A legnagyobb hős: All might. Életkora és képessége nem ismert. A semmiből bukkant fel és vált hőssé, ereje révén hamar közkedveltté vált. Mióta megjelent, a bűnözési hullám évről évre drasztikus csökkenésbe kezdett. A puszta léte elriasztja a gonosztevőket. Kiérdemelte a béke szimbóluma jelzőt is. Ez a hős személyesen azt mondta két képesség nélküli gyereknek, még belőletek is lehet igazi hős.

Miközben a földön térdelve folytak a könnyei, újra és újra a fejében visszhangoztak a mondatok. A mondatok, amiktől az lett, aki, amiktől nem lehetett önmaga. Soha nem volt jó senkinek. A régi otthonában az eredeti lénye miatt gyűlölték az emberek, amikor pedig átment az Aldera-ba, az álarca miatt cikizték, amit védelemből vett fel.

- Te is... Olyan vagy?

- Maradj tőle távol kicsim, veszélyes lehet.

- Mégis mi a fenét csinálnátok a vizsgán, semmilyen képességetek nincsen! Képességek nélkül ti még szimpla segédnek sem volnátok jók!

- Nem elég csak magolni!

- Nézzétek, itt a selejtes!

- Képességek nélkül ti még szimpla segédnek sem volnátok jók!

Yuriko nem akart hős lenni. Vagyis nem tudta. Egyáltalán nem tudta, hogy mi akar lenni. Csak annyit akart, hogy végre elfogadják az emberek. Ő csak normális akart lenni, semmi több. Nem értette, hogy miért olyan nagy kérés ez, mert akkor még nem sejtette, hogy először neki kellene elfogadnia a lényét, hogy aztán mások is így tehessenek.

- Úgy döntöttem, hogy ti lesztek a méltó utódjaim, akik továbbviszik a képességemet. - mondta All Might, mire a két gyerek döbbenten nézett rá.

- Hogy... Hogy érti, hogy továbbvisszük? - kérdezte értetlenül Deku. A lány sem tudta hova tenni a dolgot, hisz elvileg a képességek nem így működnek.

- Látnotok kéne, milyen képet vágtok! - nevette el magát a férfi - Szedjétek össze magatokat, erről akartam beszélni veletek. Jól figyeljetek, a döntés a tiétek. Elfogadjátok tőlem a képességemet, vagy sem? Valamit tudnotok kell a képességemről. A média folyton találgatja, hogy szupererős vagy sebezhetetlen vagyok-e, de én mindig elviccelődtem a kérdést, hogy a homályban tartsam őket, mert a béke szimbólumának, All Might-nak született hősnek kell lennie a nyilvánosság szemében. Csakhogy nektek elárulom az igazságot. Az én képességem afféle szent fáklya, mely mesterről tanítványra száll!

- Mesterről tanítványra? - kérdezte hitetlenkedve Deku.

- Lehetséges ez egyáltalán? - szólalt meg Yuriko is.

- És ti lesztek a következők, akik megkapják ezt a képességet.

- V-várjunk csak, én ezt nem értem! - mondta Izuku - All Might képessége valóban rengeteg vitát generál, és a világ legnagyobb rejtélyeként tartják számon, nem telik el nap, hogy valaki ne állna elő egy újabb elmélettel, és ott van az is, hogy egy képességet örökölni vagy átadni nem tűnik túl logikusnak, mármint ez ellenkezik mindazzal, amit a szupererőkről tudunk eddig, még csak hasonló elméletről sem hallottam, az első szuperképesség megjelenése óta nem volt ilyenre példa...

- Ha ez tényleg lehetséges, akkor kapja meg Deku. - szólalt meg Yuriko, ezzel magára vonva a figyelmet.

- Hogyan? - kerekedtek el Izuku szemei - De te nem...

- Mennem kell, még sok dolgom van. - mondta a lány, majd felállt - És te sokkal méltóbb vagy rá, mint én. A hősködés nem nekem való.

- De akkor miért jelölted meg a...- kérdezte Deku, de újra közbeszólt Yuriko.

- Megpróbálom, és lesz, ami lesz. Ha kiesek, akkor megyek máshova, egy hétköznapi gimibe. - vonta meg a vállát - És köszönöm a lehetőséget, de Deku sokkal jobban megérdemli. Különben is csak a terhére vagyok mindenkinek, nem akarom, hogy még All Might is rám vesztegesse a az idejét. - tette hozzá, majd elindult hazafelé - Holnap találkozunk a suliban. Legyen további szép napja, uram. - köszönt el tőlük, majd megfordult és elment.

Amikor a szantálfa illatával körbe lengett házba ért, végre fellélegezhetett. Egy hely, ahol nem kell megfelelnie senkinek. Nem bánta, hogy a szülei nem jöttek vele, legalább nem kell azon is idegeskednie, hogy számukra is tökéletes legyen. Ledobta a szobájába a táskáját, majd a konyhába érve egy nagy bögre káva teát töltött magának. A gőzölgő ital társaságában ment tanulni, mert a tea és a füstölő mindig megnyugtatta. Még ha egyszerű, képesség nélküli ember is volt, be akart kerülni a U.A.-be. Meg akarta próbálni, ha másért nem, Deku miatt. Ha el is buknának, akkor nem egyedül kell viselniük a szégyent.

Rengeteget tanult, hogy legalább az írásbelije jó legyen, ha a gyakorlat nem is sikerülne neki. Amikor utána nézett, látta, hogy ahhoz erősen kellene képesség is, de az neki nem igazán volt. Legalábbis nem akarta, hogy legyen.

Nagyjából három órával később becsukta a könyveit, és felvette a melegítőjét. Ugyan már sötét volt, de egyáltalán nem bánta. Mindig késő este és hajnalban ment el futni, a part egy elhagyatottabb részére. Szép hely lett volna, de tele volt szeméttel, így senki nem járt arra. Szeretett egyedül lenni, ezért választott olyan helyet és időpontot, amikor senkivel nem találkozhatott. Elővette a fülhallgatóját, elindította a zenéit, és elkezdett a víz mellett futni. Nem kocogott, mert erősödni akart. Nem csak szórakozásból járt le oda.

*Dakoba város strandparkja, két nappal később, hajnalban*

Yuriko a szokásos erősítés után ismét lement a partra futni. Még csak két napja kezdett neki komolyan az edzésnek, de már volt egy enyhe izomláza. Sokszor, akárcsak most is, magával vitte néhány tankönyvét, hogy pihenés közben is tudjon tanulni. Stréber volt, ezt nem is tagadta, de ha ez kell, hogy Bakugou-nak ne legyen igaza, akkor egyáltalán nem érdekelte, hogy szinte mást sem csinált a tanuláson kívül. Éppen megállt pihenni, mikor erőlködés és egy férfi hangja ütötte meg a fülét.

- Hé, hé, hé, meglepően kellemes ezen a hűtőn ücsörögni. - mondta, majd egy tompa puffanás után újra megszólalt - Talán ha leszálltam volna róla, már biztosan arrébb vitted volna.

- Az tuti. - nyöszörögte egy ismerős hang - Ebben a formában közel 274 kilót nyom.

Yuriko a kíváncsiságtól vezérelve odament megnézni, hogy biztos jól hallotta-e, és valóban a barátja beszélt az imént. Amikor meglátta a két személyt, elkerekedtek a szemei. Deku a földön fekve támaszkodott, mögötte egy hűtőn All Might ült, a berendezési tárgyról pedig kötelek lógtak.

- Áhh, fogytam kicsit, már csak 255 kiló vagyok ebben a formámban. - jegyezte meg a hős.

- Megkérdezhetem, hogy miért kell nekem szemetet pakolnom a tengerparton? - szólalt meg újra a fiú.

- Hogy őszinte legyek, nem állsz készen a képességemre. - nevette el magát a férfi, mire Izuku teljesen kiakadt.

- De hát azt mondta, hogy méltó vagyok rá!

- A testedről van szó, puhány vagy. - jelentette ki All Might - A képességem az Egy mindenkiért. A korábbi viselőinek egyesített ereje miatt koncentrálódott, és emiatt nehéz kezelni. A puhány kis testedet szétszaggatná, és búcsút vehetnél a végtagjaidtól.

- Micsoda?! - kiáltott fel Deku. Yuriko meg tudta érteni az ijedtséget, neki is elkerekedtek a szemei - Szóval, hogy ez ne történjen meg, ki kell gyúrnom magamat... A szeméttel?

- Yes! De ez nem ilyen egyszerű. Tegnap kutakodtam kicsit a neten. Kiderült, hogy ez a part régen gyönyörű volt, és csak pár éve lett szeméttelep belőle. - válaszolta a férfi.

Yuriko sejtette, hogy mire gondolhat, hiszen gyakran járt ott, a napkeltét sokszor látta futás vagy tanulás közben. Amikor mezítláb bokáig belegázolt a vízbe, és lehunyta a szemeit, látta maga előtt a homokos tengerpartot, amikor még jártak arra emberek, és tiszta volt. Mintha maga a víz mutatta volna meg neki eredeti arcát, és szinte segítségért kiáltott. Ha valahol Yuriko igazán nyugodtnak és biztonságban érezte magát, az az otthona és a tengerpart volt. Úgy érezte, hogy ott nem kell titkolnia a kilétét, mert senki sem látja, de még ott sem tudott önmaga lenni igazán. Hiszen egy ember mindig látta, talán akitől a legjobban rejtette valódi arcát. Ez a személy maga Yuriko volt.

Viszont voltak olyan sérelmei, félelmei és titkai, amelyekről senki és semmi, még a tenger habjai sem tudtak. Olyan könnyek, amelyeket éjszakánként sírt el a szobája sarkában, olyanok, amiktől csak egy apró, fém tárgy tudott, ami egy fiók legmélyén lapult.

- Ohh... Aha. - válaszolta Deku - Biztos a tengeri áramlatok mostak partra pár dolgot, aztán sokan illegális szemétlerakóként kezdték el használni a strandot, ezért már a helyiek sem járnak ki ide.

Eredetileg úgy gondolta, hogy köszönni fog nekik, de végül mégsem avatkozott bele a beszélgetésükbe. Inkább csak csendesen hallgatta őket, miközben visszaült a földre olvasni.

- Manapság a hősöket egyedül a reflektorfény motiválja. A régi hősök inkább szolgáltak. - mondta All Might, miközben egy kézzel összenyomta a hűtőt, amin addig ült - Talán unalmasnak és bénának tűnhet, de a közösségi szolgálat igenis fontos. Új életet fogsz lehelni a tengerpartba.

Amikor teljesen összenyomta a hűtőt, egy kisebb robbanás vagy légáramlat következtében egy darabon eltűnt a szemét, amitől Yuriko összerezzent. Ugyanis eddig azok takarták.

- Ez az első lépésed a hőssé válás felé! - jelentette ki a férfi, de Deku nem figyelt, helyette meglepetten figyelte a vele szemben álló kicsit ijedt tekintetű lányt.

- Hogy-hogy itt vagy? - kérdezték egyszerre a másiktól.

- Nem tudtam, hogy te is itt vagy, eddig soha nem láttalak. - szólalt meg végül Yuriko.

- Gyakran lejársz ide? - kérdezte növekvő kíváncsisággal Deku.

- Amióta megjelöltük, hogy hol tanulunk tovább, minden nap. Reggelente itt szoktam még egy kicsit tanulni.

- Mindketten a U.A.-be készültök, ugye? - kérdezte hirtelen a férfi, félbe szakítva a csevegést.

- Igen. - vágták rá egyszerre, majd Izuku magához vette a szót - Mert ön is abban az iskolában tanult. Ha tehetem... Mindenképp... Oda szeretnék majd járni...

- Vérbeli rajongó vagy, mi? - nevette el magát All Might - De ahogy azt már korábban mondtam, ez a munka nem való a képesség nélkülieknek. - tette hozzá, miközben megfordult. Yuriko zavarában a homokot kezdte fixírozni, mert tőle annyira nem is állt volna messze ez a hivatás - Nagyon szomorú, de sajnos ez az igazság. Ráadásul a U.A. a legkeményebb hősképző. Más szóval...

- A felvételiig hátralévő 10 hónapban ki kell gyúrnom magamat, ugye? - kérdezte Izuku.

- Pontosan, fiam. - válaszolta a férfi, miközben egy papírt vett elő. A lány ezek után ismét feleslegesnek érezte magát, aki csak mások terhére van - Bemutatom neked a sikeres felvételi amerikai államtervét! Ebben kidolgoztam, hogyan végezhetsz időben a szeméttel. Az egész életedet ehhez a tervhez kell igazítanod.

- Alig aludhatok. - mondta kelletlenül Izuku.

Yuriko itt adott hálát a megérzéseinek és a szorongásnak, mert ezek miatt nem fogadta el a képességet All Might-tól. De ha megtette volna, most ő is ott szenvedhetne, felborítva az addigi rendszerét, ami semmiképpen sem lett volna rá jó hatással. Szeretett volna olyan ember lenni, akit ha nem is felmagasztalnak, de legalább elfogadnak az emberek, akinek nem minden lépésében csak a hibát látják. Mit meg nem adott volna érte, ha a normális lehetne, vagy a "rendellenessége" mellett is elfogadnák.

- Őszintén szólva ez durva edzés terv. - jegyezte meg halkan a hős - Meg tudod csinálni?

- Nem tehetek mást. - válaszolta Deku. A lányt mindig lenyűgözte a kitartása és az elszántsága - Ezerszer annyit kell dolgoznom érte, mint másoknak. Ez az egyetlen esélyem!

Ezzel a tíz hónapig tartó kemény edzés kezdetét vette. Yuriko sokszor látta hajnalban és késő este is, ahogy barátja minden erejét beleadva küzd, és pakolja a szemetet. Ez valahogy a lánynak is erőt adott, és ugyan a füstölője és a teája jobban fogyott, mint szokott, de többet tanult és edzett, mint előtte. Az utolsó tíz hónapot rendesen meghúzta ő is, ami az alvása rovására ment ugyan, de mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából. Akárhányszor a tengerpartra ment le futni, látta, ahogy Deku elesik, viszont feláll, és megy tovább. Ettől mintha hirtelen visszatért volna az ereje, képes volt tovább csinálni. Amikor már úgy érezte, hogy szétszakad a feje a tanulástól, eszébe jutott Izuku, és a közös álmuk, amitől elszállt a fáradtsága.

- ... A jelenség bekövetkezte után az építésre vonatkozó szabályok módosításra kerültek, és a földügyi infrastrukturális és közlekedésügyi minisztériumok...- mondta a a tanár.

Yuriko próbált lejegyzetelni vagy épp megjegyezni mindent, amit csak tudott, de majdnem elaludt. Nem is nagyon érdekelte az óra, úgy volt vele, hogy majd megtanulja a könyvből az egészet, végülis onnan olvassa fel nekik a férfi. Motyogásra lett figyelmes, ami a mellette ülő fiútól származott.

- Deku...- suttogta, miközben a barátját bökdöste - Hallod Deku... Figyelj már...

Végül nem tudott mit tenni, rövidesen már mindenki Izuku-t bámulta. Életében talán először volt az, hogy ő nem kapott a zavaróan nagy figyelemből. Egyetlen ember nem figyelt oda, aki Bakugou volt.

- Biztos a múltkori miatt. - gondolta Yuriko - Valószínűleg még nem heverte ki, hogy Deku meg akarta menteni. Bár egy ilyen ember nem is fog rajta túllépni egyhamar, ha egyáltalán képes lesz rá.

- Midoriya, hé! - szólt rá a tanár, miközben fejbe csapta - A múltkori incidens talán elvette az eszedet? - kérdezte, mire mindenki elkezdett nevetni - Ha tényleg be akarsz kerülni a U.A.-be, nem ártana idefigyelned.

- Nagyszerű, még meg is kell említeni, hogy biztos feszült legyen. - forgatta meg a szemeit Yuriko - De ha ez miatt Bakugou suli után nekiugrik Deku-nak, akkor kibelezem.

A szeme vörösen felizzott, miközben ökölbe szorult a keze, de amikor fújtatott egyet, és az orrán füst szállt ki, a szeme sárgás zöld lett, a kezét pedig az arca elé kapta. Amikor szétnézett, halkan felsóhajtott, hogy senki nem látta meg, és ezek után halvány világos kék íriszekkel szemlélte a világot. Amikor a tanár folytatta az órát, a nyugodtság helyét a közöny, a világos kék színt pedig a szivárvány váltotta fel.

Yuriko mindenre odafigyelt: hogy mit és mennyit eszik, hány órát tanul, mennyi ideig edz, mennyivel többet tud teljesíteni, mint előtte nap... Mindenre, az alváson kívül. Az iskolában majdnem elaludt, de ahogy a balján ülő fiúra nézett, látszott, hogy Deku is így érez. Esténként és hajnalban sokszor mentek futni együtt, így legalább nem egyedül szenvedtek. A tíz hónap alatt Yuriko-t - és ahogy parton látta, Deku-t sem - se vihar, se havazás nem tántoríthatta el az edzéstől. Nem csak az izmait, az immunrendszerét is erősíteni akarta. Akárhányszor lent járt a parton, mindig meglepte, hogy Deku minden egyes nappal egyre tisztábbá teszi, miközben ő maga erősödik. Nem egyszer azt is látta, amikor magát All Might-ot vitte a nyakában, aki nem épp a vékony alakját vette fel. A lánynak mindig eszébe jutottak Izuku szavai is, amikor fel akarta adni.

Ezerszer annyit kell dolgoznom érte, mint másoknak. Ez az egyetlen esélyem!

*Február 26, a felvételi napja, éjfél*

Yuriko még javában tanult, amikor tizenkettőt ütött az óra. Felnézett, hogy mennyi az idő, mert egy ideje már nem figyelt rá, ezért meglepetten konstatálta, hogy a felvételije nem másnap, hanem már aznap lesz.

- Ki kell pihennem magam. - gondolta egy sóhajtás kíséretében, majd becsukta a könyvét - Legalább ma formában kellene lennem.

Amikor felállt az asztalától, valaki csöngetett.

- Ilyenkor? Itt valami nem oké. - gondolta, majd egyből a legrosszabbak jutottak az eszébe - De akkor nem csöngetne. 

Végül a kíváncsisága nyert, és a tudat, hogy tavaly is történt egy hasonló eset. Egy évvel korábban egy zöld hajú fiú állt az ajtajában egy doboz süteményt szorongatva. Akárcsak most is.

- Boldog születésnapot! - mondta köszönés helyett Izuku, miközben két dobozt szorongatott - Ha gondolod, majd a felvételi után átjöhetnél hozzánk, hogy rendesen meg tudjuk ünnepelni.

- Köszönöm! - borult a nyakába a lány, miközben elszabadultak a könnyei - Gyere be nyugodtan. - tette hozzá, amikor elengedte a fiút.

- Sajnálom, de most azt hiszem, nem maradhatok. - válaszolta zavarában - A felvételi, meg minden, és még nem végeztem... És téged sem akarlak feltartani.

- Igazad van, pihennünk kellene végre. - mondta kicsit szomorkásan a lány - Egyébként fantasztikus, amit a parttal csináltál. Fura, de... Olyan, mintha a tenger is hálás lenne ért.

- Tudsz kommunikálni a vízzel? - kérdezte döbbenten Izuku - De hát azt mondtad, hogy nincs...

- Mert nem is tudok róla, hogy lenne. - válaszolta csendesen Yuriko - Köszönök mindent, jó éjszakát! - ölelte át még egyszer a fiút.

- Jó éjszakát! - ölelte vissza Deku, majd átadta a két dobozt.

Miután elköszöntek, és a lány becsukta az ajtót, a lány a két dobozt a konyhába vitte, ahol letette őket az asztalra. A kisebbet ki is bontotta, és kicsit meglepődött, amikor két piros szalagot és egy papírt talált benne.

Mert utálod a hajgumit, és nem tudod mivel felkötni a hajad. 

Az üzenetet látva elmosolyodott, és kivételesen mosollyal az arcán is aludt el.

*Aznap, 8 óra 39 perc*

Yuriko kicsit feszülten sétált a hatalmas épület felé, de igyekezett elrejteni ezt, ahogy csak tudta. Ha magabiztosnak látják mások, ő is annak gondolja magát, és végül tényleg nem lesz ideges. Miközben a földről alig felnézve haladt a kapu felé, valaki megtorpanásra késztette.

- Nem gondoltam volna, hogy itt leszel. - jegyezte meg egy gúnyos hang a háta mögött - Nem megmondtam, hogy képességek nélkül semmit sem tudsz majd csinálni? - mordult fel, majd ahogy elment mellette, meglökte a lányt.

Yuriko megbotlott Katsuki tettétől, és majdnem el is esett. Az utolsó pillanatban egy kezet érzett meg a vállán, ami visszahúzta, hogy stabilan meg tudjon állni. Amikor a lány hátra nézett, egy nála magasabb, félig fehér, félig vörös hajú, szürke és türkiz szemekkel rendelkező fiút látott, az arca bal oldalán egy égési sérüléssel.

- Hálásan köszönöm. - hajolt meg Yuriko.

- Nem kell megköszönnöd. - mondta kicsit ridegen a fiú - Csak megmentettelek a rossz szerencsétől.

- Attól még illik megköszönni. - jegyezte meg a lány, majd szinte nem is hallhatóan hozzátett még valamit - Még ha nem is mindenki tesz így...

- Tessék? - kérdezte meglepetten a fiú, ugyanis meghallotta.

- Semmi. - válaszolta Yuriko, majd újra elindult befelé - Sok sikert a vizsgán.

- Köszönöm. - mondta a fiú - Neked is sok sikert.

- Köszönöm. - biccentett egyet a lány.

Az épületbe beérve Yuriko egy terem után kutatott, amit meg is talált. Egy tábla hirdette az ajtó mellett, hogy Felvételi vizsga, tájékoztató. A lány egy szimpatikus helyre leült, hamarosan pedig a másik két osztálytársa is helyet foglalt a jobb oldalán. Megpróbálta elhessegetni a gondolatait, így a többi diákot vette szemügyre. Nem látott sehol ismerős arcot, a következő pillanatban viszont a mögötte lévő sorban, szinte pontosan leült az a fiú, akivel korábban találkozott. Az első gondolata az volt, hogy beszél vele normálisan, de aztán elvetett az ötletet, és tulajdonképpen ideje sem lett volna megszólalni, mert felkapcsolódtak a lámpák, és elindult a tájékoztató. 

- Helló, kedves felvételizők, üdvözlet a mai fellépésemen! Halljam a hangotokat! - kiáltotta el magát a férfi, a termen azonban teljes csend honolt - Ha nem, hát nem. Na akkor, kedves felvételizők, gyorsan összefoglalom nektek a gyakorlati vizsgarész tudnivalóit. Készen álltok? - kérdezte, majd elkiáltotta magát.

- A hangos hős, Hangszóró Mic az. - motyogta csillogó szemekkel Deku. Yuriko érezte, hogy barátja rajongása miatt nem nagyon tud majd odafigyelni, de nem igazán tudta ez zavarni - De menő. Imádom a műsorát, alig hiszem el! A U.A. tanári kara tele van menő hősökkel!

- Fogd már be. - morogta Bakugou a zöld hajú fiú jobbján. 

- Az előírásoknak megfelelően nemsokára minden kedves felvételiző 10 perces, harci szimulációs vizsgán vesz majd részt! Eszközhasználat megengedett. A tájékoztató után mindenki a számára kijelölt szimulációs pályára vonul át. Oké! - kiáltotta el magát.

A három gyerek a kártyájukat nézte, amikor Bakugou megszólalt.

- Szétválasztanak, hogy senki se foghasson össze a barátaival. - morogta a fiú.

- Ó, tényleg! - motyogta Deku, ahogy mindhármukét megnézte - Az azonosítóink egymás után állnak, de külön helyszínen fogunk vizsgázni. 

- Megint mit bámulsz?! - kérdezte mérgesen Bakugou. Yuriko inkább nem szállt most bele a vitába, nem volt kedve az egészhez, és inkább örült, hogy legalább 10 percre megszabadulhat a szöszitől - Reméltem, hogy elintézhetlek a vizsgán. 

- Az érzés kölcsönös. - morogta a lány, amikor már nem bírta tovább magában tartani.

- Mit mondtál van? - mordult fel újra Bakugou.

- Csak azt, - fordult felé Yuriko, és minél a lehető legjobban artikulálva a szavakat folytatta - hogy az érzés kölcsönös. Remélem sikerült felfogni.

- A vizsga terepen rengeteg ellenfelet szórtunk el, három félét láthattok majd, és nehézségtől függően más-más pontot érhettek el a legyőzésük után. Minden leves felvételiző a saját képességét felhasználva próbálja mozgásképtelenné tenni az ellenfeleket. És persze másokat megtámadni hőshöz méltatlan viselkedés, mely kizárással jár! - tette hozzá. Nem sokkal lentebb egy fiú kezdett el hevesen jelentkezni. 

- Nekem volna egy kérdésem! 

- Mondjad! - válaszolta a férfi, majd a fény a fiún volt.

- A tájékoztatón négyféle ellenfél van felsorolva. Egy ilyen tévedésnek Japán legelismertebb hősképző iskolájában nincs helye! - jelentette ki - Mi, felvételizők, kiváló példamutatást várunk el az iskolától, márpedig ez elfogadhatatlan! Apropó, te ott, a kócos hajú! - mondta, miközben megfordult és Deku-ra mutatott - Egész idő alatt motyogtál. Ez bosszantó. Ha nem veszed komolyan a vizsgát, tűnj innen! Itt nincs szükség rád! - tette hozzá, mire mindenki halkan nevetni kezdett. 

- Oké, oké, 7111-es számú felvételiző, köszönöm kiváló kérdésedet! - vette magához a szót a felnőtt - A négyes számú ellenfél zéró pontot ér, zavaró tényezőként lesz jelen. Minden helyszínen található belőle egy, amolyan átverés gyanánt, érdemes elkerülni. Ugyan nem legyőzhetetlen, de nem érdemes foglalkozni vele. Mindenkinek azt javaslom, ignorálja, és inkább menjen a többi ellenfél után.

- Köszönöm a választ, visszaadom a szót önnek. - mondta egy mély meghajlás kíséretében, majd leült. 

- Értem már, egész olyan, mint a videó játékokban. - mondta halkan egy előttük ülő fiú.

- Mintha az egész vizsga egy játék volna. - bólintotta a mellette lévő.

- Mostmár mindent tudtok! Végezetül hadd osszam meg veletek iskolánk irányelveit. Ahogy maga Bonaparte Napoleon mondta: az igazi hős az, aki képes felülkerekedni az élet nehézségein. Egyre tovább. Plus ultra! Akkor hát fiúk-lányok, sok sikert nektek. 

*U.A. hősképző, felvételi vizsga, C gyakorlópálya*

Yuriko nehezen hitte el, hogy tényleg ott van. Azt pedig még nehezebben, hogy a gyakorlati vizsgán egyáltalán életben tud maradni. Kissé remegő kezekkel vette ki a hajából a két piros szalagot, majd az egyiket a csuklójára kötötte, a másikkal pedig összefogta a haját. Épp meghúzta az utolsó csomót is, amikor egy fiú lépett mellé. Pár másodpercig csendben álltak egymás mellett. 

- Bocs, hogy bunkó voltam. - szólalt meg Yuriko - Nem erősségem az ismerkedés.

- Semmi baj, én is az voltam. Sajnálom. - mondta a fiú, majd kinyújtotta a jobb kezét - Todoroki Shouto.

- Imagawa Yuriko. - rázta meg a lány a kezét - És szintén nem baj. Rosszabbhoz is hozzá vagyok szokva. - csúszott ki a száján.

- Tessék? - kérdezte döbbenten Shouto, mire elkerekedtek Yuriko szemei. Akkor esett le neki, hogy mit mondott a fiúnak - Ezt hogy érted?

- Se-semmi! Nem mondtam semmit! - válaszolta a lány, majd a szája elé kapta a kezét - Sze-szeretném összeszedni magam. Kérlek. - tette hozzá kicsit zihálva a lány. 

Nem hitte el, hogy tényleg képes volt ilyet mondani.

Viszont egy ilyen apróság miatt nem mehet kárba 10 hónap kemény munka. ha egyszer sikerült lenyugtatnia magát, másodjára is menni fog. Nem adhatta fel, ha másért nem is, Deku miatt. Hiszen a fiú is biztosan keményen küzdeni fog, ő sem adhatja fel. Végre tényleg magabiztosnak érezte magát, és talán életében először sárga színt vett fel a szeme.