Frerin fülét megütötte egy hatalmas csatakiáltás, arrébb lépve két fiú rohant el mellette, kivont karddal.

- Anyátok nem lesz elragadtatva, ha meglátja, hogy nagybátyátok termeiben kivont karddal szaladgáltok – nézett fel a leveléből Frerin.

- De te biztosan nem mondod el – nevetett fel Kili.

- Nem kell ahhoz elmondanom, hogy megtudja. Tőletek visszhangos az egész csarnok. Mikor kiléptem a tanácsteremből megütötte a fülemet a hangotok.

- Ma volt tanácsülés? – lepődött meg Kili, majd végigmérte nagybátyját, akin a jellegzetes díszes tanácsosi ruha volt – nem emlékeztem rá... de túlságosan nem is érdekel. - Vont vállat.

- Ez igazán szomorú – Húzta fel az egyik szemöldökét Frerin, és ellépett mellettük, hogy továbbolvasva a levelét.

- Mit olvasol bácsikám? – lépett utána Fili, Kili bátyja.

- Semmi közöd hozzá – hajtotta össze a levelet Frerin és hátba veregette legidősebb unokaöccsét – meséljétek, hogy megy a karddal való gyakorlás? - Fili felsóhajtott.

- Thorin bácsikánk megállás nélkül hajt engem. Fáradt vagyok, hiányzik az a sok bolondság, amit veled szoktunk csinálni. Már idejét sem tudom mikor bunyóztunk egy jót, vagy mentünk le a kocsmába. Amióta megjöttél a palotádban kuksolsz, és nézel magad elé. Nem is meséltél a kalandodról a hóviharban, pedig lassan egy hónapja itthon vagy. - Kulcsolta össze a kezét Fili.

- És arról a nőről sem beszéltél. Anyánk az mondta rendkívüli egy személyiség – tette hozzá Kili. - Frerin felnevetett.

- Így is lehet mondani.

- De mesélj valamit – kérlelték. Frerin feladóan sóhajtott. Túlságosan is szerette unokaöccseit, hogy ellen tudjon nekik állni, ha könyörögve néznek rá, mint abban a pillanatban.

- Mit akartok tudni róla?

- Szép? - Kérdezte Kili.

- Az, már amennyire engedi megmutatni magát.

- Hogyan néz ki? - Kérdezte izgatottan Fili.

- Barna haja van, amit fonatban hord, a szemei zöldek, akárcsak a smaragd. Alakja karcsú és törékeny, szokatlanul alacsony népéhez képest, alig vagyok nála magasabb fél fejjel. Nagyon titokzatos lány. Jó barátom. - Kili és Fili egymásra vigyorogtak – ha azt mondom a barátom, akkor az is. Ne kombináljatok, mint az anyátok. Rossz női szokás – vágta kupán őket – és most kotródjatok tanulni vagy szólok Thorinnak, hogy igencsak ráértek. Két unokaöccse nevetve és egymást lökődve elmentek – ostoba kölykök – morogta Frerin.

- Uram – állt meg mögötte Gled.

- Igen?

- A hírnök nemrég érkezett meg. A vendége hamarosan ideér.

- Egy nappal előbb, mint vártuk. Mindennel készen vagytok?

- Igen, uram.

- Nem tudtam, hogy a törpök szeretnek a hegyen kívül élni ilyen hatalmas fényűzésben. Frerin

szélesen elmosolygott, ahogyan meghallotta Artemys hangját, aki a póniján ült, majd egy határozott lendülettel leugrott a férfi elé.

- Nem mindegyik ragaszkodik az ablaktalan világhoz – tárta szét a karjait – üdvözöllek nálam Artemys. A nő lassú léptekkel ment felé. Frerin végigmérte, rengeteget fogyott és a szeme körül mély karikákat vetett a kialvatlanság.

- Mindent elintéztél? – állt meg előtte. Frerin leeresztette a karjait és intett a szolgálóinak, hogy távozhatnak.

- Még mielőtt válaszolnék, gyere beljebb. Ott bent melegebb van, mint itt kint vagy sétálnál egyet a kertben?

- Sétáljunk, leszek eleget még bent. - Mondta halkan a nő. Frerin a karját nyújtotta, amit a nő egy pillanatig habozott elfogadni, végül bele karolt.

- Mesélj, mi volt – kérdezte Frerin, mikor eléggé eltávolodtak a lovasoktól és a háznéptől.

- Arathorn meghalt, a bátyáim nagyrészt levadászták az orkokat, de a többi eltűnt valahol délen. Rolen, a legidősebb bátyám félszemére megvakult, és a nővéreim férjei elestek. Úrnőm Imradisban van és gyászol.

- És te jól vagy? - Kérdezte Frerin. Artemys megszorította a férfi karját.

- Nem, fáradt és erőtlen vagyok, még bosszút sem tudnék állni. - A nő megállt és nézte a befagyott szökőkutat – nagyon szép.

- Igen, az.

- Frerin?

- Igen?

- Fáradt vagyok, van hol aludnom? Van, ahol meghúzhatom a fivéreim elől magam?

- Egy teljes tornyod van.

-Orkokat akarsz vadászni délen? - Csapott az asztalra Thorin dühösen – minek?

- Potenciális veszélyforrások az ott élő törpközösségnek – dőlt hátra a székében Frerin, elővéve a diplomatikus énjét. Thorin a szemét masszírozta, majd beletúrt a hajába. Utálta, mikor az öccse ilyen nyakatekerten fogalmazott.

- Ezt én teljes mértékben megértem, de miért pont te akarod vezetni a csapatot, mikor van rá más is?

- Azért, mert a fivéred vagyok, az egyike azoknak a törpöknek, akik vezetik őket. Az örökösöd vagyok. Nem lehetek gyenge. Én megyek, én vezetem őket.

- De te...

- Mi én? Veled ellentétben használni is szoktam a fejemet és nem meggondolatlanul bele rohanni a csatába.

- De még egy hóvihart sem éltél volna túl, ha nincs az-az asszony - csapott az asztalra dühösen Thorin.

- Mert a nagy Tölgypajzsos Thorin kirántotta volna a kardját, és ijedtében a hóvihar visszavonulót fújt volna. Az időjárás nem ork, hogy lekaszabolom és megyek tovább. Tudom, hogy zavar, hogy életben maradtam, de most megnyugodhatsz, vagy visszatérek, vagy nem. De a kedvedért az utolsó ork elé vetem magam, hogy végre eltemessetek, ahogyan már el kellett volna Moriánál. - Kiabálta Frerin és dühösen állt fel az asztaltól.

- Hogy mondhatsz ilyet? Az öcsém vagy, szeretlek. De nem engedhetem...

- Nem érdekel Thorin! Én megyek! Üvöltötte Frerin és  a szemei szikrákat szórtak.

- Az a nő az oka, hogy orkokat akarsz vadászni, ugye?

- Milyen nő? - Meredt fivérére Frerin. Thorin lassan öccse elé sétált, és megállt tőle kétlépésnyire.

- Az a Kerla? Dís elmondta, hogy az orkok megölték a vezérét és te így törlesztesz feléje. Egy nőért, akit alig ismersz, képes lennél az életedet kockáztatni? Képes lennél meghalni?

- Az a nő megmentett. Tartozom neki. Jó barátom lett, többet jelent számomra, mint hiszed.

- Többet jelent, mint hiszem? - Suttogta Thorin - Értem – bólogatott a férfi, és leült a neki fenntartott díszesen faragott székbe – nem tudlak eltántorítani, túlságosan makacs vagy, hát menj. - Fordult el tőle – ha visszatérsz, egy ideig ne kerülj a szemem elé. Most kotródj.

- Felség – hajolt meg Frerin, és kirohant.

Frerin dühösen ütött a falba. Thorin nem értette őt, nem tudta mit érez, úgy ahogyan, mindig is. Sohasem tudta ő vagy Dís, mit is akar valójában. Elárulták. Dís és Thorin elárulták. Hátat fordítottak neki, mikor a legjobban szüksége volt rájuk. De ő nem hagyja cserben Artemyst, ő nem. Végre valakit talált, aki a barátja lett és nem fogja őt elárulni.

Íme  kész lett egy újabb fejezet. remélem tetszett nektek. Az Érdekességek át kerültek egy másik "kis történethez" a munkáim között megtaláljátok. Oda felraktam Artemyst mint érdekességet. Jó olvasást hozzá.