[10.04.]
- Szia Roli - köszönt a büfés csajszi a mellettem álló barátomnak meglepetten, amikor később visszamentünk a büféhez és sorra kerültünk.
- Helló - nézett rá Casso elmosolyodva.
A büfés lány olyan pár évvel lehetett nálunk idősebb, és valószínűleg utoljára akkor láthatta a barátomat, amikor nyolcadikosként még ide járt, most viszont itt volt újra, lassan húsz évesen, felnőttként, nem is akármilyen felnőttként, gyakorlatilag már kisugárzásból is bárki habozás nélkül ráakaszthatná a "világ legvonzóbb férfija" címkét.
- Rami - mutatta be nekem Casso a büfés lányt, rámnézve.
- Eszméletlen régen nem láttalak, Úristen - állapította meg Rami mosolyogva Cassonak - Konkrétan, amióta megtudtam a pletykát, hogy itthagytad ezt a helyet.
- Ja, már nem tegnap volt - biccentett Casso, majd mindketten rámnéztek, hogy egyébként mit szeretnék kérni.
Egy kávét kértem, meg egy melegszendvicset, úgyhogy amíg Rami elkészítette nekünk (szerencsére nem voltak mögöttünk a sorban), még beszélgetett velünk.
- Egyébként hogyhogy itt vagytok? - érdeklődött Rami mindkettőnktől.
- Volt csapatomnak lesz meccse - válaszolta Casso, mire Rami felvilágosodva bólintott egyet - Amúgy kajak nem gondoltam volna, hogy itt dolgozol még, hallod - röhögte el magát őszintén.
- Idén jöttem vissza, rájöttem, hogy még itt kaptam a legnagyobb megbecsülést - válaszolta Rami elnevetve magát, mire Cassonak szórakozottan felszaladtak a szemöldökei - Oké, meg most konkrétan itt lakom egy utcányira.
- Mi, hol? - nevette el magát Casso meglepetten.
- Itt, a Rochelle kávézó mellett. Amúgy dolgoztam a Rochelle-ben is, csak összevesztem a főnökömmel, szóval sunyiban járok haza.
- Az igen - biccentett Casso szórakozottan.
- Egyébként, cég ajándéka, meg ilyenek, várjatok - guggolt le Rami, Casso pedig jókedvűen lenézett rá.
- Ha most kicsapod az epreset...
- Szereted az epres csokit, ugye? - kérdezte Rami kedvesen tőlem.
- Na jó - röhögte el magát Casso.
Rami ajándékozott nekem sunyiban egy epres csokit. :)
- Cuki volt - láttam be, amikor már ketten leültünk az egyik asztalhoz.
- Ja, Ramival már vagy ezer éve lespanoltam. Ramival is - javította ki magát, belegondolva.
- Ennyire jóban voltál itt mindenkivel?
- Itt éltem az életem felét, tíz évig jártam ide, volt, hogy szívesebben voltam itt, mint itthon, szóval többet is, nyilván.
- Ez tök jó - mosolyogtam rá.
Miután megittam a kávémat és megettem a szendvicset is, egy darabig beszélgettünk, aztán Casso gondolt egyet, és mivel egyébként azelőtt rengeteget kérdezgettem a helyről, feldobta:
- Oké, gyere - állt fel, mire meglepetten, lassan én is, mert nem tudtam, mit akar.
- Hova? - kérdeztem vissza kíváncsian.
- Csak gyere. Bevonlak a múltamba, vagy mit tudom én, ahogy akarod - mosolygott szórakozottan, a kezemért nyúlva.
- Okés - vigyorodtam el.
Casso a kezemet megfogva elindult velem a csarnokban.
Végigmentünk egy folyosón, amin egyszer már voltam ezelőtt, és láttam azt a sok képet és eredményt a barátomról. Casso simán elment volna mellettük, de észrevette, hogy nézegetem őket, úgyhogy belassított.
- Ez most az a vibe, mint ha valami családi albumot nézegetnél rólam - jegyezte meg elröhögve magát.
- Miért voltál ilyen helyes nyolcadikban is? - mosolyogtam.
Casso a régi képeken egyszerre néz ki ugyanúgy, mint most és egyszerre teljesen máshogy.
Inkább úgy mondanám, hogy olyan, mint most, a vonásai, a mosolya, a kisugárzása, csak ma már persze érettebb formában, továbbfejlesztve a "cuki, helyes srác" külsőt extra férfiassággal.
Tegyük hozzá azt is egyébként, hogy Casso abszolút korán érő típus a korosztálybeli fiúk többségéhez képest, külsőleg és szellemileg/mentálisan is, nyolcadikosként már úgy nézett ki, hogy simán elmehetett volna pár évvel idősebbnek is, ellentétben velem, akit még tizenhét évesen is általános iskolásnak néztek egy-kétszer.
Egyébként nyolcadikban néhány képen más volt a haja, a homlokánál ketté volt fésülve, ami nagyon jól nézett ki, legalábbis nekem tetszett. :)
Ja, és már akkor is a sneaker-laza farmer-sima póló/kapucnis pulcsi volt a jól bevált szett.
Imádom a barátom stílusát.
- És már akkor is voltak kockáid - vettem észre vigyorogva, mire elröhögte magát.
- Ja, nyilván, én már alapból kipattintva születtem.
Erre elnevettem magam, mire elmosolyodott.
Sokszor mosolyog, amikor csak nevetek.
- Mr. Európa Bajnok - mosolyogtam, ahogy azt a képet láttam, amit másodszor látva is ugyanúgy imádtam, mégpedig, amikor Casso a hivatalos képén a gödröcskéivel az arcán megcsókolja a nyakában lévő aranyérmet.
Pontosan ugyanaz a kisugárzás, mint ma, és pontosan ugyanannyira leveszi az ember lábát, főleg, ha azok női lábak. :)
- Ja, az ikonikus kép - biccentett Casso jókedvűen.
- Mit szólsz, ha megfogom a keretet és ellopom?
- Valszeg megértelek - mosolygott szórakozottan, majd a következő másodpercben egymásra nézve egyszerre felnevettünk.
Végignézegettem a képeket, kommentáltam őket, a barátom egy-kétszer elmondott pár sztorit röviden, csak hogy tudjam, miről van szó, majd amikor végigértünk a folyosón, valószínűleg Casso végig erre várt, ugyanis ez után egyből mondta, hogy jöjjek vele.
Pontosan tudta, mikor hova kell bekanyarodni, vagy három-négy folyosót átszeltünk, úgyhogy csak követtem.
- Egyébként ide szabad jönni? - kérdeztem, amikor behúzott egy hátsó, szűk mellékfolyosóra.
- Ha összefutunk valakivel, kiderül - vont vállat a gödröcskéivel az arcán, mire hitetlenül elnevettem magam.
Felmentünk egy kisebb lépcsőn, végigmentünk egy újabb folyosón, és nemsokára ki is kötöttünk egy "terasz" szerű részen, ahonnan a csarnok kézipályájára láttunk le.
A nézőtér "VIP" részére is felülről láttunk rá, előtte pedig az összes többi szék sorakozott, szektorokra bontva.
Senkit nem láttunk, csak egy-két takarítót lennt a pálya szélén.
Casso még tovább tervezett menni, én viszont megálltam és körbenéztem, tökre tetszett, hogy mindent lehet innen látni, úgyhogy Casso megtorpant és mellém állva a terasz szélére könyökölt.
- Egyébként ez a rész mire van kialakítva? - érdeklődtem.
- Ha fontosabb meccs van, az ilyen technikai-személyzetek szoktak itt menni, gyorsabban át lehet érni az egyik oldalról a másikra, de amúgy senki nem használja. A legtöbben szerintem nem is tudják, hogy létezik ez a rész.
- És te honnan tudod? - kérdeztem.
- Voltak korszakok, amikor jól jött néha, ha olyan helyen vagyok, ahol nincs senki és nem is találnak rám.
- Szóóóval, neked ez a titkos helyed - mosolyogtam.
- Mármint? - nevette el magát értetlenül.
- Tudod, mint a filmekben. A menő srác rejtekhelye, ahol kieshet a szerepéből és csak az igazán különleges, fontos lányokat szökteti fel oda, hogy felfedje neki a titkait - vázoltam fel mosolyogva, mire elröhögte magát.
- Az igen - biccentett szórakozottan, elismerve az elméletem - Amúgy nem csak ezt mondanám rejtekhelynek.
- Miért, hol van még?
- Ahol a legtöbbet voltam... - túrt a hajába - Nem fogod ismerni azt a helyet, pár kerülettel odébb van. Van egy nagyobb út arrafele, meg valami lakóház, vagy mi, nem tudom, milyen épület, de viszonylag nagy. Mindenesetre amellett van egy ilyen szűk rés, ahol ha bemész, kilyukadsz egy kisebb részen, csak sima aszfalt, patka, ahova le lehet ülni... ja, kábé ennyi, de soha senkit nem láttam arra, pedig jópárszor voltam ott.
- Megmutatod egyszer? - néztem rá mosolyogva.
- Bocs, de nem hinném. Nem nagyon akarok mégegyszer bemenni oda, pláne veled, nyomasztó lenne. Akkor már inkább ez - pillantott le ő is, velem egyszerre.
- Persze, megértem.
Egy pár másodpercig a teraszra kikönyökölve csak néztük a csendes, emberek nélküli pályát, majd Casso témát váltva hirtelen megszólalt.
- Amúgy, mesélj, hol is jöttél össze Zsombival? - kérdezte magában mosolyogva.
- Nem olvastad a naplóm? - mosolyogtam vissza rá.
- De, azt a részt viszont olyan lendülettel lapoztam át, hogy csoda, hogy nem szakadt el - röhögte el magát, mire én is halkan felnevettem.
- Egyébként ott, a pálya szélén - mutattam le - A meccse előtt, amikor csatlakozott volna a többiekhez, megcsókolt.
- Az egész csapata, meg az összes néző előtt? - kérdezte szórakozottan, de egyszerre nem kis ítélkezéssel az arcán - Az első randitokon. Bocs, nem akarlak lehúzni, meg semmi, de az összes lehetséges módon elbaszta, ahogy össze lehet jönni veled.
Nevetve hallgattam.
- Igaz, te profibb vagy. Végülis te kétszer annyiszor jöttél össze velem, mint ő - mosolyogtam jókedvűen.
- Aha, meg minőségibben is.
- Igen? - vigyorogtam.
- Ja. Először pont ugyanott, ugyanúgy napkeltekor, meg full filmesen, mint ahogy megismerkedtünk, másodszor meg volt benne annyi extra, hogy beszorultunk a liftbe, aztán smárolhattunk addig, amíg nem indult el velünk. Még az ég is az én oldalamon volt, hogy pont akkor állt le a lift. Azért érzed a szintlépést, nem? - vázolta fel derűsen.
- Természetesen - nevettem.
- Amúgy, mit szólsz, ha döntögetünk pár tabutémát? - dobta fel.
- Jó - mentem bele gondolkodás nélkül.
- Oké, ez érdekel egy pár éve - vezette fel, mire kíváncsian ránéztem - Meddig mentél el Zsombival előttem amúgy? - kérdezett rá egyszerűen, olyan természetesen, hogy nem is jöttem zavarba a témától.
- Kapcsolat komolyságában, vagy...?
- Mindkettő - vont vállat, de szerintem eredetileg a nem kimondott másikra gondolt.
- Hát, kapcsolati szempontból, egy-kétszer találkoztam a szüleivel, vagyis bemutatott nekik, én is az enyéimnek, de elég összecsapottan, alig beszélgetett Anyáékkal. Apukám mondjuk szerintem nem is volt oda érte - gondoltam bele.
- Meglepő - röhögött Casso, mire nevetve ránéztem, majd folytattam.
- Egyébként nem annyira vontam be az életembe - meséltem őszintén, a karkötőmet birizgálva -  Mármint, úgy csináltam, mint ha közel engedtem volna magamhoz, mint ha kiismert volna, mint ha tudna mindent rólam, vagy ilyesmik, de... igazából egyáltalán nem - vallottam be, ő pedig eközben felém fordította a fejét, ahogy hallgatott - Kívülről nézve közel engedtem magamhoz, mert összejöttem vele, találkoztunk sokat, beszélgettünk, de... végig bennem volt az érzés, hogy csak a felszínt kapargatja, és hogy igazából nem is engem kap meg, amikor velem van. Jól elbeszélgettem vele, de éreztem, hogy ez nem az a beszélgetés, vagy nem olyan, mint ami... mint amit azzal az emberrel folytatnék, aki mellett tényleg a szívem szerint is helyem van. Sokszor magamat se értettem, miért csinálom egyáltalán ezt az egészet, csak valahogy... sodródtam, mert viszont ez az egész nyújtott egy biztonságérzetet. Végig téged szerettelek ez alatt, téged, aki által addig az volt a tapasztalatom, hogy ha valaki fontos, ha valaki iránt többet érzel, mint amit fordítva megtapasztalhatsz, az nagyon tud fájni, és nem is feltétlenül tudsz ellene mit tenni. Biztonságérzetem volt, mert bár veled kapcsolatban semmi kontrollom nem volt, mert összetört voltam és szerettelek, amikor vele voltam, úgy éreztem, hogy most az enyém a kontroll, és nem is lát át rajtam, mert nem ismer úgy, mint te, ezért minden lehet úgy, ami segít nekem pillanatnyilag. Ne ítélj el emiatt - kértem meg halkan, rá se nézve.
- Nem foglak, hidd el, hogy megvan az érzés. Az egész, full ugyanígy.
- Neked mikor volt?
- Amikor külön voltunk - túrt a hajába - Te vagy az utolsó ember, Szöszi, akit elítélnék emiatt.
- Nekem viszont bűntudatom van - vallottam be - Nem érdemelte meg, hogy miközben ő tényleg komolyan vette a dolgot... tudod. Az ő részéről komoly volt a kapcsolatunk. Többször is mondta, hogy szeret. Vagy ilyesmik.
- Te mondtad neki amúgy?
- Beléd voltam szerelmes akkor is - emlékeztettem újra.
- Vágom, ezért kérdezem - nézett rám mosolyogva.
- Néha valahogy kierőltettem magamból - vallottam be kellemetlenül, mire maga elé nézve elmosolyodott - De nagyon érződött, hogy ő szeretett jobban. Egyébként nagyon kedves volt, amikor együtt voltunk, főleg így utólag visszanézve.
- Ja, mert most már van mivel összehasonlítani - jegyezte meg poénból, mire felnevettem.
- Nem így értettem - szabadkoztam nevetve - Csak akkor sokszor fárasztott az, amiről utólag már beláttam, hogy egyébként tök kedves volt, aranyos, vagy... érted. Olyanokra gondolok, hogy mondjuk mennyit érdeklődött rólam, tudni akart rólam mindent, hívogatott, rámírt egy csomószor, minden reggel sokkal többet utazott, csak hogy elkísérjen a sulimig és találkozzunk, becézgetett...
- Na jó, ez inkább para, mint cuki.
- Mondjuk, ha jól emlékszem, talán az első nap azután, hogy összejöttünk, már is rákérdezett, hogy jártam-e valakivel előtte, és ha igen, kivel.
- Jézus - röhögött - És, mit mondtál?
- Hogy hivatalosan nem jártam senkivel és ilyen szempontból ő az első barátom, de volt előtte, hogy közeledtem valakivel, randiztunk, majdnem össze is jöttünk, csak végül nem úgy alakult.
Casso mosolyogva hallgatott.
- Aztán rákérdezett, hogy ki volt az - folytattam, mire méginkább mosolyogni kezdett - Felvázoltalak. Akkor nem értettem, miért, de azóta már értem, miért nem tetszett neki, amikor mindezt elmeséltem neki.
Casso, miután végighallgatott, jókedvűen elnevette magát, csak mert tetszett neki a sztori, majd vigyorogva visszakönyökölt mellém, hallgatva tovább.
- Szóval igazából végig, amíg együtt voltunk, tudott róla, hogy volt köztünk valami előtte - folytattam egy hajtincsemet a fülem mögé tűrve.
- Ja, ezt levágtam abból, ahogy lesmárolt reggelente.
- Visszatérve, hogy meddig mentünk el... - ugrottam vissza, mielőtt elkalandoznék - Ahhoz képest, hogy csak egy hónapig tartott, egészen komoly volt a kapcsolatunk, legalábbis az ő részéről mindenképp. Egyébként úgy... szóval annyira nem mentünk messzire, miattam inkább. Tudod.
- Amikor szétmentetek, még ahhoz képest is kábé csak egy évvel később feküdtünk le először, szóval... ja - bólintott derűsen.
- Mindenesetre ő valószínűleg akart... velem. Érted. De tudta, hogy én még nem szeretném, szóval nem erőltette, csak azért néha... éreztem. Vagy tett utalásokat... fizikailag - próbáltam megmagyarázni, mire mosolyogva összehúzta a szemöldökét és rám nézett - El tudod képzelni, nem?
- Szerintem ugyanezt csináltam én is hónapokig, szóval valszeg.
- Úgyhogy nagyjából ennyi - zártam le a sztorizásomat.
Casso mosolyogva biccentett, majd belegondolt és csak úgy megjegyezte:
- Mondjuk akkor azért annyira nem vágom, mit siratott annyira.
Erre felé fordítottam a fejem.
- Mármint, értem, szeretett, ezt átérzem, de... - röhögte el magát értetlenül - Ez így kábé egy hónap volt csak, amibe nagyjából csak ő tett bele. Azért annyira nem volt komoly a dolog, ha jól értem, szimplán csak rád volt kattanva, te próbáltad kedvesen, feltűnésmentesen nem beengedni a személyes teredbe, meg smároltatok, és így nagyjából ennyi. Ha meg szeretett amúgy, akkor ne akarjon szétszedni már attól hónapokkal később, akit te szeretsz, meg szerettél előtte is.
- Igazából igen - értettem egyet.
Egy pár másodpercig csendben emésztettük a hallottakat, majd végül én szólaltam meg először.
- Szerintem én nem kérdezem meg inkább, hogy ti meddig mentetek el - túrtam a hajamba nevetve.
- Mármint Liza és én?
- Igen - birizgáltam a körmeimet - Csak mert tudom.
- Mindegy ahhoz képest, hogy mi meddig mentünk el amúgy - nézett rám, kettőnkre utalva, ez a mondat pedig egy kicsit meglepett, de jó értelemben - Az a vicc, hogy bizonyos szemszögből nem mentem vele messzebb, mint úgy... bárki mással, aki később jött - látta be elröhögve magát - Te viszont nyertél.
- Ezt azért jó hallani - mosolyogtam.
- Tudod, a szokásos, veled élek, megkértelek kétszer főpróbaként, egy csomó ideje együtt vagyunk, visszamentem hozzád, imád a családom, satöbbi.
- Azt hiszem, kezded felülírni az összes eddigi itteni élményemet - mosolyogtam - A végén még szeretni fogom ezt a helyet, mert akárhányszor eszembe jut, te fogsz eszembe jutni róla, és hogy felszöktettél a rejtekhelyedre.
Casso elmosolyodva beletúrt a hajába.
- Az a vicc, hogy nekem egy fokkal több élményem van innen, de amúgy kezd ugyanez lenni - nevette el magát őszintén.
A következő pillanatban észrevettük, hogy felénk fordul valamelyik személyzet a pálya széléről, úgyhogy egyszerre leguggoltunk, elbújva a palánk mögött.
- Amúgy full nem látott volna minket - jegyezte meg Casso röhögve.
- Nem tudhatjuk - nevettem, miközben a guggolásból átváltottam ülésbe, nekidőlve a hátammal a korlátnak, felhúzva magam elé a lábaimat, mire Casso is hasonlóan tett.
- Csak a napi Leni-kommandó - foglalta össze szórakozottan, mire nevetve ránéztem, ő pedig, kihasználva, hogy végülis már maximálisan nem láthatóak vagyunk, és tökéletesen ketten vagyunk, mosolyogva megcsókolt, csak úgy, majd ahogy elhajolt tőlem, megpuszilta a homlokom.
Szeretem. :)
**************************************
Folytatás következik! :)