, hogy kizártam magam a házból - láttam be mosolyogva, mire elnevette magát - Mindig ilyen jó beszélgetőpartnerek voltunk? - gondoltam bele jókedvűen.
Casso a gödröcskéivel az arcán rámpillantott, majd őszintén válaszolt.
- Ja.
Rámosolyogtam, ő pedig belegondolva hozzátette.
- Amíg végig tudtunk folytatni egy beszélgetést anélkül, hogy valamelyikünk összeomoljon tőle a végére.
- Nem érzem magam összeomlottnak - láttam be kedvesen.
- Én se - állapította meg derűsen.
- Ezt fejlődésnek veszem - mosolyogtam.
Ezután összetalálkozott a tekintetünk - úgy vesztünk bele egymás szemeibe, hogy először talán észre sem vettünk.
A leggyönyörűbb szempár a legcsodálatosabb csillogással a szemeiben, amiből annyi mindent ki lehet olvasni, hogy szinte mint ha a lelkébe láthatnék bele ilyenkor.
- Akkor... jó éjszakát - suttogtam halkan.
- Jó éjt, Szöszi.
A valószínűleg akaratlan becézése hallatára ösztönösen elmosolyodtam magamban, ami talán egész éjszaka kihatott rám, mert régen aludtam már el ennyire nyugodtan.
Ma reggel viszont, amikor felébredtem, nem volt mellettem, úgyhogy a szememet megdörzsölve kikeltem az ágyból, egy picit megigazítottam a hajam, hogy azért annyira ne álljon szanaszét, majd lábujjhegyen kinyitottam a hálószoba ajtaját.
A kinti hirtelen, természetes fény miatt picit hunyorogtam, szóval egy kicsit eltakartam a szemem a kezemmel, hogy körülnézhessek.
Az ablakon kipillantva láttam, hogy kint van az erkélyen.
Melegítőben volt, a hintaágyon, és épp a telefonján csinált valamit, de szerintem csak a friss levegő miatt volt kint.
Észrevettem rajta az évek során, hogy ha felkavarodnak az érzései, ha bizonytalan, ha nem tudja, hogy mit csináljon, vagy egyszerűen csak nyugalmat akar, mindig a friss levegőre megy, egyedül.
Nem volt nálam olyan pulcsi kéznél, amit felvehettem volna, neki viszont volt egy az egyik széken (egyet szerintem valamikor itthagyott), úgyhogy felvettem, hogy ne fázzak odakint, meg mert különben is már ezerszer volt rajtam régebben, és kimentem hozzá.
Óvatosan becsuktam magam mögött az erkélyajtót, mire felnézett rám.
- Szia - köszöntem neki elmosolyodva - Bocsi, kölcsönvettem a pulcsidat, nem baj?
- Szerintem ezt még soha nem kérdezted meg amúgy - gondolt bele elröhögve magát.
- Gondoltam, kipróbálom - nevettem halkan, majd leültem mellé a hintaágyra, felhúzva magam elé a lábaimat.
Casso elrakta a telefonját, majd mellettem ülve egy kicsit előrehajolva lazán a térdére támasztotta az alkarjait, és oldalt rámnézett.
- Hogy aludtál? - érdeklődött természetesen, mégis kedvesen.
- Jól, köszi - mosolyodtam el magam elé nézve - És könnyen. Te?
- Én is - látta be.
- Mióta vagy itt kint?
- Kábé negyed órája. Pörögtek a gondolataim, nem tudom - vont vállat.
Akkor jól éreztem.
- Ha szeretnéd és könnyít rajtad, megoszthatod velem - néztem rá kedvesen mosolyogva, mire Cassonak is megjelent egy halvány mosoly az arcán, ahogy maga elé nézett, az erkély járólapjára, vegyes érzelmeket elrejtve vele.
- Nem hinném, hogy ezzel akarom indítani a reggeledet.
- Szeretem hallgatni az érzéseidet, vagy amikor mesélsz, szóval ezen ne aggódj. Nyugodtan mondd, ha valami nyomja a lelkedet, vagy egyszerűen csak jobb lenne kimondani őket, hogy jobban átlásd az érzéseidet - mondtam őszintén - Tényleg. Hátha segít.
Casso zavartan beletúrt a hajába, majd elsóhajtotta magát, és maga elé nézve megszólalt.
- Van egy a csaj a sulimban - kezdett bele az arcát megdörzsölve - Vali. Valéria - pontosította - Kábé most ő az Ábel-kettő nálam.
Ezt egész este nem is mesélte, szóval hamar felkeltette az érdeklődésemet a témával.
- Akkor, én is hallgatom a sztorikat - mosolyogtam rá, igyekezve úgy tűnni, mint aki olyan természetesen áll ehhez, mint ő hozzám tegnap.
Casso erre elnevette magát, majd a hajába túrva folytatta.
- Sok konkrét nincs köztünk amúgy, ezért nem hoztam fel eddig - mondta őszintén, előre szegezve a tekintetét, a felkelőben lévő Nap irányába - Van egy haveri társaságunk, abba van benne ő is, meg én is. Ilyen szőke, teniszes csaj, cuki, meg minden, elvagyok vele, bírom, esküszöm, még be is tudna jönni, csak... nem tudom, komolyan. Az össz közös programunk, mármint ketten, huzamosabb ideig, ami számít, az kábé annyi volt, hogy dumáltunk párszor, mikor hol, leginkább csak úgy random, szóval le se feküdtem vele, meg semmi, csókig mentünk el összesen, de azt se maxoltuk ki nagyon. Egyszer futottunk össze direkt, úgy, hogy megbeszéltük, még hétfőn, és esküszöm, jó is volt, dumáltunk, feljött, hogy amúgy most mi van köztünk, vagy mit akarunk egymástól, és... ja, konkrétan addig a pontig éreztem azt, hogy a végén még esélyt adok annak, hogy kialakuljon köztünk valami, amíg nem kérdezett rá. Tegnap, amikor Ábelről meséltél, volt egy olyan rész, amikor kábé az volt a lényeg, hogy jó hozzád, meg minden, de megvannak a dolgaid, hogy miket keresel a másikban, milyen személyiség az, ami mellett lenni akarsz, mire van szükséged, meg ilyenek, és nem tehet róla, de nem ilyen, és mivel elvileg már megtapasztaltad, hogy milyen, amikor ezek megvannak, most csak annyit érzel, hogy valami rohadtul hiányzik ebből, ami nem a másik hibája, hanem benned van a gáz ilyen szempontból. Konkrétan ugyanez.
- És akkor, most hogy álltok? - érdeklődtem.
- Úgy, hogy túl jól hazudok - látta be kelletlenül a hajába túrva - Elvileg alakulóban vagyunk.
- És gyakorlatilag?
- Gyakorlatilag nem hinném, hogy akarom ezt, de nem csak vele, meg nem is róla szól ez, csak... most mit akarjak én bárkitől bármit, de komolyan? - tette fel a kérdést zavartan elnevetve magát - Most se, mármint amíg egyedül voltam, se kifejezetten rajta gondolkodtam, úgy is dobom valahogy, ez van, megpróbáltam, nem jött be, csak úgy általában, hogy én ezt simán csak... nem. Ennyi. Ez az egész kapcsolat-téma off, de szerintem kábé egy életre - fakadt ki belőle az arcát megdörzsölve.
- Miért lenne? - kérdeztem óvatosan.
- Kapásból, mert az exed vagyok. Mármint, mi a fasz, annyira rohadtul nem tudtam elképzelni ezt, egyáltalán, hogy lehetsz a volt barátnőm, Jézus Isten, néha csak így random belegondolok, és nem értem, hogy lehetett valamit ennyire... elbaszni - közölte végül, kellemetlenül elröhögve magát, hagyva, hogy őszintén kitörjenek belőle a gondolatai - Nem vágom, hogy jutottunk el idáig, onnan, hogy két hónapja még itt éltünk együtt, hogy az a lány vagy, akinél jobban még soha nem ismert ki senki, akivel imádtam lenni, imád mindenkim, jobb hatással voltál az életemre, mint előtted bárki, két és fél évet voltunk együtt, mennyi mindenen átmentünk, Úristen, annyi mindent akartam kettőnktől, vagyis konkrétan mindent, összeköltözésen túl is, de komolyan, baszki, félig megkértelek már előre, most meg... hogy lehetünk most itt amúgy? - kérdezte egyszerűen, kiborulva az egész értelmetlenségén - De tényleg, ennek komolyan semmi értelme, hogy tudtuk ezt annyira elbaszni, hogy el kellett, hogy hagyjalak, hogy jutottunk el odáig, hogy toxikusak lettünk egymásra, hogy azt kellett érezzem, hogy visszahúzlak, vagy hogy jobb vagy egyedül? Hogy baszki, arról beszélgetünk, hogy ki kivel van éppen, hogy kivel randizunk, meg ismerkedünk, hogy mi van közöttünk mással, hogy tanácsokat osztunk egymásnak, hogy hogyan lépjünk tovább gyakorlatilag, hogy olyanokat mondok neked, meg azt kértem tőled, hogy engedj el, meg hogy szeress ki belőlem, mi a fasz, mikor kellett volna nekem erre gondolnom valaha is? Mármint, de tényleg, ha belegondolok, geci, hogy jön ide bárki a témába, Vali, vagy tegnap Zsani, nálad Ábel, meg úgy bárki, hogy jön ide, ez mennyire rohadt abszurd amúgy, amikor az egyetlen lány, aki mellett lenni akarok, az kurvára te vagy? Milyen kibaszott elvetemült fantázia kellett volna nekem ahhoz, hogy pár hónapja arra számítsak, hogy ma az lesz a problémám, hogy meghátrálok és lelépek szimplán a kapcsolatok gondolatától is, miért tenném, amikor veled járok két éve, és összeköltöztem veled? Hogy kellett volna nekem kitalálnom azt előre, hogy lesz egy olyan éjszakánk, mint a mostani, amin ennyire rohadt jól elbeszélgetünk végig, igazolja, hogy ja, nem értettem félre semmit az elmúlt években azzal kapcsolatban, hogy ki vagy nekem az életemben, és mindehhez elég volt, hogy beszélgessünk, úgy, hogy közben úgy csinálunk, mint ha soha semmi nem lett volna közöttünk, mégis ennyitől is többet érzek köztünk, mint ha bárkivel bármi mást csinálnék, ez az egész annyira abszurd, hogy lassan már kábé vicc az egész. És akkor ezek után akarjak összejönni bárkivel, amikor még belőlünk is ez lett, ez, hogy azon filózunk, hogy melletted aludjak-e vagy a kanapén, hogy azt mondtam neked, hogy nyugodtan mondd a srácnak, akivel randizol, hogy a haverod vagyok, hogy róla érdeklődök, hogy mi van veletek, hogy azt kívánom neked, hogy érezd vele jól magad, amikor kurvára azt akarom csak, hogy velem legyél boldog, vagy hogy tegnap este rákérdeztél, hogy eszembe jutott-e rólunk a szüleim váló-sztorija, ami tönkretette az akkori életemet, én meg azt mondtam, hogy igen? Ez egy ilyen alternatív valóság, vagy egy kurva szar álom, vagy mi a szar, hogy? Komolyan, ennyit tudok csak kérdezni, hogy tényleg, hogy a faszomba tudtuk összehozni azt, hogy ide jussunk? - tette fel a kérdést egyszerűen, de egyszerre kikészülve idegileg.
Nem olyan kérdés volt, mint amire választ várt volna, de erre nem is tudtam mit mondani először.
- Elengedted kettőnket? - kérdeztem aztán halkan, felé fordítva a fejem, csak mert már kezdett így hangozni.
Casso feszülten hátradöntötte a fejét, a tenyereibe temetve az arcát.
- Szerinted így néznék ki, ha elengedtem volna?
Erre egy pici, vegyes érzelmekkel teli, szomorkás mosolyféle jelent meg az arcomon.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Sajnálom, hogy ezeket érzed miattam - mondtam őszintén - Akár a kapcsolatok témájában is.
- Ha valamit nem kell sajnálnod, Leni, az ez. De asszem jobb is, ha ejtjük már a témát.
Egy kicsit fújni kezdett a szél, úgyhogy jobban összehúztam magam, mert azért hideg volt.
- Fázol? - nézett rám.
- Egy kicsit - vallottam be.
- Bemehetünk. Amúgy is, ilyenkor már készülődni szoktál.
- Talán ma önmagam legrosszabb verziója leszek és most először elkérem Noémitól a jegyzeteket.
Casso oldva a hangulatot, egy apró mosolyra húzta a száját.
- Oké, vágom, új haj, új te, most kitombolod magad, hajrá.
- Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem veszed észre a hajamat - mosolyogtam rá.
- Két hete észrevettem már, vagy mikor, amikor először láttalak vele. És nyugi, jó lett - tette hozzá, tudva, hogy egyébként ezen mindig stresszelek.
- Köszi. Neked pedig a tetkód tetszik - pillantottam a nyakára - Megnézhetem közelebbről? Érdekel.
- Ja, nyugodtan - dőlt hátra a hintaágy támlájának a hátával, kicsit elhúzva a nyaka oldalától a kapucniját.
Picit közelebb húzódtam hozzá, majd miután minden zavaró tényezőt odébb "söpörtem" a nyakától, megfigyeltem.
Előre nézett, hogy meg tudjam nézni a tetoválást, így az állkapcsa tökéletes vonalát is kifogástalanul láthattam.
Ahogy néztem a tetkóját, akaratlanul, ösztönből hozzáértem egy picit az ujjammal, csak gyengéden végighúzva rajta a kezem, és bár nem mutatott ki sok reakciót, éreztem, hogy ez hatással volt rá, egyszerűen csak megérzés volt, mire realizáltam a dolgot és elkaptam a kezem.
A nyaka közelében az illatát is sokkal jobban éreztem, és beláttam, hogy igen, azóta is pont ugyanannyira imádom.
- Nagyon tetszik - mondtam végül - De tudod, melyik tetkód lesz az örök kedvencem - tettem hozzá egy pici mosollyal arcomon, mire Casso arcán is megjelentek a gödröcskéi.
- Ja, asszem sejtem.
Amikor elhúzódtam tőle, ösztönösen visszaigazítottam a kapucniját, csak hogy úgy legyen, mint eredetileg, mire ahogy megérezte az érintésemet a vállán, ösztönösen felém pillantott egy szinte észrevehetetlen, halvány mosollyal az arcán.
- A nővérem kitalálta, hogy szeretne velem egy kisebb, közös, lánytesós-tetkót - meséltem, halkan elnevetve magam a téma gondolatától, mire Casso szórakozottan rámnézett.
- Hoppá - mosolygott derűsen.
- Még nem győzött meg - jeleztem - Az ötlet tetszik, mert imádom a nővérem, és be is lelkesít ez az egész, mint ötlet, a megvalósítástól viszont még parázok és jó sokat kell rá aludnom, hogy eldöntsem.
- Nyugi, nem kell paráznod tőle, főleg, ha kicsit akartok, az ráadásul hamar meg is lesz.
- Nem tudom elképzelni magam egy tetoválószalonban - jelentettem ki belegondolva.
- Szerintem toljad - közölte velem a végső döntést mosolyogva.
- Sugár küldött át mindenféle képeket Pinteresten, hogy mikre gondolt, amik közül nem fogok tudni választani, úgyhogy ha, amennyiben, esetleg meggyőztetek volna, segíts kiválasztani - ígértettem meg vele, kihangsúlyozva a feltételes módot a mondatban.
- Mindenképp.
Az egészen mosolyogva csak picit megcsóváltam a fejem, majd nekidöntöttem a hintaágy támlájának, mire Casso rám nézett.
Ahogy elkapta rólam a tekintetét, egy pár másodperc múlva megtörtem a csendet.
- Holnap találkozom Ábellel - mondtam halkan.
- Hova mentek? - érdeklődött, csak úgy.
- Színházba - válaszoltam zavartan megigazítva a hajam, mire Cassonak egy halk nevetés hagyta el a száját - Mi az? - nevettem el magam én is.
- Ja, nem, semmi, csak megtippelhettem volna - mosolygott maga elé - Te találtad ki, gondolom.
- Igazából igen, de belement.
- Nyilván belement.
Egy kis időre beállt közénk a csend, majd ahogy a hintaágyon ültem, egy kicsit felé fordultam, hogy ne oldalra kelljen néznem rá.
- Kikérhetem a véleményed? - szakítottam meg a csendet, mire rámnézett - Mármint, teljesen őszintén, szépítés nélkül, és nem is feltétlenül, mint volt barátomként kérdezlek, mondjuk részben igen, csak mert te tényleg ismersz, látsz kívülről, és talán fura, hogy hozzád fordulok ezzel, ha nem akarsz, nem is kell válaszolnod, csak... a te véleményed tényleg az, amire tudom bízni magam - láttam be őszintén.
- Mondd nyugodtan.
- Oké, szóval... - túrtam a hajamba zavartan - Amiket hallottál tőlem, láttál, vagy tapasztaltál, szerinted... illik hozzám egyáltalán? - mondtam ki nagy nehezen.
Casso egy pár másodpercig átgondolta, majd beletúrt a hajába.
- Ezt mondjuk nehéz úgy mondani, hogy ne befolyásoljalak vele. Csak mert nem akarlak.
- Mindenki, akivel eddig volt szó Ábelről, arról próbált meggyőzni, hogy adjak neki esélyt, de elbizonytalanodtam ebben az egészben - vallottam be a tekintetemet elkapva.
- Az, hogy illik hozzád, vagy hogy akarsz-e tőle bármit, az két eléggé más téma, mindkettő lehet a másik nélkül, maximum szívás. Melyikben vagy bizonytalan?
- Mindkettőben, de ezek közül csak az első témából tudom kikérni a véleményed.
Casso belegondolt a dologba, majd nemsokára őszintén, bármilyen feltűnő érzés kimutatása nélkül, egyenesen kimondta.
- Nem - közölte egyszerűen, az eredeti kérdésemre válaszolva - Ezt esküszöm nem, mint exedként mondom, magamat full kizárva ebből, nem győztél meg se te, se ő, hogy mellette kéne lenned. Szólj, ha kifejtsem.
- Érdekelne, hogy te hogyan látod - néztem rá, megkérve.
A volt barátom gyorsan átpörgette a fejében a dolgokat, hogy hogyan fogalmazza meg nekem, majd belekezdett, tényleg, ahogy kértem, objektíven, egyenes őszinteséggel.
- Nálam egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha a két ember ki tudja egészíteni egymást úgy, hogy egymást húzzák fel azzal, amilyen hatással vannak egymásra, de nálatok konkrétan mindkettőtöknél azt kellene kiegészíteni a másikban, amit bennetek is ki kéne, ez meg így hosszútávon... bocs, de elég halott - közölte tényként - Kettőtök pozitív oldalát biztos te is érzed, szóval nem arra fogok kitérni. Inkább hasonlítotok egymásra, mint összeillenétek. Ami mindkettőtökben megvan, az full jó, közös pont, közös hobbi, beszélgetéstéma, biztos jól elvagytok vele, de ez önmagában ahhoz, hogy többek legyetek barátoknál, akik smárolnak, kábé, még nem elég hosszútávon, mert ami meg nincs meg egyikőtökben sem, nem kiegészítitek vele egymást, hanem konkrétan összeadódik a hiánya, vagy érted. Te mondtad tegnap, hogy azzal, hogy mindig bizonytalan, téged is elbizonytalanít, full logikus, nyilván, és nem azt mondom, ha lenne egy csaj, aki csak annyit mondana nekem, hogy sodródjunk az árral, meg tudnám, hogy két hónappal ezelőtt még mással élt együtt, én se feltétlen tudnám, hogy mi van, de amiket meséltél, azért ez nem csak erről szól, a legapróbb dolgok is elegek, amikben nem olyan határozott, mint amire neked szükséged van, ahhoz, hogy lehúzzon téged is. Vagy ott a másik, arra is hajlamos vagy, hogy túl sok figyelmet szentelj a múltnak, oké, nyilván kell, de nálad tényleg előfordul, hogy túlságosan belemélyedsz, aggódsz miatta, nem tudod elengedni, össze tudsz zuhanni tőle, satöbbi, ami olyan hatással van rád, hogy ezek miatt kevésbé tudod megélni a jelent, vagy a jövőre fókuszálni. Most tényleg nem rosszból, de egy olyan srác, aki ugyanúgy viszonyul hozzád, mint évekkel ezelőtt, ami miatt a múltban érzed magad, pontosan ugyanazokat csinálja veled, mint amiket csináltál egész életedben... kellenek az új dolgok, Leni, vagy hogy kimozdulj a komfortzónádból, imádsz nosztalgiázni, de hajlamos vagy beleragadni is a múltba, hidd el, akárhányszor láttam már rajtad, hogy most tényleg a jelenben élsz, hogy kiélvezed a pillanatokat, csak nevetsz, élvezed, esküszöm, hogy rohadt jó volt rád nézni, látni a csillogást a szemedben, a legjobb élmények, meg sztorik is így lesznek, és nem vagyok meggyőzve arról, hogy ő ezt úgy fogja tudni megadni neked, mint amire szükséged van, vagy hogy mindent meg tud mutatni neked, amit látnod, vagy érezned kell. Most ezt full őszintén mondom, ezek olyan dolgok, amik ugyanilyenek lennének akkor is, ha soha nem lettem volna az életedben. Alapból én is úgy voltam vele, hogy illik hozzád, mert régen ő is ismert, hasonlítotok, művész, mint te, törődő, okos, mit tudom én, felszínesen nézve konkrétan az a srác, akire azt mondanám, hogy ja, kábé ilyet érdemelnél, minimum, de aztán mesélted a sztorijaidat... hogy megaláztak, meg beléd kötöttek, ő meg csak hallgatta és a végén még ő kért elnézést a nevedben, hogy pánikrohamod volt, miközben vele randiztál, amiből aztán egyedül segítetted ki magad, és nem hozzá fordultál segítségért, hanem az exedet akartad felhívni, hogy összesen annyi merült fel, hogy nála alszol, talán az ő szobájában, amitől megijedtél és a vendégszobában akartál aludni, hogy biztonságban érezd magad... ez az a szint, amikor nincs baj egyikőtökkel sem, csak van, amikor el kell fogadni, hogy nem minden két ember olyan, hogy ki tud közöttük alakulni valami, egy szintnél komolyabban, hiába hasonlítanak. De nyilván, ha úgy érzed, nyugodtan dönts bárhogy, ha mégis belevágsz vele, remélni fogom, hogy jól alakul majd és hogy tévedtem, mert az is simán lehet. Akkor is ezt mondtam volna, ha soha nem lett volna köztünk semmi, csak úgy is ismernélek ennyire, szóval komolyan nem visszatartani akarlak, meg befolyásolni se. Kábé ennyi - fejezte be egyszerűen, én pedig egy picit szaporábban verő szívvel hallgattam.
Tudtam, hogy őt kell kérdeznem, mert pontosan azokat mondta ki nekem, amiket eddig is éreztem magamban, csak én nem tudtam a helyén kezelni vagy megfogalmazni őket.
Egy az egyben, kivétel nélkül azokat mondta ki, amiket hallanom kellett valakitől, és eddig senki más nem tudta ezt nyújtani nekem a témában.
- Köszönöm. De tényleg - néztem rá teljesen elolvadva - Sokat segítettél most.
- Ne csak az én véleményemre építs.
- Ez az egyetlen vélemény a témában, amit mástól hallottam, és azt érzem vele kapcsolatban, hogy tükrözi, amit egész idáig én is éreztem, csak nem tudtam vele mit kezdeni.
- Ha nem akartam volna full őszinte lenni, valószínűleg azt mondtam volna, mint mindenki más.
- Azt mondták, hogy adjak neki esélyt, hátha.
- Ja, tudom.
Egy pár pillanatra elkaptam a tekintetem.
- Nem értem, hogy mondhattad magadra valaha is, hogy önző vagy - néztem rá őszintén, visszaidézve magamban néhány ilyen alkalmat.
- Az vagyok, hidd el, csak te az életem kábé egyetlen területe vagy, ahol nem feltétlen önmagam érdekel a legjobban - közölte egyszerűen.
Összehúztam magamon a pulcsim, és a térdemre támasztva az állam, belegondoltam a dologba, majd egy pár csendes másodperc után elmosolyodva ránéztem és megszólaltam.
- Azt hiszem, átgondolom azt a lánytesós-tetoválást mégegyszer. Bízom a tanácsaidban - mondtam mosolyogva, mire a gödröcskéivel az arcán ő is felém fordította a fejét, ahogy pedig összetalálkozott a tekintetünk, olyan pillangókat kezdtem érezni a gyomromban, amik már eszméletelenül hiányoztak.
Deja vu.
****************************************
Folytatás következik!