Másnap reggel Harry arra ébredt, hogy a ház üres. Az ebédlőasztalon egy cetlit talált a következő felirattal:

Elmentünk elintézni valamit. Sietünk vissza.
Reggeli a hűtőben.

Anya

Ui.: Maradj a házban és ne csinálj felfordulást!

- Miféle felfordulást? - háborgott Harry, majd visszadobta a cetlit az asztalra és nekilátott a reggelinek.

000

Ezalatt Lily és Perselus már messze jártak. Egy falu határában álltak. Egy faluéban, amit még Perselus is felismert.

- Ez a szülőfalum. Miért jöttünk ide?

- Mert én is itt születtem - felelte Lily. - És mert itt ismertelek meg. Gyere! - azzal húzni kezdte maga után a férfit.

Nemsokára egy kis tóhoz értek, aminek partját szomorúfűzfák ágai nyaldosták a lágy szélben. Nagyon nyugodt és meghitt hely volt.

A kis tó mellett egy régi játszótér állt, aminek néhány hintája – talán az idő múlása, talán a vandálok miatt – teljesen tönkre ment. Lily odasétált az egyik hintához, amely még működőképesnek tűnt és kissé meglökte azt. A hinta nyikorogva mozdult meg és nemsokára meg is állt, Lily azonban végig csak elmerengve nézte, ahogy el-vissza hintázik egymagában.

- Pontosan ebben a hintában ültem, mikor az egész kezdődött - szólalt meg végül.

Perselus érdeklődve hallgatta Lilyt.

- Itt játszottam a húgommal azon a napom. Hintáztunk és kergetőztünk. Egyszer csak egy kis virágot vettem a kezembe, amely még nem nyílt ki. Ám mikor a tenyeremre fektettem egyszerre kibontotta szirmait. Imádtam az ilyen apró varázslatokat. Petunia azonban ki nem állhatta, amikor ilyeneket csináltam. Tisztában voltam vele, hogy más vagyok, mint ő vagy a szüleim. Ők örültek is neki, hogy boszorkány vagyok, de Petunia bolondnak tartott. Elkezdett kergetni én meg futottam előle. Egyszer csak megtorpant, mintha megijedt volna valamitől. Téged látott meg, egy fa mellett álltál. Ott, annak a nagy fűzfának a tövében - mutatott egy tőluk nem messze álló, szemmel láthatóan öreg fára.

- Ő elfutott, én azonban maradtam - folytatta.

Lily lehajolt és leszakított egy kis, rózsaszín virágot.

- Egy ilyen virágot adtál nekem - mondta, Perselus felé nyújtva azt. - Pontosabban odaszállt hozzám. Varázslattal.

Perselus elvette a virágot és alaposan megnézte.

- Nekem is van egy ilyenem - mondta végül Lily nagy döbbenetére.

- Ezt hogy érted?

- A szobámban. A minap bukkantam rá a talárom zsebében és fogalmam sem volt róla, hogy került hozzám. Most már minden világos.

Lily már azt hitte egy újabb emlék tért vissza, de szomorúan konstatálta, hogy ez csak szimplán következtetés.

- Megőriztél egy virágot?

- Igen, úgy tűnik. És aztán mi történt?

- Barátok lettünk. Mindig ide jártunk játszani, vagy csak nézni a felhőket, vagy a madarakat. Nagyon szerettem ezt a helyet - fejezte be végül Lily a történetet.

- Bárcsak emlékeznék ezekre a dolgokra! - mondta Perselus.

- Jó lenne.

000

A napok lassan és csendben teltek a birtokon. Mivel a házat már teljesen kitakarították mindenki törődhetett a saját dolgával. Ez nagyjából annyiban merült ki, hogy Harry vagy a szobájában ült, vagy pedig kiment a kertbe repülni egyet. Ezt nyugodtan megtehette, mivel az egész birtok varázslatok tömkelegével volt levédve.

Lily, ha nem a főzéssel volt elfoglalva olvasott és néha megpróbálkozott a zongorázással is, de csakis akkor, mikor egyedül volt.

Perselus pedig legtöbb idejét a pincelaborban töltötte.

Az első emlék óta a férfinak semmi sem jutott eszébe a múltból és ez rettenetesen idegesítette Lilyt. Attól félt az egész csak egyszeri alkalom volt és Perselus soha többé nem fog rá úgy emlékezni, ahogy kellene. Őt magát igaz újra megismerte, de Lily azt akarta, hogy régi önmagára is emlékezzen, ne csak a mostanira.

És az is zavarta, hogy Harry annyira elutasító Perselusszal szemben. Ezidáig egyikükkel sem beszélt erről, bár logikusabbnak tartotta, ha inkább Perselust faggatja ki a dologról, mint Harryt. Gyanította, hogy fia nem tudna magyarázatot adni a helyzetre, ugyanis Perselus valószínűleg nem kötötte az orrára, hogy miért nem állhatja őt. Végül az egyik nap, mikor már megették az ebédet és Harry már elhagyta az ebédlőt, Lily eldöntötte, hogy feldobja a témát Perselusnak. Épp a tányérokat szedte le az asztalról, mikor elhagyta a száját a kérdés.

- Mi a bajotok egymással Harryvel?

Perselus, aki éppen ivott, majdnem kiköpte az italt. Nem számított ilyesfajta kérdésre, főleg nem ilyen hirtelen.

- Hogy érted?

- Hát tudod, Harry nem nagyon kedvel téged és kíváncsi lennék az okára.

- Akkor talán tőle kérdezd meg!

- Azt mondja, hogy te vagy vele ellenséges. Miért?

Perselus gondolkodott a válaszon egy darabig.

- Azt hiszem nem tudnám megmondani, hogy…

Hirtelen félbehagyta a mondatot és olyan meglepett arccal nézett Lilyre, mintha szellemet látott volna.

- Mi az?

- James…

- Nem értem. Mi köze ennek Jameshez?

- Nagyon is sok, azt hiszem. Eszembe jutott valami.

- Egy emlék?

- Igen.

- És mi az?

- Az iskolában történt. Vagyis történtek.

- De mik?

- Javíts ki, ha tévedek, de James és a barátai nem igazán tudták elviselni a jelenlétemet, igaz?

- Azt hiszem tudom mire gondolsz… - sütötte le a szemét Lily.

- És azt sem, hogy veled barátkoztam. Igazam van?

- Igen - ismerte be Lily. - De továbbra sem értem, hogy miért James ízléstelen tréfái az oka annak, hogy nem vagytok jóban egymással Harryvel.

Perselus nem folytatta azonnal, ugyanis nem csak ez az egy dolog jutott eszébe az imént, amit – ha most folytatja a magyarázatot - el fog árulni és félt tőle, hogy Lily talán nem fog neki örülni.

- Lily, te hozzámentél Jameshez.

- Igen, de…

És ekkor megértette. Hirtelen eszébe jutott a Dumbledore-ral folytatott beszélgetése Perselus érzéseiről. „Perselus szerette magát Lily” - mondta akkor az igazgató és lám ismét igaza volt.

- Érted már?

- Harry rá emlékeztet igaz? Jamesre.

- Igen.

Lily nem tudott megszólalni. Fogalma sem volt mit mondhatna most Perselusnak. Nem mondhatja, hogy sajnálja, mert akkoriban igenis szerette Jamest és persze Perselust is, de csak mint barátot. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel hiába készítette fel rá Dumbledore.

- Így már világos - mondta végül.

Lily befejezte a rakodást, majd kijelentette, hogy kimegy a kertbe olvasni és magára hagyta Perselust a konyhában.

Végül egy könyvet is kivitt magával, de egy árva betűt sem olvasott belőle. Folyamatosan az iménti beszélgetés járt a fejében. Persze egyrészről örült neki, hogy Perselusnak újra eszébe jutott egy emlék, de másrészről összezavarodott. Anno Perselus szerelmes volt belé, de vajon most is az? Vagy az emlékeivel ez is elveszett?

Lily elterült a fűben és nézte a bárányfelhős eget maga felett. Szörnyű zavart érzett a fejében. Addig feküdt a puha pázsiton, mígnem elálmosodott és kezében a kis sem nyitott könyvvel elaludt.

000

Perselus sokáig ült egymaga a konyhában. Gondolkozott. Főleg arról, hogy Lily vajon most mit gondolhat. Az imént szerette volna megkérdezni tőle, hogy mi a véleménye erről az egészről, de nem akarta ilyen hirtelen feltenni ezt a kérdést. Úgy tűnt Lilyt kissé megdöbbentette az előbbi kijelentés, ami valljuk be nem csoda. Most még Perselusnak is kellett egy kis idő, hogy megeméssze a dolgot. Az emléktörlés jóvoltából rá még inkább a meglepetés erejével hatott az új emlék. Anno szerelmes volt Lilybe, most azonban semmiképp sem ez a helyzet. De Lily vajon hogy vélekedik erről? Ő is erre jutott, vagy esetleg azt hiszi, hogy ez mit sem változott. Végül kíváncsisága győzött és a kertbe indult, hogy megvitassa vele a dolgot.

Nemsokára meg is találta. Lily a fűben feküdt és az igazak álmát aludta, kezében a könyvvel, amit úgy tűnt ki sem nyitott.

Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy felébreszti, de végül nem tette. Bármennyire is kíváncsi Lily álláspontjára meg fogja várni, míg ő is hajlandó lesz róla beszélni.

Erre nem is kellett sokat várnia, ugyanis Lily még aznap a vacsora után szóba hozta a dolgot.

- Ne haragudj, hogy olyan hirtelen elrohantam, de végig kellett gondolnom azt, amit mondtál.

- Nem kell sajnálkoznod. Mikor megtaláltalak kint, világos volt, hogy valójában nem olvasni mentél a kertbe.

- Utánam jöttél? De hát mikor?

- Úgy fél órával utánad mentem ki. Aludtál, így nem zavartalak.

Lily egy kissé szégyellte magát amiatt, hogy elaludt a kertben és ezt ráadásul még Perselus is látta.

- Felkelthettél volna.

- Olyan nyugodtan aludtál.

- Hát, tényleg nem olvastam - vallotta be Lily.

- És mire jutottál végül?

- Hát, először is Dumbledore már említette nekem ezt a dolgot. Mármint, hogy…

Lily most döbbent csak rá, hogy nehezebb erről beszélnie, mint hitte. De újra belekezdett.

- Szóval, hogy te… gyerekkorunkban…

- Tudom mire akarsz kilyukadni.

Lily hálás volt Perselusnak a mentésért. Nem volt benne biztos, hogy be tudta volna fejezni a mondatot.

- Igen, szóval már beszélt nekem róla, de valahogy akkor nem akartam tudomásul venni.

- És most?

- Hát, most felfogtam végre. Sokáig tartott belátom, tekintve, hogy akkoriban sem ismertem fel a helyzetet. Már csak azt nem tudom, hogy mi a mostani helyzet…

- Ez régen volt Lily. És úgy tűnik az emlékeimmel együtt ez is elveszett.

Lily remélte, hogy nem látszik rajta, de kissé megkönnyebbült.

- Értem. De azért barátok vagyunk, nem? - kérdezte, hogy kissé oldja a feszültséget.

- Igen, hát persze - felelte Perselus mosolyogva.

000

Az idő telt és lassan véget ért a június. A korábbi kínos beszélgetés lassan feledésbe merült, legalábbis látszólag. Valójában ugyanis Lilyt és Perselust is foglalkoztatta még a dolog, csupán nem hozták szóba egymás előtt.

Lily azonban a beszélgetésük óta új célt tűzött ki maga elé. Elhatározta ugyanis, hogy békességet teremt Harry és Perselus között. Belátta, hogy nem lesz ugyan könnyű, de eltökélt szándéka volt, hogy megvalósítja a tervét.

Mikor ezt az ötletét Perselusszal is megosztotta meglehetősen nagy tiltakozásba ütközött.

- Na de miért nem? - erősködött Lily, mikor a férfi már vagy tizedszer utasította el az ötletet.

- Egyszerűen nem és kész. Hidd el, hogy ez rossz ötlet!

- Szerintem pedig nagyon is jó ötlet. Miért nem akarsz kibékülni Harryvel?

- Arra már gondoltál, hogy talán ő nem akar majd velem kibékülni?

- Ő még gyerek, Perselus. Ha megmagyaráznánk neki, hogy miért voltál vele idáig ilyen…

- Ó, nagyszerű ötlet! Biztosan meg fogja érteni, ha elé állok és azt mondom neki, hogy „régen szerelmes voltam édesanyádba, de nem bírtam elviselni apádat, akire mellesleg nagyon emlékeztetsz és ezért haragszom rád”. Igen, biztosan megérti majd - felelte Perselus szemrehányóan.

- Igazad lehet.

- Na látod.

- De akkor is szeretném, ha kibékülnétek - tartott ki Lily továbbra is az elhatározása mellett.

- És mégis hogyan akarod ezt elérni?

- Fogalmam sincs - felelte Lily. - De megtudod, ha kitaláltam.

- Alig várom! - mondta Perselus, bár hanghordozásából ítélve épp az ellenkezője volt igaz.

000

Egyik nap váratlan vendégük érkezett. Lily épp a konyhában takarított, mikor zajokat hallott beszűrődni a hallból. Amikor kinézett a konyhából meglepődve vette tudomásul, hogy Dumbledore ácsorog a kandallójukban.

- Igazgató úr?

- Á, Lily! Üdvözlöm!

- Talán baj van, professzor úr?

- Baj? Ugyan dehogy. Csupán látogatóba jöttem.

- Értem. Jöjjön! Készítek egy teát.

- Igazán nem akarom feltartani - szabadkozott az idős varázsló.

- Ugyan! Örülök, hogy itt van.

- Ez esetben nem tiltakozom.

Bevonultak a konyhába, majd Dumbledore helyet foglalt az asztalnál, nemsokára pedig Lily is csatlakozott hozzá és letett az igazgató elé egy bögre gőzölgő teát.

- És, hogy vannak kedvesem? - kérdezte aztán Dumbledore pár korty után Lilyt.

- Megvagyunk, köszönjük. A házat is sikerült kitakarítanunk.

- Igazán szép munkát végeztek, ha szabad megjegyeznem.

- Tudja, eléggé meglepődtem, mikor megérkeztünk. Sosem gondoltam, hogy Perselusnak egy kisebb kastély van a birtokában.

- Sokáig ő maga sem tudta.

- Igen, mondta.

- Apropó, hol van most?

- Perselus? Azt hiszem a pincében. Mostanában folyton bájitalokat kotyvaszt.

- Miért nem lep ez meg? - kérdezte az igazgató mosolyogva.

- Esetleg szóljak neki?

- Nem szükséges, inkább magam mennék le hozzá.

- Csak nyugodtan professzor úr.

Dumbledore megitta az utolsó korty teát is, majd megköszönte azt Lilynek, aki aztán eligazította őt a pince irányába.

Perselus épp egy adag kalapkúra-bájitalt készített, mikor kopogtattak a labor ajtaján.

- Tessék! - kiáltott ki, fel sem pillantva teendőiből.

- Jó munkát, Perselus!

- Igazgató úr! Azt hittem Lily az. Jöjjön be!

- Ő mondta, hogy itt találom.

- Hát igen, mivel a Roxfortban maradt az egész készletem, újra el kell készítenem a bájitalokat. Miben segíthetek?

- Beszélnünk kéne, Perselus.

- Talán baj van? - kérdezte a férfi rosszat sejtve, a Dumbledore beszédéből kihallatszó aggódást észlelve.

- Még nincs, de… Inkább üljünk le! - javasolta az igazgató, erre Perselus varázsolt maguknak két széket, amire aztán letelepedhettek.

- Voldemortról kell beszélnünk - folytatta Dumbledore.

- Mi van vele?

- Úgy tűnik újra összegyűjti a követőit.

- De hát majdnem mind az Azkabanban van, vagy nem?

- Csak voltak. Nemrég megszöktek.

- Hogyhogy megszöktek? Ezt hogy értsem? És a dementorok?

- Szembeszálltak a Minisztériummal és ők is Voldemort mellé álltak.

- És Caramel?

- Szinte infarktust kapott a hír hallatán. Semmit nem fog tenni, túlságosan fél Voldemort haragjától.

- Akkor mihez akar kezdeni?

- Én magam nem sokat tehetek. De úgy hiszem, nem árt, ha felkészülünk a legrosszabbra.

- Ezt hogy érti?

- Ha Voldemort serege újra ereje teljében lesz, semmi nem állíthatja meg őt abban, hogy bosszút álljon. Úgy vélem oly sok év után egy újabb háború van kibontakozóban.

- Ezt nem mondhatja komolyan. Háború?!

- Úgy van. Már most is, hogy még csupán csak páran tértek vissza hozzá, meglátszik, hogy erősebb. Emberek tűnnek el az utcákról, rejtélyes halálesetekről hallani és van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet.

- De hát… Azt akarja mondani, hogy mindaz, ami tizennégy éve történt megismétlődik?

- Pontosan azt.

Ezalatt Perselus mögött az üstben már teljesen tönkre ment a bájital, ez azonban most cseppet sem érdekelte. Hihetetlennek tűnt, amit az imént Dumbledore mondott, azonban Perselus is belátta, hogy igenis lehetséges, hogy mindez megtörténik.

- Tehát fel kell készülnünk a háborúra - jelentette ki Perselus.

- Úgy van. Sajnos ez a helyzet.

- Lilynek is beszélt erről?

- Nem. Nem szándékoztam megzavarni a nyugalmát, ezt inkább magára bízom. Majd beavatja, ha úgy gondolja.

- Értem.

- Egy dolog azonban még lenne.

- Igen?

- Harrynek fel kell készülnie a Voldemorttal való találkozásra.

- Csak nem gondolja, hogy a fiú is részt fog venni a harcban?

- Ha akarja, ha nem részt kell vennie benne, Perselus.

- De hát…

- Had emlékeztessem a jóslatra barátom. Ez elkerülhetetlen.

- Hisz még gyerek.

- Talán aggódik érte?

- Csupán arról van szó, hogy nem látom benne az értelmet. Hisz Potter fele annyi varázslatot sem ismer, mint Voldemort. Hogy lehetne így az ellenfele?

- Most még nem ismeri őket. És el is érkeztünk a másik dologhoz, amiről beszélni akartam. Maga fogja tanítani Harryt Perselus.

És jött az újabb döbbenet. Még hogy ő? Tanítani Pottert?

- Potter egy kézfogást sem lenne hajlandó tőlem elfogadni, nem hogy a tanításomat.

- Pedig most kénytelen lesz megtenni. Harrynek feltétlenül tanulnia kell.

- És beszélt már erről vele is?

- Még nem.

- Ugye nem nekem szánja ezt a feladatot is? - gyanakodott Perselus.

- Nem, nem magának szánom. Amint felmegyek beszélek vele.

- Sok sikert hozzá! - morogta Perselus, bár sejtette, hogy Harry valószínűleg nem fog ellenkezni az igazgatóval, még akkor sem, ha a háta közepére sem kívánja Perselust és a tanítását.