Utálatosan fújt az északi szél és minden rést megtalálva borzongatta a vacogó törpöket. Az egyik különösen fázott, fogai hangosan csattogtak és a kantárszár erősen remegett kesztyűbe bújtatott kezeiben. Kék csuklyáját mélyen az arcába húzta és barna szemeit idegesen meresztgette az előtte lovagló nagybátyjára és fivérére, akik semmi jelét nem mutatták annak, hogy fáznának.

- Hogy-hogy nem fáztok? - Kérdezte vacogva, mikor nem talált magyarázatot arra, hogy miért ő az egyedüli, aki majdnem leesik a pónijáról a hidegtől való reszketéstől.

- Jól felöltöztünk, mondtam neked Kili, hogy vedd fel még azt a kezeslábast.

- Nem szeretem a pirosat, ezt te is nagyon jól tudod. - Mordult a fivérére a törp. Fili mosolyogva vállat vont. Tudta nagyon jól, hogy öccse hamarosan sírva fogja tőle kérni a kezeslábast.

- Nem szeretni kell felvenni, mert szétfagysz. Én sem szeretek sok mindent, mégis el kell fogadnom vagy viselnem. - Szólalt meg Frerin.

- Ezt vegyük talán célzásnak? - Húzta ki magát Kili.

- Vedd. Jobb dolgotok is lehetne, minthogy az én idegeimen táncoljatok. - Kili felfújt arccal odaügetett nagybátyja mellé és szikrázó szemmel nézett rá, de az figyelemre sem méltatta.

- Igaza volt Thorinnak. Te amiatt a nő miatt vagy itt, és játszod a nagy hőst.

- Miért tenném?

- Mivel szerelmes vagy belé, és be akarod neki bizonyítani, hogy te aztán egy tökös törp vagy, hogy aztán beléd szeresen. Közlöm veled, hogy ez nem így megy.

- Micsoda szakértő lettél szívügyekben, te kis taknyos – nevetett fel Frerin. – de ki kell ábrándítanom téged és az ostoba bátyámat, szó sincs arról, hogy szerelmes hősként viselkedem. Igaz az amúgy, hogy miatta indultam el, de nem azért, mert szándékomban van elcsábítani a szívét, hanem mert törleszteni akarok. Ő nem mehet bosszút állni, a lelke és a szíve törött még, így az ő nevében fogom őket lemészárolni egytől egyig. – nézett unokaöccsére Frerin. Kilit kirázta a hideg és nem azért, mert a szél megint megtalálta az utat a ruhájában, hanem nagybátyja szeméből sugárzó ridegség miatt.

- Nagyon fontos lehetett neki. - Törte meg a csendet Fili.

- Nemcsak a királya, a tanítványa, a legjobb barátja volt, hanem olyanok voltak, mint a testvérek. Ritka az ilyen barátság.

- Így érthető – bólintott Fili – mindent megteszünk, hogy segítsünk és ne is legyünk az utadban vagy a terhedre. Fontos a számodra, mert úgy látom, sok közös van bennetek. Mindketten sokat veszítettetek. De kérlek, ígérd meg, hogy egy nap bemutatod a te titokzatos megmentődet.

- Egy nap biztosan. Kedvelni fogod, mert te sem különbözöl tőle. - Lágyult el a tekintete Frerinnek. Fili hálásan elmosolyodott, csak Kili hunyorgott értetlenül.

Artemys dúdolva sétált le a titkos kőlépcsőn, hogy körülnézzen Frerin várában, mert unatkozott. Gondolta, talán valahol segíthet vagy talál valami elfoglaltságot, amivel elterelheti a gondolatait a múltban történtekről vagy az aggódást Frerin hogylétéről. A falhoz érve meghúzta a kallantyút, mire az kattant, és engedelmesen kinyílt annyira, hogy kiférjen. Senki sem volt Frerin dolgozószobájában, bár a tűz égett a kandallóban, de ennek Artemys nem tulajdonított semmi jelentőséget. Óvatosan kilépett a szobából, és a főlépcső felé ment, de mielőtt egyáltalán kiért volna, hangok ütötték meg a fülét. Nadaé és egy férfié. Halkan előre osont, és az oszlop takarásából lenézett a földszintre. Nada előtt egy tekintélyt parancsoló törp úr állt, és Artemys szeme kikerekedett a döbbenettől, mert tudta ki is áll ott. Gyorsan visszalépett, hátát a falnak vetette és onnan figyelte őket. A férfi magasabb volt Nada-nál, büszke tartású és nemesi vonású. Artemys az ajkába harapva felismerte benne Frerin testvérét, Thorint. A szíve olyan gyorsan vert, hogy attól félt, menten kiugrik a helyéről vagy visszhangot ver az üres folyóson. Évek teltek el, mikor utoljára látta és nem sokat változott, bár még ő maga csak gyermek volt, aki nagyapja mellől nem igazán ment el. Artemys kapkodva vette a levegőt és pánikolva nézett körbe, hogyan tudná észrevétlenül kihallgatni a beszélgetésüket.

- Nada, kérlek hívd Frerin könyvtárába édesanyádat. Beszélni kívánok vele. - Artemys riadtan rezdült össze.

- Most mit tegyek? - Hátrált kétségbeesetten pár lépést, majd megfordult és visszaszaladt a könyvtárszobába.

Thorin leült öccse székébe és fáradtan masszírozta a szemeit. Artemys, akinek nem volt elég ideje, hogy a szobájába meneküljön, a galériában bújt el az egyik asztal mögött. Próbált halkan lihegni és szidta magát, hogy pont most kellett kirándulást terveznie a várban, és azt, hogy nem fordult vissza még időben, mert akkor talán lett volna ideje, hogy megnyissa a titkos ajtót. A nagy menekülés miatt kiment a fejéből az a könyvcím, aminek megmozdításával megnyílik. Így a galériában bújt meg az egyik asztal és szék takarásban.

- Nagyuram – lépett be Laran egy tálcával a kezében, amin gőzölgő leves, hússal megpakolt tányér volt friss, ropogós kenyérrel. Mögötte Nada jött borral és egy serleggel. Artemysnek megkondult a gyomra halkan és tehetetlenségében lefejelte a padlót, azt is nagyon csendesen tette. Nada meghajolt Thorin előtt és távozott. Laran várakozóan állt az asztal előtt és a férfit figyelte.

- Hogy szolgál az egészséged? Hallottam, új szolgálót kellett felvennie az öcsémnek, mert nem érezted jól magad.

- Jól vagyok már felség, csak egyszerű kimerültség, bár az is igaz, nem leszek már fiatalabb. Napról napra érzem, hogy elveszítem régi erőmet. Jó volt egy kis segítség, hiszen nem bízhatok mindent a leányomra. Így az úrfi jobbnak látta, hogy kell Nada mellé valaki ez ügyben. Az úrnő segítette ki.

- Dís mesélte. És bevált?

- Minden szempontból. Kedves, udvarias, segítőkész és rendkívülien szorgalmas leány. Jó családból való és megbízható. Nagyapja kezeskedett érte. - Artemyst kiverte a hideg veríték, ahogyan figyelte a férfit, aki szemöldök ráncolva hallgatta.

- Ki a nagyapja? Húgom nem említette.

- Ervus. - Felelte a nő. Artemys a hajába túrt és legszívesebben felsikoltott volna.

- Ervusé? - Állt fel a férfi – hívasd elém a leányt. Látni akarom. És küldess valakit Ervusért is, kérlek.

- Igenis, uram. - Hajolt meg a nő. Artemys halkan átkozni kezdte a férfit.

Frerin a tábortűz mellett ült és pipázott, amíg társai régi csatákról meséltek a két fiatal törpnek, akik csillogó szemekkel hallgatták őket addig az ő gondolatai messze jártak a tábortól, az erdőktől, nem igazán figyelte a körülötte zajló eseményeket. Ujján idegesen forgatta a gyűrűjét, ami Ervus fiáé volt és közben az eget fürkészte, mintha bármit is kiolvashatott volna belőle. A közelgő csata felidézte benne a múltat, és bár rengetegszer harcolt már, mégis nyugtalanná tette a gondolat, hogy most az egyszer nem lesz szerencséje éppen akkor, mikor már valakinek fontos és vár rá.  Frerin elmosolygott a bajsza alatt és maga elé képzelte Artemyst, amint kíváncsiságának engedve a várban sétálgat, és mindent alaposan megnéz.

- ... Thorin említette, hogy majd átmegy hozzád bácsikám, mert kíváncsi az új szolgálólányra, akit anya küldött. – Frerin olyan gyorsan fordult unokaöccse felé, hogy az ijedten felugrott ültében.

- Hogy mondod Fili?

- Megnézi a lányt, mert anya ódákat zengett róla. Amúgy kinek a lánya?

- Nem mindegy az neked?

- Csak kíváncsi vagyok, nem kell mindjárt őrjöngeni.

- Nem őrjöngök. De valamiért kezdem unni, hogy mindenki arra kíváncsi mit csinálok és hogyan. Nem beszélve a házi ügyeimről. A lány az én szolgálóm és hogy kiféle és miféle, az csakis az én dolgom. És most aztán tűnés aludni mindenkinek, én majd őrködök. - Állt fel a férfi és a tűz fényétől és melegétől eltávolodva fürkészte a sötétségbe bújt tájat, miközben társai elkezdtek a lefekvéshez készülődni.

- Azt hiszem, meg kellene, majd néznünk azt a lányt, Fili – húzta magára a takarót Kili – ha ennyire ideges lett, biztosan van rá oka. Van egy olyan érzésem, hogy a mi drága mogorva bácsikánk valamit titkol.

- Nekem is ez a gyanúm, öcsém. De vajon mi köze lehet ehhez az anya által kirendelt szolgálóhoz? Talán nemcsak a bácsikánk rejteget titkokat, hanem anyánk is?

- Összejátszanának?

- Nem ez lenne az első. De most inkább aludjunk, holnap nehéz napunk lesz.

- Az már biztos – sóhajtott fel Kili majd hanyatt feküdt és egy ideig bámulta a csillagok sápadt fényét, majd lassan álomba szenderült.

Artemys már a sírás határán volt, mikor a háta mögül halk neszre lett figyelmes, odafordulva Nadat pillantotta meg a falból kikandikálva, és sietősen integetett Artemysnek. Nem gondolkodott, egér módjára odaosont és sietősen bekúszott az apró résen. S mikor a titkos egérút bezáródott mögötte, felsóhajtott.

- Azt hittem lebukok.

- Nagy szerencséd van, hogy az úr háza olyan, mint egy rókavár, mert ha nem lenne, most nagy bajban lennél.

- Honnét tudtad, hogy itt vagyok?

- Láttalak elfutni, és mivel a szobádban nem leltelek, gondoltam itt lehetsz fent. Ám most ez a legkevesebb gondunk, a nagyúr hívat. Ne feledd törpnemes vagy, és Ervus unokája, ha eltérsz ettől, akkor megjárhatjuk. Értetted?

- Igen.

- Akkor menjünk, de előtte jobb, ha átöltözöl, mert ez a ruha nem lesz jó. Gyere.

Thorin felállt, mikor a nő belépett, aki lehajtott fővel közeledett feléje. Frerin jelképeit viselte az egyszerű szolgáló ruhán, arca nem látszott, mert a hajadon kendő eltakarta.

- Üdvözlöm önt, felség. - Hajolt meg a nő.

- Én is téged. Örülök, hogy mesterem unokáját láthatom, és hogy öcsémet segíti.

- Az öröm a miénk is. Megtiszteltetés szolgálni önöket.

- Hagyd el kérlek a formaságokat, hiszen már rég ismerjük egymást. - Mosolygott a férfi. Laran és Nada idegesen fészkelődött az ajtóban. – ti menjetek nyugodtan. Beszélgetésünk csak a miénk – Fordult a két nő felé Thorin. Laran és Nada meghajoltak, és szó nélkül távoztak. – Mondd, nem emlékszel rám?

- Hogyne emlékeznék, még gyermek voltam és ön a nagyapámtól rendelt egy kardot húga jövendőbelijének. Meleg nyári nap volt és a fivérével jöttek el hozzánk és velem akkor találkoztak.

- És a fogadalmadra emlékszel még?

- Igen, de gyermekfejjel tettem, de ha harcba szólít, megyek én. De őszintén megvallom magának, már nem óhajtom a csatát, a dicsőséget. Túl sokan mentek el. Szennyes, sötét már a föld, nem kívánom látni. Inkább asszonysorsra vágyom, mintsem katonaira. Több öröm van benne. - Thorin bólintott és megérintette a nő arcát, aki meg sem rezdült az érintéstől, csak lehajtott fejjel állt.

- Bölcs leány lettél, családod büszke lehet rád és édesanyád is örülne szavaidnak. Remélem, hogy hamarosan vágyad valóra válik. Kívánom, hogy méltó párod legyen.

- Köszönöm.

- Sokat változtál, Kojela. - Thorin kissé az ujjával felemelte a nő állát, de a kendője így is árnyékot vetett az arcára – nehéz elhinni, hogy nem kérték meg a kezed. Egy rejtett kincs vagy a kopár vidéken, hogy lehet az, hogy nem talált meg senki? - Suttogta és a nőt fürkészte.

- Kérőim akadtak felség, de egyik sem dobogtatta meg a szívem. Nem tudom, hogy eljön-e az a nap, mikor Mahal elküldi a kedvesemet.

- Higgy benne. Túlságosan is hasonlítasz édesanyádra, akinél makacsabb asszonyt nem ismertem, de apád büszkesége és bölcsessége is körülleng. Nem hiszem, hogy Mahal örök hajadonságot tartogatna neked. Nagyszerű szülők gyermeke vagy.

- Büszke is vagyok arra, hogy a gyermeküknek mondhatom magam.

- Büszke is lehetsz rájuk. Anyádnak hatalmas szíve volt és az egyik legszebb asszony volt a népüknél és apád roppantul bátor és becsületes volt. Remélem, erényeik közül sokat örököltél. Kopogtatás zavarta meg őket, Thorin elkapta a tekintetét a nő arcáról és az ajtóra pillantott.

- Gyere. - Artemys behunyta a szemét és az ajkába harapott. Felismerte a döngő léptek zaját, a köpeny suhogását és a morgó levegővételt. Lassan megfordult, és vele szemben ott állt Ervus, a törp tanács feje... a nagyapja.

Ezzel a szösszel lassan haladok, mert a HP szöszhöz képest ezt nagyobb hangvételű. Ahogyan az egyik barátnőmet idézem " ez már novellákká hizlalta magát". Szeretem ezt írni,de lassan megy. De remélem azért tetszik nektek egy csöppet.