Perselus másnap égető fájdalomra ébredt. Hirtelen fogalma sem volt róla, hogy mi történt, aztán egy idő után eszébe jutott a tegnap este. Megmentették Harryt, de utána… Voldemort és az ő átkozott varázslata! Kellett neki kitalálni azt a rontást…

Már épp szólni akart Lilynek, mikor az mellé lépett és egy nagy adag reggelit rakott le a kis asztalra.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman.

- Neked is. Hogyhogy már fent vagy?

- Mi az, hogy már? Majdnem tíz óra van.

És valóban. Amikor Perselus az órára pillantott meglepődve vette tudomásul, hogy bizony ilyen sokat aludt.

- Miért nem keltettél fel?

- Minek? Úgysem csinálhatsz semmit egy jó darabig. Dumbledore parancsba adta.

- Mi az, hogy parancsba adta? Nem vagyok rokkant, csupán van néhány sebem, ez minden.

- Amit – ha már itt tartunk – el kell látni. Ha végeztél a reggelivel, szólj! - ezzel oda adta a tányért Perselusnak.

Mikor az étel elfogyott, Lily visszatért és kezében a kenőcsös tégellyel készen állt orvosi feladatai ellátására.
Amikor azonban meglátta a férfi sebeit még neki is elállt a lélegzete.

- Erre mondod te azt, hogy néhány seb?! - hüledezett Lily. -Hisz szinte egy ép bőrfelületed sem maradt!

- Igen, tudom milyen látvány. Én találtam fel ezt az átkot.

- Micsoda?

- Igen, jól hallottad. Milyen ironikus nem? A saját átkommal támadott meg az a szemét.

- Szerintem inkább kegyetlen. Egyáltalán miért találtad ki ezt az átkot?

- Ez már nagyon rég volt. Azután, hogy beléptem közéjük. Te úgy mondanád „be akartam vágódni” Voldemortnál, ezért találtam ki. A „bevágódás” nem igazán sikerült, engem sem tartott többre, mint a többieket, de az átkomat előszeretettel használta és használja most is.

Lily szép lassan bekente a sebeket, majd miután végzett leült a kanapé szélére.

- Szóval nem fogsz többet oda menni?

- Ezek után nem is tehetném. Most már én is az ellensége vagyok.

- Mint sokan mások.

- Igen. Sokan…

- És Harry? Ő jól van ugye? Bár Dumbledore azt mondta igen, azért szeretnék biztosra menni.

- Igen, ő jó van. Előre küldtem az erdőbe, hogy meneküljön. Nem esett baja.

Ekkor Lily hirtelen Perselus mellett termett és átölelte. A férfi azt sem tudta mi történik.

- Köszönöm - mondta Lily, a magába fojtott sírástól elfúló hangon. - Nagyon köszönöm.

Perselus nem szólalt meg csak gyengéden megsimogatta a nő hátát, hogy megnyugtassa.
Lily pedig sírt. Kiadta magából mindazt a félelmet és szomorúságot, amit az elmúlt néhány napban magába fojtott.

000

A napok teltek, odakint pedig egyre hidegebbre fordult az idő. Közeledett a december.

Perselus sebei már kezdtek begyógyulni, hála Lily gondos ápolásának.
Az óráit még mindig nem tarthatta meg, de legalább már elhagyhatta a szobát. Most épp Dumbledore-hoz tartott.
Mikor belépett az irodába az igazgató nagy örömmel fogadta. Beljebb invitálta és hellyel kínálta.

- Mikor kezdhetek ismét tanítani? - tért a tárgyra Perselus.

- Talán Karácsony után.

Erre Perselus fintorgott egy keveset.

- Legyen türelemmel!

- De hisz már jól vagyok.

- Meg kell várnunk míg a sebek teljesen eltűnnek. Azután újra taníthat.

Perselus nem volt feldobva, de Dumbledore-ral nem volt ajánlatos vitatkozni. Inkább témát váltott.

- Volna egy kérdésem, igazgató úr.

- És mi lenne az?

- Nem lehetne kitalálni Lily számára valami elfoglaltságot? Mivel ha visszatérek a tanításhoz újra egyedül marad majd és félek már nincs több könyv, amit kiolvashatna.

- Értem. Nos, elgondolkodom rajta.

- Köszönöm.

Miután mindent megbeszéltek Perselus távozott az igazgatói irodából.

Mikor visszatért a szobájába csak annyit látott, hogy Lily a bájitalos polc előtt áll és vizsgálódva nézegeti az üvegcséket.

- Keresel valamit?

Lily kissé megrémült. Észre sem vette, hogy Perselus visszajött.

- Nem. Csupán feltűnt, hogy némelyikből hiányt szenvedsz. Arra gondoltam, ha már ennyire ráérek, segíthetnék neked megfőzni őket. Feltéve, ha engedélyt kapok rá.

Perselus nem nagyon szerette, ha belekontárkodtak a munkájába, viszont Lily esetében ez másképp volt. Ők ketten fiatal korukban is gyakran főztek közösen bájitalt és Lily roppant tehetséges volt ezen a téren. Bármikor rábízta volna bármelyik bájital elkészítését.

- Csak nyugodtan - mondta Perselus.

- Nagyszerű.

Lily gondolkodott egy keveset a polc előtt állva és tovább szemlélte az üvegeket.

- Hol találom meg a hozzávalókat? - érdeklődött.

Láthatóan fel volt dobva a ténytől, hogy végre elfoglaltságot talált.

- Ott oldalt, abban a régi szekrényben.

- Ebben a szobában minden régi.

Perselus szemrehányó pillantást vetett Lilyre, mire az megszólalt:

- Na jó, talán csak te nem. Legalábbis nem annyira.

Nemsokára Lily már az üst mellett állt.
Perselus csak nézte őt miközben dolgozott. Bármibe fogott, olyan lelkesedéssel végezte, hogy öröm volt nézni. Így volt ez akkor is, mikor fiatalok voltak és még diákként rótták a Roxfort folyosóit.
Szerette azt az időszakot. Egészen addig, amíg…
Pontosan emlékezett rá, hogy mit tett akkor. Eltaszította magától az egyetlen igaz barátot, aki valaha is volt neki.
Próbálta már Jamesre, Siriusra meg az ostoba bandájukra kenni, de az csak ujjal mutogatás lenne.
Igen, James mindig is utálta őt, és imádta nevetség tárgyává tenni. És igen, ő is ugyanúgy utálta Jamest. De nem hibáztathatja őket azért, amit nem ők mondtak.
Már rengetegszer megbánta azt a pillanatot, hogy kimondta azt a szót, és biztos volt benne, hogy Lily sosem fogja neki megbocsátani. Ezt nem…
Ahogy most elnézte a nőt, szörnyen szégyellte magát. Mindig is imádta Lilyt és végül ő maga volt az, aki elrontotta a barátságukat.

- Mit nézel? - hallotta Lily hangját hirtelen. Fel sem tűnt neki, hogy már jó ideje le sem vette róla a szemét.

- Ó, semmit, csak elbambultam - mentegetőzött. - Hogy haladsz?

- Egész jól. Bár azt hiszem a tizennégy év kihagyás jócskán meglátszik. Kissé kiestem a formából. Megnézed?

Perselus felkelt és odasétált Lily mellé, majd belenézett az üstbe.

- Azt hiszem igazad van, kihagytad a sárkányvért.

- Az ördögbe!

- Nem probléma. Azt később is hozzáadhatod.

- Úgy tűnik némi korrepetálásra szorulok ezen a téren.

- Nem hinném, hogy így lenne. Csak vissza kell rázódnod, ennyi az egész.

- Ahogy elnézem a készleted hiányosságait, lesz alkalmam gyakorolni.

- Ha te is folyton gyűlésekre járnál meg elkószált Harry Pottereket mentenél, neked sem lenne időd bájitalt főzni - mondta Perselus némi iróniával a hangjában.

- Lehet, hogy igazad van.

Végül sikerült elkészíteniük a bájitalt és mire végeztek már javában bent jártak a délutánban.

- Azt hiszem nem ártana ennünk valamit, mit gondolsz?

- Nem rossz ötlet. Éhen halok - helyeselt Lily.

Nemsokára már jóízűen falatozták a manók által felhozott temérdek ételt.

000

Pár nappal Karácsony előtt a kastély hangos volt a diákok jókedvétől. Sokan hazautaznak majd a szünetre és már most alig várták az otthoni finomságokat.

Egyesek viszont a kastélyban maradnak, azonban nekik sem kellett aggódniuk, hogy nem vár rájuk csodalakoma. A roxforti karácsonyi vacsora ugyanis mindig az év egyik legnagyobb eseménye volt. Az asztalok ilyenkor megteltek finomabbnál finomabb ételekkel és nyalánkságokkal.

Harry, Ron és Hermione is a kastélyban maradtak a szünetre és már alig várták azt az estét.

Volt azonban valaki, akinek a Karácsony nem jelentett különösebb vidámságot.
Lily félve gondolt arra a napra.
Amikor mindenki vidám és a Nagyteremben ünnepel, ő majd itt fog ülni a szobájában – valószínűleg egyedül – és arra gondol majd, hogy milyen jó lenne közöttük lenni.
Régen nagyon szerette ezt az ünnepet. A hangulatát, a finom sütemények illatát és az olyankor összegyűlt kellemes baráti társaságot. Akkor még James is vele ünnepelhetett…
Most érezte csak igazán a hiányát. Most, amikor mindenki a családjával lesz, ami neki már sosem lehet.
Igaz itt van neki Harry, de őt sem láthatja soha, így szinte olyan, mintha nem is lenne senkije.
Szörnyen magányosnak érezte magát. Egyáltalán nem várta a Karácsonyt.

Perselus is hasonlóképpen vélekedett erről az ünnepről, bár ő egészen más okból kifolyólag. Neki ugyanis éppen, hogy nem akaródzott a Nagyteremben ülni és nézni a sok vihorászó kölyköt, akik majd belefulladnak a karácsonyi pudingba.
Szeretett volna inkább a szobájában maradni és nyugalomban eltölteni azt az estét.
Számára soha nem volt nagy esemény a Karácsony. Abban a családban ahonnan ő jött semmiféle ünnepnek nem volt helye, így aztán nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

000

A szünet előtti utolsó napon Dumbledore összehívta a tanárokat és mindenki megkapta az utasításokat a Karácsony esti teendőkkel kapcsolatban. Perselus hálát adott az égnek, hogy idén nem ő kapta a felügyeleti posztot. Akkor aztán még a vacsora után is a folyosókon kellett volna maradnia, hogy lefülelje azokat a diákokat, akik az ünnepi hangulattól felbátorodva jó kis csínynek tartották, hogy a folyosókon kóboroljanak. Ilyenkor ugyanis jelentősen megszaporodik a számuk.
Így viszont amint vége a lakomának visszavonulhat a szobájába.
A szobába, ahol Lily is lakik.
Pár napja már törte rajta a fejét, hogy vajon adjon-e neki valami ajándékot. Végül eldöntötte, hogy ad, már csak azt nem tudta, hogy mi legyen az.
Aztán hirtelen támadt egy ötlete, ehhez azonban Dumbledore-ral kell beszélnie. Így hát miután mindenki megtudta a karácsonyi feladatát és távoztak, Perselus az igazgató elé állt kérésével.

- Szeretném a segítségét kérni valamiben.

- Értem. És mi lenne az?

- Önnél van még Harry köpenye?

- Igen, nem adtam vissza neki. Miért kérdi?

- Esetleg megkaphatnám holnap estére?

- Mi szüksége van magának arra a köpenyre?

- Szeretnék egy kis meglepetést szerezni Lilynek, csak nem akarom, hogy meglássák. Lehet róla szó?

- Miféle meglepetésre gondol?

- Nem kell félnie, nem hagyjuk el a kastélyt.

Dumbledore pár pillanatig gondolkodott, majd így szólt:

- Nos, nem bánom. De ígérje meg, hogy valóban a kastély falai között maradnak!

- Megígérem.

Ekkor Dumbledore kinyitotta az egyik fiókot és kivette belőle a köpenyt.

- Azért legyen óvatos! - mondta, majd átnyújtotta a köpenyt Perselusnak.

- Az leszek, és köszönöm - jött a válasz, majd Perselus boldogan távozott.

000

Másnap reggel Lily jókedvűen ébredt. Öröme azonban csak addig tartott, míg rá nem jött, hogy milyen nap is van. Kedve lett volna ágyban maradni és átaludni ezt az egész ünnepet, de nem tehette. Különben is, éhes volt. Felkelt tehát és felöltözött.

Amikor kilépett a szobából észrevette, hogy már Perselus is fent van. Épp valamiféle újságot olvasott, miközben a kávéját kortyolgatta.

- Jó reggelt! - köszönt oda Lilynek az újság lapjai mögül, mikor meghallotta a lépteket.

- Neked is - válaszolta Lily.

Az asztalhoz ment, ahol már várta a reggeli.
Amíg evett csend volt a szobában. Perselus láthatóan nagyon belemélyedt az újság tanulmányozásába.

- Mit olvasol ilyen érdeklődve? - kíváncsiskodott Lily.

- Csak a Reggeli Prófétát, de meg kell mondjam elég unalmas a mai felhozatal.

Újabb csendes percek következtek.

- Ma este lesz az ünnepség. Te is mész igaz? - szólt ismét Lily.

- Muszáj…

- Igen, gondoltam.

Perselus félretette az újságot és Lilyre nézett.

- Nézd, ha nem kéne nem mennék, hidd el.

- Akkor helyet kéne cserélnünk, mert én nagyon is szeretnék menni.

Lily abbahagyta az evést és csak bámulta a tányéron levő ételt. Perselus igazán sajnálta őt, de nem tehetett semmit. „Lily nem mehet sehova!” - ez volt Dumbledore utasítása. Bár ő is úgy gondolta, hogy nem lehet egy embert bezárni egyetlen szobába hónapokra, Dumbledore-t ő sem bírálhatta felül. Azonban remélte, hogy este majd egy kis örömet tud szerezni neki.

- Tudom, hogy unatkozol és én sem helyeslem ezt a bezártságot, de azt kell tenned, amit Dumbledore mondott.

- De úgy szeretnék én is ünnepelni! Úgy, mint régen. Akkor még éreztem, hogy tartozok valahová. Most már nem érzek semmit, csak… hiányt.

Lily könnyes szemmel ült az asztalnál, Perselus pedig csak nézte és fogalma sem volt mit tehetne. Tudta, hogy mit érez most, de nem tudott rajta segíteni.

Ekkor Lily felkelt az asztaltól.

- Köszönöm a reggelit - mondta, majd visszament a szobájába.

000

Perselus ezután szinte egész nap nem látta Lilyt. Egyszer megkérdezte tőle nincs-e kedve segíteni neki a bájitalfőzésben, de elutasító választ kapott. Így hát a nap úgy telt el, mintha egyedül lenne a lakásban.

Mikor közeledett az ünnepség időpontja Perselus rávette magát, hogy átöltözzön. Elővette ünnepi talárját, amit szinte csak ilyenkor hordott.
Már csak ezért sem szerette az ünnepeket. Az embertől elvárják, hogy kiöltözzön és ettől ő úgy érezte magát, mint egy bohóc.

Mikor végre elkészült, bekopogott Lily szobájának ajtaján, hogy szóljon, elmegy. Választ azonban nem kapott. Óvatosan lenyomta a kilincset és benyitott.

Lily békésen aludt az ágyon egy fényképalbumot szorongatva.
Perselus sejtette mi lehet benne, minden, amit Lily elveszített. A múlt, amit olyan nehezen tud elengedni, amit Perselus meg is értett.
Halkan becsukta az ajtót és távozott.

000

A lakoma a szokásos hangulatban telt. Kinek vidáman – ez volt a nagy többség – és kinek unottan – ez volt Perselus.

A Nagyterem teljes hosszában óriási fenyők álltak, mint mindig, az asztalokon pedig szinte hegyekben állt a sok édesség. Halk zene töltötte be a termet, a mennyezetről pedig mintha a csillagok tekintettek volna le az ünneplő társaságra.

Perselus Lilyre gondolt. Biztosan tetszene neki a látvány.
Alig várta, hogy véget érjen a vacsora és mehessen vissza. Remélte, hogy tetszik majd Lilynek az ajándék. Úgy szeretné végre egy kicsit boldognak látni. Persze voltak jó napjai, mikor kis időre megfeledkezett a veszteségről ami érte, de azért megviselte a bezártság.

Amint befejezte az evést indult volna vissza, azonban Dumbledore megállította.

- Perselus, egy pillanatra!

Kelletlenül fordult vissza az igazgató felé.

- Igen?

- Csak annyit szeretnék mondani, hogy sok sikert a meglepetéséhez és adja át kérem Lilynek, hogy üdvözlöm.

- Átadom.

- Nos akkor, boldog karácsonyt Perselus - mosolygott az igazgató.

- Önnek is.

Majd végre elindulhatott vissza a pincébe.

000

Nem sokkal azután, hogy Perselus elment Lily is felébredt. Eltette az albumot, amit egész végig szorongatott, majd letelepedett a kandalló előtt a nappaliban.
Hosszú ideig ült ott és csak nézte a lángokat. Annyira egyedül érezte magát.

Nem akart sírni, de nem tehetett róla. Csak nézte a boldogan táncoló lángokat és eleredtek a könnyei. Újra eszébe jutottak a régi karácsonyok, a barátok, James…

Az a sok ember a Nagyteremben vidáman lakmározik, ő pedig itt ül egymagában és sír. Méghozzá Karácsony este. „Milyen szánalmas látványt nyújthatok.” - gondolta.

Nem is a lakomát és az ajándékokat hiányolta. Ezek a legkevésbé sem érdekelték. Csak szerette volna, ha megint azt érezheti ezen az ünnepen, amit régen.

Szerette volna, ha…

Ugyan mit? Visszakapni Jamest? Igen. Ezt szerette volna a legjobban, de tudta, hogy el kell végre engednie őt.
De hogy tehetné meg? Úgy érezte lehetetlent kívánnak tőle. Nem bírta abbahagyni a sírást.

Ekkor lépett be Perselus és rögtön észrevette a földön kuporgó, zokogó Lilyt. Odasietett hozzá és letérdelt mellé.

Lily szerette volna elrejteni előle a könnyeit, de nem tudta. Helyette odafordult Perselushoz és átölelte, ő pedig ringatta, míg kissé megnyugodott, bár a sírást még mindig nem tudta abbahagyni.

- Sajnálom - zokogta Lily a férfi talárjába.

- Ugyan mit?

- Hogy ilyen gyenge vagyok.

- Ne beszélj butaságokat. A sírás nem gyengeség.

- Miért olyan nehéz elfelejteni? Miért…?

- Nem tudom Lily. Nem tudom…

Egy jó darabig csak ültek ott, végül Lily lassan megnyugodott.

- Van kedved egy sétához? - kérdezte Perselus.

- Miről beszélsz? Én nem mehetek ki innen - mondta Lily szipogva.

- Ez most kivétel. Dumbledore is engedélyezte.

- Igazán? És hova mennénk?

- Nem messze. Még csak a kastélyt sem fogjuk elhagyni.

- És miért kéne nekem sétálnom veled? - kérdezte Lily most már vidámabban.

- Mert van egy meglepetésem.

Lily érdeklődve méregette Perselust pár másodpercig.

- Akkor menjünk - szólt végül és felpattan a szőnyegről. - De mi lesz, ha meglátnak?

- Nem fognak - mondta Perselus tárgyilagosan, majd odaballagott az asztalához és az egyik fiókból előhúzta a köpenyt. - Mert itt van ez.

Lily azonnal felismerte a ruhadarabot.

- James köpenye.

- Úgy van. Igazából most már Harryé, de Dumbledore elkobozta tőle erre az évre a múltkori események miatt. Én pedig kölcsön kértem.

- Szóval meglepetés, mi?

- Az, meglepetés.

Nem sokkal később már a köpeny alatt sétáltak a kihalt folyosókon.