[09.19.]
Amíg egyedül voltam otthon, lekötöttem magam mindenfélével, többek közt a teendőimet végeztem, amiket szándékosan erre az időzónára tartogattam, tanultam, házimunkát csináltam, pakoltam, gyakoroltam gitárra, pihengettem is, nagyjából mindent sikerült megcsinálnom, amit szerettem volna, és annyira belemerültem ezekbe, hogy csak akkor kezdett fura lenni, hogy Cassoék már egy jó ideje távol vannak, amikor a barátom írt, hogy pár perc és jönnek. Emiatt igazából így nem aggódtam, csak vártam, hogy megérkezzenek.
A lakásunk pont olyan részére esik a társasháznak, hogy nem zavaróan hangosan, de általában lehet hallani, ha beáll valaki kocsival a garázsba, így, főleg, hogy most figyeltem is, egyből meghallottam, amikor megérkeztek. Casso kocsijának a hangját egyébként is felismerem már, de ha nem ismerném fel is mindig megérzem, ha Ő jön.
Különös dolgokra képes a szerelem.
Amikor hallottam, hogy beálltak a garázsba, már mindent elraktam, készülve arra, hogy na, végre megérkeznek - kicsit több idő telt el az ajtó nyílásig, mint amire számítottam, ráadásul ahogy beengedtem Casso anyukáját, egyből feltűnt, hogy csak ő áll velem szemben, és ahogy ránéztem, azonnal éreztem, hogy valami történt, fáradtnak tűnt, fáradtnak a gondoktól.
Mondanom sem kell, ebben a másodpercben már aggódni is kezdtem, amit ő láthatott is rajtam.
- Mindjárt jön, lent van az épület előtt - nyugtatott meg Rilla, majd az arcát megdörzsölve bejött a lakásba - Rágyújtott csak, egy perc és jön.
Erre elkerekedtek a szemeim, ha Casso csak úgy, nappal, egyedül, a lakásunk épülete előtt, az anyjától leválva rágyújtott, az csak azért lehet, mert feszült, nagyon feszült, ez pedig méginkább alátámasztotta az aggodalmaimat.
- Mi történt? - kérdeztem óvatosan, ahogy becsuktam az ajtót, de nem zártam be, hogy a barátom is be tudjon még jönni.
Rilla a konyhapultnak dőlt a hátával, idegesen megdörzsölte a homlokát, majd rámnézett, és csak azért, mert rám néz, a fia rémesen aggódó barátnőjére, egy mosolyt csalt az arcára, de nem volt vidám mosoly, ez is csak egy pillanat volt, alig észrevehető, és hamar át is fordult keserű mosolyba, aztán elkapta a tekintetét, kifújta magát és összeszedve a gondolatait, megszólalt.
- Olyan, mint az apja - sóhajtott fel, én pedig minden egyes másodpercre odakoncentrálva figyeltem - Forrófejű, nem törődik a következményekkel, balhés... szerintem nem neked kell bemutatnom - fújta ki magát újra, szét volt csúszva, nem hibáztattam, hogy kellett egy pár másodperc, hogy összeszedje magát - Nem akart rosszat, valahol büszke is vagyok, voltam egy pontig, csak... soha nem tudtam eldönteni, hogy csak nem tudja, mikor kell megállni, vagy tudja, de pont nem érdekli. Nyilvánvalóan ő teljesen máshogy látta a történteket, majd ő is elmondja a saját részét. Nem volt velem túl korrekt egy biztonsági őr, Roli meg... ismered.
- Nekiment a biztonsági őrnek? - kerekedtek el a szemeim.
Casso pár pillanattal később jött be a lakásba, én pedig egyből felé kaptam a fejem.
- Na, látom, Anya mesélt - reagálta le biccentve, abban a szarkasztikus, kedvtelen stílusában, miközben nemtörődömen levágta a kocsikulcsát valahova, a cipőjét, meg a cigisdobozát is, és bedobott egy rágót.
Innen már lereagáltam, hogy valószínűleg összevesztek hazafele, vagy minimum alakulóban a veszekedésük, amitől konkrétan nekem lett gyomorgörcsöm.
- Nem szidtalak, Roli - mondta neki Rilla ránézve.
- Pedig tudnál, nem? Csak az egész visszaúton kellett megrohadnom végülis - röhögte el magát Casso feszülten.
- Nem valami jogos, hogy ezt vágod a fejemhez ezek után - válaszolta Rilla idegesen felnevetve.
- Mi után? Hogy kikezdett veled egy két fejjel nagyobb biztonsági, nekem meg nem volt kedvem csak úgy végignézni, vagy mi után, nem vágom, mi a nagy bűnöm, Anya, adnám, ha a lelki terrorod után közölnéd már velem.
Casso közben a cuccait pakolta le, a telefonját, a pulcsiját, miközben mindketten követtük a tekintetünkkel.
- Nem hibáztatlak, akkor se hibáztattalak, és most se, de...
- Még jó, hogy nem hibáztatsz, alapból nem volt hiba, hogy nem hagytam, hogy egy faszom biztonsági úgy érezze, hogy úgy viselkedik veled, ahogy akar, baszki.
- ...nem érzed, hogy hol a határ, Roland! - fejezte be a mondatát Rilla egyszerűen.
- Mert mit kellett volna csinálnom? Vagy mi a pont, amikor már szerinted kilógok a hiba-kategóriából, ha közbeszólok? - hitetlenkedett Casso - Mondjuk nem lepne meg az sem, ha belátnád, hogy nálad én abból nem tudok kilógni amúgy - gondolta át kedvtelenül hozzátéve.
- Megértem, hogy kiakadtál, engem is felháborított, de ha nem szólsz közbe, két percen belül már ott se lettünk volna.
- Bocs, hogy bevédtelek, Anya, tényleg - röhögött fel Casso hitetlenül széttárva a karjait - Legközelebb majd végignézem, megbeszéltük.
- Befejezte, szimplán azzal, ahogy megjelentél.
- Leszarom, én meg hallottam, hogy hogy beszélt veled, meg láttam, hogy kikezdett veled, aztán, baszki, Anya, hátralökött, és amúgy meg elpazaroltam arra a türelmem, hogy nem egyből ütöttem le, érd be ennyivel.
Kettőjük közül Casso anyukája igyekezett megtartani a nyugalmát, legalábbis, hogy normálisan tudjanak kommunikálni.
- Tudod mit, Roli? Megértelek, teljesen. Őszintén. Engem is felháborított, nem szívesen hagytam én se, de voltam már ennél sokkal durvább helyzetben, és azt hiszem, egy kicsivel több élettapasztalatom van a tiednél, így ha azt mondom neked ott helyben, hogy állj le, ne fejelj rá még, engedd el, akkor értékeltem volna, ha most az egyszer hallgatsz rám!
- Nem tudom, feltűnt-e, de ez rohadtul nem az az élethelyzet volt.
- Nem tudom, feltűnt-e, de te valahogy soha nem abban az élethelyzetben érezd magad, hogy ne bírálj felül! - borult ki Rilla is, fokozatosan.
- Oké, húsz éves leszek, asszem tudom, mit csinálok, Anya!
- És húsz év alatt nem sikerült rájönni, hogy nem tartozik a jó döntések közé nekimenned egy biztonsági őrnek, erősítést hívatnod magadra... csoda, hogy megúsztad, jelezném, hogy nagyobb százalék esélye volt, hogy nem a saját kocsidban távozol onnan, mint hogy most itt vitatkozunk!
Ahogy mindezt csendben hallgattam, erre a pár mondatra elkerekedtek a szemeim, és pislogva Cassora néztem, aki egyből rámpillantott, hogy lássa reakciómat, leginkább, hogy mennyire borulok ki ettől, majd visszanézett az anyjára.
- Ja, vitatkozunk a semmin.
- Egyébként meg ha már felelősségteljes felnőttnek tartod magad, mondjuk már úgy tizennégy éves korod óta, hagyj használjak neked néhány neked való fogalmat, amit ma csináltál, bizonyos körökben konkrétan garázdaságnak hívják, ami büntetendő, tudod, rendőrség, bíróság, megvannak ezek a fogalmak, nem? Persze, hogy megvannak, végülis egy éve sincs, hogy három napon át őrizetben voltál, engem meg a rendőrségről hívtak fel telefonon, hogy egy cellában ülsz, végülis miért lett volna intő példa? - kérdezte ironikusan elnevetve magát.
- Na látod, már régi ismerősként fogadnának legalább.
- Nem szeretem, amikor ezzel viccelődsz.
- Megúsztam, Anya, nyugi már!
- Most épp, nem hiszem el, hogy nem esik le, hogy aggódok érted - hitetlenkedett Rilla.
- Mindig megúszom.
- Megúsztad eddig, csak éppen mindig egy kicsit neccesebbet, nem érzed? Régen még csak intők, aztán szép lassan igazgatói iroda, tizennégy évesen menő illegális dolgok, cigi a suliban, drog-vádak, lopás, rongálás, saját magad majdnem kirúgatása általánosból felvételi időszakban, eltűnések, részegen, betépve fekvés az út közepén, elcsaptak, csoda, hogy csak agyrázkódásod volt, ugyanezek a balhék tovább gimiben, megint majdnem kirúgatod magad, eltiltatod magad hónapokra rendezvényektől, rendőrségre kerülsz, most ez... - sorolta Rilla kiakadva, ami csak eszébe jutott.
Casso kínosan elfordította a fejét.
Szinte éreztem, hogy én jutottam eszébe ekkor, hogy mindezt hallom róla, így egyben, talán csak kellemetlen volt, talán nem akarta, hogy így halljak róla, talán ő is érezte, hogy ez nem hangzik valami jól, pláne előttem, mert lássuk be, nem minden részét hallottam még így, kerekperec, majd inkább félbeszakította az anyját.
- Rohadtul nem ér, hogy most ezeket így a fejemhez vágod, Anya.
- Csak arra lennék kíváncsi, hogy meddig akarsz még elmenni, hogy mi lesz a következő! Hogy mikor lesz az a pont, amikor érdekelni fog már a véleményem!
- De ennek most így mi köze van ahhoz, hogy...
- Az, hogy próbállak ráébreszteni, hogy ezt már játsszuk nagyjából öt éve, vagy több, és nem érzékeled, hogy ez probléma!
- Annyira rohadtul túlreagálod - nevette el magát Casso feszülten.
- Aggódok miattad!
- Baszki, Anya, az amúgy megvan, hogy a semmin vitatkozunk, mert ideges vagy és ezért az a legjobb ötlet, hogy lebaszol a semmiért? Oké, felülbíráltalak, vagy mi, bocs, épp nem értem rá a tippjeidet hallgatni, és tudod mit, bocs, hogy felbaszott, hogy egy idióta fasz lekurvázta az anyámat, miután belekötött, kikezdett vele, aztán hátralökte, bocs, hogy pont leszartam az életelőzményeimet, meg a kis jótanácsaidat, hogy hagyjam, meg ilyenek, komolyan ezen vitatkozunk? Vágom, kijöhettem volna szarul belőle, de leszarom, mert lehet, hogy te úgy érzed, hogy túlmentem, meg ilyenek, tudod mit, amúgy lehet, hogy így volt, de nekem ez rohadtul nem volt túlmenés. Meg hogy ne csak én legyek neked a nagy felelősségtelen, hidd el nekem, bárki lett volna veled, ugyanúgy nem hagyta volna, mint én, még Lotti, sőt, Heni is intézkedett volna, még ő is, addig el se menjünk, hogy ha Apa lett volna ott, ő valszeg még tovább ment volna, mint én, őt aztán pláne nem tudtad volna leállítani.
Rilla feszülten elnevette magát.
- Ne nekem mutasd be apádat, Roli.
- Kitalálom, most jön az "olyan vagy, mint apád" rész, alig várom, mint ha ez olyan szar tulajdonság lenne amúgy.
- Tény, hogy többek között ez a fejjel a falnak megyünk-vonásod egy az egyben tőle van.
- Király. Imádom, amikor hasonlítgatsz minket, különösen akkor dobott fel, amikor válni akartál tőle, aztán kiraktad a házból.
- Az utóbbi években egyszer se véletlen jeleztem neked.
- Oké, megtárgyaltuk, fasza, túlléphetnénk ezen a témán? - zárta le Casso - Lenyugodhatnál már.
- Ne haragudj, hogy nem vagyok valami nyugodt ezek után! - nevette el magát Rilla kínosan, idegesen felkapva a fejét.
- Akkor ne legyél, felőlem, nekem viszont bocs, de nincs kedvem ezt folytatni, hogy random lebaszol a semmi miatt, mert ideges vagy. Vagy ha akarsz, legalább úgy vágd a fejemhez az egész életpályámat, hogy nem kell a barátnőmnek is végighallgatnia, baszki.
A következő másodpercben egyszerre néztek rám, függetlenül attól, hogy én egész eddig csak hallgattam őket, sebesen verő szívvel, szinte gyomorgörccsel, mert fogalmam se volt, kinek az oldalán állok.
- Nem, nem, dehogy, engem nem... - tiltakoztam teljes zavarban.
Egy darabig még folytatták, ekkor már olyan hangosan és szaporán vert a szívem, hogy szinte hallani lehetett, Cassonak fokozatosan kezdett eldurranni az agya, majd abban a pillanatban, amikor már tényleg kiborult az egésztől, és idegesen megemelte volna a hangját, megforgatta a a szemeit, majd felkapta a telefonját, a cigijét, a pulcsiját és a kocsikulcsát és egyszerűen csak kiment a lakásból, lelépett valahova.
Összerezzentem az ajtó csapódására, de nem csak én.
Jópár másodpercig csend volt közöttünk, egyikőnk se tudott megszólalni, Rilla csak gondterhelten megdörzsölte az arcát, majd leroskadt az étkezőasztal egyik székére, és a tenyereibe temette az arcát.
Erre automatikusan ránéztem, részben ösztönös aggodalomból, főleg, hogy tudtommal, amikor nagyjából fél éve összeesett a lépcsőn is valami ilyesmi után volt, de most nem volt ilyen, viszont óvatosan leültem a mellette lévő székre.
- Ne haragudj, Leni, tényleg - tört ki belőle őszintén, egy nehéz sóhajjal együtt.
- Nem, dehogy is - ráztam meg a fejem ösztönösen.
Pont az volt a legkevesebb, ami érdekelt, hogy nekem milyen volt végighallgatni, tudomást se vettem róla.
Rilla nemsokára taxit hívott, és inkább hazament, miután ezerszer bocsánatot kért még, hogy "itt balhéztak", én ezerszer megnyugtattam, majd nemsokára egyedül maradtam otthon.
Nem sok értelmeset tudtam csinálni magammal, csak pörögtek a gondolataim, semmi nem kötött le.
Már sötét volt kint, le is zuhanyoztam, és épp csináltam a semmit, amikor hallottam, hogy Casso beáll a kocsijával a garázsba, mire azonnal sebesebben kezdett verni a szívem.
Amikor Casso bejött a lakásba, és bezárta az ajtót, azonnal felpattantam, és mivel még nem tudtam felmérni, hogy milyen hangulatban lehet, egy kicsit esetlenül, de megálltam tőle valamennyire.
- Egyedül vagy? - kérdezte Casso.
- Igen, anyukád hazament taxival nem sokkal az után, hogy leléptél - válaszoltam óvatosan.
Casso biccentett, majd ledobta a cuccait, és végül magát is a kanapéra, egy fáradt sóhajtás közben a tenyereibe temetve az arcát, hogy összeszedje magát.
Óvatosan leültem mellé.
Nem volt rendben, egyből megesett a szívem rajta, ahogy fürkésztem.
- Jól vagy? - kérdeztem halkan, mire felemelte a fejét és feszülten elnevette magát.
- Őszintén? - kérdezett vissza egyszerűen.
Szomorúan néztem rá, nem tudtam mit mondani, ő viszont egy pár másodperc után megtörte a csendet.
- Bocs, hogy végig kellett hallgatnod.
- Anyukád is ezt mondta, de semmi baj, tényleg.
- Dehogynem, nem akkor kellett volna, amikor itt vagy, csak... - túrt a hajába - Kitört. Bocs.
- Tényleg nem baj - nyugtattam.
Casso gondterhelten sóhajtva, a szemeit egy pillanatra lehunyva hátradöntötte a fejét a kanapé támlájának, én pedig együttérzően megsimogattam, ösztönből.
- Megértelek, csak hogy tudd - mondtam őszintén, majd egy kis szünet után hozzátettem - És anyukád is megért, csak ő máshogy élte meg az egészet, mint te, anyai ösztön miatt talán neked egy kicsit túlreagálta, ne hibáztasd, ő se hibáztat téged. Egy kicsit le kell, hogy ülepedjen mindkettőtökben a történet, de nem történt szerencsére semmi baj, ne emészd magad.
Casso nem mondott semmit, csak megdörzsölte az arcát, én pedig egy rövid csend után megkérdeztem.
- Holnap nem akarsz hazamenni, hogy megbeszéljetek? Addigra mindketten lenyugszotok.
- Ezek után? Nem nagyon.
- Haragszol rá?
- Nem, csak felbasz és nincs semmi kedvem ehhez. Nem az, nem volt nagy trauma, ha fogod ezt a veszekedést és beszorzod kábé százzal, na, azt képzeld el kábé minden napra minimum egyszer, ez volt például nyolcadikban hónapokig, túlélem, csak felbasz.
- Megértem, de azért majd beszélnetek kell valamikor.
- Nem ma - zárta le a beszélgetést a hajába túrva.
Ez után egy darabig csend volt, nem akartam tovább feszegetni a témát, csak óvatosan nekidőltem a vállának, nem tudtam, mennyire van ölelős hangulatban.
Nem volt annyira, pörögtek a gondolatai, de nyugodtan hagyta, hogy hozzábújjak, nem tolt el magától.
Viszont ideges volt. Tényleg.
Megsimogattam, majd ránéztem.
- Merre voltál? - érdeklődtem, csak úgy.
- Először kondiba akartam menni, de rájöttem, hogy nincs kedvem az emberekhez, szóval semmi különös, csak úgy léteztem. Kiszellőztettem a fejem, hogy ne legyek idegbeteg, mire visszajövök hozzád. Ennyi.
Újabb néhány másodperc csend.
- Kérsz valamit enni? - ajánlottam fel.
- Áhh - nevette el magát kínosan - De kösz.
- Mindenesetre szólj, ha szeretnél valamit.
- Leginkább téged, Szöszi - nézett rám sóhajtva, majd visszaölelt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.
Időközben az ölébe másztam, és miközben érezhetően továbbra is ezerrel jártak a gondolatai, a hajamat simogatva ölelt vissza, majd ahogy egy picit elhajoltunk egymástól és a másikra néztünk, fáradtan megdörzsölte a homlokát, és a szemembe nézett, témát váltva.
- Oké, inkább köss le valamivel - mondta őszintén, kérve, mire halványan elmosolyodtam.
- Mire gondolsz? - mosolyogtam.
- Bármi, amit akarsz, csak kezd lefárasztani a mai nap, szóval ejteném már az összes mai témát.
Erre méginkább elmosolyodva picit kényelmesebben elhelyezkedtem az ölében, majd egy lágy csókot nyomtam a szájára.
Ahogy eltávolodtam tőle egy kicsit, pár másodperc erejéig, a számtól elszakítva a tekintetét, rámnézett.
- Tudod, hogy imádlak, Szöszi.
- Persze.
Egy újabb, érzelmes csók után én szólaltam meg elsőként.
- Tényleg elütöttek?
Pontosan tudta, miről beszélek, de nem tagadott semmit.
- Ja, agyrázkódásom volt. Aznap eléggé kivoltam, bekerültem pár ember körébe, akikhez nem volt jó ötlet, berúgtam, szívtam is, aztán kifeküdtem az úttestre egyedül, hajnalban. Amúgy nem akkor ütöttek el, hanem amikor elindultam onnan, de sokra nem emlékszem, eléggé elbasztak, agyrázkódásom lett, valami csoda folytán azonkívül nem sok más, nem tudom, hogy megállt-e a sofőr, de apám ült kocsiba, aztán talált meg, asszem, nem tudom. Apám akkor amúgy nem velünk élt, de ezután egy pár napra visszaköltözött hozzánk. Mármint, azért, hogy aztán megint lelépjen. Mondjuk amikor másodszor lelépett, otthon se voltam, szóval nekem inkább csak random eltűnt. Kábé ennyi.
Kisöpörtem egy tincset a homlokából, majd egy kis hallgatás után megszólaltam.
- Nem ítéllek el. Tudom, hogy vannak, akik biztos ezt tennék, meg te is szigorú vagy néha magadhoz, de én nem ítéllek el azok miatt a dolgok miatt, még akkor se, ha egyébként... tudod. Csak gondolkodom ezen egy ideje, és akármik is voltak, meg tudlak érteni.
- Mert egy angyal vagy, Szöszi.
- Dehogy is - nevettem el magam megilletődve.
- Dehogynem, higgy nekem.
- Nekem is vannak hülyeségeim, nem kevés, te tudod a legjobban.
- Amúgy én bírom a hülyeségeidet - mosolyodott el.
- Ezt se mondták még.
- Tudom, gondoltam, én leszek az első.
Mosolyogva megigazítottam a hajam, ösztönösen, amit Casso szintén mosolyogva nézett végig.
- Egyébként visszatérve... - szólaltam meg, hogy még befejezzem a gondolataimat - Sajnálom, hogy régen elítéltelek. Minden szempontból. És, csak hogy tudd, mostanában akárhányszor feljönnek a régi sztorijaid, a nyolcadikosak, vagy ilyesmik, legszívesebben visszaugornék az időben, hogy megöleljelek.
- Azt mondjuk értékeltem volna, így utólag.
- Ha odajön hozzád egy random túlérzékeny lány és megölel? - nevettem el magam, mire elmosolyodott.
- Oké, mondjuk lehet felvetett volna bennem pár kérdést - értett egyet röhögve - De akkor se voltam vak, asszem nem ellenkeztem volna - mosolygott.
Ezen nevettünk egyet, majd ahogy elcsendesültünk, újra egymásra néztünk.
- Beszélj holnap anyukáddal - kértem meg, mire kínosan elnevette magát - Ráér este is, addig van még huszonnégy órád.
- Nem, este veled vagyok. Be vagyok táblázva.
- Akkor délután.
Megpróbálta terelni a témát, de én ragaszkodtam hozzá, úgyhogy megadva magát sóhajtott egyet.
- Oké. De csak a kedvedért, és ezt valszeg jelezni is fogom neki.
- Oké - mosolyodtam el, majd odahajoltam hozzá és visszatérve a "tereld el a figyelmem" fejezetre, hosszasan megcsókoltam.
Ahogy elhajoltunk egymástól, Casso megsimította az arcom, majd mielőtt még visszahajoltunk volna, beleveszve a csókcsatánkba, megszólalt.
- Az mondjuk tény, hogy a nyolcadikos énem valószínűleg el se hitte volna, hogy olyan kibaszott mázlista leszek, mint én most veled.
Nagyon szeretem. <3

Mai nap - 5/?: egyszerre volt nagyon rossz hallgatni a veszekedésüket, de valahol érdekes is olyan szempontból, hogy még sosem hallottam ezelőtt ezeket. Igazából meg se tudom állapítani, hogy kinek a pártját fogom, de szerintem nem is kell, mindenesetre nagyon sajnálom és remélem, hamar rendeződik közöttük ez az egész. Annak viszont örülök, hogy nem történt ezenkívül semmi baj. Na jó, azt hiszem, ezt képtelen vagyok értékelni.