Frerin legszívesebben átölelte volna a kandallót. Meleg és olyan barátságosan hívogató volt, hogy a szemeiben megcsillantak a könnyek. Emlékezett, még gyerekként esett meg vele, hogy sokáig játszott kint a hóban. Teljesen átfázott és az anyja beparancsolta az ágyba, ami olyan meleg volt, hogy rögtön elaludt... most is hasonló érzése volt, de akkor nem volt fagyott szakálla és nem szipogott annyit, mint abban a pillanatban. Megkönnyebbülten felsóhajtott és köpenyét lecsatolva, a pultra dobta.

- Mahal legyen áldva – suttogta Frerin és le sem vette a tekintetét a kandallóról.

- Artemys drágám, Frerin kedvesem – jelent meg egy terebélyes törpasszonyság és a keblére ölelte a két megszeppent, fáradt utazót.

- Sereia, örvendünk – motyogták a nő melleitől fuldokolva Frerin és Artemys, akik próbáltak beszélni és levegőt venni egyszerre.

- Úgy aggódtunk értetek. De tudtam, hogy nem esett bajotok, éreztem én a melleimben, hogy az én pici, kis virágszálam megtalál – csípte meg Artemys arcát a nő – szerencsés vagy Frerin kedvesem, hogy Artemys ment utánad, az egyik legjobb felderítő a környéken. Frerin, a bátyád repdesni fog az örömtől, ha megtudja, hogy tévesek a haláloddal kapcsolatos rémhírek – paskolta meg a férfi arcát, mire az kissé morcosan simította meg a kedveskedés nyomát.

- Biztosan szétveti az öröm – mondta gúnyosan Frerin, visszagondolva, hogy bátyja miatt került a hóviharba, és ez rettentően bosszantotta – az unokaöcséim már biztosan elosztották maguk között a holmim.- Morgolódott a férfi, de Sereia mintha meg sem hallotta volna, rácsapott a pultra, mire az ott szunyókáló törp férfi felébredt.

- Jersen, írj a királynak, hogy az öccse egészben van és egészséges, mint a makk – fordult a pocakos, őszülő törp férfihoz a nő. Frerin már szólni akart, hogy azért túlzás lenne azt állítani, hogy „egészséges, mint a makk", mert fájt minden tagja, érezte, hogy megfázott és ráadásul, minimum két lábujjától szomorú búcsút vehet, mert biztosan lefagytak valahol félúton. De úgy gondolta inkább hallgat...érezte, jobban jár, ha megtartja magának a gondolatait. Sereia Artemysre nézett – nagyapád egy percig sem hitte el, hogy odavesztél a viharban – mosolygott a nőre az idős asszonyság.

- Tudom. - Húzta ki magát Artemys.

- De most hagyjuk a felesleges locsogást, előkészítettek két szobát a számotokra...

- Anyám, nem kell, ők együtt vannak. - Csilingelte Loretta, és a pultra könyökölve álomittasan felsóhajtott. Bár Frerin nem tudott semmiféle érzelmet leolvasni útitársnője arcáról, biztos volt benne, hogy belül őrjöng, ami pedig őt illette nem igazán zavarta. – Mahal is tud meglepetést okozni. - Kuncogta a lány. Sereia felnevetett, amitől a mellei is belerázkódtak.

- Mi meg nem esik egy hóviharban. Léteznek még csodák. Nagyapád nem hiába imádkozott, végre megállapodsz – csapta össze a kezét, majd lánya felé fordult – Loretta a legjobb szobát készítsd elő nekik. Addig is kicsikéim, üljetek le – tolta őket az egyik üres asztalhoz a nő – hamarosan mehettek is. Nem kell fél óra és jöhettek. Felvisszük a vacsorát, és le is fürödhettek, ha akartok, nagyon finom fürdősóim és olajaim vannak. A minap érkezett egy kisebb szállítmány, tudom ám drágám, hogy imádod őket – simította meg kedvesen Artemys arcát a nő - Jaj, ha ezt megírom az öregednek, hogy végre férjhez mész – sóhajtott fel Sereia, majd vidám dúdolás közepette elment, magára hagyva a megszeppent vándorokat.

- Röhögve arrébb dobja – jegyezte meg Artemys.

- Miért nem szóltál neki, hogy téved? - Kérdezte Frerin.

- Túl fáradt vagyok a magyarázkodáshoz – dőlt az asztallapra a nő – majd holnap elmagyarázom nekik tagoltan. Nem ez az első eset, hogy valakivel össze akartak boronálni, ezt is kimagyarázom, mint az összes többit.

- Többit? - Lepődött meg Frerin.

- Hosszú a meséje ám. Tényleg kíváncsi vagy rá?

- Természetesen. Ráérünk nem? Na, hadd halljam – intett neki Frerin és várakozóan meredt a nőre. Artemys félmosollyal az arcán nekikezdett.

- Először a saját anyám volt, aki rossz következtetéseket vont le abból, hogy szóba álltam az egyik férfival a faluban, azt hitte udvarol nekem. Pedig csak apámról meg az orkokról csevegtünk. Ursen azóta nős és három fiú boldog apja. Másodjára az egyik dúnadán barátom váltig állította, hogy van köztem és az egyik tünde barátom között valami mélyebb érzelem a barátságon kívül. Tillgelir, mert hát így hívják a tündét, mellesleg a legjobb barátom, talán ez okozta a félreértést – kuncogott fel a nő - Mi természetesen nem foglalkoztunk vele, csak jóízűen kacagtunk addig, amíg Elrond fel nem hozta a témát... rémes egy három óra volt, amíg kimagyaráztuk az egészet. Harmadjára és remélhetőleg utoljára, te vagy. Ne értsd félre, kedvellek, amennyire egy magadfajta idegesítő alakot lehet, de nem vagy számomra az a... hogy is mondjam, ideális férjjelölt.

- Ezt szomorúan hallom – biggyedt le a férfi szája játékosan – pedig már elterveztem a frigyünket. - Nevetett fel a férfi.

- Biztosan pazar lett volna – mosolygott a nő.

- Megadtam volna, a módját, hiszen egy törp csak egyszer házasodik – Frerin előre hajolt és suttogóra fogta – persze akadt pár kivétel is. Anyám harmadfokú unokatestvére, Serney háromszor nősült meg. Negyedszerre nem sikerült behálóznia szegény menyasszonyt, mert mire sikerült volna, végelgyengülés elvitte.

- A menyasszonyt?

- Nem, Serney-t. Az öregről az járta, hogy tud valamit, ha érted mire gondolok. – Frerin Artemys tanácstalan arcát látva felsóhajtott és legyintett.

- Azt hiszem, egy nap fel kell, hogy világosítsalak az életről. Talán elmesélem apám vas és szén tanmeséjét.

- Tanmese? Mit értesz...

- Frerin úr, Artemys kisasszony – futott le a lépcsőn Loretta fülig érő szájjal.

- Mi van már megint, ég a fogadó? - Fordult Frerin a lány felé.

- Ne mondjon ilyet, Mahal szerelmére uram, apám szíve nem bírna el még egy ilyen csapást. Mahal tudja miért sújt minket ennyi szörnyűség – nézett az ég felé a nő.

- Nem akartalak felzaklatni, de úgy rohantál le a lépcsőn, mintha egy sárkány kergetne – nevetett fel a férfi.

- Sárkányról beszélni éppolyan felelőtlenség, mint tűzről beszélni. Balszerencsét hoz annak a fejére, aki sárkányt emleget, uram. - Frerin felállt és a nő vállára rakta a kezét.

- Nagyobb felelőtlenség, ilyen ostoba babonákban hinni, mert amitől félni kell, az nem egy alaktalan forma, hanem egy testet öltött gonosz. Hányszor átkoztuk Smaug-ot, mégsem jött utánunk, de az orkok annál inkább. Loretta, félj a farkas üvöltéstől, a némaságba burkolózó éjszakától, és az orkoktól, ne attól, ami babonákból a képzelet szüleménye.

- De a sárkány...

- A sárkány itt van? Nem, az Ereborban pihen és ez így is jó. Gondolom, azért jöttél le, hogy szólj, kész a fürdőnk és a vacsoránk. - A lány bólintott – köszönjük. Artemys, gyere.- A nő lassan felállt és a férfi után indult, de megmerevedett a lépcső aljában.

- Megértem a hobbitokat, hogy miért nem építkeznek felfelé és inkább széltében és hosszában terítik el az üregeiket... kinek van kedve hulla meggyötört testtel lépcsőt mászni – lépett fel az első lépcsőfokra és a korlátra borult – jó, én itt ütök tábort. – Frerin megfordult, majd halvány mosollyal a szája szélén visszament a nőhöz, és a vállára dobta. – egyszeri eset hercegecske... egyszeri – dünnyögte a nő.

- Rendben – hagyta rá Frerin nevetve de, nem akarta otthagyni a lépcső alján, az őt vizslató, igencsak rosszvágású férfiak gyűrűjében.

Loretta széles mosollyal az arcán tárta ki az ajtót Frerin előtt, aki elismerően füttyentett mikor meglátta a megterített asztalt és a szoba másik végében felállított paraván mögött a gőzölgő kádat.

- Szakállamra mondom, könnyfakasztó látvány – lépett be a férfi és Loretta illedelmesen meghajolt és távozott, miközben rákacsintott a félhulla nőre.

- Artemys, szívecském – állította lábra a nőt – az étel előállott – tárta szét a karjait életvidáman Frerin.

- Nem emlékszem arra, hogy a „szívecskéd" lennék.- Morgolódott a nő és eligazította a ruháját.

- Fent akadsz a részleteken – kacsintott rá – most együnk. Nézd meg, milyen meseszépek. Vesd smaragdszemeidet a húsra, ami szinte magától leomlik a csontjáról. Szimatolj a levegőbe, érzed az étel fenséges illatát? Krumpli, répa, zöldborsó, mi minden van... oh... pfúj, karfiol... na, mindegy, majd megoldom. A leves meseszépen gyöngyözik és az illata – szimatolt a levegőbe – ó, nézd már, még sütemény és bor is van – csapta össze a kezét – ünnepelünk.

- Mégis mit?

- Mit-mit? Hát azt, hogy élünk. - Ült le az asztalhoz a férfi – gyere te is, ne csak állj ott, mint olcsó törpárus a piactéren. -Frerin két kezét a föld felé fordította és dünnyögött valamit.

- Most miért imádkozol? - Kérdezte Artemys.

- Csak hálát mondok Mahalnak, hogy óvott minket, és, hogy ebben a kegyben részesültünk, mint ami az asztalon van. - Mondta csukott szemmel és folytatta az imát.

- Az életben maradást a szerencsének és a tudásomnak köszönhetjük, az ételt a rangodnak.

- Hogy lehet valaki ilyen hitetlen?! – förmedt rá.

- A személyiségemből fakadóan.- Ült le a nő, és mert magának egy jó nagy tányér levest, majd a férfinak is, aki még mindig halkan imádkozott – nem ér semmit sem a hit... a kard, bárd, íj és nyíl az igen... az ima és a hit senkin sem segített eddig.

- Förtelmes egy nő vagy ilyenkor. - Hagyta abba az imádkozást a férfi, és Artemysre szegezte a kanalát – anyám egyszer azt mondta, hogy aki hit nélkül akar élni, az nem értékeli az életét. Te nem vagy ilyen, csak sok rossz történt veled az eddig életed során és elveszítetted a reményt a világban. Tudom milyen érzés ez, de felül kell kerekedni rajtuk és élvezni azt az életet, amit kaptál, mert ki tudja, meddig élhetsz még.

- Idegesítő a lélekelemzésed, Frerin.

- Már sokan mondták, de eddig egy sem akadt, aki megcáfolta volna az igazamat... persze, a bátyám kivételnek számít.

- Miért?

- Az ő elemzését magamban tartogatom, mert ha elmondanám, mit gondolok néha róla, lehet, hogy kevesebb fogam lenne, mint most, és több törött csontom lenne, mint egy jó kocsmai összekoccanás után. Az egészségem mindenek előtt áll – kanalazott a levesbe.

- És még ti tartjátok magatokat jó testvéreknek?

- Igazából csak játékosan esne nekem. Thorin az a fajta törp, aki nem szereti, ha a kezei közül kimegy az irányítás és rettentően rühelli, ha igazam van – nevetett fel a férfi – ilyenkor ráébred, hogy nem tökéletes és nem tehet meg mindent, amit csak akar. A bátyám roppantul szereti a népünket és mindent megtenne értük, ha volna rá lehetősége, de akármilyen erős, akármilyen bátor, és lehet, hogy a királyi család tagja, ő sem tud mindent megoldani. Ilyenkor jön Balin vagy én. Mi segítünk neki... valójában csak Balin, az én tanácsaimat folyamatosan kétszer-háromszor megvitatja Balinnal és a királyi tanáccsal zárt ajtók mögött, mikor én nem vagyok ott.

- Nem bízik meg benned?

- De...vagyis nem... nem tudom, Artemys. A bátyám furcsa, néha úgy érzem, szeret, és néha úgy, hogy gyűlöl. De megértem, ha a tanácsaimat megvitatja mással, mert nem kivételezhet velem, azért mert az öccse vagyok.

- De mi az igazi ok? - Kérdezte Artemys. Frerin halványan elmosolyodott már az elején sejtette, hogy a nő átlát rajta, tudja, mikor mond igazat és mikor füllent. A poharáét nyúlt, de a nő elkapta a kezét. – Mi az igazi ok?- Frerin Artemys szemébe nézett, majd megadóan felsóhajtott.

- Tudod az apánk nem szeretett engem sohasem... túlságosan is más voltam, mint a többiek. Thorin az elsőszülött fia volt, én meg csak a második, aki más volt... Díst imádta, mert leánynak született és meseszép – mosolygott el Frerin a húga említésére – minden törpasszony közül a legszebb. Ő volt Erebor drágaköve és még most is az. Apánk, mielőtt elment volna a vándorútjára, közölte velem, hogy nem vagyok a fia.

- Miért mondott neked ilyet?

- Mert túléltem a Móriai csatát. Tudod, aznap meg kellet volna halnom Khazad-zaram-nál, de nem úgy lett. Egy fiú mentett meg, aki alig lehetett nálam pár évvel fiatalabb. – Frerin az ajkába harapott – még a szakálla sem nőtt ki teljesen... rettentően fiatal volt.

- Frerin – suttogta a nő és figyelte a férfit, akiben kavarognak az érzelmek.

- Életemben először zokogtam egy ismeretlenért... nem – ingatta a fejét – nem volt az. Ő annak a csapatnak volt tagja amit én irányítottam, és annyira elkötelezett volt, hogy az én fránya semmitérő életemért az övét csak úgy eldobta – szorította össze az öklét Frerin, de olyan erősen, hogy elfehéredett - Aznap nekem kellett volna meghalnom, azt a fiút a szülei, nővére és a szerelme várta haza. Engem nem várt kedves, az anyám rég meghalt, apám gyűlölt, a fivérem semmibe szokott venni, a húgom meg kislány volt... túltette volna magát. De ő... soha nem ment haza én miattam, mert túlságosan is hű volt hozzám, a vezetőjéhez.

- Amit tett azt szívéből cselekedte, és nem szabad elkeseredned, Frerin. Járj büszkén, becsüld az életed, és akkor az ő emléke olyan makulátlan marad, mint a friss hó. - Mondta Artemys bátorítóan. Frerin elmosolyodott.

- Érdekes, az apja hasonlókat mondott. Ő is ott volt a csatában, amit csak napokkal később tudtam meg. Felkerestem és letérdeltem elé a földre a lábai elé, és könyörögtem, hogy végezzen velem. Átadva neki a fia gyűrűjét, hajából egy tincset és a kardját, de ő csak a tincset vette el. Azt mondta „Viseld, a gyűrűjét, hordd és használd a kardját, hogy mindig emlékeztessen arra, hogy a fiam miatt élsz." nem mondott többet csak hátat fordított nekem és én ott feküdtem a porban, kezemben a gyűrűvel és előttem a karddal. –Frerin felemelte a jobb kezét a mutatóujján egy zöldköves gyűrű volt. – Ez a fiúé volt. Egyszerű középnemesi törpcsalád egyetlenegy fia volt. Nem volt más ékszere csak ez... ez a gyűrű, ami eddig apáról fiúra szállt. Mikor a nővérének megszületett a fia, a nő nem fogadta el, azt mondta, már az enyém, és ha valaha fiam születik nevezzem el a fivére után. Pár napra rá a nő meghalt. A kard itt van nálam, de lassan berozsdásodik. A bátyám nem enged harcolni, és ezzel, így a bizalom a törpjeimtől nem igazán erős. Hiszen ki akarna egy olyan vezetőt, aki nem megy harcolni? Nem bírtam a rám leső szemeket, így vettem egy házat a bátyám csarnokaitól jó messze. Olyan, mint a régi Suhatagi épületek egyike, szép kis ház... Fili, az unokaöcsém palotának hívja – nevetett fel – mert kertje, szökőkútja, ösvényei vannak.

- Szép lehet - suttogta  a nő

- Igen az. Pár hűséges szolgálom tartja rendben. Gled a legfőbb bizalmasom és háznépem vezetője, az asszonya Laran a szolgálók vezetője és a házam rendjéért felelős asszonyság. Argen a szakács, aki lassan akkora, mint Bombur, egy távoli ismerősöm. Shuts az istállófelelős. Ők nem ítéltek el, mikor elmentem a testvéreimtől, ők rögtön jelezték, ahová én megyek, jönnek ők is – nevetett fel a férfi – és ki tudna nemet mondani Laran-nak miközben egy fakanállal akar megfenyíteni?

- Azért vannak, akik tisztelnek és szeretnek.

- Ez igaz Arty, de sokkal többen vannak, aki utálnak és megvetnek, mint akik szeretnek. Számukra csak kistestvér vagyok, egy álnok túlélő.

- Ez nem igaz. Te Frerin vagy. Egy nagyszerű, bátor, erős és jószívű törp.

- Köszönöm a kedves szavaidat – mosolygott hálásan a férfi,és kis tétovázás után, hogy oldja a komor hangulatot széles mosollyal a nőre pillantott– fürdünk együtt? - Artemys a fejét ingatta.

- Fulladj a borodba törp. -Nevetett fel a nő.

- Hát nem akarsz? - Biggyedt le a férfi ajka.

- Ne tereld a témát.

- Nem terelem, csak jó volna tudni lesz-e valami szórakozás estére, ha már eljegyeztelek a saját tudtom nélkül.

- Fogak Frerin, gondolj a fogaidra. - Kacsintott a nő rá és tudta Frerin, hogy a mai szórakozás kimerül abban, hogy csak heccelni fogja útitársát és nem is vágyott többre. Neki elég volt a barátsága... egy őszinte barátság életében először.

Frerin arra ébredt, hogy valaki kicsapja az ajtót. Ijedten ugrott fel a pamlagról, ahová az este Artemys zavarta. Gyorsan előrántotta a kardját, és az ajtóban álló nőre szegezte úgy, ahogyan az ágyon álló éber Artemys is.

- Te meg mit csinálsz félkegyelmű?! – kiáltott rá a félhomályban álló nő. Frerin ijedten összerezzent.

- Dís? - Hüledezett.

- A húgod?- Kérdezte Artemys.

- Ki ez a némber?- Mutatott Dís az ágyon álló Artemysre, aki még nem eresztette le a kardját.

- Némber? Megmentettem a bőrét a bátyádnak,te nőszemély! - Fújtatott Artemys.

- Nőszemély? Beszélj velem tisztelettel, vakarcs!

- Vakarcs? Ez a hála...

- Elég legyen – kiáltotta Frerin és az asztalra dobta a kardját és az edények menthetetlenül a földre potyogtak és ezer darabra törtek – Dís, ez a nő Artemys, egy dúnadán vándor, neki köszönhetem, hogy élek. Artemys, ő itt a húgom Dís, kérlek légy vele kedvesebb... érzékeny a lelke. - A két nő egymásra morgott. Frerin fáradtan dörzsölte meg a szemét - mondd, húgocskám, mit keresel erre?

- Az mondták, hogy meghaltál és azonnal idejöttem, hogy igazak-e a hírek. Erre élsz és egy ismeretlen nőt eljegyezve fetrengesz egy olcsó, koszos fogadóban. - Frerin keserűen felnevetett.

- Nem jegyeztem el, csak rosszul rakták össze a történetszálakat a falusiak. Agglegény voltam, vagyok és van egy rossz érzésem, hogy maradok is, amíg el nem patkolok. A fogadó meg nagyon is jó.

- De jól vagy? - Lépett feléje Dís aggódva és hangjából tovaszállt a számonkérő rendreutasító él.

- Sajnálatotokra igen jól.

- Ostoba – futott oda hozzá a nő és szorosan megölelte – annyira féltem, hogy te is meghalsz. Ne csinálj ilyet többet, annyira aggódtam érted. Költözz vissza a bátyánkhoz.

- Jól vagyok, nyugodj meg, de nem fogok visszamenni, jó helyen vagyok ott, ahol vagyok.-ölelte meg ő is a húgát.

- Én addig kimegyek, amíg beszélgettek – ugrott le az ágyról Artemys és felnyalábolta a holmiját – engedelmetekkel – hajtotta meg magát a nő és kiment. Frerin vágyakozóan nézett utána irigyelte azért, hogy el tud menni a gondok elől.

Íme Frerin és Arty egyre közelebb kerültek egymáshoz. Lassan több mindet megtudnak egymásról. Remélem tetszett nektek *----*