[11.07.]
Ahogy szembekerültem azzal a gyönyörű, kék szempárral, mondanom sem kell, azonnal dobbant egy nagyot a szívem.
- Szia - köszöntem óvatosan.
- Helló.
Casso valószínűleg akaratlanul, egy pillantás alatt végigmért, a hajamat is, majd elkapva a tekintetét, inkább csak beengedett.
- Jó korán vagy - jegyezte meg.
- Anyukádnak jöttem segíteni - válaszoltam, miközben levettem a kabátom és felakasztottam az egyik fogasra.
- Konyha - biccentett az említett helyiség felé.
- Köszi - igazítottam meg a hajam megilletődötten.
Levettem a cipőmet, és bár szerintem már ment volna, nem hagyott ott egyből.
Ő is feszélyezettnek tűnt, mint én, tekintve, hogy ma kereken egy hónapja, hogy hazaköltöztem a közös lakásunkból, szerdán pedig szintén egy hónapja lesz, hogy nem vagyunk együtt.
Ekkor jött ki Rilla a konyhából.
- Szia Leni - köszönt nekem kedvesen, a telefonját a füléhez tartva, majd kisietett az erkélyre telefonálni, mert egyébként közben vonalban volt.
Cassoval utánanéztünk, és ezzel egyszerre mindketten realizáltuk, hogy a "megyek segíteni" társalgásmegszakító-ürügy jelenleg hiteltelen és elúszott lehetőség, szóval miután már a cipőm se volt rajtam, mást kellett keresnem.
- Szerintem iszok valamit - mondtam halkan.
- Ja, lehet én is - lökte el magát a faltól, mert kellemetlen lett volna, ha most fogja magát és "oké, megoldod egyedül is" alapon otthagy, a saját házában.
A konyhában töltöttem magamnak egy pohár vizet, Casso pedig a konyhapultnak dőlt.
- Oké, mesélj valamit - törte meg a közöttünk lévő csendet, mire hátrapördültem hozzá - Hogy boldogulsz el? - kérdezett rá, nem véletlenül ezekkel a szavakkal, én pedig önmagában attól, hogy beszélgetünk, zavarban voltam, talán el is pirultam, úgyhogy ösztönösen válaszoltam neki.
- Elég jól - válaszoltam gondolkodás nélkül, mire elkapta a tekintetét és biccentett egyet.
Ahogy kimondtam, esett le, hogy ez nem egészen úgy hangzott, mint ahogy azt terveztem, szóval gyorsan megpróbáltam menteni a menthetőt.
- Mármint nem, nem úgy értem, hogy... - nevettem el magam teljesen zavarban, mire beletúrt a hajába, én pedig inkább be se fejeztem a magyarázkodást, hanem jobbhíján áttértem az első mondatára - Eléggé pörögnek a dolgok mostanában. Többet dolgozom Henivel, ugye Saciék jövő héten költöznek, szóval segítek benne, meg az utóbbi egy hétben ez a terhesség-dolog is...
Erre a legutóbbira Casso pislogva rámnézett, mire leesett, hogy igen.
Ő ezt nem tudta.
Hihetetlen, hogy egy hétig titkolni tudtam, neki pedig kikotyogtam szinte az első percben.
- Neneneee - temettem egy a tenyerembe az arcom - Lehet, hogy nem hallottál semmit? - néztem rá kétségbeesetten.
Casso derűsen nézett vissza rám.
- Oké - hagyta rám elröhögve magát, feltéve a kezeit, inkább csak elfordítva a fejét - Ott tartottál, hogy az utóbbi egy héten szervezted a nővéred szülinapját, vágom - tért vissza a témára szórakozottan.
- Most szörnyen érzem magam - nyöszörögtem, miközben fel se tűnt, de egyre kevésbé volt feszült a helyzet.
Ettől függetlenül sokkal inkább emlékeztetett az egymáshoz viszonyulásunk a kapcsolatunk előtti időszakokra, mint hogy két és fél évet jártunk és együtt éltünk négy hónapot.
- Úgy csinálok majd, mint aki nem tudta, nyugi - mondta maga elé nézve.
Egy pár másodpercig beállt közénk a csend, amit végül én törtem meg.
- Tudod... - szólaltam meg - Mondjuk ma eddig erre szinte csak rácáfoltam, de egyébként... szóval belül változtam néhány dologban. És ha már kérdezted, hogy hogyan boldogulok, amit magamból ki tudok hozni, arra törekszem, és talán jobban is megy. Sok mindenre rájöttem magammal és az érzéseimmel kapcsolatban, és sokkal jobban össze tudtam szedni magam most, hogy...
- Hogy nem vagyunk együtt - mondta ki rámnézve.
Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, de annyi érzést láttam az övében, függetlenül attól, hogy távolságtartó volt és mindenhogy máshogy nem mutatott ki sokat, hogy nem tudtam tartani a szemkontaktust.
- Nem, nem úgy értem - szabadkoztam egyből - Csak azért, mert mostanában sokat gondolkodtam. És ez segített - fejeztem be zavartan.
- Na, örülök - biccentett, de nem nézett rám, csak a konyhapultnak támaszkodva, maga előtt összefont karokkal az előtte lévő asztal sarkán tartotta a tekintetét.
Mondani akartam valamit, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam és inkább nem tettem, leginkább, mert nem mertem, szóval pár másodperccel később megtörtem a csendet mással.
- És te?
Casso, mielőtt bármit is mondott volna, beletúrt a hajába, én pedig ez alatt feltettem mégegy kérdést.
- Elboldogulsz? - kérdeztem halkan, ezerrel verő szívvel.
A volt barátom nem nézett rám, csak őszintén válaszolt.
- Ja. Fogjuk rá.
Erre már épp válaszoltam volna, amikor rezzenést hallottunk.
A konyhapulton lévő telefonja volt, nagyjából egyenlő távolságra kettőnk között, talán picit közelebb hozzá, de így is tökéletesen ráláttam a bekapcsolt képernyőjére.
Egy üzenet érkezett - csak a nevet volt időm elolvasni, mert utána egyből elkaptam a tekintetem, mint ha nem láttam volna.
Zsani, szívvel a neve mögött.
Tudta, hogy észrevettem, akkor is, ha úgy csináltam, mint ha nem láttam volna.
Sejtettem, hogy ez alatt az egy hónap alatt volt más lányokkal, nem vagyunk együtt, nem tartozik rám, minden joga megvan hozzá, mindenesetre jobban fájt abban a pillanatban, mint azt elképzeltem.
Egyszerűen csak rossz volt szembesülni vele.
- Örülök - erőltettem egy mosolyt az arcomra, még az előző mondatára reagálva.
Casso kínosan elfordította a fejét, majd pár másodperc múlva épp megszólalt volna, valószínűleg valami magyarázó-jellegűt hozzátéve, amikor az anyukája visszaért hozzánk a konyhába, szóval Casso inkább elengedte a dolgot, a telefonját felkapva ellökte magát a pulttól és kiment a konyhából.
Egy pillanatra utánanéztem, majd összeszedtem magam a szívem darabjaival együtt, és Rillára néztem.
- Mit tudok segíteni?
Rilla szintén a fia után pillantott, elsóhajtotta magát, ami tipikusan egy anyai, aggódó-nehéz szívű sóhaj volt, majd ő is visszazökkent a szülinap-témára, és rám nézett.
- Válasszunk ki egy terítőt - mosolygott rám.
Az elkövetkezendő fél órában a családom többi tagja is átjött a szomszédba segédkezni, szóval már sokan szorgoskodtunk, Anya hozta a süteményeit, Lotti és én dekoráltunk és elrendeztük a környéket, Apa és Zoltán (Cassoék apukája) még valami fénysort is felraktak ideiglenesen, Ricsi pedig fel-alá járkált, és néha lopott a kajákból. :)
Időközben én felmentem az emeletre, mert Lotti szobájából akartam lehozni valamit - ahogy felértem a lépcsőn, és elhaladtam Casso szobája előtt, akaratlanul lelassítottam egy kicsit.
Csukva volt az ajtaja, elektromos gitáron játszott, csak úgy, szóval hallgattam egy kicsit.
Imádom, ahogy játszik, de nem tudta elkerülni a figyelmemet a tény, hogy pontosan jól tudom, mikor szokott így, elvonulva elektromos gitározni.
Akárhányszor látom vagy hallom valamit szenvedéllyel csinálni, amit szeret és amiben jó, mindig eszembe jut, hogy nem véletlenül szerettem belé én sem.
Mindig szerettem hallgatni, ahogy zenél, eszméletlen tehetséges, lenyűgöz vele és annyira illik hozzá az egész, szóval amikor már kijöttem Lotti szobájából is megálltam a szobája előtt egy fél percre, csak hogy hallhassam, de persze aztán nehéz szívvel mentem tovább.
- Mindennel kész vagyunk? - nézett körbe Rilla, amikor három óra előtt tíz perccel nagyjából végeztünk a készületekkel.
- Aha, fogjuk rá - biccentett Zoltán, miközben megpörgette az ujján a kezében lévő kulcsot.
Mondtam már, hogy Casso tiszta apja?
- Mondjuk te már egy órával ezelőtt is ezt mondtad - nézett rá Rilla egy halvány mosollyal az arcán.
- Heniii! - ugrott Lotti mindeközben Heni nyakába, aki ebben a percben érkezett meg Ferdivel, mire mind odafordultunk és köszöntünk nekik.
Már csak Napsugárékat vártuk, akik három körül meg is érkeztek, szóval addigra mind összegyűltünk már.
- Egy köszöntő koccintás? - dobta fel Pityu a nővéremnek vigyorogva, ahogy bejöttek az ajtón, amit csak én hallottam félfüllel, de halkan elnevettem magam rajta.
- Ne forgasd bennem a kést - vágta rá a nővérem.
Persze Pityu ezt csak viccből mondta, de később egyébként tényleg feljött a szituáció, amikor mind leültünk az asztalhoz, és felmerült, hogy koccinthatnánk, ha már Napsugár szülinapját ünnepeljük előre.
- Én csak vizet szeretnék, ma én vezetek - dobta be a nővérem - Kicsit rontana a napon, ha ma vennék el a jogsimat - tette hozzá poénkodva, hogy természetes legyen, mire jópáran elnevettük magukat.
Részletkérdés, hogy én azért, mert be voltam avatva. :)
- Akkor boldog szülinapot előre, Kicsim - kezdte a megköszöntést Anya, miközben mindenki koccintott, ki mivel, majd mindenki követte a példáját.
- Köszönöm szépen - mosolygott Napsugár.
A nővérem mellett ültem, ő mellette pedig Pityu, így láttam, hogy ezután nemsokkal Pityu a combjára tette a kezét, jelzésképpen, hogy lassan rátérhetnének a lényegre.
- Felvágom a tortát, és az után - súgta neki a nővérem, majd felállt és mindenki máshoz is szólt - Ki mekkora szeletet kér?
Napsugár mindenkinek vágott egy-egy szeletet a tortából, majd lehuppant és mielőtt bárki nekikezdett volna a sütijének, összenézett Pityuval, hogy ki kezdje, amit mindannyian észrevettünk, úgyhogy rájuk néztünk.
- Na, szóval, lenne egy hírünk - nézett mindannyiunkra Napsugár picit elmosolyodva.
Erre elcsendesültünk és kíváncsian néztünk rájuk, legalábbis a többiek mindenképp, én viszont akaratlanul Cassora néztem az asztal másik oldaláról, és ő is énrám.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, egyből zavarba jöttem, és remélem, hogy nem mosolyogtam túl feltűnően.
Napsugár újra összenézett Pityuval, aki az asztal alatt gyengéden megsimította a kezét, mire a nővérem elmosolyodott, vett egy nagy levegőt, kifújta és összeszedve magát, újra visszanézett ránk, de nagyon látszott, hogy izgul, szóval megszorította a mellette ülő srác kezét, ahogy készült bejelenteni.
- Gyereket várok!
Mondanom sem kell, ez nem kevés reakciót vonzott magával. :)
A női családtagok vissza se próbálták tartani a meghatódást, én is csak vigyorogtam, majd a nővéremmel megöleltük egymást, még Apa is elérzékenyült, de általánosságban is elmondhatom, hogy mindenki feldobódott a hírtől. :)
A nővérem anyuka lesz! Úristen! :D
- Várjunk, akkor én most nagybácsi leszek, vagy mi van? - gondolt bele Ricsi röhögve.
- Igen - vigyorogtam rá.
- Ricsi bácsi - bökte meg a karját Lotti nevetve.
- Na jó, mi a fasz - realizálta Ricsi.
- Gondolj bele, gyerek vagy, és Ricsi a nagybátyád - játszott el a gondolattal Heni elnevetve magát, a gyerek szemszögébe belegondolva, hangsúlyozva a "Ricsi" részt.
- Legjobb haverom lesz, hagyjál már - intette le Ricsi szórakozottan.
- Engem az aggaszt, hogy a gyereknek mi leszünk a családtagjai az apai oldalról, olyan furán hangzik - jegyezte meg Lotti a sütijébe belevágva, mire mind ránéztünk - Már bocsi - húzta be a nyakát nevetve.
- Ha lány lesz, legyen már Rikarda a neve - ötletelt Ricsi.
- Mi van? - röhögte el magát Pityu.
- A Richárd női párja asszem, nem lehet mellélőni vele.
- Mondom a tervet, örökölje Sugár szemét és Pityu haját - fantáziált Lotti.
- A kedvedért, Hugi, meglesz - ígérte meg Pityu szórakozottan.
- Úristen, az egyetlen bátyám, aki ezt mondja, hagyj legyek keresztszülő! - lelkesedett be Lotti csillogó szemekkel.
- Most te így kritizálsz minket, vagy mi van? - nézett rá Ricsi röhögve.
Egész végig mosolyogtam a beszélgetésen. :)
Mondanom sem kell, végül Napsugár nem vezetett haza este, mert Anyáék ragaszkodtak hozzá, hogy ezután a bejelentés után maradjon nálunk legalább aludni, amivel a nővéremnek semmi kifogása nem volt. Szerintem Anya órákig magához se tért a meghatottságtól. :)
Gyakorlatilag mindenki bepörgött a hírtől, de hát persze, hogy bepörögtünk.
Soha nem vártam még ennyire a nyarat, amikor végre megszülethet az unokahúgom vagy unokaöcsém, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó dolga lesz nálunk.
A nővérem pedig csodálatos anyuka lesz, amit a kishúgaként alá is tudok támasztani, szóval alig várom, hogy ő is ugyanúgy tudjon támaszkodni majd rám, mint én tudtam rá egész életemben. <3

Mai nap - 5/5: nagyon szeretem a nővéremet. És még mindig nem tudom felfogni igazán, hogy anyuka lesz. Úristen!