Perselus türelmetlenül várta, hogy Dumbledore visszatérjen, és bár nehezére esett nem hagyta el a pincelakást.

Minden idegszála ellenkezett azzal, hogy egy helyben várakozzon, azonban be kellett látnia, hogy Dumbledore-nak igaza volt. Nem sétálhat egyenesen Voldemorthoz, akár Lilyről van szó, akár másról. Mégis olyan nehezére esett a kastélyban maradnia.

Minden erejével azon volt, hogy ne gondoljon arra, hogy Lily egyedül van azzal a szörnyeteggel. És mi lesz, ha mégsincs az erdei viskóban? Mi van, ha téved és Voldemort ezúttal teljesen más helyszínt választott?

Bármennyire is igyekezett, nem tudta kiverni a fejéből ezeket a gondolatokat. Olyan volt az egész, mint egy rossz álom.

És ekkor szöget ütött a fejében egy gondolat. Álom… Mint egy rossz álom…

Egyáltalán nem volt biztos a dolgában, de úgy érezte nem tud tovább egy helyben várni, miközben Lily Voldemort karmai között van. Fogta tehát talárját és a marasztalás ellenére elhagyta a lakást, majd a kastélyt, hogy hopponálni tudjon. Hopponálni Godric's Hollow-ba…

000

Lily imádkozott magában, hogy Perselus és Harry ne találjanak rá. Valószínűleg már rájöttek, hogy nincs a kastélyban és Lily biztos volt benne, hogy már Jonathan eltűnését is észrevették. Azonban nagyon remélte, hogy ha Perselus a keresésére is indulna Dumbledore megállítja ebben és nem hagyja, hogy butaságot csináljon.

- Nem gondolod, hogy ostobaságokban reménykedsz Lily Potter? - kérdezte Voldemort, aki míg várakoztak körbe-körbe járkált a helyiségben. - Ugye nem gondolod komolyan, hogy egyikük sem indul a keresésedre?

- Miről beszélsz? - kérdezte Lily tettetett értetlenséggel.

- Ugyan! Tudom mi jár a fejedben. Nem volt nehéz belelátni az elmédbe. Olyan vagy akár egy nyitott könyv.

- Hát már a gondolataimat is kisajátítod? Különben is, miért lenne butaság? Perselusnak van annyi esze, hogy…

- Ó, azt nem állítom, hogy nincs. Azonban van valami, ami ebben az esetben a józan ész felett áll. És ez a valami… te magad vagy.

- Én?

- Igen, te. Nem vetted észre, hogy Perselus világ életében kitüntetett figyelemmel viseltetett irántad?

- Na de…

- Fontos vagy neki. És pontosan ezért fog keresni téged. Még akkor is, ha ezt megtiltják neki.

Lilyt megrémítették ezek a szavak. Szerette volna hinni, hogy Voldemort téved, azonban a szíve mélyén tudta, hogy nagyon is igaza van.

- Csak hogy tudd, már nem vagyunk olyan jóban, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy a keresésemre indul.

- Óh, igazán? - vigyorgott Voldemort. - Majd kiderül…

000

Perselus, amint elérte a roxforti birtok határát hopponált és nem sokkal később már Godric's Hollow egyik kietlen utcáján találta magát.

Nem sokáig habozott, azon nyomban elindult a ház felé, amit annyi éjjelen keresztül látogatott az álmaiban és ahol reményei szerint megtalálja majd Lilyt.

Gyorsan haladt, szinte már futott, mire elérte a ház bejáratát.

„Mi van, ha tévedek?” - gondolta. Végül elhessegette gondolatait és belépett az udvarra. Mivel nem akart zajt csapni lelassította lépteit, azonban így sem kellett hozzá sok idő, hogy elérje a lépcsőt, amit oly jól ismert. Most azonban nem félt felmenni rajtuk. Meg akarta találni Lilyt és ez minden félelménél erősebb volt.

Lassan elindult felfelé és félúton már biztos volt benne, hogy valaki van a házban, ugyanis az egyik szobából hangok szűrődtek ki. Még lassabban haladt tovább. Néhány lépés után már jobban hallotta a hangokat és most már azt is tudta, hogy nem tévedett, ugyanis felismerte Voldemort hangját, majd néhány másodperc múlva egy másik hangot is. Lily…

Szóval tényleg Voldemort volt az.

Tehát Lilyt már megtalálta, de most azt kellett eldöntenie, hogy mit tegyen. Ha visszamegy és értesíti Dumbledore-t először is számolhat egy nagy adag figyelmeztetéssel az idős varázsló részéről, másodszor pedig csak időpocsékolás lenne és most, hogy Lily megvan esze ágában sem volt elmenni innen nélküle. Ezért úgy döntött lesz, ami lesz, megpróbálja egymaga kiszabadítani.

Elővette varázspálcáját és készen arra, hogy támadjon, vagy éppen védekezzen benyitott a szobába, ahonnan a hangokat hallotta az imént.

Pálcáját előreszegezve lépte át a küszöböt, azonban mire reagálni tudott volna már késő volt.

Perselus olyan erővel csapódott a szoba falának az átoktól, hogy az szinte átszakadt. A támadás ugyanis alattomos módon mögüle érkezett.

Lassan feltápászkodott és szemével azonnal Lilyt kezdte keresni. Meg is találta, a szemközti sarokban ült, Voldemort pedig félig-meddig eltakarva őt előtte állt. Perselus most az ő szemébe nézett. Olyan gyűlölettel tekintett rá, mint még soha senki másra.

Egy hirtelen pálcaintéssel Voldemort lefegyverezte a döbbent Perselust, majd így szólt:

- Nocsak, nocsak! Hát újra látjuk egymást.

Perselus nem szólt semmit csak elfordította tekintetét Voldemortról.

- Miért jöttél ide? - szólalt meg Lily halkan a sarokból. - Miért?

- Megmondtam, hogy el fog jönni. És most itt is van, tehát minden a terv szerint halad. Már csak Harry hiányzik - sorolta eközben Voldemort.

- Perselus, mondd, hogy Harry nincs itt! Kérlek, mondd, hogy ő nem jött veled!

- Nincs itt. Senki más nincs itt… - felelte.

- Nem baj - mondta Voldemort. - Én tudok várni. Addig is elrendezzük egymás közt ügyes-bajos dolgainkat. Mit szólsz hozzá Perselus? Azt hiszem van még egy lezáratlan ügyünk.

- Arra célzol, hogy legutóbb nem sikerült megölnöd?

- Az átkozott kentaurok a segítségedre siettek! - sziszegte Voldemort. - Azonban most nincsenek itt, hogy segítsenek. Most senki sincs, aki kihúzzon a bajból. Egyedül maradtál.

Míg ezeket mondta egyre közelebb ment a férfihoz, s közben szórakozottan forgatta csontos ujjai között a pálcáját. Körbejárta Perselust, majd megállt előtte és egyenesen a szemébe nézett.

- Most már egyszer s mindenkorra fejezzük be ezt a huzavonát! Többé nincs rád szükségem és amint halottam nem csak nekem nincs…

Ekkor fejével Lily felé fordult, majd vissza Perselushoz.

- Sajnálatos - mondta, bár hangjában a sajnálat egy apró szikrája sem érződött.

Perselus nem akart hinni neki, bár tudta, hogy mostanában Lily valóban eltávolodott tőle. Nem nézett a nőre, csupán a fal felé fordította a fejét. Nem akarta látni, hogy Lily miként reagált ezekre a szavakra.

- Úgy tűnik már senki nem fog hiányolni, ha nem leszel többé.

- Akkor mire vársz még? Tedd meg! - mondta Perselus, azonban továbbra sem nézett Lilyre, helyette Voldemortra szegezte tekintetét.

- Ahogy kívánod. Avada…

- Neeee! - kiáltott fel ekkor Lily hirtelen, mire Perselus és maga Voldemort is felé fordították tekintetüket.

Lily szájára tapasztott kézzel állt a sarokban. Elárulta magát… Máris eszközt adott Voldemort kezébe, amit felhasználhat ellene. De nem tudta volna végignézni, ahogy Perselus meghal. Arra nem lett volna képes.

- Lám csak, lám ! Szóval mégiscsak fontos neked - szólt Lilyhez Voldemort, majd lassan leengedte a pálcát tartó kezét. - Nemrég mintha még azt mondtad volna, hogy nem érdekel. Na, most hogy is van ez?

Lily továbbra sem szólt.

- Hát akkor csináljuk így! - folytatta a Nagyúr.

Mire Lily észbe kapott már semmit nem tehetett.

- Exmemoriam! - mondta Voldemort, ismét Perselusra szegezett pálcával.

A férfi mintha hirtelen mély álomba merült volna, a földre hanyatlott. Lily nem hitt a szemének.

- Mit tettél?! Mit tettél te átkozott szörnyeteg? - kiabált, ahogy csak a torkán kifért. Elindult Perselus felé, azonban Voldemort most felé irányította a pálcáját.

- Ne mozdulj!

- Miért csináltad? Miért?

- Ez lesz neked a legnagyobb büntetés Lily. Perselus nem fog rád emlékezni. Nem emlékszik majd a közös gyerekkori emlékeitekre, sem a mostaniakra. Ha majd felébred egy idegent fog látni benned semmit mást. Nem létezel többé a számára. Mindörökre kitöröltelek az életéből.

- Nem… Ezt nem teheted… Ezt nem teheted!!

- Nos, már megtettem - felelte Voldemort vigyorogva.

000

Ez idő alatt Dumbledore visszatért a kastélyba, azonban nem volt egyedül. Magával hozta Remust és Siriust is, hogy együtt tovább gondolkodhassanak azon, hogy hova vihette Voldemort Lilyt, ugyanis a régi erdei kis viskóban nem találták.

Dumbledore most magukra hagyta őket az irodájában, amíg ő elindult, hogy szóljon Perselusnak a  megérkezéséről. A pincelakásba belépve azonban senkit nem talált. Hiába járta be az összes helyiséget, a lakás üres volt.

Miközben visszafelé indult a toronyba magában átkozta meggondolatlanságát. Hiszen tudhatta volna, hogy Perselus nem fog karba tett kézzel ülni és várni, mint ahogy azt meghagyta neki.

Olyan lendülettel lépett be az irodába, hogy még Remus és Sirius is megugrott ültében.

- Már Perselus is eltűnt - mondta Dumbledore.

Hangján hallani lehetett, hogy fogytán van a türelme.

- Micsoda? - kérdezte két vendége szinte kórusban. - Őt is Voldemort?

- Nem hinném. - vágott közbe az igazgató. - Gyanítom ő magától ment el. Elment megkeresni Lilyt.

- De hát nem is tudja, hogy hol van. Hiszen az előző helyet is ő javasolta és más nekünk sem jut az eszünkbe. Akkor hova mehetett? - kérdezte Remus.

- Fogalmam sincs, de úgy tűnik míg elvoltunk Perselus rájött valamire. Nem hiszem, hogy a parancsom ellenére elhagyta volna a kastélyt, ha nem biztos a dolgában.

- Viszont, ha netán rájött a rejtekhelyre, akkor talán Voldemort már őt is fogva tartja.

- Lehetséges.

- És most mit fogunk tenni?

- Először is gondolkodunk - felelte Dumbledore. - Milyen helyszín jöhet még szóba?

- Hát, a Szellemszállás is eléggé elhagyatott hely, de nem hinném, hogy ennyire közel maradna az iskolához. Az erdei viskóban nincs, sem pedig a régi Denem házban. Ezeken kívül nincs ötletem - sóhajtott lemondóan Remus.

- Pár pillanatig csendben gondolkodtak, majd egyszer csak Sirius szólalt meg.

- Azt hiszem van még egy hely.

- Éspedig? - kérdezte érdeklődve Dumbledore.

- Szerintem, ha Lilyt csalinak akarja használni, akkor olyan helyet választott, amit azok a személyek is ismernek, akiket oda akar csalni.

- Vagyis Perselus és Harry.

- Úgy van. És szerintem ez a hely Godric's Hollow.

- Néha azért neked is hasznodat lehet venni Sirius - mondta Remus és megveregette barátja vállát.

- Azt hiszem igaza lehet igazgató úr - szólt most Dumbledore-hoz.

- Igen, ez eléggé valószínű. Nos, akkor azt hiszem indulhatunk is. Minél előbb cselekszünk annál jobb.

Azzal mindhárman felálltak székeikből és sietős léptekkel elhagyták az iskolát.

000

Voldemort továbbra sem engedte Lilyt Perselus közelébe, aki még mindig nem tért magához. Lily kezdett aggódni érte.

Szemével szüntelen kereste a menekülési lehetőségeket, de hiába. A helyzet reménytelennek tűnt és az sem segített rajtuk, hogy egyetlen percre sem maradtak magukra, ugyanis vagy Voldemort, vagy valamelyik halálfalója folyamatosan szemmel tartotta őket. Egészen addig, míg egyszer csak zajt nem hallottak a bejárati ajtó felől. Ekkor az egyik halálfaló magához hívta Voldemortot és közölte vele, hogy hívatlan látogatóik vannak. Erre az fintorgott egy párat, majd hátra sem nézve elhagyta a szobát, ahol Lily és Perselus volt, majd becsapta az ajtót maga mögött, de azt még Lily is hallotta, hogy az iménti halálfalónak meghagyta, hogy maradjon az ajtó előtt és őrködjön, így hát a menekülőút most sem vált szabaddá. Bár úgysem tudná mindkettejüket kimenekíteni, ugyanis pálca nélkül meg sem tudná mozdítani Perselust ebben az állapotában, itt hagyni viszont nem fogja.

Már feladta a kiútkeresést, mikor egyszer csak megakadt valamin a tekintete. Az ajtó mellett a padlón egy liliom hevert. Ugyanaz a liliom, amit Jonathan adott neki a roxforti parkban.

Lily egy másodpercig sem habozott. Lassan, hogy meg ne hallja a kint őrködő halálfaló az ajtóhoz osont. Óvatosan maga mellé vonszolta Perselust, majd kinyújtotta kezét a virág felé. Ha a zsupszkulcs idehozta őt, vissza is tudja vinni, gondolta és remélte, hogy még működik a varázslat. Egyik kezével Perselust fogta, majd a másikkal megragadta a virágot. Abban a pillanatban eltűnt a szoba, ők pedig forogni kezdtek a semmiben, mígnem pár pillanattal később földet értek a Roxfort udvarán.

000

Dumbledore két kísérőjével együtt ebben a pillanatban lépett ki a bejárati kapun. Néhány lépés után Siriusnak feltűnt valami előttük a fűben. Pálcájukat maguk előtt tartva, óvatosan közeledtek a sötét árnyak felé. Már csak pár lépés választotta el őket egymástól, mikor Sirius felkiáltott:

- Lily az!

Ekkor már a nő is felpillantott rájuk, de csak egy pillanatra. Dumbledore, Remus és Sirius Lily köré gyűltek és csak ekkor vették észre, hogy nincs egyedül.

- Jól vagy Lily? - fordult Remus a földön kuporgó, Perselust szorongató nőhöz. - Mi történt Perselusszal?

Lily ekkor hosszan és mélyen Dumbledore szemébe nézett és az igazgató még a sötét éjszakában is észrevette, hogy Lily sír.

- Tönkretette… Mindent tönkretett… - zokogta Lily.

- Kicsoda Lily és mit tett tönkre?

Lily egy kis ideig nem válaszolt, vagy talán nem tudott a sírástól.

- Törölte… Voldemort törölte Perselus emlékeit. Mindent, ami velem volt kapcsolatos. Mindent… Azt sem fogja tudni, hogy ki vagyok… - mondta Lily elfúló hangon.

Remus és Sirius csak álltak döbbenten és némán, Dumbledore azonban óvatosan átkarolta Lilyt és felsegítette a földről.

- Jobb lesz, ha most pihen egy kicsit és aztán mindent elmesél az elejétől a végéig.

- De mi lesz Perselusszal? Vissza lehet fordítani a varázslatot?

- Őt bízza ránk, rendben? Mindent megteszünk érte, ígérem.

Lily még egy hosszú másodperc erejéig visszanézett Perselusra.

- Sirius és Remus gondoskodnak róla. Jöjjön! - mondta ismét az igazgató, mire Lily végre elszakította pillantását Perselusról.

- Vigyék kérem a gyengélkedőre! - szólt most Remushoz és Siriushoz, akik egy néma bólintással jelezték, hogy értették az utasítást, majd Dumbledore Lilyvel az oldalán elindult a kastély felé.

000

Az igazgató egyenesen a saját irodájába vezette Lilyt, leültette és adott neki egy nagy csésze forró teát. Egy jó darabig nem kérdezett tőle semmit, hagyta, hogy kissé megnyugodjon.

Lily csak ült a széken, mereven bámult maga elé és néha kortyolt egyet a teából, miközben még mindig könnyek áztatták az arcát. Mikor az ital elfogyott, megköszönte azt Dumbledore-nak, majd újabb csend következett.

- Lily, képes rá, hogy elmondja mi történt? - kérdezte egy idő után az igazgató. - Vagy beszéljünk róla holnap?

- Nem, elmondom - válaszolta Lily olyan határozottan, amennyire jelen állapotában csak telt tőle.

- Jól van. Akkor kezdjük az elejéről.

- Hát, épp Perselushoz indultam, mikor a folyosón találkoztam Jonathannel. Épp csak köszöntem neki, majd mentem volna tovább, de megállított. Mondtam neki, hogy Perselushoz megyek, de erősködött, hogy oda ráérek később is menni és menjek inkább vele, mert mutatni akar valamit.

- Micsodát?

- Azt mondta, hogy ön megengedte neki, hogy megmutassa a parkot.

- Nem történt ilyen.

- Igen, kissé gyanakodtam is, de végül sikerült rávennie, hogy menjek vele. Azt hiszem valójában végig tudtam, hogy Jonathannek nincs engedélye a sétára, de úgy szerettem volna látni a parkot és a virágokat, hogy miután kiléptem a kapun teljesen megfeledkeztem az aggodalmamról. Egy jó fél órája lehettünk kint, mikor mondtam, hogy vissza kellene mennünk. Erre még csak nem is válaszolt. Helyette egy liliombokorhoz ment és odahozott nekem egy szál virágot. Amint hozzáértem forogni kezdett a világ és a következő pillanatban már nem a Roxfortban voltam.

- Hova vitte magát?

- Godroc's Hollow-ba, a régi házunkba.

- Hát Sirius jól gondolta… Folytassa, kérem!

- Szembe találtam magam Voldemorttal. Elmondta, hogy Jonathant használta, hogy a közelembe férkőzzön. Csalinak akart használni, hogy odacsalja Perselust és Harryt.

- És hogy került oda Perselus?

- Nem tudom hogy jött rá, hogy hol vagyok, de egyszer csak megjelent az ajtóban pálcával a kezében. De Voldemort már várt rá és hátba támadta. Perselus nem számított rá, ezért nem tudta kivédeni a támadást, én pedig nem tudtam figyelmeztetni. Ezután Voldemort lefegyverezte, majd meg akarta… Meg akarta…

- Értem - mondta Dumbledore jelezve, hogy Lilynek nem kell befejeznie a mondatot. - És aztán mi történt?

- Felkiáltottam. Ekkor rám nézett és már tudtam, hogy hiba volt, de nem bírtam volna végignézni… - Lily nagyot sóhajtott, majd folytatta.

- Már tudtam, hogy olyan eszközt adtam a kezébe, amit felhasználhat ellenem. Már tudta, hogy van valaki, aki fontos számomra. Előtte azt mondtam neki, hogy nem érdekel mi van Perselusszal, így azonban elárultam magam és látszott rajta, hogy örült ennek. Újra Perselushoz fordult és mire feleszméltem már kimondta a varázsigét, a következő pillanatban pedig Perselus elvesztette az eszméletét. Semmit nem tehettem…

- És hogy jutottak vissza? Hisz Voldemort végig ott volt, vagy nem?

- Igen, folyamatosan volt ott valaki. Ha nem ő, akkor az egyik halálfalója. Aztán egyszer elhívták onnan. Az egyik szólt neki, hogy valakik bejöttek a házba. Ekkor kiviharzott a szobából, de az ajtó elé most is állított egy őrt, azonban a szobában már csak ketten maradtunk Perselusszal. Körbenéztem, de semmit nem találtam, ami segíthetett volna kijutni. Pálca híján semmit nem tehettem. Aztán megláttam a földön a liliomot, amit Jonathan a parkban adott és zsupszkulcsnak használt. Gyorsan, de óvatosan odalopóztam mellé, majd Perselust is magam mellé húztam és reménykedtem, hogy a varázslat még működik.

- És amint látható működött.

- Igen. Ennyit tudok mondani igazgató úr.

- Köszönöm! És most az lesz a legjobb, ha lepihen. Elkísérjem a gyengélkedőre?

- Ne! - válaszolta Lily hirtelen. - Nem akarok oda menni.

- Biztos benne?

- Egészen biztos. Jól vagyok és nem akarom látni Perselust, amíg eszméletlen. De lehet, hogy utána sem…

- Ne mondjon ilyet!

- Maga ezt nem érti. Egy senki leszek neki. Egy idegen…

Dumbledore barátságosan megsimogatta Lily hátát.

- Madam Pomfrey minden tőle telhetőt megtesz, hogy visszahozza Perselus emlékeit, csak legyen türelemmel!

Lily produkált egy erőltetett félmosolyt.

- Higgye el, Perselus rendbe fog jönni. Most pedig pihenjen! - adta ki az utasítást Dumbledore, majd miután meggyőződött róla, hogy Lily elindult a szobája felé ő is elhagyta a helyiséget és egyenesen a gyengélkedő felé vette az irányt.