Lily odakint aztán megállt a folyosón és újra elgondolkodott az iménti szavakon.

„soha senkinek… senkinek” – Perselus ezen kijelentése úgy zengett a fejében, mint a visszhang. Tisztában volt vele, hogy a férfi nem emlékezett rá, de mégis fájdalmas volt hallani a valóságot. Most végre lehetősége lett volna arra, hogy egy kis időt töltsön Perselusszal, ehelyett menekülés lett a vége, pedig megfogadta, hogy nem tesz ilyet. Egyetlen mondat elég volt hozzá, hogy elfelejtse az elhatározását. Erősebbnek kell lennie. Sokkal erősebbnek…

Aznap Lily már ki sem mozdult a szobájából. Még az esélyt sem akarta rá megadni, hogy összefusson Perselusszal. Mára elég volt ennyi a fájdalmas szavakból.

000

A következő napokban a diákok átestek a vizsgákon, utána pedig már csak az év végi lakoma járt a fejükben.

Az évzáró előtti este Dumbledore meglátogatta Lilyt.

- Ne haragudjon, hogy zavarom, de szeretnék kérdezni valamit.

- Ugyan, dehogy zavar. Jöjjön csak!

- Köszönöm. Nos azért jöttem, mert mint tudjuk holnap a diákok haza mennek, kivéve ugye Harryt. A kérdésem az lenne, hogy szeretnének-e saját szobát Harryvel a nyárra?

- Igen, az nagyon jó lenne. De ez is tökéletesen megfelel.

- Biztos?

- Igen, persze. Hiszen csak ketten leszünk benne. Jóformán az egész kastélyban nem lesz más, persze magán kívül.

- Nos, nem egészen igaz, amit mond…

- Miért, ki marad még itt?

- Perselus.

Lily hirtelen nem tudta, hogy örüljön vagy sem. Igaz így több esélye lesz rá, hogy beszélhessen vele, ugyanakkor nem akar több olyan esetet átélni, mint múltkor a férfi lakásában.

- Valami baj van?

- Jaj, ne haragudjon, csak elgondolkodtam.

- Mostanában kissé túl sokat gondolkodik - jegyezte meg Dumbledore.

- Meglehet.

- Ha jól sejtem Perselusszal kapcsolatosak a gondolatai.

- Miért kérdez, ha úgyis mindent tud?

- Azért nem mondanám, hogy mindent - mosolygott Dumbledore. - Csak majdnem…

Ezen aztán jót mosolyogtak mind a ketten. Lilynek azonban nem tartott sokáig a jókedve. Újra eszébe jutott, amin az imént gondolkodott.

- Akar beszélni róla?

- Nem is tudom… Nem akarom ilyen dolgokkal terhelni.

- Ne beszéljen butaságokat! Ha akarja szívesen meghallgatom.

- Csak arról van szó, hogy elbizonytalanodtam. Nem vagyok elég erős ehhez.

- Miért mondja ezt?

- Mert így van. Nem tudom visszahozni az emlékeit, ha magam is megfutamodom előlük.

Olyan elkeseredettnek látszott, hogy Dumbledore-nak megesett rajta a szíve. Mindenáron segíteni szeretett volna neki.

- Kérem, mondja el mi történt!

- A könyvtárból indultam vissza a szobámba, mikor Perselusba botlottam. Bájital hozzávalókat cipelt, egy olyan nagy kupacot, hogy nem látott tőle. Megkérdeztem segítsek-e, mire azt mondta igen. Mikor megérkeztünk leraktam a csomagot, majd… Nem is tudom, el kellett volna köszönnöm és távozni, de nem ment. Észrevettem, hogy bájitalt készül főzni és úgy gondoltam, hogy ha felajánlom a segítségemet és maradok, akkor talán ez egy jó alkalom lesz, hogy egy kicsit többet beszéljünk. De elutasított. Azt mondta, hogy még senkinek sem engedte meg, hogy segítsen neki ebben. Senkinek… Ő biztosan nem érezte a súlyát, de nekem szörnyen fájdalmas volt ezt hallani. Fájt, hogy nem tudja, hogy én voltam az egyetlen, akinek engedte, hogy egyáltalán hozzányúljon akár egy fiolához is, nem hogy bájitalt főzzek vele.

- És mi történt?

- Gyorsan elköszöntem és távoztam. Még csak rá sem néztem. Egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni. Úgy éreztem, ha megteszem elsírom magam, ezért inkább menekültem. Gyáván elfutottam.

- Lily, maga nem gyáva. Bárki más lett volna a maga helyében az adott körülmények között, ugyanezt tette volna, ebben biztos vagyok.

- Mindig, mikor elhatározom magam, hogy kitartok, mond valamit, ami újra elgyengít. Amitől megfutamodom. És a zongorázás sem megy… - tette hozzá végül.

- Egyszer minden…

- …jóra fordul, igen tudom. De mikor? Csak egy kis jelét látnám annak, hogy van miért ezt csinálni, hogy érdemes küzdeni érte.

- Ha hisz benne, akkor érdemes.

- Már magam sem tudom, hogy miben hiszek.

- Szeretném, ha nem adná fel. Próbálkozzon tovább!

- Nem tehetek mást. Hisz úgyis össze leszünk zárva a kastélyban egész nyáron.

000

Elérkezett az év végi vacsora estéje.

Lilynek is – bár nem volt teljes jogú tanár – részt kellett vennie rajta. A többiekkel együtt levonult a nagyterembe, majd elfoglalta a helyét. Néhányan még hiányoztak, még maga Dumbledore sem ült a magas támlájú székben. Még Perselust sem látta, ami kissé megnyugtatta. „Talán el sem jön.” - gondolta.

Hogy elterelje a figyelmét, körülnézett a teremben. A mennyezeten át látni lehetett a csillagokat és mindenhonnan Griffendél címerét ábrázoló zászlók lógtak. Ezek szerint a Griffendél ház nyerte a pontversenyt.

Nézelődéséből egyszer csak hangos kiabálás zökkentette ki. A hangok a nagyterem bejárata felől jöttek. Elindult, hogy megnézze mi történt.

Odakint kisebb tömegverekedés kerekedett Ron Weasley és Draco között, mostanra azonban már szétválasztották őket. Egyiküket Perselus fogta, másikukat Hagrid.

- Mégis mi folyik itt? - kérdezte Perselus. - Draco, mi volt ez?

- Be akartam menni, erre Granger nekem jött, aztán még neki állt feljebb, mikor szóvá tettem.  Weasley meg játszotta a nagymenőt és kiállt a kis barátnője mellett.

- Te mentél neki, Malfoy! - kiáltotta Ron. - Szinte fellökted!

- Védd csak a kis sárvérű barátnődet!

Malfoy még tovább beszélt, azonban Perselus már nem figyelt rá. Elengedte Dracot, aztán csak állt ott ledöbbenten. Úgy bámult maga elé, mint aki szellemet látott. Már nem hallotta miről beszélnek mellette. Csak egyetlen szó kavargott a gondolataiban. „Sárvérű”

Ez a szó úgy csattant számára a levegőben az imént, mint egy ostorcsapás. Mintha egy nagy pofont kapott volna.

Hirtelen egy emlék képkockái jelentek meg előtte. Egy emléké, melyet nem tudott hova tenni, bár minden részletéről tudta, hogy hozzá tartozik. Az övé…

Lilyt látta. A nőt, aki furcsa mód végig ismerős volt neki és mint most kiderült nem véletlenül. Neki valamilyen köze van hozzá, de mégis mi?

Az emlékben, amit látott, Lilyvel szemben állt a kastély parkjában és most ő is ugyanazt az ocsmány szót mondta a nőre, mint amit az imént Draco használt, majd a lány elfutott.

Nem volt túl sok minden, de Perselusnak ez is nagy fejtörést okozott. Azonnal beszélni szeretett volna Dumbledore-ral, de az ekkor beterelte őket a nagyterembe és kezdetét vette az ünnepség.

Perselus egyetlen szót sem jegyzett meg az igazgató beszédéből és arról sem volt fogalma, hogy miről folyik körülötte a beszélgetés. Úgy tűnt senkinek nem szúrt szemet a viselkedése, egy valaki azonban felfigyelt rá.

Lilynek már az is furcsa volt, ahogy Perselus a bejáratnál viselkedett, de mire véget ért a vacsora biztos volt benne, hogy történt valami. A férfi többször is lopva rápillantott, míg a vacsorát fogyasztották és úgy méregette, mint ahogy az ember a furcsa, ismeretlen dolgokat szokta, majd amint befejezte az evést Dumbledore-hoz hajolt, súgott neki valamit, mire Dumbledore is őrá nézett, végül mindketten elhagyták a nagytermet.

Lily már biztosra vette, hogy róla van szó, de hogy mivel kapcsolatban, arról fogalma sem volt, de hirtelen nagyon szerette volna tudni.

Ezalatt Perselus és Dumbledore felértek az irodába.

- Szóval mi volt olyan fontos, hogy ott kellett hagynom az ünnepséget? - kérdezte az igazgató.

- Ki ez a nő professzor úr? Tudni akarom! Most.

- Tudja kicsoda Lily. Már egyszer elmondtam miért van itt.

- De valamit nem mondott el. Nekem közöm van hozzá. Igaz?

- Mire gondol? - kérdezte Dumbledore most már nagyon kíváncsian.

- Nem kell a színjáték. Csak mondja el, hogy mi folyik itt!

- Perselus tudnom kell, hogy mire alapozza ezt a vitát.

- Hát, elmondom. Mikor Draco kimondta azt a szót – sárvérű – egy emlék jutott eszembe. Egy emlék, ami mintha nem az enyém lenne, mégis ismerős.

- Miféle emlék?

- Magamat láttam és Lilyt az iskola parkjában és én is ezt a szót használtam rá.

- Biztos ebben?

- Már hogyne lennék biztos!

- Hát ez remek!

- Mi folyik itt igazgató úr? - kérdezte Perselus türelmetlenül és egyáltalán nem osztozott Dumbledore örömében.

- Azonnal elmondom fiam. Üljön le kérem!

Perselus helyet foglalt és érdeklődve várta a magyarázatot.

- Tudnia kell, hogy amit látott valóban megtörtént és igen, ez a maga emléke.

- Akkor miért nem ismertem fel?

- Azért mert elvették magától.

- Kérem beszéljen világosan! - türelmetlenkedett Perselus.

- Magán végrehajtották a felejtésátkot.

- Hogy mit csináltak?!

- Jól hallotta. Maga Voldemort tette.

- Egészen pontosan mit felejtettem el?

- Nos, elég sok mindent. Hogy pontos legyek mindent, ami Lily Evansszel volt kapcsolatos.

- Hogyhogy sok mindent? Ezt hogy értsem?

- Talán fogalmazzunk úgy, hogy maga és Lily barátok voltak. Egészen addig az estéig, mikor is Voldemort elvégezte a varázslatot. Onnantól kezdve Lilyt idegenként kezelte.

- Szóval barátok, mi?

- Úgy van.

- Mit kell még tudnom?

- Többet most nem árulok el. A mai esetből ítélve az emlékei szép lassan vissza fognak térni maguktól, ezért nem hiszem, hogy tanácsos lenne megkeverni a dolgokat.

- Szóval csak várjak míg minden emlékem visszatér?

- Ez lenne a legbölcsebb.

- És maga szerint most mit kéne tennem?

- Én a helyében beszélnék erről Lilyvel. Úgy hiszem örülni fog neki, hogy legalább erre az egy apró dologra emlékszik.

000

Nem sokkal Perselus és Dumbledore távozása után Lily is visszaindult a szobájába. Kíváncsi volt ugyan rá, hogy mi volt olyan fontos, hogy Dumbledore otthagyta miatta az ünnepséget, de végül megnyugtatta magát, hogy ha akarja Dumbledore úgyis beavatja majd a dologba. Különben is álmos volt.

Alig hogy becsukta maga mögött az ajtót kopogás hallatszott. Türelmetlenül nyitotta ki újra és meglepetésére Perselus és Dumbledore állt előtte.

- Igen?

- Bejöhetünk? - kérdezte Dumbledore. - Csak egy pillanatra zavarnánk.

- Csak tessék.

Lily újra becsukta az ajtót és kíváncsian nézett hol az igazgatóra, hol Perselusra.

- Szóval? Miről van szó?

- Nos Lily kiderült, hogy valóban hatásos, amit csinál.

- Amit csinálok?

- Igen. Perselus emlékeire gondolok.

- Miért, mi történt?

Lily egyszeriben elfelejtette, hogy álmos. Most már csak az érdekelte, amit Dumbledore mondani készült.

- Emlékszik valamire.

- És mi az?

- Azt majd ő elmondja magának.

- Igazgató úr, nem hiszem, hogy… - vágott közbe Perselus.

- Tudják én már öreg vagyok és fáradt, úgyhogy jobb lesz, ha lepihenek - folytatta Dumbledore, mintha meg sem hallotta volna Perselust. - Maguk csak beszélgessenek!

Azzal távozott a szobából, azonban mielőtt becsukta volna az ajtót még cinkosan Lilyre kacsintott.

„Köszönöm Dumbledore professzor. Ez aztán remek. Most aztán mit csináljak vele?” - gondolta Lily, miközben mindketten csak álltak, mintha kővé dermesztették volna őket.

- Talán üljünk le! - szólalt meg végül Lily.

Miután helyet foglaltak ismét kínos csend telepedett a szobára.

- Khmm! Azt hiszem talán kezdjük azzal, hogy elfelejtjük a magázódást. Hívj Lilynek!

- Rendben.

- Szóval mi történt?

- Ott voltál, mikor Draco és az a Weasley gyerek összeverekedtek?

- Igen, kimentem a zajra.

- Akkor hallhattad, hogy Draco mondott egy szót, amit varázstalan szülőktől származó varázslókra szokás mondani.

- Sárvérű… Igen, jól ismerem ezt a szót.

- Szóval pont erről szól az emlék. Arról, hogy én is ugyanezt mondom… neked. A kastély parkjában.

- Így volt.

- Na de miért?

- Hosszú lenne elmagyarázni. Talán egyszer erre is emlékszel majd.

- Legalább bocsánatot kértem?

Lily először nem akart erre a kérdésre válaszolni, végül mégis rászánta magát.

- Legalább százszor - felelte és Perselusra nézett. - De tudnod kell, hogy sosem bocsátottam meg - mire ezt kimondta, már elfordította pillantását Perselusról.

Igen, Lily nagyon jól emlékezett rá, hogy az akkori Perselus minden adandó alkalommal könyörgött a bocsánatáért, de ő nem figyelt rá. Olyan mélyen megbántotta az az egy szó, hogy ezerszer is bocsánatot kérhetett volna tőle, talán akkor sem ért volna el semmit.

Perselus egy jó darabig nem szólalt meg. Nem tudta mit is mondhatott volna. Itt ül előtte egy nő, akiről egyetlen halvány emlékfoszlányon kívül semmilyen emléke nincs és most mégis bűntudatot érez. Bűntudatot valami iránt, amit mintha nem is ő követett volna el.

- Értem - mondta végül.

Mivel Lily semmi jelét nem adta annak, hogy folytatni szeretné ezt a beszélgetést úgy döntött távozik.

- Hát akkor, nem zavarok tovább. Jó éjszakát!

- Jó éjt! - válaszolta Lily és továbbra is kerülte Perselus tekintetét. Csak akkor nézett fel újra, mikor hallotta az ajtó csapódását.

Hogy miért mondta el neki, hogy nem bocsátotta meg azt az esetet, azt maga sem tudta volna megmondani, de már megtörtént és Lily valamiért úgy érezte, hogy helyesen döntött. Jobb, ha már az elején tisztázzák a dolgokat. Jobb lesz, ha Perselus tudni fogja, mikor majd a többi részlet is eszébe jut, hogy még mindig benne van a tüske.

000

Az év véget ért és a diákok elhagyták az iskolát. A kastélyban Lilyn, Perseluson, Harryn és néhány tanáron kívül senki sem maradt. A folyosók csendesek voltak, a park elhagyatott. Lily kifejezetten nyomasztónak találta a hirtelen csendet.

Sokáig ült a bejárati csarnok lépcsőjén a gondolataiba merülve. Vajon mit hoz a nyár? Visszatérnek-e Perselus emlékei? És túlteszi-e magát valaha azon a tényen, hogy Perselus többet érzett iránta puszta barátságnál?

Mikor Dumbledore nemrég elmondta neki ezt a dolgot, megdöbbent, azonban a szíve mélyén ő is tudta, hogy így van, csak nem akarta bevallani magának. Aztán, mikor hozzáment Jameshez már nagyon keveset gondolt Perselusra. Most szörnyen restellte, de akkor túlságosan haragudott rá ahhoz, hogy újra felkeresse és beszéljen vele. Most már megbánta. Talán, ha elfogadta volna azt a bocsánatkérést, Perselus nem állt volna halálfalónak. Talán, ha nem szakít meg vele minden kapcsolatot, nem történtek volna meg azok a szörnyű dolgok, amikről beszélt, mikor még emlékezett rá, hogy kicsoda is Lily. Talán…

De felesleges ezen gondolkodnia, hisz a múltat nem tudja megváltoztatni. Pedig ebben a pillanatban szívesen megtette volna.

- Furcsa, igaz? - szólt egy hang hirtelen a háta mögül. Perselus volt az.

- Hogy?

- A csend.

- Jaa? Igen, az. Furcsa…  

- Jól vagy?

- Igen, csak gondolkodtam.

- Értem.

Lily hallotta a léptek távolodását, azonban nem tartotta vissza Perselust.

000

Másnap Lily arra ébredt, hogy valaki próbálja felkelteni.

- Anya, anya! Ébredj!

- Mi az? - kérdezte Lily álmosan. - Még korán van Harry. Aludj inkább te is!

- Dumbledore hívat minket. Gyere!

- Micsoda? Most?

- Igen, most. Gyere már!

- Jól van, jól van. Felöltözöm, egy pillanat.

Nem sokkal később már az igazgató irodája előtt álltak, majd mikor a kopogásukra kinyílt az ajtó beléptek. A szobában rajtuk és Dumbledore-on kívül többen is voltak. Ott volt McGalagony, Madam Pomfrey, Hagrid és Perselus is.

- Jöjjenek csak be! - invitálta őket az igazgató. - Nos, most, hogy mindenki itt van a lényegre térek. A helyzet az, hogy a nyárra nem maradhatunk a Roxfortban.

- Mi?! De hát miért nem? - hangzott szinte egyszerre mindenki szájából a kérdés.

- Az iskolát átvizsgálják az év közben történtek miatt és óvintézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy az eset ne ismétlődhessen meg.

- Kicsodák?

- És miféle intézkedéseket?

- Mikor jöhetünk majd vissza? - záporoztak a kérdések Dumbledore felé.

- Mindenki higgadjon le! - erre hirtelen néma csend lett. - Köszönöm. Hogy a kérdéseikre válaszoljak a minisztérium emberei holnapután érkeznek és úgy tűnik egész nyáron maradnak. A részletekről nem tájékoztattak engem sem. Csak ennyit tudok mondani.

- Tehát holnap el kell hagynunk a kastélyt Albus? - kérdezte Madam Pomfrey.

- Így van Poppy. Sajnos ez a helyzet. A minisztériummal nem vitatkozhatom.

- És mi hová menjünk uram? - szólalt meg Harry. - Ugye nem kell a Privet Drive-ra mennem?

- Az valóban nem volna jó ötlet igazgató úr - mondta Lily. - A húgom talán még ki is dobna a lakásból.

- Értem.

Dumbledore egy kis ideig gondolkodott, majd így szólt:

- Volna egy ötletem, de ez nem csak magán és Harryn múlik. Egy harmadik személy beleegyezésére is szükségem van.

- És ki lenne az?

Ekkor Dumbledore jelentőségteljesen Perselusra nézett, majd Lily és Harry is követte a példáját.

- Én?! - kérdezte Perselus döbbenten.

- Maguk elmehetnek! - szólt most a többiekhez az igazgató, majd miután Harryn, Perseluson és Lilyn kívül mindenki távozott folytatta.

- Azt akarja mondani professzor úr, hogy töltsük a nyarat Perselusnál? - kérdezte Lily, mintha nem értette volna az egyértelmű célzást.

- Nem mehetnénk máshová? - nyavalygott rögtön Harry. Nem fűlött hozzá a foga, hogy egy lakásban töltsön három hónapot legutálatosabb tanárával. A Roxfortban még rendben lett volna, de egy házban vele… Azt már nem!

- Harry, maradj most csendben! - szólt most Lily.

- Na de…

- Kérlek!

Harry csendben maradt, bár minden idegszála tiltakozott a dolog ellen.

- Nekünk Harryvel nem sok választásunk van, úgyhogy ez kizárólag Perseluson múlik.

Mindannyian Perselus felé fordultak.

- Részemről rendben - mondta.

- Akkor ezt meg is beszéltük.

Harry továbbra is duzzogva állt Lily mellett. Úgy érezte neki is pont annyi joga lett volna dönteni, mint anyjának és felháborította, hogy kisgyerekként kezelték.

- Használhatják a hopp-hálózatot az utazásra - mondta Dumbledore.

- Én úgy tudtam, hogy itt nem működik.

- Egy helyen igen - mosolygott az igazgató sejtelmesen. - Valahogy nekem is utaznom kellett néha.

Ezután elköszöntek az igazgatótól. Perselus elindult a pince irányába, Lily azonban beszélni szeretett volna vele.

- Harry, te menj csak nyugodtan! Én váltok pár szót Perselusszal.

- Oké. - azzal otthagyta Lilyt.

- Perselus, várj egy pillanatot!

A férfi megállt, hogy Lily utolérhesse.

- Csak azt akarom mondani, hogy nyugodtan megmondhatod, ha a terhedre lennénk. Biztos meg tudnánk oldani másképpen is a dolgot.

- Nem, semmi gond. Tényleg.

- Biztos?

- Hogyne.

- Hát, akkor jó. Holnap találkozunk.

- Igen, akkor holnap.