Szeptember 20. (vasárnap)
Ma reggel Casso ébredt előbb, ezt onnan tudom teljesen biztosan, hogy az ő simítására ébredtem. :)
- Jó reggelt - bújtam hozzá lehunyt szemmel, a friss ébredéstől picit erőtlen hangon.
- Bocs, eskü nem akartalak felkelteni - mondta jókedvűen mosolyogva.
- Nem probléma - mosolyodtam el, ahogy magamhoz öleltem - Te mikor keltél?
- Passz, már egy ideje.
- Az hogy lehet? - nevettem el magam.
- Én se értem - értett egyet szórakozottan.
Megdörzsöltem a szemem, majd ránéztem.
- Ugye nem ideges vagy? - kérdeztem aggódva, a tegnap miatt.
Casso visszanézett rám, majd hangulatot váltva, az oldaláról átfordulva hátradőlt az ágyon és sóhajtva megdörzsölte az arcát.
Szóval ébren volt már egy ideje.
Ezt betudtam annak, hogy jól éreztem, úgyhogy áthelyezkedtem, a fekvés és a félfekvés közé valahogy, és csak néztem.
- Nem vagyok ideges, nyugi - nézett vissza rám Casso.
- Nem kell azt mondanod, hogy nincs hatással rád a tegnapi, sőt, az a normális, ha hatással van rád, össze is zavarnál, ha nem lenne.
- Nyilván hatással van, leginkább, hogy utálom ezt, mindig utáltam, és semmi kedvem nem volt ebbe megint belemenni - válaszolta egyszerűen - Ennyi. Már egy ideje nem volt gáz anyámmal, kezdtem élvezni, hogy na végre, aztán most megint, tényleg nem volt kedvem hozzá, utálom ezt. Ennyi, komolyan. Mindegy - hagyta inkább a témát.
- Nyugodtan mondd, ha van még benned valami, jobb, ha kimondod inkább - mondtam őszintén.
Látszólag nem lőttem mellé ezzel, tényleg volt még benne valami, úgyhogy kínosan elnevette magát, a hátán fekve, a plafont nézve futtatta a gondolatait magában, én pedig a karomra támasztva a fejem, figyeltem rá.
Pár másodperc után megtörte a csendet, továbbra is csak maga elé nézve.
- Oké, tudod, mi kezd rohadtul idegesíteni? - szólalt meg kellemetlenül elnevetve magát újból, majd folytatta - Nem rád gondolok, ezeket most nem úgy fogom mondani. Volt egy szar korszakom, amúgy nem akkor egyedül, de oké, volt egy, gáz volt, tényleg, de mi a szarért kell mindig emlékeztetni rá? Nem azért, de ha valakinek szar volt, az én vagyok, és én kurvára csak magam mögött akarom hagyni, ez meg is volt, továbbléptem rajta, kikerültem belőle, erre az utóbbi egy-két évben valahogy mindenben szembejön, mindenki ezen pattog, baszki, már nagyon unom. Addig oké volt, nyilván, hogy neked elmondtam, nem erről beszélek, csak... - túrt a hajába - Tudod, mikor volt ez, amikor tizennégy voltam, meg épphogy tizenöt, azóta mennyi minden volt már, miért kell nekem még tizennyolc, tizenkilenc, lassan húsz évesen is ezen szórakoznom? Kibaszott unalmas, és értem, szar volt, pár hónap tömény hiba, vágom, de én ezen már nagyon szívesen túltenném magam, megtörtént, oké, elmúlt, de nem, erre az utóbbi egy-két évben hatszázszor emlékeztetnek még rá, először Zsombi még azzal, hogy téged próbált elszedni tőlem ezekkel, aztán Liza talált meg, már vagy hatszázszor végighallgattam a mártírkodását, ami rohadtul nem érdekel és nem az én problémám most már, oldja meg, miért kellek én ehhez, szívtam eleget miatta anno, adnám, ha túltenné magát rajtam, mondjuk egy egyetemre járunk még pár évig, fasza lesz, főleg, hogy azt találta erre a legjobb megoldásnak, hogy kinézi magának az egyik legjobb haveromat, Ákos is baszdmeg, tudod milyen, hagyjuk, év elején a szülinapodon azzal a fasz Robival kellett összefutnom, aki meg összejött akkor Jennivel, a volt barátnőmmel, aztán be kellett védenem tőle Lizát, azt a csajt, akitől az utóbbi pár évben csak agyfaszt tudok kapni, most itt a gitártanárod, Eszter, bírom a nőt, nem erről van szó, de még ő is csak emlékeztet azokra, amikre nem akarok emlékezni, és őszintén, kezdek belefáradni a bűntudatba is, amit ilyenkor éreznem kell, vagy abba, hogy magyarázkodok arról a korszakról azoknak, akik sokkal kevésbé szenvedtek benne, mint én, ezenkívül a volt csapatomnak amúgy meccse lesz két hét múlva a régi csarnokomban és hívtak, hogy nézzem meg, hát kurva sok kedvem van bemenni oda, tényleg, volt tavaly még az a Tánckavalkádos szar, az is konkrétan arról szólt, hogy forgassuk meg bennem a kést, jó is az. Ja, meg nyilván ne hagyjuk ki azt se, hogy Zsombi alapból miután bekerült az életembe újra azzal, hogy összejöttetek, megzsarolt téged, hogy megcsalj, elvett tőlem gyakorlatilag, újraéltetett velem mindent, ami tönkretett anno, később felhozta neked a régi sztorikat, hogy megint elveszítselek, tavaly is olyanokat ültetett a fejedbe, hogy azért vagyok veled, mert hogy Liza így, meg Liza úgy, hogy elkezdj aggódni amiatt, amik évekkel ezelőtt voltak és már nem is érdekel, rajtad és emiatt rajtam csattan az egész, Csenge is, kinek a legjobb barátnője, Lizának, kivel jött össze Zsombi, Lizával, mindenhol szembejön ugyanaz a sztori, az a történet, amit olyan rohadtul magam mögött akarok hagyni már, sokkal jobb dolgom is van, mint hogy azzal törődjek még, meg hogy még az okozza a problémáimat, közben amúgy anyámtól hallgatom évek óta, hogy miket hibáztam régen, tegnap is, és nem csak az, hogy már kibaszottul idegesít ez az egész, ezektől még te is szarul érzed magad sokszor, amivel akarok, de nem tudok mit csinálni, nem rajtam múlik, hogy valahogy mindenki úgy érzi, hogy itt az ideje megint felhozni nekem ezt az egészet, nekik könnyű amúgy felhozni, meg visszanosztalgiáztatni engem, könnyű Lizának, Zsombinak, anyámnak, mindenkinek nagyon könnyű, mert nagy részében nem ők szenvedték el ezt az egészet, hanem én. Oké, anyámnak is szar volt, őt még meg is értem, de ő meg nem értem, miért basztat, miért kell a fejemhez vágni mindent, csak azért, mert megvan ez a "Ró volt a szar" kártyája. Rajta kívül viszont az összes többi embernek közel se volt olyan szar, mint nekem volt, Liza is, sajnáltatja magát, hogy ő neki ez volt, meg ez volt, Úristen, tényleg kurva meglepő, hogy ha megcsalsz valakit, nem fog imádni utána, főleg, ha úgy viszonyult hozzád, olyan volt veled, mint én vele, még az után is, hogy szétmentünk, kajak meglepetésként éri, hogy attól függetlenül, hogy mielőtt még megcsalt volna a saját haverommal, összejött volna vele, aztán szétbaszta volna az egész életemet, engem, az önértékelésemet, mindent és akkor még szerettem, azóta már rohadtul nem, és csak annyit gondolok róla, hogy egy utolsó ribanc, hűha, rohadt meglepő, hogy nem vagyok oda érte, egy megbízhatatlan, hűtlen, önző, hisztérika szarnak tartom, azután, hogy a saját haverommal csalt meg, aztán még ő mártírkodik, wow, hihetetlen, tényleg. Elmondom neked, mielőtt szakítottunk volna, konkrétan egy héten át beszéltek, találkoztak, smároltak a csávó lakásán, és ezután Liza játssza baszdmeg az áldozatot a mai napig, akinek pfú de szar, mert játszottak vele az érzelmei, leszarom, velem meg ő játszott, de kurvára, ráadásul a saját akaratából, ő tehet róla, hogy most szar neki, meg ne sajnáljam, én meg rohadtul nem tehettem róla és ezerszer szarabb volt, oké, Robi egy gyökér volt vele, bántotta, meg ezek, hát anyádért jössz vele össze egy héttel az után, hogy megismertetlek vele, nyilván nem támogatom, hogy bántották, de ne nekem kelljen már sajnálni, meg elérzékenyülni attól, hogy neki mi a szar, ne az én problémám legyen ez még mindig, ne kelljen már ezzel foglalkoznom, oldja meg a problémáit, felnőtt nő, elvileg sikeres, céltudatos, meg minden, nem? Akkor ne jelentsen már kihívást ezeket felfogni. Rohadtul idegesítő. És mindezek miatt ki szív még? Én, mert minden mindig csak emlékeztet ezekre, hogy ez volt, meg ez volt, leszarom, hogy mi volt, van egy jelenem, amit élni akarnék, de nem, baszdmeg, el kell rontani a régi dolgokkal full feleslegesen, tényleg. Anyám is, nem értem egyszerűen, neki aztán rohadtul lenne oka elengedni azt az időszakot, minden szar volt akkor, neki is, voltak durva dolgok a családban, vagyis kábé csak azok voltak, kétszer is lelépett a férje, miután hónapokig csak ment az idegbaj otthon, mindegy, nem megyek bele, és értem, én se segítettem sokat azzal, hogy csak plusz problémákat hoztam rá, meg kiszakadtam a családból... amúgy nem azért, nem akarok nagyon önző lenni, de azért egy felnőtt nőnek a gyerek kiszakadását nem kéne jobban feldolgoznia, főleg, hogy részben miatta történt, mint egy tizennégy évesnek, akit alapból már pszichológushoz akartak járatni minden más miatt, hogy kábé nem voltak szülei, semmi szeretetet nem érzett otthon...? Nem véletlen menekültem otthonról, én se, és a tesóim se, szóval nem vágom az egészet, komolyan. Zsombi is, mennyiszer kibaszott velünk, mindezt azért, mert te jó ég, évekkel ezelőtt egy csaj nem az ő érzéseit viszonozta, hanem az enyémeket, minden innen indult, és baszdmeg, még tizenkettedikben is kavarta a szart a régi sztorik miatt. A sokadik kedvencem meg még, hogy amúgy oké, volt ez a korszak, de nem csak ez volt, ott volt, amikor külön voltunk, ott volt, amikor meghalt a nagypapám, de leginkább akkor estem vissza, amikor szakítottam veled, tizenhét voltam, pontosan ugyanúgy romokban voltam, pontosan ugyanúgy nem nagyon tudtam támaszkodni senkire, ugyanúgy sorozatosan hibáztam, ugyanazokat csináltam kábé, teljesen visszaestem, csak mivel idősebb voltam, néhány szempontból még jobban el is fajult, még jobban is utálom azt a korszakot valahol, de arról valahogy nem beszélünk, mert mit tudom én, mert nyár volt és nem basztam ki magam a suliból és jobban elfojtottam talán, meg akkor épp nem voltak válóban a szüleim, volt más bajom, mindegy, lényeg, hogy olyan indokolatlanul beszélünk folyamatosan a nyolcadikról, ugyanazok vannak a fejemhez vágva, néha már azon vagyok, hogy baszki, akkor inkább vágjuk azt a fejemhez, hogy később, tizedik végén, meg nyáron kit hogy csaltam szarrá, lefeküdtem a barátnőm legjobb barátnőjével, mindenkinek hazudtam, erkölcsileg meghaltam kábé, úgy jöttem össze például Bogival, hogy végig téged szerettelek, ő meg azt hitte, hogy őt szeretem, piáltam, cigi, fű, minden volt, alig voltam otthon, akkor szidjunk ezért, megérdemelném, nem azt mondom, nem vagyok rá büszke, de engedjük már el a nyolcadik-témát, mert kurva idegesítő, és rohadtul unom, egy kicsit se aktuális most már, nincs értelme foglalkozni vele, egyedül azért aktuális, mert rágódunk rajta, mindenki körülöttem, folyamatosan. Kibaszottul unom. Alapból is felbasztak volna a tegnapiak, nem vágom, anyám min pattog, túlreagálja, mindig túlreagálja, mert mindig úgy állt hozzám, főleg ugye a nyolcadikos dolgok óta, itt is itt van, ezt mondom, hogy szerinte nem tudom, mit csinálok, elbaszom a dolgokat, mert ugye olyan vagyok, mint apám, ne tudd meg, hányszor hallgattam már ezt tőle, tényleg rá ütöttem, de most ha ez probléma, akkor szarért ment hozzá, vagy én erre már nem tudom, mit reagáljak, nem vagyok olyan, mint Anya, ez van, nem úgy reagáltam a tegnapiakra, mint ahogy azt anyám kívülről nézve gondolta, hogy jó, értem, hogy aggódik miattam, oké, én meg miatta aggódtam, azonkívül, hogy felbaszott a biztonsági, tudtam, hogy neccesek lehetnek a következményei, de leszartam, és újra megtenném, sokkal szarabbul érezném magam, ha nem tettem volna meg, mint ha elfajult volna és nem jöhettem volna el olyan simán. Egy, az anyám, kettő, alapból is a csávónál egy másfél fejjel alacsonyabb nő, akinek nem sok esélye van, a csávó meg mi a faszt képzelt magáról, én meg ott voltam, három, tegnap nem akartam visszaidézni neki, de nincs egy éve, hogy majdnem meghalt, baszki, miattam ráadásul, és sok minden miatt bűntudatom van, meg szarul érzem magam vele kapcsolatban, csoda, hogy túlélte akkor és megúszta kábé csak egy lábtöréssel, bocs, hogy érzékeny vagyok a témára és akkor ott nem az volt az első a fontossági sorrendemben, hogy saját magamat ne keverjem semmibe és szó nélkül lelépjek. Aztán mi volt ezután, összevesztem vele, hogy aztán megint ott lyukadjunk ki, hogy te jó ég, mit csináltam nyolcadikban, meg miket basztam el, megint ennél a témánál kötöttünk ki, megint szembejött, megint a fejemhez lett vágva és megint emlékeztetve lettem, ez olyan kurva unalmas már, hogy legszívesebben ilyenkor kiugranék egy kocsi elé. Basszameg - fejezte be a tenyerébe temetve az arcát, majd azzal, hogy ezt végigmondta, megkönnyebbülten felsóhajtott.
Hű.
Oké, akkor tényleg jól éreztem, hogy tudna még mit mondani, bár ez után először szóhoz se jutottam.
- Nem kell reagálnod erre amúgy, ezeket csak így közöltem veled - tette hozzá.
- Örülök, hogy ezt elmondtad - mondtam őszintén.
- Amúgy én is, talán nem kapok idegösszeroppanást most már, ha még valaki nem basz fel ma.
- Igyekszem - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
- Nem rád gondoltam. Tudod, anyámmal beszélek ma.
- Rendben lesztek, hidd el - simítottam meg a karját.
Casso nem mondott semmit, csak a beszélgetés gondolatától lefáradtan eltakarta az arcát a karjaival.
- Egyébként máskor is nyugodtan kifakadhatsz így, ha valami bánt, nehéz, idegesítő, vagy ilyesmi - tettem hozzá kedvesen, mire elröhögte magát.
- Nem hinném, hogy mégegyszer le tudok tolni egy ilyen komplex monológot. Ez így összegyűlt az elmúlt pár évben.
- A rövid, kevésbé komplex monológokat is szívesen meghallgatom - mosolyogtam rá.
- Amúgy én is a tieidet, szóval te is mondd, ha van valami.
- Jelenleg nincs, ami meg volt, jobbára az is elillant a te monológod után. Problémamegoldó monológ volt - mosolyogtam, hogy oldjam a hangulatot.
Casso elröhögte magát.
- Az.
Tényleg elgondolkodtatott, amiket mondott, és teljes mértékben meg tudtam érteni, szinte ittam a szavait, ahogy mondta őket, minden egyes szavára odafigyeltem, és nagyon örülök, hogy elmondta ezeket, mert így legalább tudom, hogy mit érez.
Valahol lelkiismeret-furdalásom is van, hogy nem is sejtettem, hogy ezek így felgyülemlettek benne.
Casso ebéd után olyan egy-két órával ült kocsiba, és hazament, úgyhogy amíg távol volt, addig én elvégeztem néhány teendőmet, majd felöltöztem viszonylag vállalhatóan és kimentem a társasház közös udvarára. Néha szoktam ilyet, már rég kinéztem magamnak a hintaágyat, ami ott van, általában rajzolgatni szoktam ott, vagy ilyesmik. Szeretek ott ücsörögni, ha nyugalomra vágyom, de egyszerre egy kis életre is, mondjuk ha elmegy arrafele egy-két lakótárs, köszönünk egymásnak, kicsit meg is tudok ismerkedni velük, vagy csak megjegyezni arcokat, mindeközben pedig a kilátást is szeretem. Őszintén, én sokkal többször vagyok ott, mint Casso, a barátom annyira nem vágyakozik a szomszédokkal érintkezni, "kötelezően kedveskedni az összes hülyével", meg ilyenek, de ha nincs itthon, én meg igen, én azért néha kiülök.
- Szia Leni! - csillantak fel Melinda szemei, ahogy észrevett, amikor kimentem.
Melinda akkor éppen a kiskutyájával játszott az udvarban, nem tudom pontosan, milyen fajta kutya, de egyébként (annak ellenére, hogy macskás vagyok) aranyos.
Mindenesetre amíg a kiskutya lekötötte magát az udvaron, futkározott körbe-körbe, Melinda lehuppant mellém a hintaágyra, és beszélgettünk kicsit.
- Képzeld, meséltél ugye a volt osztálytársnődről, meg barátnődről, akivel mint kiderült, egy egyetemre járok... - mesélte Melinda, mire mosolyogva kisegítettem.
- Enikő.
- Igeeen, nem jutott eszembe a neve - nevette el magát Melinda - Szóval beszélgettünk a héten, tök kedves, meg egyből meg is kérdeztem, hogy ismer-e téged, beszéltünk arról, hogy ugye szembeszomszédok vagyunk... szóval tényleg kedves volt. Olyan durva, hogy így összeérnek a szálak.
- Az biztos - értettem egyet.
- Meséltem neki, hogy ugye van a másik barátnőd, aki a barátod ikrével jár...
- Saci, Ricsi - segítettem ki ismét mosolyogva.
- Igen, ők. Nem tudom mi van ma velem, ma mindent elfelejtek, bocsi - nevetett egyet magán - Szóval beszélgettünk arról is, hogy őket költöztetnénk ide. Tényleg, Ricsi azóta megkérdezte már a barátnődet?
- Igen - mosolyogtam.
- De jóóó. Amúgy, addig is, nem akarsz szervezni valami bulit? Segítek benne, vagy ha nem akarod nálad, lehet nálam is, de veletek már olyan jóban vagyok, szívesen megismerném Saciékat is, elhívhatnánk Enikőt is, vagy bárkit.
- Tök jó ötlet, kitalálhatjuk majd - mentem bele egyből - Egyébként egy négyes barátnős-társaságunk van, Enikő, Saci, én, és Lili, mind osztálytársak voltunk, úgyhogy Lilit is meghívom. Illetve Cassonak és Ricsinek is van egy négyes társasága, rajtuk kívül Andris és Laci, egyébként Andris Enikővel van együtt, Laci meg Lilivel, mind egy osztályba jártunk, úgyhogy őket is meg fogod ismerni.
- Ez de menőőő - lelkesült be Melinda - Melyik suliba jártatok?
- Szent Ferenc Alapfokú Művészeti, nem tudom, hogy megvan-e a Hajós gimi, amellett van.
- A Hajós a sportsuli, nem?
- De, az.
- Bátyám oda járt, szóval megvan. A művészetiben még nem voltam, de azt mondják, hogy tök jó hely.
- Én nagyon szerettem - mosolyodtam el - Képzeld - nevettem el magam, már előre a történeten - Volt egy filozófiatanárom, Krédics Jánosnak hívták.
Melinda meglepetten elnevetve magát, kikerekedett szemekkel nézett rám.
- De hallod, itt lakik egy Krédics... - kezdte nevetve, az ablakra mutogatva.
- Szerintem a rokona, igen - nevettem én is - Casso teljesen kivolt, amikor megtudta, hogy együtt fogunk lakni vele.
- Na jó, azt elhiszem - nevetett Melinda - Utáltátok legalább azt a tanárt?
- Én inkább csak féltem tőle, nagyon para volt - meséltem jókedvűen.
- Hogy lehet para egy filozófia óra?
Nevetve felpattantam a hintaágyról, majd imitálva a volt filozófiatanáromat, bemutattam Melindának, hogy önmagában hogyan jött be egyáltalán mindig az órára. :)
- Oké, mindent értek - nevetett fel, én pedig szórakozottan visszahuppantam mellé.
Kedvelem Melindát. :)
Egy csomót beszélgettünk, majd közben a lakásába is bementünk, mert megmutatta a fényképeit (profin fotóz, fotográfiára jár az egyetemen is), én is megmutattam a festményeimet, aztán a konyhájában maradtunk, sütött tegnap este valami sütit, megkínált vele, beszélgettünk, ilyesmik.
Időközben Casso felhívott, ezalatt Melinda úgy is a kutyáját etette, meg ilyesmik, szóval addig kimentem az erkélyre és felvettem a telefont.
- Na, mesélj, minden rendben? - érdeklődtem egyből, miután köszöntünk egymásnak.
- Ja, fogjuk rá - válaszolta Casso sóhajtva - Mindjárt indulok haza. Te otthon vagy?
- Most épp Melindánál vagyok, de ha jössz, hazamegyek, és mesélj el mindent.
- Nyugodtan maradj, ha szeretnél.
- Nem, most már mindjárt visszamegyek. De akkor rendben vagytok, ugye?
- Hát, kábé. Akkor majd indulok.
- Okés, várlak - mosolyogtam.
Így is lett, egyébként jól jött ki a dolog, mert Melindának nemsokára úgy is indulnia kellett otthonról, szóval szinte egyszerre hagytuk el a lakását.
Ennél már csak az jött ki jobban, hogy amikor kiértem Melindáéktól, a saját ajtónk előtt futottam össze Cassoval, szóval nem kellett keresgélnünk egymást. :)
- Most olyanok leszünk, mint a felnőtt házaspárok a filmekben, amikor kettesben vannak otthon, mit szólsz hozzá? - kérdeztem a barátomtól mosolyogva, aki levágta magát a kanapénkra az egyébként időközben bekapcsolva felejtett tévé elé, én pedig a doboz pizzánk mellé (még napközben rendeltük és maradt) előszedtem egy vörösbort, mert ahhoz volt kedvem, csak úgy, egy kevéshez.
(Egy pár borász szerintem ez után a mondat után az életemre törne, ha hallották volna. :D)
Casso, bár kicsit fáradtnak tűnt, erre elröhögte magát, miközben leraktam a kanapé előtti asztalra a pizzát, a bort és a két poharat, mosolyogva végigkísért a tekintetével, majd abban a másodpercben, ahogy végeztem a pakolászással, a csuklómat elkapva lehúzott maga mellé a kanapéra, amire ahogy lehuppantam, már át is ölelte a derekam, és belepuszilt a nyakamba.
Akaratlanul elvigyorodva hagytam, majd mosolyogva nekidőltem a vállának.
Közben a tévé képernyője felé néztem, ha már arra állt a fejem, valami film ment, talán egyszer láttam, fogalmam sincs, nem a tévé kötött le.
- Ismerlek amúgy, Szöszi, ma reggel kifakadtam neked, most chillezünk, hozzám bújsz és hoztad a bort, ebből mindig lelkizés van - jegyezte meg elröhögve magát.
- Átlátsz rajtam - mosolyogtam rá.
- Ja, szerintem is.
- Jó, persze nem erőltetem, csak tudod, hogy szeretem hallgatni, amikor az érzéseidről beszélsz, az utóbbi két napon meg kicsit jobban fel vagy fokozódva, szóval beszélhetünk róla, ha úgy érzed, hogy jót tenne - mondtam őszintén.
- A legtöbb dolgot összefoglaltam ma reggel, beszélgessünk másról - hajolt előre Casso, majd kinyitotta a bort - Amúgy ma, nyugi, nem vesztem össze anyámmal, egész nyugodt volt, átdumáltuk, egy részét elmondtam neki is, amit neked is reggel, ő is mondott nekem dolgokat, aztán inkább Ricsivel szivattuk a húgomat.
- Szegény Lotti - nevettem el magam.
- Nem amúgy, annyira nem szivattuk. Viszont Lotti ma szeretet-túltengéses volt, egyfolytában rám akart ugrani, de mondtam neki, hogy arra ott van a Lesnyák - mesélte derűsen, miközben mindkettőnknek töltött a borból.
- Naaa, ne már, csak hiányoztál neki - védtem be Lottit mosolyogva - Kishúgként alá tudom támasztani, hogy milyen az, ha hazajön az elköltözött, egyetemista nagytesó.
- Rámugorhatott, nyugi, csak aztán ledobtam a kanapéra - röhögött Casso, mire kitágult szemekkel felnevettem - Neked nincs bátyád, neki van három, hozzászokott már, ne ijedj meg - nyugtatott szórakozottan - Kábé hét éves kora óta verekszik mindannyiunkkal.
- El tudom képzelni, mit csinálnak Ricsivel az utóbbi pár hónapban - gondoltam bele nevetve.
Casso elröhögte magát.
- Nem, nem tudod.
A barátom ez után már készült volna odaadni a poharamat, meg felvenni a sajátját, aztán derűsen belegondolt és inkább tartotta a pizzásdobozt.
- Ne kockáztassunk, egyél előtte inkább - mosolygott szórakozottan, mire felnevettem és kivettem egy pizzaszeletet, aztán mivel én is, ő is, majd visszatért a témára - Amúgy Ricsi is ki fog költözni nemsokára, szóval most kell még szétszedniük egymást.
- Tényleg, Ricsiék mikor akarnak költözni, beszéltetek erről?
- Nem sokat, de amúgy intézkednek már Sacival. Ez a házaspár innen alapból októberben lép le, gondolom tesómék olyan november elején, vagy nem tudom, mikor jönnének. Mekkora lesz amúgy - gondolt bele Casso mosolyogva.
- De tényleeeg.
- Nagy buli lesz, ha jönnek.
- Melinda alapból feldobta amúgy, hogy szervezhetnénk egy bulit itt, ahová jöhetnének Ricsiék, Enikőék, vagy akit akarunk, Meli is megismerné őket. Egyébként Melinda egy egyetemre jár Enikővel.
- Ja, mondtad. Amúgy felőlem - ment bele, én pedig közben beleharaptam a pizzámba - Mondjuk pont valamelyik héten lesz osztálytalálkozó, szóval ezt kalkuláljuk bele.
- Az hogy is lesz egyébként?
- Passz, annyit tudok, hogy nosztalgiából a Balatonon akarják, Laciéknak van ott valahol egy nyaralója.
- Te voltál már ott?
- Egyszer, még kilencedikben vagy tizedikben lementünk oda, Ricsi, Laci, Andris, meg én. Kettő közt nyáron - gondolta át, aztán megerősítette - Ja, mert valamikor akkor ismertem meg Tamit. Andrist felhívta az anyja, miközben épp behányt, rohadt jó volt - röhögte el magát - Nem, amúgy az egész jó volt, lehet valamikor így négyen megint leugrunk valahova.
- Egyébként ez a Tami-korszak mikor is volt, vagy hogyan? - érdeklődtem.
- Azért korszaknak hívni túlzás - nevette el magát - Amúgy olyan tizedik előtti július környéke volt, július eleje. Az évzáró után valamivel ismertem meg Tamit asszem, valami koncerten, de nem csak én, a haverjaimmal együtt, akikkel ott voltam, aztán júliusban Ákos, meg pár közös haverunk összeszervezett egy ilyen hajózást, ott aludtunk a hajón napokig, full jó volt, és oda Tamit is meghívták.
- És a hajón jöttetek össze? - próbáltam megfejteni.
Emlékszem, Tami létezéséről alapból úgy szereztem tudomást, hogy közösségin találtam képeket tizedik ősszel, amin Casso és Tami együtt vannak, finoman szólva együtt vannak, jól fejbevágott akkor, szóval most már érdekelt a teljes sztori.
- Hát, a hajón igazából végigbuliztuk azt a pár napot, és közben dumálgattunk Tamival, nagyjából megismerkedtünk, aztán mondjuk túlzás, hogy összejöttünk, nem úgy kezdtük, nem is komolyan, csak így... bírtuk egymást, kinéztük egymást magunknak a társaságból, flörtölgettünk, csak úgy lazán, aztán a hajózás után is beszéltünk, talizgattunk, és úgy voltunk vele, hogy akkor járjunk már. Amúgy, csak hogy értsd, hogy ez kábé annyit változtatott meg, hogy kiírt a bio-jába, meg onnantól csak egymással kavartunk, nem másokkal, aztán ennyi.
- Ja jó, már kicsit kezdtél is összezavarni ezzel a "hajó után jöttünk össze" dologgal, főleg, hogy azért láttam képeket a hajóról, amiken... - hoztam fel zavartan nevetve, be sem fejezve.
- Mondom, hogy már a hajón is flörtöltünk, már a második este is kábé végig az ölemben ült, meg buliból smároltunk, te mondjuk ilyen normális kapcsolatokhoz szoktál, a mienk, mármint a tied velem szerelmet vallással kezdődött, meg kábé az első csók után megkérdeztem, hogy a barátnőm leszel-e, meg ilyenek, de maradjunk annyiban, hogy ebből a tekintetből is az igényes tíz százalékomba tartozol - röhögte el magát.
- Ezt bóknak veszem - nevettem ránézve.
- Nem véletlen veled játszok felnőtt házaspárt a közös lakásunkon, Szöszi - válaszolta szórakozottan mosolyogva, majd előrenyúlt a poharáért, aztán az enyémért is - Amúgy mondanám, hogy bocs, ha ezeket túl részletesen mesélem neked, de úgy is addig kérdezgetsz, amíg meg nem tudsz mindent, vagy rosszabb esetben te rakod össze a teóriáidat, ezt előzöm meg, ismerlek már.
- Nem véletlen velem játszol felnőtt házaspárt a közös lakásunkon - mosolyogtam rá, őt idézve közvetlenül magam előttről - És elitnek érzem magam a tíz százalékban - vigyorogtam.
- Arányilag jött ki a tíz százalékod, ha tízből egynek számolunk.
- Szóval nem csak elit vagyok, én vagyok maga az egyetlen elit - vigyorogtam tovább.
- Hát, ja. Konkrétan a Tami-"korszakban" is néha azzal a gondolattal játszottam, hogy rád kéne írnom, hogy mi van veled, meg dumáljunk már, szóval... ja - értett egyet a gondolattal elbizonytalanodás nélkül - Amióta ismerlek, te vagy a kedvencem, csak maximum néha próbáltam erről nem tudomást venni és úgy csinálni, mint ha tudnék ezen változtatni.
- Kezd tetszeni a beszélgetésünk - ittam bele a poharamba mosolyogva, mire Casso elröhögte magát.
- Gondoltam.
Vágtam magamnak egy újabb szelet pizzát, majd ahogy visszaültem a barátom mellé, épp újra nekidőltem volna, amikor láttam, hogy érkezett Csengétől egy üzenetem, ráadásul követte még kettő, szóval három egymás után, amiből egy kép volt, szóval megnyitottam.
Egy screenshot volt, Liza instastoryjából - egy kép valami térről, a cipője látszik, meg egy kávé a kezében, mellette pedig egy fiú, akinek szintén csak a cipőit láthattuk. Nem kellett elolvasnom a jelölést a képen, már a cipőről felismertem.
Ákos.
Csenge megírta, hogy ma találkoztak először kettesben, Liza és Ákos, csak hogy tudjunk róla, végülis Liza Casso exe, Ákos Sacié, meg az én régi szerelmem, illetve Casso egyik legjobb haverja, úgyhogy ahogy megláttam a képet, akaratlanul egyből a barátomra pillantottam.
Casso a telefonom képernyőjére nézett, még annál is gyorsabban ismerte fel mindkettőjüket, mint én, a neveket se kellett elolvasnia hozzá, majd az egészen csak megforgatta a szemét és beleivott a poharába.
Aztán kifejezéstelen hangszínnel megtörte a csendet.
- Kábé erről beszéltem.
Gyorsan válaszoltam Csengének valamit, hogy aztán lerakhassam a telefonomat, majd a barátomra néztem.
- Bánt? - kérdeztem óvatosan.
Casso vállat vont, majd lerakta a poharát.
- Nem - válaszolta egyszerűen - Egészségükre.
Tudtam, hogy tudna még mit mondani, de nagyon úgy tűnt, hogy semmi kedve erről beszélni újra.
- Készen állok még egy monológra, ha úgy érzed - biztattam, hogy oldjak a hangulaton.
- Az utóbbi öt szavamban nagyjából elmondtam, amit most el tudnék mondani.
Nem ugrott a témára a továbbiakban sem, úgyhogy inkább eltereltük, de ettől függetlenül éreztem rajta és teljes mértékben meg is értem, hogy nem fog pezsgőt bontani a hír hallatára.
Nem volt oda érte.
Pláne azok után értem meg nagyon, amiket reggel is elmondott.
Mindenesetre Sacinak is megírtam, amiket Csengétől most megtudtam, összerakva azokkal, amiket eddig sejtettem.
Ákos és Liza. Érdekes.
És valahol nagyon ironikus, de ez még a jövő zenéje.

Mai nap - 5/?: jól éreztem magam, Melindával is, Cassoval is, tényleg, csak ez... elég fura. Vegyes, az egész. Nem tudom, mit mondjak igazából.
***************************************
Március 4., Lesso-nap, úgy éreztem, muszáj kiraknom ma egy új részt. 🥰Remélem, tetszett, puszi mindenkinek! ❤️