Frerin úgy érezte az elmúlt napok eseményei gyökeresen megváltoztatták az életét. Ott volt a bátyja heves birtoklási vágya és Maramtól kapott méz édes csók. Már pusztán az emlékre ahogyan a nő ajkai az övére forrtak boldoggá és igazi szerelmes sihederré tették. Sőt olyan bátorrá, hogy előző este képes volt meginni két nagy kupányi vörös bort. Idétlen mosollyal az arcán ült fel az ágyán és beletúrt a szanaszét álló fekete fürjeibe.

- Nem vagy te korai? Kérdezte egy hang mellőle és ijedten ugrott ki az ágyából egy kiáltással és a mellkasára tett kézzel próbálta csillapítani a heves szív dobogását.

- Maram te meg mit keresel itt? Mit keresel az ágyamban... velem? Kérdezte ingerülten a férfi mindezt szinte suttogva. Artemys felült és álmosan megtörölgette a szemét és a hálóinge egyik fele lecsúszott a vállán kis híján felfedve a melleit. Frerin azonnal megfordult és érezte, hogy a nő a türelmével és az akarat erejével játszik – Mahal segíts meg – nyögte.

- Nem értem mit ugrálsz itt nekem kora reggel.

- Az ágyamban találtalak – morogta a férfi.

- Ez jobban zavar, mint a pőreséged? Úgy látom fejlődsz – dőlt vissza a nő az ágyra. Frerin ijedten nézet magára és a ágyról lerántva maga köré csavarta a takarót.

- Újból megkérdezem Artemys mit keresel az ágyamban? Fordult meg a férfi és határozottan kiemelte a nő áll nevét, ami nem kerülte el a figyelmét.

- Haragszol rám valamiért?

- Mi lenne, ha a kérdésemre nem kérdéssel felelnél?

- Nem lehetne ezt később megvitatnunk? Álmos vagyok még – gömbölyödött össze a nő. Frerin felsóhajtott és az ágya mászva megcsípte a nő fenekét, aki felsikkantott – ezt most miért? Azok után ezt nem érdemlem.

- Mi után? – sápadt le a férfi – mond ugye nem tettem semmi megbocsáthatatlant? Ugye nem? Nézte le a lepedőre a férfi, majd a nőre – ugye nem vettem el az ártatlanságodat a mámoromban?

- Nyugodj meg Frerin – legyintett Artemys – nem tettél semmi olyat, amitől a nagyapám felnégyelne vagy a nagyanyám. Csupán énekeltél nekem, csókot loptál újfent és hegedültél, majd elterültél a parkettán. Alig bírtalak be imádni az ágyadba.

- Ki vetkőztetett le?

- Én.

- Oh, Mahal – borult az ágyra Frerin – én többet nem iszom.

- Már láttalak csupaszon nem láttam semmi újat – nevetett fel Artemys.

- De hogyan is kerültél mellém? Nézet a nőre a férfi. Artemys Frerin felé fordult és lágyan elmosolyodott.

- Te kérted, hogy ne hagyjalak egyedül az árnyakkal. Rettenetesen magányosan néztél rám és meg esett a szívem rajtad. Meg aztán bevallom én sem akartam egyedül aludni. Veled könnyen jön az álom a szememre és nem is igazán zavar ha horkolsz. Érintette meg a férfi arcát lágyan Artemys – Melletted úgy érzem nem érhet baj.

- Igazán? Kerekedett el Frerin szeme döbbenten, ami nevetésre késztette a nőt.

- Igen. Melletted nyugodt a lelkem. Úgy hiszem te már a részemmé váltál.

- Ahogyan te is számomra. Mond az a csók jelentett számodra valamit? Kérdezte Frerin és Artemys elkomorult.

- Többet is mint kellett volna. És most félek, legszívesebben elszaladnák, mert rettegek attól, hogy bajod esik, ha itt maradok melletted.

- Hát mennyünk ketten. Nem köt ide semmi sem.

- A testvéreid?

- Már mindenki a saját életét éli és Dís lenne a legboldogabb ha az életemben egyszer magamat helyezném előrébb helyettük. Thorin meg más... elegem van abból, hogy folyton meg kell hajolnom az ő akarata előtt miközben ő elfejtette mennyit tettem én érte. Most hadd ne mondjak le rólad az ő kedvért ha már tudom, hogy fontos vagyok neked. Egyszer én is lehetek önző.

- Akkor maradhatok itt? Nem rúgsz ki a kényelmes ágyadból?

- Nem – ingatta a fejét Frerin nevetve – ám nem helyes hogy így teszel.

- Ez igaz – felelte a nő – hát mit tegyünk?

- Hozzám jössz? Leszel a feleségem? Kérdezte halkan Frerin és maga is meglepődött, hogy kimondta a szívének kedves szavakat. Artemys döbbenten meredt a férfira, majd halványan elmosolyodott és már szólásra nyitotta a száját, mikor Laran kopogás nélkül berontott a szobába.

- Nagy uram baj van! Nagyon nagy! Úrnőm maga, mit keress megint itt? Kerekedett el a nő szeme, mikor észre vette a nőt az ágyban.

- Mi történt? Ült fel Artemys ijedten.

- Laran? Nézet az asszonyra Frerin, aki még mindig megilletődve nézte Artemyst..

- A kapuban a király kísérete áll és követeli az úrnőt és ha nem megy ki önként rövidesen erővel jönnek be érte.

- Az az aljas – sziszegte Frerin és dühösen az ágyra csapott – Maram menny el Larannal én, majd...

- Kimegyek és megbeszélek mindent a fivéreddel - Érintette meg a férfi arcát Artremys – nem kötelezhet semmi olyanra, amit nem akarok. De ha most nem megyek ki vér fog folyni és azt én nem akarom. Laran készítsétek elő a ruhámat mindjárt megyek. Az asszony bólintott és sietve távozott miközben sajáűt nyelvén nem éppen kedves jelzőkkel illette a királyát. Artemys Frerinre nézet és két keze közé fogta a férfi remegő kezét – ne csinálj semmi butaságot és ne is félts engemet.

- Maram...

- Vissza jövök ide meglásd és megvitassuk a kérdésedet – kacsintott a férfira Artemys, majd csókot nyomot a férfi orra hegyére.

Artemys egyenes tartással állt a rideg falak között és Thorin úgy gondolta miközben végig mérte, hogy oda termett. Gyönyörű volt díszes ruhájában és ékszereiben, ami igen fenséges látványt nyújtott.

- Királynői a tartásod. Büszke és eltökélt... házam tündöklő ékköve leszel meglásd. Minden törp engem fog irigyelni, ha meglátnak mellettem.

- Nem emlékszem, hogy igen mondtam volna a leánykérésének. Felelte hidegen a nő és követte a szemével a férfit, aki leült a trónjára.

- Miért ne tennéd? Rangot és vagyont adhatok neked. Melyik asszony nem szeretne gondtalanul élni?

- Egyik sem érdekel felség és az hogy elrabolt nem teszi magát jobb fényben előttem. Nem beszélve erről, hogy megszégyenített, mikor lekapta a fejemről a kendőt. Azt gondolta, hogy elfeledem a bántó tettét és szavait?

- Dúnadán vagy nem? Azt mondtad az vagy mit sem törp.

- De anyám népének hagyományait csak őrizhetem. Azért, mert félvér vagyok őseim szabályait be kell tartanom. Hát mondja mit vár tőlem?

- Legyél az asszonyom. Legyél királyném és meglásd nem bánod meg – ugrott fel a székéből és megérintette Artemys arcát – ideje lenne felfedned arcodat előttem Kojela.

- Csak jegyesemnek tehetem.

- Hát mondj igen nekem.

- És ha a válaszom nem? Mondja akkor mit tesz? Kérdezte élesen Artemys és el lépet a férfitól, aki halkan felnevetett és elindult az asztalon lévő boros kancsó felé.

- Akkor valóban megtetszett nekem a bolond öcsém igaz-e? Egy olyan alakot, hogyan vagy képes szeretni, aki elvette a családodtól az egyetlen egy fiút?

- Bácsikám hősként halt meg. A királyi család egyik nemes tagját védve halt meg, ami úgy gondolom nemes tett főleg úgy, hogy Frerin rendkívülien jó lélek.

- Legyen így, ha ezt akarod – intett neki Frerin és elhúzta a száját - Mond mit vársz te Frerintől? Elvehetném a rangját, a vagyonát... mindenét. Még így is az övé akarnál lenni? Élnél koldus szegényen a minden napi betevőért könyörögve? Vagy jobbat mondok el tudnád viselni azt, hogy a nagyapád vagyonát elkobozzam?

- Ha nem leszek a magáé ezt teszi? Ilyen hitvány aljas tettre vetemedne, hogy magának tudjon? Képes lenne a régi mesterével hű szolgájával ezt tenni?

- Ha Frerinné leszel minden bizonnyal - Nyújtotta a kupát a nő felé Thorin, de Artekmys csak elfordította a fejét jelezve nem kívánja elfogadni a feléje nyújtott italt – Megértelek, hogy őt jobban kedveled, mert nyájas a modora nem olyan nyers mint én. Ám én király vagyok ő meg egy egyszerű úr csupán semmi más.

- Többet ér ő mint gondolná.

- Valóban? Ám én mindig meg kapom azt amit szeretnék. Szóval mi a válaszod Kojela? Velem maradsz vagy elnézed a szeretteid bukását?

- Most azonnal válaszoljak vagy add mérlegelési időt? Kérdezte Artemys nyersen.

- Időt szeretnél?

- Hadd vitassam meg magamban a jövőmet. Ezt a lehetőséget csak meg adja.

- Legyen – intett a férfi - de nem engedlek vissza Frerinhez, mert még a végén learatja azt amit nekem kellene. Vagy ne adja ég megszöksz.

- Köszönöm a kegyes rabságot – biccentett a nő és sarkon fordult.

- Vezessétek az úrnőt a szobájába és őrizétek. Rajtam kívül senki sem mehet be hozzá. Kiáltott két őrnek a férfi. Artemys lenyelte a könnyeit és úgy érezte most került életében igazán rabbá. Ő csupán szabad akart lenni és erre fogollyá lett egy király szeszélyének köszönhetően. Hol van az akiben megbízott és felnézet gyerekként. Eleredtek az első könnycseppek az arcán és igazat adott húgának mi szerint egy ábrándot követett. Most ki segíti ki őt a bajból? Mi legyen a válasza Thorinnak és bár a szíve és elméje már tudta a válaszokat nem akarta elfogadni a sorsát.

- Hol vagy Frerin? Suttogta maga elé, mikor becsukódott az ajtó mögötte és elfordult a kulcs a zárban. Tehetetlen babaként rogyott össze és halkan sírni kezdett.

Lágy szellő riogatta meg az arcát és össze rezdült, mikor valaki a kezét a szájára szorította és már éppen védekezni kezdett volna, mikor felismerte a pisszegést.

- Maradj veszteg – suttogta Frerin – sietnünk kell.

- Hát te? Kerekedett el Artemys szeme – hogyan voltál képes ide jönni? Kérdezte a férfit halkan, de akkor észre vette a rést a falon és döbbenten meredt Frerinre.

- A bátyám folyton elfelejti, hogy mindent itt én terveztem – mosolyodott el legalábbis Artemys úgy gondolta mosolyog, mert a hangja vidáman csendült, majd Frerin megragadta és húzni kezdte a résbe. Ahogyan beléptek meghúzott egy kart és halkan becsukódott a fal mögöttük. Egy gyéren világított szűk folyosó tárult eléjük, ami össze vissza kanyargott és ahogyan kitudta venni egyenesen kivezet a hegyből.

- Hová megyünk?

- Mi sehová, de te igen. Egy póni vár téged és szépen elvágtatsz innen nagyon messze és nem is nézel vissza többet. Menj keletnek... menj Rohanba.

- De én nem akarlak itt hagyni. Thorin nagyon dühös lesz rád, ha nem talál engemet.

- De nem lesz képes be bizonyítani, hogy én segítettelek. Maram most az a fontos, hogy téged biztonságba tudjalak a többi nem számít.

- De...

- Most nincs erre idő csak arra, hogy elrohanj innen. Thorin jó lélek, de az a mocsok Globos elhitette vele, hogy téged Mahal neki teremtet... jellemző, mikor kellene Balin és Dwalin nincs a közelben. Pedig ők észt tudnának verni abba a konok nagy fejébe - Morgolódott a férfi.

- Frerin – torpant meg Artemys – én nem akarlak itt hagyni. Gyere velem - A férfi döbbenten fordult meg és érezte, hogy nem csak levegőt felejtett el venni ha nem a szíve is kihagyott ütemet diktálni – hallod gyere velem. Azt mondtad nem rég eljönnél velem.

- Nem lehet... Thorin elvesztené az eszét utánunk eredne és nem lenne békességünk. Jobb ez így.

- Azt mondtad legyek a felséged, ha elveszel nem lesz gond.

- Nem érdekelné most ez sem. Akkor is magáénak akarna.

- Inkább a halál. Levettem magam egy szikláról és zúzom magam halálra, mint sem az övé legyek. Frerin nem hagylak itt - Ragadta meg a férfi vállát kétségbe esetten Artemys – gyere velem és hidd el ahová megyünk több élet lesz, mint ami itt várna ránk.

- Tudom, de hogy tégedet megtudjalak védeni nekem maradnom kell. Nem látta az arcodat és nem is ismer valójában. Figyelj rám. Légy újra Artemys a kósza, aki bejárja Középföldét. Ne fedd fel ki vagy valóban soha senkinek sem. És ha egyszer ne adj Mahal össze futsz a testvéremmel segítsd mert nagyobb gyanút keltesz ha nem. Már messziről látszik, hogy nem vagy teljesen ember és annak vaknak kell lennie, aki nem ismeri fel benned a törp vért.

- Én...

- Ő a királyod. Erre hivatkozhat és akkor nem menekülsz.

- Egy királyt cserben hagytam még egyet biztosan nem szeretem volna, ám most azt teszem. Jobb uralkodó lennél a fivérednél és a szememben te mindig is az leszel.

- Hát akkor, mint királyod mondom távozz – nyújt remegve az ajtóhoz és meglökte, ami kinyílt és a bejövő hideg szél meglebegtette a hajukat és a ruhájukat – lent a lépcső alján vár a pónid... Glín a neve. Menj, kérlek.

- Frerin...

- Menj már – lökte meg kissé a nőt a férfi, aki tett pár lépést, majd vissza nézet – menj könyörgöm. Kérlelte a férfi és Artemys az ajkába harapva nézet vissza Frerinre, aki fájdalommal teli arccal tekintett rá. Ezernyi fájdalom járt át őket, majd Artemys egy ugrással ott termett és átölelte a férfit szorosan és fullasztóan.

- Mindent köszönök neked Frerin. Nem felejtelek el soha sem és hiszem, hogy egy nap az útjaink egybe érnek – érintette meg a férfi arcát – ám akkor nem fogom hagyni, hogy elüldöz magad mellől – hajolt Frerinhez és megcsókolta.

- És én sem – suttogta Frerin, majd a nő homlokának döntötte a sajátját – menj közeledik a hajnal.

- Még találkozunk – szakadt el Artemys a férfitól és sietve könny áztatta arccal rohant le a lépcsőn. Frerin a falnak dőlt, majd lassan lecsúszott rajta és közben úgy érezte meghasadt a szíve.

- Fuss el, mert ha itt maradsz elveszel. Suttogta a férfi és nem mert arra gondolni mi lett volna, ha a nőt nem tudta volna meg győzni, hogy távozzon.

Jó ideig írtam ezt a fejezetet, de most gondoltam úgy, hogy elfogadható. Bár a fő történettel roppant ellentétes, de ennek is meg lesz, majd az oka és ezt maga Artemys fogja elmagyarázni a későbbiekben. :) Szerintetek miért is mond mindenkinek mást és hallgatja el az egész igazságot a kis főhősnőnk? Amúgy megjegyzem ezt a beszélgetést ami Arty és Thorin között volt a férfi természetesen nem igazán emlékszik... ellenben Arty igen. Bízzon benne, hogy azért tetszett nektek a fejezet. Nyugodtan írjátok meg ha nem és miéért és ha tetszett akkor meg mi és miért tetszet :)