A hetek csak teltek a birtokon és nemsokára mindannyian arra lettek figyelmesek, hogy csupán két hét maradt a nyári szünetből.

Harry kitörő örömmel vette tudomásul a tényt, hogy nemsokára visszatérhet a Roxfortba és újra láthatja Ront és Hermionét. Lily és Perselus is készülődtek már a kastélyba való visszatérésre, azonban őket aggasztotta egy aprócska dolog. Dumbledore ugyanis utolsó látogatása óta nem adott jelet magáról és további információkat sem szolgáltatott Voldemortról és készülő háborújáról.

000

Ahogy teltek a napok Lily annál idegesebb lett. Perselus rengeteget foglalkozott ugyan Harryvel, de nem hagyta nyugodni a tudat, hogy az ő fiának szembe kell majd szállnia a világ leghatalmasabb fekete mágusával, mindezt egy nyár alatt sebtében megtanult varázslatokkal. Perselus próbálta ugyan nyugtatni őt, de sosem ért el vele semmit.

„Hogy gondolhatja Dumbledore, hogy egy iskolás gyerek legyőzheti Voldemortot?” - mérgelődött magában szinte egész nap. „Legutóbb egy seregnyi képzett varázsló sem tudott vele szembe szállni, akkor hogy várja el, hogy ezt Harry tegye meg?”

Lilyt egyáltalán nem érdekelte, hogy egy ostoba jóslat milyen sorsot szán Harrynek. Őt csak az érdekelte, hogy ne essen baja a fiának, ami, lássuk be, ha Dumbledore akarata szerint cselekednek eléggé halványka remény.

000

Végül elérkezett a szünidő utolsó napja. Estére már mindenki összepakolt a másnap reggeli indulásra, azonban a ház egész nap meglepően csendes volt, lakóira pedig rátelepedett egy szörnyen nyomasztó hangulat. Még Harrynek is elment a kedve az örömködéstől. Talán ő is érezte, hogy ez az év sokkal nehezebb feladatok elé állítja majd, mint bármelyik eddigi vizsga. A nap végén aztán ugyanebben a nyomasztó hangulatban tértek nyugovóra.

000

Másnap reggel ébredés után Dumbledore várt rájuk a hallban, hogy visszakísérje őket az iskolába.

Lily szomorúan tekintett körbe a házban, amit három hónapig az otthonának nevezhetett, majd egyszer csak Perselus kezét érezte a vállán.

-Mennünk kell. - mondta halkan Lilynek, majd beállt Dumbledore és Harry mellé a díszes kandallóba. Nemsokára Lily is rávette magát, hogy hátat fordítson a háznak és csatlakozott hozzájuk.

000

Perselus nagyot sóhajtva nézett körbe a pincelakásban. Holnap újra elkezdődik egy egy tanév, ő pedig kilenc hónapra megint a Roxfortot nevezheti az otthonának.

„Bárcsak tovább tartott volna még a nyár!” - gondolta és lassan nekiállt kipakolni a holmiját.

Lily is szótlanul, merengve állt saját szobájának ajtajában. Nem is olyan rég úgy hagyta el ezt a helyiséget, hogy bizonytalanul tekintett a Perselusszal töltendő nyárra. Most azonban az itt töltött időben volt bizonytalan. Vajon mi vár rájuk ebben a tanévben? Lesz-e még idejük kellően felkészülni Voldemort bosszújára? Bármennyire is próbált pozitívan gondolni a jövőre, ezeket a gondolatokat minduntalan elhomályosította a közelgő harc és fájdalom baljóslatú rémképe.

Harry egyelőre nem gondolt a borús jövőre. Örült, hogy barátaival lehet és hogy újra a Roxfort falai között van. Várakozásaival ellentétben jól telt ugyan a nyár, de mégis, valahogy itt szeretett lenni igazán. Itt, ahol minden arra emlékeztette, hogy tartozik egy közösségbe, hogy van egy hely, ahol igazán önmaga lehet.

Este ilyen gondolatokkal vonultak be a nagyterembe, hogy meghallgassák Dumbledore évnyitó beszédét.

A vacsora, mint mindig, kifogástalan volt és mikor már mindenki pukkadásig volt a finomabbnál finomabb ételekkel, Dumbledore felállt és az emelvényhez sétált, mire hirtelen síri csend lett a teremben.

- Üdvözlök mindenkit! - kezdte az igazgató. - Ismét eltelt a nyár és most újra együtt vagyunk – néhány új diákkal kiegészülve, hogy megkezdjünk egy új, izgalmas tanévet…

Perselus nem figyelt igazán Dumbledore-ra, ugyanis titokban Lilyt figyelte, aki – vele ellentétben – érdeklődve hallgatta az igazgatót. Lehet, hogy ő maga nem emlékszik a közös gyerekkorukra és lehet, hogy soha nem is fog. De ez nem is érdekelte igazán. Az emlékei elvesztek ugyan, de ő kapott egy új Lilyt, akit megismerhet, akit – kis szerencsével – újra a barátjának mondhat, kapott reményt, hogy egy olyan magányos embernek is, mint ő megadathat a boldogság, és ami a legfontosabb… kapott egy MÁSODIK ESÉLYT.

Vége

Sziasztok!
Örülök, ha végig olvastátok a történetet. De mielőtt még meglincselnétek a befejezés miatt, a sztori anno úgy lett megírva, hogy lesz egy második rész, csak sajnos az még nem készült el. Úgy alakultak a dolgok, hogy mikor ezt befejeztem kevesebb időm lett az írásra, így nem tudtam megírni a folytatást. Szándékomban áll még mindig, hogy belekezdek, de ha így is lesz, valószínűleg nagyon lassú folyamatnak nézek elébe.
Annyit megígérhetek, hogy igyekszem és próbálom majd folytatni. 🙂
Még egyszer köszi, hogy elolvastátok! 🥰❤️