November 25. (szerda)
Tegnap reggel jöttem haza Ábeléktől, mindent megköszönve ezerszer, ma viszont már otthon ébredtem.
- Jó reggelt - csatlakoztam a családom többi tagjához a konyhában, lehuppanva hozzájuk.
- Milyen friss ma valaki - mosolygott rám Anya.
Enyhe túlzásnak éreztem, hogy friss lennék, mindenesetre egészen kialudtam magam az éjszaka, és úgy ébredtem, hogy ma szeretném, ha jó napom lenne.
Mint ha valahogy megéreztem volna, hogy a mai nap nem fog eltelni valami váratlan nélkül.
Persze minden szokásosan indult - Apa munkába menet kirakott az egyetem épülete előtt, ittam egy kávét, találkoztam Noémivel, végigültem az óráimat, ebédeltem...
Hozzátenném, ma benéztem az egyetem könyvtárába, ami nagyon megfogott, és elhatároztam, hogy ide többször be fogok járni.
Mindenesetre ma suli után úgy gondoltam, hogy kicsit sétálok, mert ahhoz van kedvem, szóval zenét hallgatva elindultam csak úgy, persze a hazafele tartó irányba, de olyan részeken is voltam, ahol egyébként nem szoktam, mert mindig busszal vagy autóval teszem meg ezt a távot.
Időközben egy ruhaboltba is benéztem, amiben még szintén nem voltam eddig, csak tetszettek a kirakatban látott ruhák, szóval gondoltam, miért is ne nézném meg.
Épp a sorok között járkáltam, amikor az egyik mögül kikanyarodva szembekerültem valakivel, mire nem kicsit meglepődtem.
- Szia Lencsi.
Mártit látva tényleg megdöbbentem, úgyhogy kivettem a fülhallgatót a fülemből, és meglepetten visszaköszöntem.
- A nagyszüleimnél vagyok csak - magyarázta meg Márti, mielőtt úgy is megkérdeztem volna, hogy egyébként hogyhogy itt van Budapesten.
Fura érzés volt a régi legjobb barátnőmmel találkozni az után, hogy a legutóbbi beszélgetésünk tavasszal hogyan végződött.
- Tetszik a hajad - dicsért meg Márti kedvesen, de óvatosan is, mert nem tudta, hogyan fogok viszonyulni hozzá.
Őszintén, én se tudtam.
- Köszi.
Márti egyébként külsőre megváltozott egy kicsit ahhoz képest, amilyen még akkor volt, amikor legutoljára láttam, más lett a haja, az öltözködési stílusa, talán még a smink-stílusa is, de nem mondhatom azt, hogy rosszabb lett, szimplán csak meglepő volt az egész.
Mártiban nagyon nagyot csalódtam még tavasszal, de jelenleg annyira távolinak éreztem ezt a történetet, és annyira nem aktuálisnak, hogy nem erőlködtem az ellenségeskedéssel, főleg, mert ezután hamar kiderült, hogy egy irányba fogunk menni.
Beszélgettünk, de nem úgy, mint két közeli barátnő, annál sokkal felszínesebben, és nem is hosszan.
Valamilyen szempontból megkönnyebbülő érzés volt - sokkal könnyebb egy régi legjobb barátságot elvékonyodott, felszínes ismerős-viszonnyal lezárni, amit ez a beszélgetés hozott ki belőlünk, mint haraggal, a semmiből.
Egy régi szál, amit ez a pár perces beszélgetés most tényleg elsimított, mielőtt elköszöntünk volna.
Nagyjából ennyi, mindenesetre egészen sokat gondolkodtam ezen, amíg zenét hallgatva hazafele sétáltam.
Ilyenkor, november végén van, hogy már négykor megy le a Nap, négy óra meg már bőven elmúlt, talán fél hat-hat körül lehettem, amikor hazaértem, viszont homlokon is csaphattam magam, mert nem volt lakáskulcsom.
- Szia Anya, otthon van valaki esetleg? - kérdeztem Anyától telefonban a kapunk előtt.
Nem volt, Anya még órát tartott, Csepire a nővérem vigyázott, Apa pedig céges vacsorán volt, magyarul még várhattam volna egy darabig a házunk előtt, hogy valaki hazaérjen, úgyhogy miután döntést hoztam, írtam Anyának és "b" tervként felszálltam egy buszra, hogy elmenjek a lakásunkba, hogy ma ott aludjak.
Ilyenkor jól jön, hogy külön kulcscsomón van az itteni és az ottani lakáskulcsom.
Másfél hónapja nem aludtam ott, de úgy voltam vele, hogy bármilyen gát is fog vissza ettől, azt is ideje elengednem lassan.
Gondoltam rá, hogy beköszönök Sacihoz és Ricsihez, ha már ők is ugyanabban a társasházban laknak, de úgy voltam vele, hogy inkább majd holnap reggel, este már nem akarok bezavarni, úgyhogy ezzel a gondolattal mentem el a lakásuk előtt, fellépcsőzve a mienkhez.
Ahogy az ajtónk elé értem, már épp vettem elő a kulcsomat, amikor bentről hangokat hallottam.
Ő is itt volt.
Ettől egy pillanatra elbizonytalanodtam, a szívem pedig sebesebben kezdett verni, de már nem volt más választásom, máskülönben tényleg állhattam volna még egy jódarabig otthon az ajtónk előtt kulcs híján, különben is, lehet, hogy csak beugrott ide valamiért, szóval kinyitottam a kulcsra zárt bejárati ajtót, amit aztán becsuktam magam mögött.
Tényleg itthon volt, ami abban a másodpercben vált véglegesen egyértelművé, amikor szó szerint szembekerültünk egymással.
- Szia - köszöntem ránézve.
- Helló - ment tovább a kanapé irányába, ahová egyébként tartott, csak megszakította egy másodpercre, amíg meglátott.
- Csak te vagy? - kérdeztem a biztonság kedvéért.
- Ki más lenne? - kérdezett vissza értetlenül.
- Oké, csak kérdeztem - védekeztem, miközben levettem a kabátomat.
Casso felvette a telefonját a kanapéról.
- Nem hozok fel ide senkit, nyugi - jegyezte meg nyugodtan, félig nyomkodva.
Miután levettem a cipőmet is és leraktam a cuccaimat, kinyitottam a hűtőt.
Valamennyi (nem romlandó) kaja szokott itthon lenni, mert hetente minimum egyszer valamelyikőnk mindenképpen szokott itt járni.
Találtam egy zacskós zabkását, amit vízforralóban felforralt vízzel kell elkészíteni, úgyhogy gyorsan elkezdtem összedobni egy adagot magamnak, illetve vettem elő chia magot és mandulát is, hogy majd szórjak bele.
- Amúgy hogyhogy itt vagy? - kérdezte Casso, miután felrakta a telefonját töltőre.
- Kizártam magam otthonról, senki nincs otthon és egy darabig nem is lesz még, szóval... itt alszom - válaszoltam őszintén, mire elfordított fejjel biccentett - És te?
- Összevesztem anyámmal.
- Sajnálom - néztem rá őszintén.
Casso erre nem mondott semmit, csak lenyomta a vízforralót, ami már kéken világított, én pedig el is feledkeztem róla, hogy egyáltalán raktam fel vizet forrni, majd ha már ott volt, ráöntötte az egyik tálba kiöntött zabkása-poromra.
- Köszi - mosolyodtam el, miközben én már elővettem egy kanalat is és összekevertem az egészet - Te is itt maradsz ma? - érdeklődtem, visszatérve a témára.
Casso mellettem állva nekidőlt a konyhapultnak.
- Nem nagyon sietek haza, elhiheted. Alapból, a húgommal és a szüleimmel élek együtt jelenleg, szóval kábé csak aludni járok haza, de most ahhoz sincs sok hangulatom - vont vállat őszintén - De alszom a kanapén, nyugi.
- Min vesztetek össze? - kérdeztem törődően - Persze, csak ha van kedved belemenni.
- Jobb az, ha nem megyek bele, hidd el. De kösz amúgy - nézett rám, mire egy picit elmosolyodtam.
Casso nemsokára elment lezuhanyozni, ami alatt én megettem a zabkásámat, utána pedig én is befoglaltam a fürdőt.
Nem költöztem haza innen teljesen, persze, a legtöbb cuccomat elhoztam már, de azért hagytam is, többek között sampont és hajbalzsamot is, úgyhogy hajat is mostam, majd épp törölköztem, amikor...
- Basszus! - szaladt ki a számon sziszegve, majd egy másodpercre kétségbeesetten lehunytam a szemem.
Ezután erőt vettem magamon és résnyire kinyitva az ajtót, magam köré csavarva a törölközőmet, kiszóltam rajta.
- Casso!
A volt barátom ekkor épp a kanapén ülve telefonozott, de erre rámpillantott.
- Tudnál segíteni? - kértem meg, mire lerakta a telefonját - Ott van a táskám az... asztalon. Ide tudod adni?
- Mondd, hogy mi kell belőle - állt fel a táskám irányába elindulva.
- Betét - hunytam le a szemem kínosan.
- Oké, akkor ezt mondd.
Tulajdonképpen el is felejtettem, hogy ő előtte tényleg felesleges titkosítanom bármilyen "tabu" témát.
- Köszi - vettem el tőle, miután előszedett egyet, majd visszazárkóztam a fürdőbe.
Szó szerint a teljes belső combom véres volt már addigra, úgyhogy tényleg könnyített rajtam, hogy nem kellett még ki is rohangásznom.
Akármilyen kínosnak is éreztem akkor.
Amikor végeztem mindennel, felvettem a pizsamámat, amit itt tartok az esetre, ha egyszer itt aludnék (kockás nadrág, bő póló), mint például ma is, majd nedves, egyenesre fésült hajjal kijöttem a fürdőből.
- Szerinted van itthon valami édesség? - kérdeztem Cassotól, amikor visszatévedtem a konyhába.
- Nem hinném - válaszolta a telefonját nyomkodva - Maximum popcorn, ha szerencséd van.
- Találtam - szedtem ki az egyik szekrényből ünnepélyesen.
- Akkor szerencséd van.
- Te kérsz? - néztem hátra rá.
- Nem, kösz - dőlt neki a kanapé támlájának félfekvésben a telefonjával a kezében.
Miután elkészítettem a popcornomat, először egy kicsit haboztam, majd végül leültem én is a kanapéra.
Eléggé úgy tűnt, hogy most egy jó pár órát együtt leszünk (ébren), úgyhogy igyekeztünk úgy viszonyulni egymáshoz, hogy normálisan teljen ez az idő.
- Bekapcsoljuk a tévét? - nézett fel rám a telefonjáról.
- Bekapcsolhatjuk.
Casso oldalra nyúlt a távirányítóért, majd bekapcsolta nekem és átadta.
- Van valami kikötésed? - néztem rá a műsort illetően, hogy mi mehet.
- Nem nagyon.
A probléma az volt, hogy semmit nem találtam a tévében, ami lekötött volna, de még Netflixen se volt motivációm semmihez, úgyhogy egy idő után feladtam.
Tanácstalanul forgattam a kezemben a távirányítót, majd ránézve megszólaltam.
- Nem muszáj itt kint aludnod.
Erre rámpillantott, gyorsan elképzelve az ellenkező esetet.
- Hát... - röhögte el magát kínosan, egyértelműen azt üzenve ezzel, hogy de.
- Elég gyorsan el fogok aludni, szóval nem lesz kellemetlen. Ne aludj itt kint csak miattam, nem lehet túl jó, ráadásul hűvösebb is van.
- Sokkal szarabb helyeken is aludtam már, mint egy kanapé, Leni.
- Jó, csak gondoltam, jelzem - zártam le a témát - Ha akarod, elválasztó-vonalat is csinálok, mint kilencedikben - tettem hozzá viccből, mire szórakozottan rámnézett, a kilencedikes szülinapi nyaralásra visszaemlékezve.
Ezen csak röhögött egyet, ahogy visszafordította a fejét a telefonja képernyőjére, amin egyébként sunyiban néztem, sok értelmeset nem csinált, csak melléktevékenység volt, hogy ne kínosan ücsörögjünk egymás mellett, de végül nem számolt be arról, hogy hogyan döntött a témában.
Egy pár perc múlva lerakta a telefonját és rámnézett.
- Oké, mit csináljunk?
Felhúztam magam elé a lábaimat.
- Nem tudom, te éhes vagy? - kérdeztem.
- Ja, tudnék enni. Rendeljünk kaját, mit szólsz? - vette a kezébe a telefonját újra.
- Pizza?
- Csak ezen a héten ettem háromszor, inkább nem.
- Akkor görög kaja? Ennék egy salátát.
- Mondta Leni, miközben betolt egy teljes tál popcornt - nézett rám Casso szórakozottan.
- Azért salátát, mert finom, nem diétázni akarok - mentettem a saláta-ötletemet nevetve, mire diszkréten ő is kiröhögött.
- Meggyőztél.
Hamar megállapodtunk, hogy a görög jó lesz, úgyhogy Casso megrendelte a kajánkat, majd türelmesen megvártuk, amíg kihozzák.
Csak a konyhában égett a villany, ami nagyjából bevilágította a nappalit is, ahol voltunk, illetve a tévé is be volt kapcsolva, más kérdés, hogy lehalkítva, szóval nem is világosban voltunk, de nem is sötétben, valahogy, ami a szemnek még pont az arany középút.
- Oké, amúgy mesélj addig valamit - szólalt meg Casso a fejét a kanapé támlájának döntve, felém nézve.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem vissza zavartan mosolyogva, a rajtam lévő pulcsim ujját birizgálva.
- Passz - röhögte el magát őszintén, majd felhozott egy diszkrétebb témát - Család?
- Valószínűleg Napsugárról tudsz a legtöbbet - kezdtem - Nagyjából hat-hét hetes terhes, és már most készül az anyaságra, minden tekintetben. Neked egyébként mi a véleményed erről a... gyerek-dologról? Szerinted is korai?
- Ez később fog kiderülni szerintem.
- Jó, de most így, a véleményed.
- Ha azt nézzük, hogy amikor a gyerek megszületik, a nővéred akkor lesz huszonkettő és fél, a bátyám meg huszonhárom, akkor mondjuk kemény, mármint hogy ilyen korán bevállalták, de másfelől meg amúgy akkor már vagy másfél éve házasok lesznek, vagy nem tudom mennyi, szóval... vágod, azért így kicsit kisebb a kockázat, vagy érted. Titus fel lett hívva amúgy a hírrel, szerintem azóta lélegeztetőn van - röhögte el magát, mire én is.
Elgondolkodtam, hogy vajon azt megtudta-e, hogy Casso és én külön vagyunk, és ha igen, bontott-e magának valami pezsgőt, vagy ilyesmi, és már úgy voltam vele, hogy esküszöm, érdekel, de végül nem kérdeztem meg.
- Nagynéni leszel amúgy - nézett rám Casso elmosolyodva.
- Igen - mosolyogtam én is - Te pedig nagybácsi.
- Aztakurva - röhögte el magát Casso a megnevezésen.
- De én egyébként várom már. Nem tudom, hogy unokahúgom lesz-e, vagy unokaöcsém, mindenesetre már most nagyon szeretem - ábrándoztam a lábaimat átölelve, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán - Tényleg, szerinted fiú lesz, vagy lány?
- Plot twist, ikrek lesznek és az egyik fiú, a másik meg lány.
- Igazából a családból kiindulva van esélye.
- Ja, eléggé.
Nemsokára visszatértem a család-témára.
- Csepi szerintem nagyon hiányol már téged - mondtam őszintén - De igazából mindenki a családomból - láttam be.
- Apukádnak nem jött be az új srác, mi? - kérdezett rá halványan megjelenő gödröcskékkel az arcán, mégis, valahol belül mégsem teljesen jókedvűen a témától.
A kérdésére egy kicsit zavarba jöttem, mire Casso elszakította a tekintetét a bőrkarkötőjétől, amit maga előtt felhúzott lábakkal a csuklóján igazgatott, majd rámnézett.
- Jársz valakivel, nem? - kérdezte egyszerűen, csak érdeklődve, hogy tudja, mire elpirulva beletúrtam a hajamba.
- Még nem járunk. Vagyis... nem tudom, mennyire még - válaszoltam őszintén.
- Ismerem? - érdeklődött természetesen, mire zavartan elnevetve magam, a támlának döntöttem a fejem.
- Emlékszel Ábelre?
Casso erre felém kapta a fejét.
- A régi csávód? - röhögte el magát meglepetten.
- Sosem volt a csávóm, és még most sem az - helyesbítettem.
Casso biccentett egyet, majd maga elé nézve belegondolt a dologba.
- Ja, mondjuk ő ilyen jó gyerek - látta be - Zenész család, ő is zenész, művészlélek, fix, hogy valami irreálisan tudományos szakon van az ELTE-n, vagy a Semmelweis-en, fura zenéket hallgat, néz valami nem basic-sportot, nem iszik, elutasítja a cigit, mindenért százszor bocsánatot kér tőled, jóban van az anyukájával, meg a lánytesójával, ha van, hazakísér esténként, sosem várakoztat meg ééés csak az lehet, amit te szeretnél. Ja, első csók meg minimum az első, hivatalos randi végén jöhet szóba, de akkor is lehet engedélyt kér előtte. Vágom ezt a típust.
Szemrebbenés nélkül körülírta, pedig szó szerint egy darab alkalommal beszélt csak vele, akkor is nagyjából három mondatot bemutatkozásképpen vagy egy éve.
- Most erre tényleg rá szeretnék cáfolni - válaszoltam meglepetten elnevetve magam.
- Ja, csak nem tudsz.
- Tulajdonképpen két napja volt, hogy arról beszélgettem vele, hogy milyen növényei vannak a szobájában, és beavatott a virágok szimbolikájába, szóval... erre jobban fel kell készülnöm - láttam be nevetve.
Cassonak erre egy halvány mosoly jelent meg az arcán, majd rámnézett.
- Oké, én viszont nem vagyok ilyen kis aranyos-udvarias-cukifiú, szóval hallgatom a sztorikat - nyújtotta ki az egyik lábát.
- Ábelről?
- Ja, eskü érdekel. Csak amihez közöm van - tette hozzá - Annyit mesélj, amennyit szeretnél.
A volt barátom, mégis olyan önbizalommal kérdezett az "új srác"-ról, egyszerre, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb fordulata, és egyszerre, mint ha nem lenne, de egy kicsit se hozza zavarba, hanem csak érdeklődik, hogy képben legyen.
- Oké, hát... - túrtam a hajamba - Eszteréknél házfelújítások zajlanak, szóval mostanában a régi zenesulidban van egy-két órám, ahol ugye Ábel anyukája is dolgozik, emiatt egyszer ő is ott volt, és... igazából akkor összefutottunk, beszélgettünk, és először még tényleg csak... barátilag, megbeszéltük, hogy találkozunk. Szóval így kezdtünk el beszélni újra.
- Aha - fordította felém a fejét egy apró mosollyal a száján, ebből pedig értettem, hogy tényleg érdekli, hogy hogyan alakul az életem, szóval meséltem tovább.
- És akkor találkoztunk egy délután pár órát, akkor meg feldobta, hogy szerintem kialakulhat-e közöttünk bármi, meg egyébként ezt azóta elég sokszor felhozza így-úgy, hogy szóljak, ha mégsem akarnám ezt és maradnék barát, mert ő elsősorban régi barátom és nem akarja elszúrni, szóval elég... lassú ez az egész, de... mármint, nekem ez nem baj - mondtam őszintén, ő pedig figyelve hallgatott - Kétszer voltunk randizni azóta, és egyszer... szóval voltam náluk, ugye az anyukáját is ismerem, elég magaslabda volt, aztán este már inkább nem mentem haza, úgyhogy ott is aludtam.
Casso erre maga elé nézve, mosolyogva összehúzta egy picit a szemöldökét, mire leesett, hogy mire gondolhat.
- Nem, nem, dehogy - szabadkoztam, anélkül, hogy konkretizálnám - Nem. Addig... nem mentünk el.
- Oké - tette fel a kezeit.
- Szóval nagyjából ennyi - összegeztem.
Casso egy pár másodpercig végigfuttatta a fejében az információkat, amiket mondtam neki.
- Oké, megtippelem a két randit. Az egyik fix, hogy mozi volt - közölte, mint a világ legegyértelműbb tényét, mire hitetlenül elnevettem magam.
- Ezt honnan tudtad? - nevettem.
- A csávóból. Bocs, de aki kábé kétnaponta megkérdezi, hogy biztos akarsz-e tőle valamit, az ennél kreatívabbakat nem nagyon szokott kitalálni. A másik opció a sétálás, vagy a sütizés - tette hozzá szórakozottan.
Ezután rám nézett, és tökéletesen látta rajtam, hogy beletalált.
- Kajak? - röhögte el magát meglepetten.
- Először sütiztünk, másodszorra moziztunk, harmadszorra sétáltunk - láttam be őszintén - De közben nagyon esni kezdett, szóval bemenekültünk egy kisboltba, ahol egyébként belém kötöttek és nagyon felidegesített.
- Na, mondd.
- Semmi, igazából csak egy férfi, kábé középkorú, hirtelen lépett elém, szóval véletlen nekiütköztem és kiesett pár dolog a kezéből, de nem is törékenyek, csak papírzsepi-csomag, meg ilyesmik, aztán tökre rámripakodott, meg kiosztott, hogy mit képzelek magamról... Ilyesmik, de nagyon durván rámförmedt. Aztán azért is beszólt, hogy nem segítek neki felszedni a cuccait, amikor meg segítettem volna, akkor meg lecseszett, hogy megoldja most már. Olyan megalázó volt, tökre hülyének éreztem magam, tényleg, borzasztó volt az egész, meg nagyon kínos is, úgy felcseszett, még akkor is, amikor már elmentünk onnan.
- Ja, elhiszem. Oké, de amúgy Ábel...? - kérdezett rá.
- Mi van vele?
- Ott volt végig, nem?
- Nem nagyon szólt közbe, de a végén elnézést kért a nevemben és otthagyta velem.
- Mi? - röhögte el magát meglepetten, arra várva, hogy bejelentsem, hogy viccelek.
- Mármint... - pislogtam.
- Nem védett be?
Erre először nem tudtam válaszolni azon kívül, hogy egy óriásit dobbant a szívem.
- Nem tudott volna hogyan, igazából az én hibám volt, hogy nekimentem, szóval... - szabadkoztam aztán.
- Full mindegy, beléd kötnek, vér folyik, alap - vázolta fel a világ természetességével.
Ahogy ezt mondta, észre se vettem, de máris hevesebben kezdett verni a szívem, és annyira betalált mindezzel, hogy meg se tudtam szólalni először.
- Nem olyan helyzet volt - rendeztem le a témát, elkapva a tekintetem.
- Oké - hagyta rám, egy röhögés kíséretében feltéve a kezeit.
Ezzel egyszerre tartotta magában a véleményét, egyszerre pedig pont emiatt tudtam is.
- Nincs több kérdésem - engedte el a témát.
- Most te jössz - néztem rá.
- Miben?
- A sztorizásban.
Casso erre zavartan elnevetve magát, beletúrt a hajába.
- Inkább kérdezz rá valamire - mondta végül.
Magam elé nézve összeszedtem a gondolataimat, és erőt véve magamon, felé nézve rákérdeztem.
- Neked van valakid?
Cassonak erre egy "tudtam"-típusú mosoly jelent meg az arcán, majd rám nézett.
- Te komolyabbakban utazol, mint én. Csak mondom.
Erre kicsit összezavarodtam, majd újra összeszedve magam fejben, kicsivel később rákérdeztem.
- Ki az a Zsani? - kérdeztem hirtelen.
Meglepetésemre Casso elnevette magát.
- Senkim. Komolyan.
Mivel erre elég értetlenül néztem rá, éreztettem vele, hogy érdekelne több infó is, úgyhogy folytatta.
- Ő is Corvinusos, egyszer egy bulin összefutottunk, aztán egy következő buliban megint. Szó szerint nem beszélgettem még vele józanon élőben.
- Jó, nekem nem így jött le - védekeztem kínosan.
- Ja, mert az egyik dumálásunknál beírt magának egy becenevet a telefonomon, amit te is láttál. Oké, nem mondom, nem csak beszélgettünk, ő se volt józan, meg én se, de amúgy kettőnk közt, mármint nem fizikailag, a legkomolyabb rész az volt, amikor te jöttél szóba. Konkrétan.
- Hogyhogy szóba kerültem? - kérdeztem meglepetten.
Casso feszülten beletúrt a hajába, majd a felhúzott térdeire lazán rátámasztva a karjait, a fejét a kanapé támlájának döntve, maga elé nézve válaszolt.
- Kicsit látványosan szar kedvem volt - mondta őszintén - Már be voltam baszva, szóval akkor volt egy "ki van a faszom mindenkivel"-fél órám, amikor nagyon nem voltam buli-hangulatban, úgyhogy kimentem, ő meg... passz, valahogy ott volt.
- És akkor beszélgettetek - fejeztem be, összerakva a történetet.
- Ja, kérdezte, hogy mi van velem, látja, hogy kicsit elbaszódott a kedvem, mondtam neki, hogy na ne... - röhögte el magát, mire őt nézve akaratlanul elmosolyodtam - Aztán dumáltunk, ittunk közben, ilyenek, utána meg... oké, mindegy, nem részletezem, kitalálod. De tényleg semmi komoly nem volt köztünk, amikor nálunk voltál, akkor épp azért írt rám, hogy ő benne lenne, ha megpróbálnánk valamit azon kívül, hogy buliban bebaszva dumáltunk, meg kavartunk valamit, de nem nagyon ragaszkodtam hozzá, azóta meg kábé nem is beszéltünk. Nem volt rossz arc, de... hát, nemtom - vont vállat.
- De akkor ez alatt a másfél hónap alatt te... - szólaltam meg, be se fejezve a kérdést, mert úgy is tudta, mit akarok.
- Oké, nem fogok álszentkedni, nem voltam magányos, vagy érted, de most én ilyen komolyabb dolgokban... hát, passz. Nem érzek rá késztetést, akkor se, ha lett volna rá lehetőségem.
Erre tudomásul véve, bólintottam egy picit, ő viszont néhány másodperc múlva őszintén megszólalt.
- Ha akarnék, sem lenne ötletem se, hogy kivel tudnék bármit elképzelni.
Bár úgy hallatszott, hogy ugyanolyan természetesen mondja ezt, mint ahogy eddig beszélgettünk, éreztem, hogy egyébként nem annyira.
- Biztosan meg fogsz ismerni valakit, akivel... igen - mondtam halkan, elkapva a tekintetem.
Életem egyik legnehezebben kimondott mondata volt.
Cassonak egy halk, zavart nevetés hagyta el a száját.
- Ja - erőltette ki magából ezt az egy szót, de ahogy kimondta, határozottan úgy tűnt, hogy egyáltalán nem így látja, szóval maga elé nézve, őszintén folytatta - Nem igazán a... lányokról szól ez, Leni.
Értettem, hogy mire gondol ez alatt, amire egy picit elnehezült szívvel pillantottam rá.
- Nem tudhatod, mit tartogat az élet - mondtam egy szomorú mosollyal az arcomon, önzetlenül.
- Bármit tartogathat, mindegy, ha én már rohadtul... - kezdte őszintén, de nem fejezte be, csak sóhajtva beletúrt a hajába, majd hátradöntötte a fejét és máshogyan folytatta - Nem tudom, minek kéne motiválnia arra, hogy akarjak bármi ilyet még. Vagy hogy higgyek bármiben is.
Együttérzően néztem rá, és ahogy egy pár másodperce a tenyereibe temette az arcát, nem a saját érzelmeim miatt, azokkal nem is törődtem, egyszerűen csak meg akartam ölelni.
De tényleg.
- Nem tudom, hogy mennyire segít, valószínűleg egyáltalán nem, csak azért mondom, hogy tudd, hogy értelek - szólaltam meg óvatosan, mire felém fordította a fejét - Nem tudom elképzelni magam Ábellel. És talán tudatalatt nem is szeretném. Szóval átérzem.
- Már abból levágtam, ahogy most beszéltél róla.
Erre zavartan elnevettem magam, elfordítva a fejem.
- Oké, leszek a terapeutád, fakadj ki - nézett rám egy halvány, kedves mosollyal az arcán, látva rajtam, hogy erre most szükségem lenne - Eskü megpróbálom elfelejteni majd, hogy ne érezd rosszul magad.
Megnevettetett, amit mosolyogva nézett végig, én pedig a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet és őszintén belekezdtem.
- Ábel nagyon kedves - kezdtem őszintén, valahova magam elé szegezve a tekintetem, hogy tényleg úgy tudjak beszélni, hogy ne realizáljam, hogy ezeket neki mondom - Tényleg, és mindig ilyen volt. Igazából ugyanolyan, mint régen, csak most nem tizennégy, hanem tizenkilenc éves, de az egész annyira... ugyanaz. Kedves, udvarias, törődik velem, mindent megkérdez, tényleg csak az első randink végén csókolt meg először, egyszer, engedélykérés után, előreenged minden egyes ajtóban, amit előre sietve kinyit nekem, átmentem hozzá, ott aludtam és külön úgy kérdezett rá az alvásra, hogy megágyazzon-e nekem a vendégszobában, elmondta a levendula, mint virág jelentését, amit még évekkel ezelőtt tanult meg miattam, a legtöbb dologról én döntök, hogy nekem mindenképpen jó legyen, pontos, alkalmazkodik, keres, segíteni próbál, nem akar semmit elsietni, hogy megmaradjon a barátságunk, jó viszonya van az anyukájával, zenél nekem, hazakísér, kimutatja az érzéseit, amiből neki sokkal több van, szóval ilyen tekintetből egyáltalán nem lehet kifogásom, viszont... talán ez is a gond - láttam be - Valahogy úgy érzem, hogy aki kilóg ebből az egészből, az én vagyok. Mármint, ő olyan jó hozzám, vagy úgy általában, tipikusan olyan, akire biztosan annyian mondanák, hogy két kezüket összetennék azért, hogy olyan fiú legyen az életükben, mint amilyen Ábel velem, de... valami velem nem stimmel, és ez nem csak annyi, hogy... te - foglaltam össze egy szóban - Mindig ő érzett többet kettőnk közül, mármint úgy. Inkább csak egy régi, közeli barátként nézek rá, és mostanában kezdek rájönni, hogy ez valószínűleg mindig így volt, csak régen kisebb voltam, élveztem, hogy egy nálam egy picivel idősebb fiút érdeklek, élveztem a bánásmódját, mert izgi volt, és kedveltem is. És csodáltam, még a mai napig is sok mindenben, de ez... akkor sem olyan, és miközben ő ilyen jó velem, én valahogy... szóval, olyan az egész, olyan ő is, mint régen, amit ma is tudok élvezni, eddig is végig bennem volt az érzés mostanában, hogy élvezem, hogy úgy érzem magam, mint ha régen lennék, de... kicsit hiányzik az, hogy tényleg a jelenben éljek. Nem tudom, hogy ez a te hatásod-e, vagy csak valahogy kialakult bennem - mondtam halkan elnevetve magam, zavartan beletúrva a hajamban - Szeretek a múlttal foglalkozni, ismersz, vagy hogy egy életet végig tudnék nosztalgiázni, de... eredetileg azért volt jó érzés, hogy a múltamban érezhetem magam, mert kicsit olyan volt, mint ha elmenekülhetnék a jelen és a mostani problémák elől, viszont... Úristen, nem tudom, hogy magyarázzam el.
- Csak nyugodtan.
- Szóval, tegnapelőtt ugye mondtam, hogy nála aludtam, mert akkor már nála voltam egy pár órája, beszélgettem a szüleivel, meg ketten is voltunk, beszélgettünk, elmesélt dolgokat, kicsit belevont az életébe, meg... szóval egy picit több is volt köztünk akkor, aztán este elmentem fürdeni, ez alatt pedig egyedül voltam, és... nem tudom. Az egész, hogy ott aludtam nála, hogy nem tudtam, hogy most ez hogy lesz, vendégszobában, vagy... vagy mondjuk vele, hogy mik alakulhatnak ebből az egészből, tudom, hogy nagyon hülyén hangzik ez az egész, de... kicsit mint ha megijedtem volna ettől az egésztől. Valahogy összeállt, hogy ez most tényleg a jelen vele is, hogy mennyire máshogy állhatok ehhez az egészhez, mint ő, hogy most igazából vele egy olyan dolog felé tartok, amit nem is feltétlenül szeretnék, ha csak az érzéseimre hallgatok, ő viszont olyan rendes velem, és mindent akkora nyomásnak éreztem. És az is, hogy... - tértem át egy kicsit másra - Hogy tényleg mindent megkérdez. Mármint, nem úgy értem, csak olyan bizonytalan, bizonytalan bennem, hogy mit szeretnék, hogy mennyit szeretnék, és ettől én is tényleg bizonytalan leszek. Azt szoktam mondani neki is és magamnak is, hogy csak az árral sodródok, a kapcsolatunkat is erre próbálom építeni, hogy tényleg, csak sodródjunk, de ezt most jelenleg annyira... céltalannak érzem - vallottam be őszintén - Valahogy nem az az érzésem most, hogy tényleg, csak sodródok az árral és minden alakul majd, ahogy annak lennie kell, hanem hogy fogalmam sincs, mit csinálok, hogy mit akarok, és ebben nem sokat segít, hogy ő is bizonytalan. Tudom, hogy ez szörnyen önzően hangzik, mert az is, épp ezért érzem rosszul magam tőle, és nem is hibáztatom őt mindezért, talán valahol ő is érzi, hogy bizonytalan vagyok. Tényleg olyan egy kicsit, mint ha nyomás alatt lennék. Mindent olyan jól csinál, ezt az eszemmel tudom is, és nagyon kedvelem is ezért, szeretek is vele lenni, csak valami... hiányzik. Vagy csak más, mint amit keresek. Nem tudom - fakadt ki belőlem, majd megdörzsöltem az arcom - Bocsi, ha nagyon összevissza volt.
- Full értem, nyugi - mondta őszintén.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, ami alatt mindketten csak magunk elé néztünk, majd végül én szólaltam meg először.
- Furának, vagy minimum ironikusnak kellene éreznem, hogy mindezt neked mondtam így el egyedül, nem?
- A terapeutád vagyok, szóval nem - nézett rám elmosolyodva, mire nekem is megjelent egy akaratlan mosoly az arcomon.
- Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Bármikor. Akkor, mondom, mennyi lesz, várj - nyúlt a zsebéhez szórakozottan, poénból, mire felnevettem.
Casso a gödröcskéivel az arcán pillantott rám, majd ebben a pillanatban megszólalt a csengő, hogy meghozták a kajánkat.
Egy biztos, ha ma a nap bármelyik részében valaki azt mondja nekem, hogy este az utóbbi másfél hónapom egyik legjobb beszélgetését fogom lefolytatni a volt barátommal, nem hittem volna neki, de mindenesetre megtörtént.
Nem számítottam rá, mégis erre sodort az a bizonyos folyó, a kérdés most már csak, hogy merre visz tovább.
***************************************
Folytatás következik!