Harry aznap délután alig várta, hogy újra beszélhessen az igazgatóval. Lehetséges, hogy az édesanyja valóban életben van? Nem tudta elhinni, hogy igaz lehet. Nagyon szerette volna elhinni, amit a rövidke levélben olvasott, azonban a szíve mélyén nem hitt benne. Ha valóban életben lenne, miért nem tudatták vele már korábban? Viszont ha tényleg hazugság, akkor nagyon kíváncsi lenne rá, hogy ki képes ilyen ízléstelen tréfára.

Gyorsan haladt a kanyargós folyosókon egészen a kőszörnyig, ami – miután Harry kimondta a jelszót – azonnal beengedte. Harry felsietett a csigalépcsőn, majd belépett a kopogtatós ajtón.

- Szervusz Harry! - köszönt az igazgató. - Gyere csak, gyere! Foglalj helyet!

Harry elhelyezkedett egy széken, de legszívesebben fel-alá járkált volna idegességében.

Egyszer csak nyílt az ajtó és Perselus lépett be rajta. Nem ült le, csupán megállt a fal mellett. Harry kissé csalódott volt. Nem épp őt várta és nem értette, hogy egyáltalán mi köze van neki ehhez az egészhez. De valójában most ez érdekelte a legkevésbé.

Aztán Dumbldeore megszólalt végre.

- Most, hogy mind itt vagyunk a tárgyra térnék.

Harry feszülten figyelt az igazgatóra.

- Harry, először is tudnod kell, hogy amit a levélben olvastál, igaz.

- Szóval anyám tényleg életben van? - örvendezett Harry. - De az meg hogy lehet?

- Először magam is csodálkoztam rajta, ám kétség sem fér hozzá, hogy él.

- És láthatom? Tényleg itt van a Roxfortban?

- Igen, itt van, de mielőtt meglátogatnád őt még valamit meg kell, hogy beszéljünk.

Harry érdeklődve figyelt Dumbledore-ra, bár legszívesebben most azonnal indult volna.

- Nagy esély van rá, sőt, szinte biztos, hogy azt a levelet maga Voldemort küldte neked.

- Hogyhogy? Hát még ő is tudta, hogy él?

- Csak nemrég tudta meg. Akárcsak mi.

- És honnan?

Dumbledore lopva Perselusra pillantott, aki alig láthatóan nemet intett a fejével.

- Azt nem kell tudnod - felelte végül Dumbledore.

- Szóval Voldemort küldte. És?

- És? Mi az, hogy és? - szólt közbe hirtelen Perselus.

- Harry, most már van egy gyenge pontod, ami számára előny. Ügyelned kell erre! Vigyáznod kell rá, hogy az édesanyád iránt táplált érzéseid ne vakítsanak el! - magyarázta Dumbledore.

- Nem fognak. Ígérem.

- Úgy legyen! Most pedig Perselus elvezet édesanyádhoz.

- Köszönöm, professzor úr.

- Nincs mit köszönnöd Harry.  

Harry nemsokára már Perselus mögött sétált a folyosón. Alig várta, hogy találkozzon édesanyjával.

Végre megérkeztek a pincelakáshoz, majd Perselus kinyitotta Harry előtt az ajtót. Beterelte a fiút és elindult, hogy szóljon Lilynek.

- Ki kellene jönnöd egy kicsit! - szólt, miután benyitott a szobába.

- Miért? - kérdezett vissza a nő unottan.

- Harry van itt Lily.

Erre aztán Lily is felkapta a fejét.

- Harry? Komolyan?

- Igen. Most volt Dumbledore-nál. Valaki megírta neki, hogy itt vagy, Dumbledore pedig végül elmondta neki az igazat és megengedte, hogy lásd. Nyugodtan kimehetsz hozzá.

Lilynek több se kellett. Felpattant ültéből és futva hagyta el a szobáját. Az ajtón kívül aztán megtorpant.

Ott állt Harry, a fia, akit tizennégy éve nem látott.

- Kisfiam!

Odafutott Harryhez és szorosan átölelte.

- Anya - Harry csak ennyit tudott kinyögni és ő is viszonozta az ölelést.

- Hogy lehet, hogy élsz?

- Majd elmesélem. Most fontosabb, hogy te hogy vagy? Olyan kis pici voltál, mikor utoljára láttalak. Milyen nagyra nőttél! Hogy megy a suli? Vannak barátaid?

- Türelem anya, csak sorjában - nevetett fel Harry boldogan.

- Jól van, igazad van. Akkor kezdd az elejéről!

000

Ezalatt Perselus már a folyosókat járta. Nem akarta végighallgatni, hogy talál egymásra anya és fia. És különben sem tartozott rá. Ehelyett úgy döntött sétál egyet.

Azonban végig azon törte a fejét, hogy most, hogy már Harry is tud Lilyről mi fog megváltozni. „Valószínűleg semmi.” - gondolta. Hisz ez sem változtat a tényen, hogy Lily továbbra sem áll vele szóba. Maximum annyit ér el vele, hogy ezentúl a kelleténél többször fogja vendégül látni Pottert, ennek azonban cseppet sem örült.

- Jó estét Perselus! - hallotta meg ekkor azt a hangot, amit most legkevésbé szeretett volna. - Egy kellemes esti sétát tesz?

- Jonathan! Nem mondanám kellemesnek, de igen. És maga?

- Hát az igazat megvallva…

- Várjon, kitalálom. Lilyhez tart, igazam van?

- Úgy van.

- Nos, akkor akár vissza is fordulhat.

- És miért tenném?

- Pusztán azért, mert Lilynek ma estére már van látogatója.

- Ezt hogy értsem? Miféle látogatója?

- A fia.

- Á, értem.

Pár pillanatra csend lett, majd Jonathan úgy döntött ideje távozni.

- Nos, ha így áll a helyzet, akkor valóban jobb lesz, ha most nem zavarom őket. Majd holnap látogatom meg. További szép estét Perselus! - azzal megfordult és elment.

Perselus még egy darabig bámult utána. Hiába akarta Lily meggyőzni róla, hogy Jonathannel minden rendben, ő nem akarta ezt elfogadni. Igenis biztos volt benne, hogy valami nem stimmel körülötte és itt és most megesküszik, hogy ki is deríti mi az. Még akkor is, ha ez Lily végleges elvesztését jelenti, amitől már a jelenlegi állapotot nézve úgysincs olyan messze.

000

- Szóval így lettem fogó. És képzeld megtudtam, hogy apa is az volt. Nagyon szuper, igaz? Nem is gondoltam volna…  

Harryből csak úgy áradtak a szavak. Hirtelen mindent el szeretett volna mesélni édesanyjának.

- Nagyon büszke vagyok rád Harry. Olyan vagy, mint apád, mintha csak őt látnám…

- Nekem is nagyon hiányzik, de legalább te itt vagy - mondta Harry.

- Igen, legalább én… - felelte Lily, majd átölelte a fiát és legszívesebben sosem engedte volna el többé.

- Azt hiszem nem ártana visszamenned kisfiam. Már késő van - mondta végül.

- Tudom, de nem szeretnélek itt hagyni és még annyi mindent el akarok mesélni.

- És el is fogod, csak nem ma. Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam. Én holnap is itt leszek és majd folytatjuk, ahol abbahagytuk, jó?

- Rendben. De még valamit hadd kérdezzek!

- Tessék.

- Miért laksz Pitonnal?

- Piton professzorral Harry. És azért lakom vele, mert Dumbledore rá bízott engem.

- Miért?

- Mert mikor felébredtem a kómából rajta kívül csak ő tudott rólam, senki más.

- De ő olyan…

- Harry!

- De anya! Ő ki nem állhat engem.

- Nem kell túlozni Harry. Perselus is csak ember.

Erre Harry csak elhúzta a száját.

- Akkor sem kéne, hogy vele lakj.

- Harry ezt nem a te tiszted eldönteni. Dumbledore tudja mit miért csinál. Bízd ezt rá, rendben?

- Rendben - mondta Harry kelletlenül.

- Most pedig jobb lesz, ha indulsz.

Elköszöntek egymástól, majd Harry elindult vissza a Griffendél toronyba.

000

Nem sokkal később Perselus is visszamerészkedett a lakásba. Harry már nem volt ott, Lily pedig – mivel Perselus sehol nem látta – biztosan visszament a szobájába.

Nem is próbálta megkeresni, vagy beszélni vele, teljesen felesleges lett volna, ezért hát fogta magát és elindult lefeküdni.

000

Másnap Harry-vel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Persze miután visszaért a toronyba azonnal elmondta a jó hírt Ronnak és Hermionénak. Nem sokkal később azonban már szinte az egész iskola tudott róla – Harry nem kis bosszúságára. Gyanította, hogy Dumbledore nem szerette volna, hogy bárkinek is elmondja a dolgot. Barátai állították, hogy ők nem mondták el senkinek, így Harry nem tudott másra gondolni, minthogy valaki meghallhatta őket, mikor Ronéknak újságolta a hírt. És ha így van, akkor nem is kellett sok idő hozzá, hogy szinte mindenki tudjon róla.

Persze a sok suttogás a tanároknak is feltűnt, köztük Perselusnak is. Végül, amikor az egyik szünetben McGalagony azzal köszöntötte, hogy hallotta-e a nagy újságot, Perselus úgy döntött, hogy beszél a dologról Dumbledore-ral.

Bekopogott, majd miután benyitott, az igazgató megszólalt, mielőtt azt Perselus megtehette volna.

- Igen tudok róla, Perselus. Tudom, hogy az egész iskola Lily nevétől hangos.

- Ó…

- Nos igen, Harry az imént járt itt és bizonygatta, hogy tőle csak Ron Weasley és Miss Granger tudták meg. Aki elterjesztette nyilván hallgatózott.

- És most mi lesz?

- Kísérje ide kérem Lilyt!

- Máris – mondta Perselus, majd elsietett.

Szinte úgy rontott be a lakásba. Még Lily is kidugta a fejét a szobája ajtaján az ajtócsapódás hallatára, hogy lássa mi ez a nagy hangzavar.

- Mi történt? - kérdezte Perselustól, aki láthatóan ideges volt.

- Azonnal velem kell jönnöd! Dumbledore akar veled beszélni.

- Velem? Miért?

- Majd megtudod, csak gyere már! - sürgette Perselus.

- Jól van, jól van.

Magukra kapták a láthatatlanná tévő köpenyt, ami még mindig Perselusnál volt és nemsokára már mindketten az igazgató előtt álltak.

- Nos Lily, a helyzet az - kezdte Dumbledore -, hogy sajnálatos módon kitudódott, hogy a kastélyban tartózkodik.

- Hogyhogy kitudódott? És mégis ki tudja?

- Gyakorlatilag mindenki.

- Értem. És ez nagy baj?

- Hogy őszinte legyek, már Harrynek sem szabadott volna tudni róla, nem hogy az egész iskolának.

- Még mindig nem értem, hogy miért baj ez?

- Lily maga veszélyben van, ezt meg kell, hogy értse!

- Már miért lennék veszélyben? Már az elejétől fogva ezt mondogatják nekem, én viszont cseppet sem gondolom így. Különben is, a Roxfort a legbiztonságosabb hely, vagy nem? Épp maga mondta nekem.

- Eddig az volt, valóban.

- Mi az, hogy eddig?

- Nézze Lily, higgyen nekem!

- Tudja az elég nehéz úgy, hogy nem tudom az okát. Az okát annak, hogy miért is vagyok veszélyben. Szóval vagy beavatnak engem is, vagy hagyjuk is abba ezt a beszélgetést!

Perselus és Dumbledore egymásra néztek, majd Perselus megszólalt:

- Mondja el neki!

- Hát legyen - mondta Dumbledore. - Kérem üljön le!

Mikor Lily helyet foglalt az egyik széken Dumbledore belekezdett.

- A helyzet az, hogy van valaki az iskolán kívül, aki szintén tud magáról és ez a valaki egyszer már megpróbálta megölni magát.

- Csak nem azt akarja mondani, hogy maga Voldemort keres engem?

- De bizony azt.

- Ezt nem mondhatja komolyan! Hiszen nem tud bejutni a Roxfortba.

- Attól tartok megtalálhatja a módját. És mellesleg nem maga az egyetlen, aki kell neki innen.

- Igen, gondolom Harry a másik.

- Úgy van. De még rajta kívül is van valaki.

- Kicsoda?

- Én - szólalt meg ekkor Perselus.

Lily döbbenten nézett hol rá, hol Dumbledore-ra.

- Ugyan miért kell neki Perselus? Várjunk csak…

- Rémlik már? - kérdezte ekkor a férfi. - Már nem vagyok a „követője”. Lelepleződtem, nem emlékszel?

- Igazad van… És most akkor mi lesz? - nézett Lily Dumbledore-ra.

- Továbbra is Perselusnál marad.

- De most már nem kell bent raboskodnom ugye? Úgy értem, most már elhagyhatom a lakást? És Harry is meglátogathat?

- Nos, nem bánom. Végtére is már az egész iskola tud magáról.

Lily – annak ellenére, hogy nemrég közölték vele, hogy Voldemort vadászik rá – kimondottan boldog volt. Örült, hogy végre véget ér a raboskodása.

Mikor visszaértek a lakásba Lily szólalt meg először.

- Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy Voldemort képes bejutni a Roxfortba? Ugye nem?

- De, azt hiszem igen. Szerintem meg fogja találni a módját - felelte Perselus.

- De hisz ez képtelenség! - fakadt ki Lily hirtelen.

- Nyugodj meg Lily! Ettől nem lesz jobb.

- Nyugodjak meg?! És mégis miért nyugodnék meg? Az a szörnyeteg tizennégy évvel ezelőtt megpróbált megölni és miután felébredek a kómából újra a nyomomban van. És te még azt mondod legyek nyugodt?

- Igen, azt mondom. Ugyanis attól, hogy kiabálsz és idegeskedsz nem fog változni a helyzet.

Ekkor kopogás hallatszott, majd Jonathan nyitott be a lakásba.

- Elnézést, megzavartam talán valamit?

- Igen - morogta dühösen Perselus.

- Nem, dehogy - szólalt meg Lily is, szinte egy időben Perselusszal.

- Visszajöhetek máskor… - mondta Jonathan és távozni készült.

- Várj! - kiáltott utána Lily. - Menjünk el egyet sétálni! El kell mondanom valamit.

Azzal fogta magát és Jonathannel együtt elhagyta a lakást. Perselus pedig csak állt ott magára hagyva és nézett utánuk. Ebben a pillanatban nagyon szerette volna, ha Jonathant elnyelné a föld. Mellesleg nem volt benne biztos, hogy Lily jól teszi, ha mindjárt az elsők között avatja be Jonathant a dologba.

000

Nemsokára beköszöntött az április.

Gyönyörű volt a tavasz a Roxfortban. A park rengeteg fája csak úgy roskadozott a virágoktól, a tavaszi napfény pedig rendre fényárba borította a Nagytermet és az egész kastélyt.

Perselus általában szerette ezt az időszakot, azonban most még ez sem tudta egy kicsit sem jobb kedvre deríteni. Bosszúságának okozója pedig továbbra is Jonathan Shelburn volt. Vele ellentétben azonban Lily nagyon is jó barátságot ápolt vele, Perselus szerint már-már túl jót. Rendszeresen találkoztak és hosszú sétákat tettek. Néha azonban nem mentek sehova, csak leültek a lakásban és beszélgettek. Ilyenkor általában Perselusnak „sürgős” dolga akadt és sietősen elhagyta a helyiséget és vissza sem tért, amíg Jonathan ott volt. Sőt, az utóbbi időben az is egyre többször fordult elő, hogy Lily kisebb-nagyobb ajándékokkal tért vissza a már említett sétákról.

Aztán az egyik nap Lily megállt Perselus előtt és így szólt:

- Volna egy ötletem. Kíváncsi vagyok mit szólsz hozzá.

- Úgy tudtam nem vagy kíváncsi semmiféle megnyilvánulásomra.

- De erre most igen - felelte Lily.

- Halljam!

- Arra gondoltam, hogy ha már úgyis szabadon kijárhatok végre, csinálhatnék valami hasznosat a kastélyban.

- Mire gondolsz?

- Tarthatnék például zongoraórákat. Ahhoz legalább értek. És lehet, hogy a gyerekeket is érdekelné a dolog.

- Nem is tudom Lily… Ezt nem én döntöm el.

- Tudom, csak kíváncsi voltam mit gondolsz róla. Dumbledore-t is meg akarom kérdezni. Szerinted beleegyezne?

- Fogalmam sincs, de felőlem megkérdezheted.

- Nagyszerű. Akkor megkeresem Jonathant.

- Á, szóval nem is a te ötleted volt, mi?

- Hogy? De igen az enyém, vagyis részben.

- Hát akkor mire vársz? Menj a drága Jonathanedhez! - azzal Perselus fogta magát és bezárkózott a laborba.

Lily nem is törődött vele tovább. Nemsokára már a torony felé tartott, hogy Dumbledore engedélyét kérje az ötletéhez.

Végül, mint kiderült Dumbledore nem ellenezte, hogy zongoraórákat tartson, sőt mi több jó ötletnek tartotta.

Lily nemsokára kapott egy használaton kívüli termet, ahova átszállították a zongorát a szobájából, a Roxortban pedig meghirdették, hogy zongoratanfolyam indul. Miután kiderült, hogy kik is lesznek az oktatók, szinte özönlöttek az érdeklődő diákok.

Azonban amint kiderült milyen sokan lesznek, Dumbledore úgy döntött, hogy Lilyék rendelkezésére bocsát még pár zongorát. Végül öt hangszerrel, két tanárral és rengeteg diákkal kezdődött meg az oktatás.