Frerin megtorpant a hideg folyóson és összébb húzta díszes, szőrmés köpenyét, majd kissé morogva tovább indult. Gyűlölte a havat, a hideget, a jeget, mindent, ami a télhez kapcsolódott, még a saját születésnapját is.

Télen egy hatalmas nagy hóvihart idején született, ami igen csak szokatlan volt Erebor környékén. Sokan mondták indulatos heves természet lesz, ha túléli a telet. Erre a gondolatra elmosolyodott. Túlélte a telet és nem lett olyan nehéz természetű, mint ahogyan azt megjósolták. Bátyja a kora őszi napok egyikén született és neki nyugodt barátságos természetet jövendöltek, ami igen csak ellentéte volt a valódi jelemének. Húga egy perzselő, fojtogató nyári napon született és neki jósolt természet igaznak bizonyult szenvedélyes és akaratos lett.

Megállt újból egy pillanatra és fájdalmasan felsóhajtott. Nézte a messzi ablakon át süvítő szellet és átkozta azt a percet, mikor kilépet várának biztonságos melegéből. Nem szeretett bátyja csarnokaiban lenni, mert minden idegen volt számára a folyosók és szobák egyaránt. Nem szerette, ha rá néztek és összesúgtak mögötte az emberek és törpök, mikor még is kijött az otthonából. Nem szerette, amikor az igazát vagy döntéseit firtatják, csak azért mert az aki. Az, aki miatt egy fiatal fiú az életét áldozta. Fájt neki, hogy él és, hogy folyton folyvást az orra alá dörgölik vagy simán céloznak rá. És mikor már lehetőséget adott az élet, hogy örökre lehunyja szemét, még is életben maradt egy nőnek köszönhetően, akinek ugyan olyan zöld szemei voltak, mint annak a fiúnak, aki Móriánál a Tükörtónál az életét adta érte. Furcsa fintorra volt az életnek, de az óta mintha a lelke már nem háborogna, üvöltene és zokogna mióta a nő kihúzta a hó alól. Meg köszönhette neki, megtudta a nevét és életéének apró darabkáiról mesélt és ez olyan volt, mintha benne született volna újjá az a fiú, akinek adósa. Végre törleszthetett, de még így is valami nyomasztódta. Frerin megérintette a hideg ablaküveget, amin tükröződött az arca.

- Ki vagyok én? Suttogta.

- Egy semmire kellő – szólalt meg egy hang mögüle. Frerin összerezzent a hangra és elhúzta a száját érezte, hogy kavarogni kezdett a gyomra.

- Hát te még itt vagy Globos azt hittem már haza mentél vedelni és érméket számolni. Fordult feléje jég hideg tekintettel.

Frerin nem volt gyűlölködő fajta, még Thranduilt sem vette meg tettéért, mikor nem jött segíteni, amikor a sárkány betört Ereborba. Ő meg értette, hogy a népe fontosabb volt neki. Ő is ezt tette volna egy reménytelennek hitt csatát látva. De Globos nem volt Thranduil nem is volt király, csak egy volt a magas rangú nemes törpök közül, akinek akkora volt az arany és drágakő iránti szenvedélye, hogy szemében, olyan volt akár egy sárkány. És ő gyűlölte a sárkányokat, mert azok ahová menntek, minden felperzseltek. Globos is ilyen volt, minden jót és szépet képes volt lerombolni a mohó vágyai érdekében és ezért tiszta szívből gyűlölte. Némán figyelte, ahogyan gonosz mosolyra húzódik a szája, érezte a belőle kiáramló rosszindulatot és ez fojtogatta.

- Nem sietek én annyira. Beszédem van a bátyáddal. Fontos ügyekről.

- Menj, csak nyugodtan, nem szándékozlak feltartani. Ma kivált kép nagyon jó kedvében találod, ha szépen megkéred, a te fejeddel töri, majd a mogyorót vagy a diót.

- Igen, csípős a nyelved fiú. Pedig azt beszélik a rossz nyelvek, hogy ma igen csak kihúztad a gyufát a fivérednél. Kulcsolta össze a karjait a férfi.

- Thorin vér mérséklete mindig ilyen, ha nem kapja meg azt, amit akar, vagy nem az van, amit ő akar. Talán mind kettő egyszerre. – vont vállat Frerin.

- Lehetséges ez. De ha már itt tartunk, nagyon örülnék, ha beavatnál abba a kis titokba, amiről már mindenki beszél az egész városban. Ki az a nő, aki tegnap a késő délutáni órákban hozzád ment? Mint a város egyik nemese örülnék, ha elmondanád ki az. Vajon mit szól, majd a kis hölgy férje, ha megtudja, hogy egy hozzád hasonló mulattja, vagy ha nincs férjnél, miért pont te? – húzta el a száját Globos – mikor vannak nálad jobbak is.

- Jobbak, talán magadra célzol? Nálam biztosan jobbak vannak, de én nálad ezerszer többet érek az egyszer biztos. De, hogy megnyugtassam a lelkedet nem szokásom férjes asszonyokkal "mulatozni".

- Ki a hölgy? Kinek a lánya?

- Ó, igen – mosolygott el Frerin - hogy ki jött hozzám legyen az én dolgom. Vagy talán ellenőrizni kívánod ki az, aki az ágyamba bújik? Családfát nem kérsz tőle?

- Félre értettél. – húzta mosolyra a száját Globos – nem vetemednék én ilyen szégyen teljes viselkedésre. Nem, én. Csak érdekelne ki ez a nő? Talán az, akinek az életedet köszönheted vagy valaki más?

- Te a füleden ülsz? - rivallt rá Frerin – még a testvéreim sem kérhetik, számon ki jön és megy el tőlem. Főleg te nem. Egy semmire kellő uzsorás ne kérjen számon tőlem semmit sem. Örülj, hogy elnézem, hogy tegezel.

- Csak óvatosan fiú, mert még a végén bajod esik – lépet közelebb Frerinhez az öreg törp úr.

- Fenyegetsz? Ostoba az, aki megpróbálkozik, nem olyan könnyű eltenni engem láb alól.

- Balesetek mindig is voltak, ha nem is téged ér valami baj, mással megtörténhet – vont vállat az öreg törp. Frerin érezte igen csak fogytán van a türelme.

- Engem fenyegetni nagyon, de nagyon rossz döntés. Testvéreim irgalmasak bár türelmük nagyon kicsi, de velük ellentétben, akár hiszed akár nem én kegyetlen is tudok lenni. Most jól figyelj rám Globos, ha a háznépem bármelyik tagját bármi féle baleset éri én személyesen fogok elmenni hozzád, levágom a fejedet és lándzsára szúrom a vár fokán. Ezt vedd nyílt fenyegetésnek. Értve vagyok – suttogta a férfi arcába Frerin és látta, hogy Globos még levegőt, sem mert venni.

- Azt hiszed, megijesztesz?

- Nem hiszem, tudom, hogy félsz tőlem. Tudom, hogy mindenki fél tőlem, mert tudják, hogy ki vagyok, tudják azt is, hogy mi lenne, ha Thorin nem lenne. És félj, mert lehet, hogy eljön az idő, mikor én leszek Ered Luin ura, mikor Thorin visszaszerzi Erebort. Féljetek, mert lesz okotok. Mindenki visszakapja azt, amit érdemel és te leszel az első, aki megkapja méltó jutalmát – húzta ki magát Frerin és Globos látni vélt a kék szemekben valami tébolyult gyűlöletet és ez rettegéssel töltötte el öreg szívét.

- Frerin? – szólalt meg nem messze tőlük egy női hang. Globos megörült a hangnak, de főleg a gazdájának, mert a menekülést látta meg benne.

- Úrnőm –hajtotta meg magát oly annyira az öreg, hogy szakálla a márványt súrolta. Dís alig láthatóan undorodva elhúzta a száját.

– Miről beszélgetek a tanácsos úrral?

- Oh, semmi komolyról húgom.

- De mi volt az a nem komoly dolog? Mosolygott el Dís.

- Arról úrnőm, hogy tegnap láttak valakit bemenni a herceghez. Egy hölgyet.

- Hát meg érkezet - csapta össze a kezét boldogan Dís – végre. Már attól féltem nem ér ide.

- Kicsoda, ha szabad kérdeznem?

- Kojela a neve – mosolygott Dís – Nada mellé kértem egy szolgáló leányt szegény alig győz segíteni az anyjának.

- Hát csak egyszerű szolgáló leány? Sokan mást hittek és a herceg is nagyon, de nagyon titokzatosan viselkedett, mikor az imént megkérdeztem – bólogatott Globos.

- Igazán? Mit vártál tanácsos – csattan Dís hangja - Frerin ház ügyei nem tartoznak rád. Úgy ahogy az én és Thorin ügyei sem.

- Bocsánatot kérek merészségemért úrnőm.

- Még megfontolom, és most távozz a csarnokokból.

- Még akadna pár dolgom...

- Ha, fivéremhez indultál ma már nem fogad senkit sem.

- Így, akkor távozom. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok, mind kettőjüknek – hajtotta meg magát udvariasan, de még egy lesújtó pillantást vetett a vigyorgó Frerinre. Dís bátyja felé fordult, mikor Globos eltűnt a folyosón

- Pontosan, miről beszélgetettek, de őszintén – emelte fel a mutató ujját figyelmeztetően.

- Arról, hogy pontosan ő hová is tartozik, de úgy hiszem nem vett komolyan – vont vállat a férfi.

- Frerin én sem kedvelem Globost, de nem jó ujjat húzni vele.

- Nem tud érdekelni. Idegesít a létezése. Nem tudom megérteni az ilyen szemetek, miért nem tudnak végre hősi halált halni, olyan öreg, hogy szívességet tenne nekünk.

- Talán Mahal sem kedveli – sóhajtott fel Dís, majd mind ketten nevetésben törtek ki.

- Lehet, hogy ezért van még köztünk és ideggel minket – villantott egy mosolyt Frerin – de mi a baj? Kérdezte, mikor látta, hogy húga a kezét tördeli idegesen.

- Nem rég beszéltem Thorinnal és azt mondta elmész orkokra vadászni délen...

- Igen, elmegyek, és nem tudsz le beszélni.

- Tudom, ugyan olyan makacs, vagy mint Thorin vagy én – biggyedt le az ajka a nőnek – de ígérd meg, hogy vigyázol magadra és visszajössz.

- Nem áll szándékomban meghalni. Érintette meg a nő arcát – és amíg én el leszek, rád bízom Artemyst is.

- Ez csak természetes.

- És a legfontosabb Dís az ügyeimbe ne avasd be a bátyákat. Nem szeretem, mikor okoskodik az életemről.

- Én csak...

- Nem beszélhetsz, róla senkinek érthető vagyok?!

- Igen. És, elmondod Artemysnek, hogy elmész orkokat vadászni? Vagy simán elmész minden magyarázat nélkül?

- Nem szólok, azt mondom, hogy el kell utaznom hivatalos ügyben és kérlek te is ezt mond neki.

- Nagyon rossz dolog most itt hagynod.

- Tudom, de nem tehetek mást.

- Frerin...

- Dís kérlek – nézet húgára a férfi. A nő erőtlenül bólintott.

- Rendben, de ha ebből baj lesz, ne sírj a vállamon.

- Köszönöm – csókolta homlokon Díst. - de most megyek, mert éhes és fáradt vagyok. Álmodj szépeket húgom és mond meg a két Mahal verésnek, hogy üdvözlöm őket.

- Átadom, mihelyst megjönnek a Thorintól – nevetett fel Dís és intett a bátyjának, aki nagy léptekkel ment a néptelen hideg folyosón.

Ez is meg van. Remélem tetszett nektek a kis fejezet. Hamarosan vagyis remélem hozom a következő fejezetet :)

Következő fejezet címe: Búcsú