Perselus a szobája felé sietett. El sem hitte, hogy megúszta élve a találkozást. Bár a számtalan Cruciatus szörnyen kimerítette, semmiség volt ahhoz képest, amire számított.

De legalább volt valami pozitív is ebben a rémálomban. Most már tudta, hol van Potter. Vagy legalábbis azt, hogy kinél.

Erről rögtön eszébe is jutott, hogy ezt el kell mondania az igazgatónak. Irányt váltott tehát és elindult a torony felé. Amint kimondta a jelszót és belépett a helyiségbe az igazgató asztalához sietett.

- Nála van Potter - mondta mindenféle bevezető nélkül.

- Jó estét, Perselus! Hogy ment a találkozó?

- Amint látja jobban mint hittük, mivel itt vagyok. De tán nem hallotta, amit az imént mondtam?

- De, ami azt illeti hallottam.

- Ön már tudta, igaz? Már biztos volt benne, mégis nyomoztatott velünk utána.

- Nos, ha biztos nem is voltam, erősen gyanítottam, hogy ez a helyzet.

- Nagyszerű! Akkor ha megengedi, most megyek aludni. Ön pedig a briliáns elméjével kitalálhatja, hogy mit hazudjak annak a szörnyetegnek legközelebb, ugyanis nincs kedvem még egyszer alávetni magam a „büntetéseinek". Jó éjt, igazgató úr! - Azzal elhagyta a szobát.

„Az a vén szélhámos! Úgy játszadozik a Rend tagjaival, mint a bábukkal a sakktáblán. Mit képzel magáról? Ennyien kockáztatják az életüket, hogy segítsenek neki, miközben ő már rég mindenről tud."

Perselus nem volt épp derűs hangulatban. Feldühítette, hogy az igazgató ilyen könnyelműen játszadozik emberéletekkel. Alig várta, hogy végre visszaérjen a szobájába és aludhasson. Aztán eszébe jutott Lily. Remélte, hogy már alszik, ugyanis nincs kedve újra vitába szállni vele, főleg nem abban a nevetségesen régi témában. Már ő is rég megbánta, amit akkor tett, hogy beállt közéjük. Már ezerszer megbánta, de már mindegy. Ebből nem lehet kiszállni, és Lily ezt nem hajlandó megérteni. Ő lenne a legboldogabb, ha egyszer azt mondhatná: „Nem, köszönöm, elég volt ebből." De nem teheti. Nem és kész. Halálfaló lett és az is marad, örökre...

Eközben elérte szobája ajtaját. Már abba is belefáradt, hogy idáig eljött. Benyitott és nagy meglepetésére Lilyt még ébren találta. A fotelban ült valami könyvbe mélyedve. Amikor Perselus belépett a szobába, felkapta a fejét és félre tette a könyvet.

- Szervusz! - hangja alig hallatszott a kandallóban ropogó tűz mellett.

- Szervusz!

Néhány pillanatig feszült csend telepedett rájuk, majd Lily szólalt meg.

- Nézd, én bocsánatot akarok...

- Nem szükséges - szólt Perselus. - Mindketten tudjuk, hogy komolyan gondoltad.

Lily nem tudott megszólalni. Mégis mit mondhatott volna? „Igen, igazad van, most már minden rendben, jó éjt." Ugyan már! Valójában viszont fogalma sem volt, hogy csak a fia eltűnése miatti harag és feszültség mondatta vele a sértő szavakat, vagy valóban úgy is gondolta őket.

- Én csak... Olyan mérges voltál és...

- Igen, mérges voltam. Magamra...

Az utolsó szó inkább suttogás volt, Lily azonban így is hallotta. „Magára?!" Ismét csend lett pár pillanatra.

- Most pedig, ha nem haragszol megyek aludni.

- És Harry? - kérdezte Lily hirtelen. - Megtudtál valamit róla?

Perselus tudta, hogy amit most mondani fog, az nagyon fájdalmas lesz.

- Nála van... Voldemortnál van.

- Nem... - mondta Lily halkan. - Az nem lehet.

Az arcán látszott a fájdalom és a szomorúság.

- De sajnos így van.

- És most mi lesz? Lehet, hogy már...

- Nem, még nem halt meg. Életben van és kiszabadítjuk. Dumbledore-nak is ez a célja.

- Azt remélem is - mondta mérgesen. - De ha már itt tartunk, honnan tudod ilyen biztosan, hogy életben van?

- Hidd el, hogy a legbiztosabb forrásból.

- Csak nem Ő maga mondta neked? Voldemort...

Perselus mélyet sóhajtott. Túl fáradt volt ahhoz, hogy újra kezdjék a korábbi vitát.

- Már megint itt tartunk?

- Inkább még mindig.

- Ugyan már Lily! Megmondtam, hogy Dumbledore mellett állok.

- Miért olyan biztos ebben mindenki? Engem is félredobtál a „kis barátaidért" emlékszel? Miért ne tennéd meg újra? - Látszott rajta, hogy nagyon dühös.

- Merlin szerelmére! Én is azon vagyok, hogy megmentsem a fiadat, hát nem érted?! Meddig fogsz még ugyanazzal vádolni? Épp eléggé vádolom már magamat, nem szükséges, hogy te is ezt tedd. Ha nem akarsz, hát ne bízz meg bennem, de kérlek, ne kezdjük el még egyszer ezt a vitát! És most hagyj végre lefeküdni. Jó éjt, Lily! - azzal magára hagyta a nőt.

Lassan beköszöntött a november, és az idő is egyre hidegebb lett. A diákok most már inkább a klubhelyiségekben töltötték az időt a kandalló mellett, mint kint a szabadban.

Perselust nem nagyon hatotta meg az időjárás változása. Neki ugyanúgy járnia kellett jelentéseket tenni és részt kellett vennie a halálfalógyűléseken is. Ezekben a körökben nem sokat számított, hogy hideg van vagy sem.

Akárcsak az időjárás, Lily és Perselus közös mindennapjai is egyre fagyosabbá és zordabbá váltak. A köszönésen és néhány elkerülhetetlen mondaton kívül nem nagyon szóltak egymáshoz. Perselus nem igazán örült ennek, de inkább maradjon így, minthogy újra régi, meg nem változtatható dolgokról vitatkozzanak.

Épp a szobájában ült és dolgozatokat javított, amikor Dumbledore belépett.

- Segíthetek? - pillantott fel Perselus a papírhalom mögül.

- Nem akarom zavarni fiam, de beszélnünk kell Harryről. Tudna rám szánni néhány percet?

- Hogyne. Miről van szó?

- Úgy döntöttem a mai gyűlésen a tettek mezejére kell lépnünk, ha meg akarjuk menteni Harryt, úgyhogy eltökéltem, hogy kész terv nélkül és Harry nélkül nem vagyok hajlandó visszajönni ma este a Roxfortba.

- Értem. Szóljak a többieknek?

- Nem szükséges, azt én elintézem. Maga csak tegye a dolgát és a szokott időben legyen a Grimmauld téren!

- Ott leszek.

- Remélem végre sikerül megtalálnunk. Nos, nem is zavarom tovább. Viszlát este, Perselus! - ezzel az igazgató elhagyta a szobát.

Újra csend telepedett a helyiségre, azonban nem sokáig.

- Elmentek érte? - szólt egy halk hang a szomszéd szobából.

- Szóval mégiscsak szóba állsz velem? - szólt Perselus.

- Csak érdeklődöm - mondta Lily tárgyilagosan.

- Értem.

- Szóval... Megmentitek? Megmentitek Harryt?

- Ahhoz előbb tudnunk kéne, hogy hol van.

- Hogyhogy? Még nem tudjátok?

- Nem olyan egyszerű kideríteni, mint hinnéd.

- Valóban? - kérdezte Lily gúnyosan.

- Valóban. De hallottad Dumbledore-t nem? Ma nem jövünk vissza Harry nélkül. És ha megint csak vitázni akarsz, akár vissza is mehetsz a szobádba.

- Hát jó - mondta Lily duzzogva, majd mérgesen visszafordult és becsapta maga után az ajtót.

ooo

Este a főhadiszállást feszült várakozás övezte. Mindenki szeretett volna már tenni valamit, azonban még vártak valakire.

- Eleget vártunk már. Kezdjük!

- Nem, Sirius. Megvárunk mindenkit - mondta az igazgató.

Ebben a pillanatban Remus esett be az ajtón. Nagyon siethetett, ugyanis alig kapott levegőt.

- Híreim... vannak... - lihegte kimerülten.

- Ülj le Remus és mondd el mit tudtál meg! - szólt Dumbledore.

- Lehetséges... lehetséges, hogy tudom hol van Harry.

Néma csend lett a szobában.

- Halljuk! - szólt az igazgató.

- Ma a minisztérium emberei egy muglit találtak kóborolni London mellett az egyik erdőben. Amikor megtalálták eléggé zavart volt és láthatóan félt. Később kihallgatták és azt állította, hogy talált egy elhagyatott házat, ahonnan hangok szűrődtek ki.

- Miféle hangok?

- Azt mondta, nem értette a szavakat, amiket mondtak, de többen voltak bent. Azt állította nevetést is hallott. És biztos vagyok benne, hogy nem szellemek tanyáznak abban a házban.

- Tudjuk, hogy hol van ez a ház?

- Azt sajnos nem. De lenne egy ötletem.

- Halljuk!

- Szerintem van rá esély, hogy az az ember visszatalál arra a helyre. Ha magunkkal tudnánk vinni őt, megmutathatná.

- Hogy tudnánk magunkkal vinni?

- Tudom, hogy most hol van. A Szent Mungóban, megfigyelés alatt. Még nem törölték a memóriáját, mert úgy tudom, még egyszer ki akarják hallgatni.

- És hogy hozzuk ki onnan? - szólt Mordon, aki eddig csendben hallgatta az információkat.

- Az megoldható. Csak néhány ember kell hozzá.

- Azt hiszem, ez a terv megállja a helyét - mondta Dumbledore. - Feltéve, ha valakinek nincs jobb ötlete.

Csend volt a válasz.

- Tehát ebben maradunk. Azonban, ha megtaláltuk a helyet, valaki azonnal visszahozza az emberünket és törli az arra az estére vonatkozó emlékeit. Túl veszélyes lenne, ha velünk maradna.

- Majd én vállalom - szólt Remus.

- Rendben. Mikor tudjuk kihozni őt?

Ismét Remus válaszolt.

- Ma már biztosan nem. Napközben nagyobb a tömeg a Szent Mungóban, a sok ember között kevésbé lennénk feltűnőek.

- Rendben van, akkor legyen holnap. Vigyen pár embert magával segítségnek!

Sirius és Tonks azonnal jelentkeztek a feladatra.

- Rendben van. Holnap éjfélkor indulunk. És Remus! Ha kihozták a muglit, ide jöjjenek vele és vigyázzanak rá, amíg megérkezünk!

- Értettem.

- Nos, ha minden világos most elmehetnek és holnap találkozunk ugyanitt.

A tagok lassan elhagyták a házat. Perselus és Dumbledore is elindultak vissza a Roxfortba.

Mielőtt elváltak volna egymástól, Dumbledore így szólt Perselushoz:

- Aggódom.

- Mi miatt?

- Maga miatt.

- Miattam? Miért?

- Úgy vélem nem a leghelyesebb, hogy maga is részt vesz az akcióban.

- És miért nem?

- Félek, hogy esetleg felismerik magát egy támadás alkalmával.

- Mire akar kilyukadni?

- Arra, hogy ha már minden áron jönni akar, legalább valaki más testébe bújva kéne tennie.

- Százfűlé főzet? - kérdezte Perselus kissé felháborodottan. - Erre akar célozni? Mert ha igen, sürgősen felejtse el! Nem fogok gyáván egy másik testbe rejtőzni.

- Hát nem érti, hogy mi forog kockán?

- De, nagyon is értem.

Perselus most már határozottan dühös volt.

- Attól fél, hogy ha én lebukok nem lesz, aki kémkedjen magának. Így van? Hát vegye tudomásul, nem érdekel, hogy lebukok vagy sem! Elegem van ebből az egészből! A büntetésekből, a halálfalógyűlésekből, a gyilkosságokból, Voldemortból, mindenből. Így fogok menni, ahogy vagyok. Nem rejtőzök többet varázslatok és bájitalok mögé. És most az egyszer nem érdekel, hogy mit gondol erről - azzal elviharzott a pince irányába.

Mikor Perselus benyitott a szobájába, gyanús csend fogadta. Rossz előérzete támadt. „Hol van Lily?"

Átkutatta az egész lakást, megnézte a nő szobáját is, azonban az is üres volt.

„Nyitva hagytam volna az ajtót?" - gondolkozott. „Hát ez csodás! Most mégis hol kezdjem keresni?"Azonban egyáltalán nem kellett keresnie, ugyanis Lily ebben a pillanatban belépett a szobába, kezében egy szendvicsekkel teli tálcával.

- Megjöttél? - kérdezte, mintha csak egy kellemes sétáról tért volna vissza.

- Amint látod, igen - felelte Perselus ingerülten. - És te merre jártál, ha szabad kérdeznem? Ha nem tévedek Dumbledore megtiltotta, hogy elhagyd a szobát.

- Nem vagyok gyerek - mondta Lily duzzogva. - És különben is, éhes voltam. Te meg elmentél.

- Szólhattál volna egy házimanónak is.

- Ugyan már, senki nem látott meg! Elfelejted, hogy egykor én is ide jártam.

- De megláthattak volna.

- De nem így lett.

Perselus nem válaszolt, csupán a szemét forgatta nem tetszése jeléül.

- Megtaláltátok Harryt? - tette fel végül Lily a számára legfontosabb kérdést.

- Úgy tűnik, de csak holnap megyünk érte.

- Hogyhogy? Nem úgy volt, hogy ma keresitek meg?

- De igen, úgy volt. De szükségünk van egy külső személyre, aki elvezet minket arra a helyre és őt csak holnap tudjuk magunkkal vinni.

- Értem. Remélem, most már tényleg vele jöttök vissza.

- Ha minden jól megy, igen.

Lily nem felelt semmit, csak a tányérral a kezében elvonult Perselus mellett és magára zárta a szobája ajtaját.

ooo

Lily másnap arra ébredt, hogy ismét egyedül van. Az asztalon egy tálcát talált, rajta sütőtöklevet és sült kolbászt tojással, mellette egy cetli hevert.

„Jó étvágyat a reggelihez! És kérlek ne hagyd el a szobát. Ha kell valami szólj a manóknak !
Perselus"

„Remek. Egy újabb unalmas nap."

Nekilátott a reggelinek és miután jóllakott, úgy döntött olvasni fog. Megint...

Kiválasztott egyet a temérdek könyv közül és leült a fotelba. Úgy félórányi olvasás után látogatója érkezett.

- Dumbledore professzor! Örülök, hogy látom.

- Én is, Lily. Hogy érzi magát?

- Azon kívül, hogy minden nap itt kell ücsörögnöm egyedül, egész jól.

- Sajnálom, hogy bezárva tartjuk kedvesem, de ez most a legbiztosabb.

Dumbledore a könyvre pillantott, amit Lily a kezében tartott.

- Ne haragudjon, hogy megzavartam az olvasásban, csak kíváncsi voltam, hogy van.

- Dehogy haragszom. Sőt örülök, hogy végre van társaságom.

- Mit olvas?

- Tulajdonképpen fogalmam sincs. Csak lekaptam egy könyvet a polcról. Lassan már mindet kiolvasom, ami a szobában van.

- Még egy kis türelmét kérem, kedvesem. Eljön az ideje, mikor szabadon járhat-kelhet kedvére a kastélyban.

Lily próbált egy mosollyal válaszolni, ám eszébe jutott Harry, amitől aztán újra lehervadt a mosoly az arcáról.

- Nagyon aggódom Harryért igazgató úr.

- Próbáljon megnyugodni! Visszahozzuk Harryt. Én magam gondoskodom róla.

Még egy darabig beszélgettek, majd az igazgató távozott.

A délután a szokásos csendben telt. Miután Perselus is megérkezett a tanítás után, Lily - szokásához híven - bevonult a szobájába. Nem is találkoztak egészen estig.

Perselus - mielőtt elindult volna a Grimmauld térre - benyitott Lilyhez, hogy szóljon neki a távozásáról.

- Indulsz? - előzte meg Lily a férfit.

- Igen.

- Remélem Harryvel jössz vissza.

Perselus nem szólt semmit, egyszerűen csak elhagyta a szobát, majd bezárta az ajtót, hogy Lily ne kószálhasson a kastélyban.

ooo

A főhadiszálláson már nagy volt a nyüzsgés, mindenki Dumbledore-t várta. Remus és még páran nemrég elhozták a muglit a Szent Mungóból és most az egyik szobában várakoztak vele.

Nemsokára az igazgató is megérkezett majd hamarosan már mindenki indulásra kész volt. Dumbledore kiadta az utolsó instrukciókat és tanácsokat, majd a mentőakció kezdetét vette.

A London melletti erdő szélére hopponáltak, bár a szerencsétlen mugli eléggé rosszul viselte ezt az utazási formát. Miután kissé jobban érezte magát Remus újfent elmagyarázta neki, hogy meg kell mutatnia, hogy hol van az a ház, ahonnan a hangokat hallotta. Minek után a Minisztérium embereinek hazudták magukat Remus azt mondta neki, hogy ezt csak azért kérik tőle, mert át akarják vizsgálni a területet. Ezután végre elindulhattak. Lassan haladtak, mert szegény ember minden apró zajtól megijedt. Körülbelül fél órája meneteltek már, mikor a mugli hirtelen megtorpant és maga elé kezdett mutogatni.

- Ez az a hely? - kérdezte Remus.

- Igen... igen. Ott van. - És szüntelenül csak maga elé mutogatott.

- Én nem látok semmit - szólt Sirius. - Biztos ez az?

- Igen - szólt a mugli. - A fák mögött van egy tisztás.

- Megnézem - szólalt meg Perselus.

Elindult a fák felé, majd körülbelül egy perc múlva vissza is tért.

- Tényleg van ott egy tisztás. Meg egy ház is, bár elég romos.

- Ezek szerint valóban jó helyen vagyunk.

- Remek - szólt Remus. - Akkor most én visszaviszem a barátunkat. Ti meg nézzetek körül odabent! De legyetek óvatosak! Ki tudja nincs-e itt pár halálfaló valahol a fák között.

- Egy biztosan van - motyogta Sirius magában, azonban Remus - és valószínűleg mindenki más is - meghallotta.

- Nagyon vicces, Black - mondta Perselus gúnyosan.

- Sirius, hagyd ezt abba, míg jó kedvemben találsz! - szólt Remus is. Kiabált is volna, ha azzal nem lett volna túl feltűnő.

- Jól van, jól van. Befejeztem.

- Azt remélem is. Olyan vagy, mint egy nagyra nőtt gyerek. Most inkább arra koncentrálj, amiért ide jöttünk, világos? Hiszen mégiscsak a keresztfiadat jöttünk megmenteni.

- Jó, jó. Megértettem, csak menjünk már!

Ezzel elindultak a tisztás felé, Remus pedig vissza a Grimmauld térre a muglival.