Dumbledore szinte az egész éjszakát a gyengélkedőn töltötte, hogy segítsen Madam Pomrey-nak, de úgy tűnt fáradozásuk mind hiábavalónak bizonyul.

- Nem is tudom professzor úr… - roskadt le egy székre fáradtan Madam Pomfrey. - Nincs több ötletem.

- Ettől féltem…  

- Sajnálom, mindent megtettem, ami tőlem telt, de…

- Igen tudom, nem is szemrehányásnak szántam. Sőt meg kell köszönjem a segítségét, Poppy.

- Ez csak természetes. Megtettem, amit tudtam.

- Mikor fog magához térni?

- Fogalmam sincs. Őszintén szólva egy felejtés átoktól nem szokás ilyen sokáig aludni.

- Szóval aggódnunk kellene?

- Nem, egyelőre nem. Reméljük, hogy holnap felébred.

- Igen, reméljük. Még egyszer köszönöm Poppy.

000

Másnap reggel Lily első dolga volt, hogy Dumbledore-hoz menjen megkérdezni, hogy történt-e valami az éjjel.

Bekopogott a vastag tölgyfaajtón, ami szinte azonnal kinyílt, Lily pedig belépett a helyiségbe.

- Jöjjön kedvesem, üljön le! - invitálta beljebb az igazgató.

- Köszönöm.

Lily elfoglalta a helyét Dumbledore-ral szemben. Előre megfontolt szándékkal jött, azonban most mégis nehezére esett feltenni a kérdést.

- Szóval, azért jöttem professzor úr, hogy megkérdezzem jutottak-e valamire Perselusszal kapcsolatban.

- Igen sejtettem, hogy kíváncsi lesz rá, de sajnos azt kell mondjam, nem. Sajnálom.

Lily csalódott volt ugyan, de a szíve mélyén sejtette, hogy ezt a választ fogja kapni.

- Szóval ennyi…

-Lily, kérem figyeljen rám! Az emlékeit nem sikerült visszahoznunk, de Madam Pomrey szerint azok egy idő után szép lassan maguktól is visszatérhetnek.

- Igazán? - kérdezte Lily kételkedve. - És volt már erre példa a varázsvilágban?

- Hát nem éppen gyakori, de előfordult már.

- Remek… Tehát csak ebben bízhatunk?

- Úgy tűnik.

- És felébredt már?

- Még nem értesítettek róla.

- Azt hiszem mégiscsak meglátogatnám, ha lehetséges.

- Hogyne, nyugodtan menjen csak! Vagy tudja mit? Lekísérem. Jómagam is beszélni akarok Madam Pomrey-val.

A gyengélkedőn nem volt rajtuk kívül senki más. Az egyetlen foglalt ágyon Perselus feküdt, még mindig eszméletlenül.

Míg Dumbledore Madam Pomfrey-val beszélgetett Lily közelebb ment a férfi ágyához. Az olyan nyugodtan aludt, mintha mi sem történt volna, Lily azonban nagyon is jól tudta, hogy minden megváltozott.

Félt attól a perctől, mikor Perselus majd felébred. Félt, mert tudta, hogy nem fogja őt felismerni és ettől a gondolattól Lilynek összeszorult a szíve. Bárcsak sosem ismerte volna meg Jonathant!

Ekkor Dumbledore lépett mellé.

- Mi lesz, ha sosem nyeri vissza az emlékeit? Ha már sosem fogja tudni, hogy ki vagyok és hogy ki voltam? - kérdezte.

- Ne gondoljon most ilyenekre!

- De hogyha folyton ez jár az eszemben!

- Ha nem is fog emlékezni a régi Lilyre, az újat megismerheti - próbálta biztatni Dumbledore.

- Nincs új Lily. Csak új Perselus…  

Dumbledore hol Perselusra, hol Lilyre pillantott, majd így szólt:

- Jöjjön velem! Meg kell beszélnünk valamit. - Azzal kivezette Lilyt a gyengélkedőről.

Most azonban nem a toronyba mentek, hanem Lily külön szobájába, amit nemrég kapott. Dumbledore leültette, majd maga is letelepedett mellé.

- Lily, azt hiszem beszélnünk kell egy komoly dologról. Egy komoly és személyes dologról.

- Mégis miről?

- Magáról és Perselusról.

- Ezt hogy érti?

- A világért sem akarok tolakodó lenni, de néhány dolgot tudnia kell.

- Éspedig?.

- Először is, hogy tekint maga Perselusra?

- Hhh… Mégis miféle kérdés ez?

- Nos?

- Nem értem miért fontos ez most, de ha tudni akarja… Az iskolában barátok voltunk, aztán „közéjük” állt és összevesztünk és nem is beszéltünk addig, míg fel nem ébredtem a kómából. Egy darabig nem akartam neki megbocsátani, de aztán kibékültünk. Bár az utóbbi időszakban újra egyre kevesebbet beszéltünk szóval… Nézze, ez eléggé bonyolult.

- A maga részéről biztosan.

- Hogyhogy az én részemről?

- Elmondta magának Perselus, hogy miért fordított hátat Voldemortnak és kémkedik a Rendnek?

- Elmondta, de…

- Akkor tudnia kéne Lily, hogy miről is beszélek.

- Nekem azt mondta, hogy azt kérte magától, hogy rejtsen el minket.

- Kérte?! - kérdezte Dumbledore meglepődve. - Még hogy kérte, könyörgött. Azt mondta nekem, kérjek bármit megteszi, csak rejtsem el magát és a családját.

- De hát, azt is elmondta nekem, hogy ő maga árulta el Voldemortnak, hogy kiről szól a jóslat, akkor miért akart minket mégis elrejteni? Nem értem. - vallotta be Lily.

- Nem magukat, csak magát Lily. Azért kérte az egész család elrejtését, mert nem akarta bevallani nekem.

- Bevallani? Azt akarja mondani, hogy Perselus…?

- Igen, Lily. Perselus szereti magát, mindig is szerette, csak nem mondta.

- De hát miért?

- Először is félt az elutasítástól, másodszor maga hozzáment Jameshez, ami elég nyomós érv a hallgatás mellett.

- Maga miért tudja mindezt?

- Bizony nem vagyok már fiatal, de azért nem vagyok vak, kedvesem. Különben meg ő maga mondta, de megesketett, hogy nem mondom el senkinek.

- Nekem most miért mondta el?

- Nos, lehet, hogy ő maga – ha meg is tette volna egyszer – már nem fogja tudni elmondani.

Lilyt ismét arcul csapta a felismerés, hogy Perselusnak ő csak egy idegen lesz.

- Lily, Perselus ennyi éven keresztül tanújelét adta mindannak, amit most elmondtam. Vegyük például Harryt. Határozottan ellenségként kezelik egymást, de Perselus minden alkalommal segítette őt annak ellenére, hogy Jamesre emlékezteti. És mit gondol miért? Maga miatt. Mert nem csak és kizárólag Jamest látja a fiúban, hanem magát is.

- Végig vigyázott a fiamra?

- Ha a háttérből is és titokban, de igen, így van. És van még valami… Mi a maga patrónusa, Lily?

- Őzsuta. Miért?

- Mert Perselusé is az.

- De hát hogy tud…? Azt hittem a halálfalók nem képesek patrónust megidézni.

- Mindnyájan így tudtuk, de ő képes rá. Gyanítom miért...

- Tudja ezzel nem segített - mondta Lily. - Ezek után még nehezebb lesz elviselnem, hogy nem fog emlékezni semmire.

- Megértem, de tudnia kellett róla.

- Mit csináljak, professzor úr? Mihez kezdjek?

- Mindenekelőtt legyen türelemmel. Azt tanácsolom, hogy folytassa a zongoraórákat is. Talán segít elterelni a figyelmét.

- Hát, rendben. Megpróbálom.

000

Lily, miután Dumbledore távozott megfogadta a tanácsot és a zongoraterembe indult, hogy megnyugtassa magát.

Leült az egyik zongorához, de hirtelen egyetlen dallam sem jutott az eszébe. Megpróbált rögtönözni, de néhány akkord után mindig elvétette a hangot. Egyszerűen nem ment.

Eddig bármi történt is vele, a zongora mindig megnyugtatta, de most úgy tűnt ez sem működik.

Lily szörnyen elveszettnek érezte magát. Egy idő után bármennyire is próbálta, nem tudta magába fojtani a sírást. Ráborult a zongorára és csendesen zokogott.

- Anya, mi a baj? - kérdezte hirtelen egy hang. Lily észre sem vette, hogy Harry közben belépett a terembe.

- Harry! Nem, nem fontos - törölte le Lily gyorsan a könnyeit. - Hogy vagy?

- Én jól, de amint látom te nem.

- Ugyan!

- Anya látom, hogy valami történt. Nem vagyok vak.

- Jó, rendben van. Tényleg történt valami, de nem hiszem, hogy tudnod kéne.

- Miért?

- Azért, mert… Ez most nem rád tartozik.

- Na de…

- Nem, Harry. Ezt most nem - vetett véget Lily a vitának. - Miért jöttél?

- Csak tudni akartam hogy vagy, de már megkaptam a választ. Különben meg tudom, hogy mi történt tegnap.

- Tudod?! - hüledezett Lily. - De hát…

- Dumbledore mondta, rendben? És ne aggódj nem tettem semmi meggondolatlanságot. Tanultam az utóbbi esetből.

- Nagyon helyes. És pontosan mennyit mondott neked?

- Azt, hogy Voldemort elrabolt, de legyek nyugodt, mert meg fognak menteni. Nyugodt épp nem voltam, de vártam, ahogy mondta.

- Csak ennyit mondott?

- Miért, van más is?

- Nem, csak kérdeztem - felelte gyorsan Lily.

- Hát akkor, hagylak inkább pihenni.

- Nem kell elmenned.

- Anya, rád fér a pihenés. Hidd el!

- Jól van. Igazad lehet.

- Akkor szia!

- Szia!

Lily azonban továbbra sem érezte magát képesnek rá, hogy elterelje a gondolatait. Meg sem próbálta újra a zongorázást.

„Miért nem megy? Miért?” - tette fel magában a kérdést, de nem tudott rá válaszolni. Hogy fogja így tovább tanítani a diákokat, ha még ő maga sem képes pár hangnál többet eljátszani?

Végül elkeseredettségében fogta magát és visszatért a szobájába, hogy megpróbáljon aludni egy keveset.

000

Másnap reggel Lily kopogásra ébredt. Gyorsan felkelt az ágyból, felkapta a köntösét és ajtót nyitott. Dumbledore állt az ajtóban.

- Lily, Perselus felébredt.

- Igazán? - kérdezte érdeklődve, de valójában rettegett. - Na és emlékszik valamire arról az estéről?

- Még nem tudom. Én is most tudtam meg a hírt, épp a gyengélkedőre indultam. Nem tart velem?

- Nem! - felelte Lily hirtelen, szinte kiabálva. - Vagyis… nem, köszönöm.

- Nem bujkálhat örökké.

- Pedig lehet, hogy jobb lenne.

- Lily, kérem!

- Nem, professzor úr. Nem megy… Sajnálom.

- Hát jó. Nem kényszerítem semmire, de kérem fontolja meg. Előbb-utóbb találkozniuk kell.

- Köszönöm, majd megfontolom.

Ezután Dumbledore távozott, Lily pedig úgy érezte, hogy a világ végleg összeesküdött ellene. Először Jamest veszítette el, majd tizennégy év után felébred a kómából és Perselushoz költöztetik, aminek akkor legkevésbé sem örült. Aztán mire végre rendbe jönnek a dolgok, jön Jonathan és felborít mindent, ráadásul Lily még a Perselusszal kötött békét is felrúgta érte. És miért? Hogy kiderüljön, hogy valójában Voldemorttal cimborált, aki ezután még Perselust is elvette tőle. Igaz az utóbbi időben eléggé eltávolodtak, de most ez a távolság leküzdhetetlenné nőtt.

Fogalma sem volt, hogy fogja kezelni ezt a helyzetet.

000

Dumbledore még aznap visszament Lilyhez, hogy tájékoztassa.

- Nos? Emlékszik valamire?

- Mindenre emlékszik, kivéve magát. Sajnálom, Lily.

- Miért is hittem, hogy mást mond? Azért köszönöm, hogy elmondta.

- Igazán nincs mit.

- És mit mondtak neki? Mármint rólam?

- A világon semmit. Mivel nem emlékszik rá, hogy maga is ott volt azon az estén, nem láttam értelmét, hogy beszéljek róla. Magának kell ezt a lépést megtennie, nagyon jól tudja.

- Nem hiszem, hogy képes leszek rá. Nem tudok beszélni vele.

- Dehogynem.

- Talán majd egyszer… - adta be a derekát Lily, de csak azért, hogy Dumbledore végre hanyagolja a témát.

- Jut eszembe! Folytatja a zongoraórákat?

- Szívesen tenném, de nem megy.

- Ezt hogy érti?

- Úgy, hogy nem megy. Tegnap kipróbáltam, amit mondott, de egyetlen darabot sem tudtam eljátszani. Egyet sem… Így nem taníthatok. Milyen tanár az, aki maga sem ért ahhoz, amit próbál átadni másoknak?

- Értem. Nos akkor függesszük fel a zongoraoktatást. Ha majd úgy érzi tudja folytatni újraindítjuk. Így megfelel?

- Igen. Köszönöm.

- Lenne még valami, amit meg kell beszélnünk. Lassan vége a tanévnek és tudnom kellene mihez kezd a nyáron.

- Itt maradnék, ha lehet. A nővéremékhez mehetnék, de… És egyébként sem lenne túl biztonságos elmennem innen.

- Én is így gondolom.

- És mi lesz Harry-vel, professzor úr? Ő is maradhat?

- Nos, ilyen még nem fordult elő, de igen. Úgy vélem, az lenne a legjobb.

- Köszönöm.

- Ez a legkevesebb. És kérem gondolkozzon el ezen a látogatás dolgon!

- Rendben van.

000

Ezalatt Perselus a gyengélkedőn úgy érezte magát, mintha kiszippantották volna belőle az életet. Dumbledore elmondta neki mi történt vele és ő maga is emlékezett rá, de arról fogalma sem volt, hogy ezen felül miért érzi magát ilyen pocsékul.