Másnap reggel Perselus épp a Nagyterembe igyekezett, hogy elfogyassza a reggelijét, mikor valaki hirtelen utána kiáltott a folyosón.

- Perselus, egy pillanatra!

Legszívesebben továbbment volna, mint aki nem hallott semmit, de túl átlátszó lett volna a dolog, ezért hát megállt és visszafordult a kiabáló felé.

- Jó reggelt professzor! - köszönt Jonathan, mikor utolérte Perselust.

- Magának is.

- Csak meg szeretném köszönni, hogy megengedte a látogatásaimat. Tudja, kissé irigylem magát.

- Ugyan miért?

- Hát, Lily miatt. Igazán szerencsés, hogy ilyen kedves és bájos lakótársa van.

Perselus kissé ideges lett ettől a megjegyzéstől.

- Igen tudom. Köszönöm, hogy tájékoztatott róla.

- Hát, csak ennyit szerettem volna. Akkor este találkozunk Perselus. További szép napot!

Azzal Jonathan sarkon fordult és eltűnt.

Perselusnak egyre inkább nem tetszett ez az alak. És ez a kijelentés, hogy irigykedik rá… Őszintén szólva bosszantó volt.

000

Ezek után Perselus egész nap nyugtalan volt. Este megint el kell viselnie azt az idiótát a lakásában. Bár látni úgysem fogja, ugyanis amint megérkezik Lilyvel együtt elvonulnak a szobába. Azután csak Lily zongorajátékát lehet hallani, na meg a jóízű nevetést. Lily nevetését…

És Perselust az utóbbi mindennél jobban dühítette.

Hogy lehet az, hogy ő ott ül kint egymagában a nappaliban, Lily pedig bent a szobában egy idegennel, akit szinte alig ismer és mégis olyan jól szórakozik vele.

Perselus nem tagadta, igenis irigy volt Jonathanre. Sosem gondolta volna, hogy egyszer ez fog történni, de be kellett ismernie magának, hogy így van.

Igaz, hogy Lily vele is nagyon jól kijött, de Perselus kezdte azt hinni, hogy Jonathannel jobban megértik egymást.

000

Aznap délután, mikor Perselus belépett a pincelakás ajtaján nem kicsit lepődött meg.

Az asztalon nagy halomban állt a szendvics, mellette pedig egy nagy kancsó finom sütőtöklé. A nappaliban olyan rend volt, mint eddig még soha, azonban a legnagyobb meglepetés Lily volt. Vagyis pontosabban Lily ruhája… Virágokkal teli nyári ruhát viselt, haját pedig szolid kontyba tűzte. Egyszerű öltözet volt, mégis gyönyörű volt benne.

- Hát itt meg mi történt? - kérdezte Perselus csodálkozva.

- Rendet raktam.

- Azt látom, de minek?

- Hát, tudod, Jonathan miatt.

„Hát persze, hogyne.” - gondolta Perselus mérgesen. Nem is felelt semmit csak az asztalához ment, leült a székére és nekiállt dolgozatokat javítani.

Lily kíváncsian méregette.

- Valami baj van?

Perselus felnézett a papírok közül.

- Mármint azon kívül, hogy Jonathan ide jön - tette hozzá Lily.

- Szóval már tegeződtök is! Különben nem, nincs semmi gond. Mi is lenne? - felelte Perselus megjátszott közönnyel, belül azonban nagyon is dühös volt.

- Nem Perselus, most komolyan. Mi a baj? Tudom, hogy nem szíveled őt, de…

- De mi? Csináljak úgy, mintha nem létezne? Mintha nem látnám, hogy csak és kizárólag miatta öltöztél ilyen ruhába? Még szendvicseket is csináltál neki az ég szerelmére! Talán fogjam be a fülem, hogy ne halljam milyen jól szórakozol a társaságában, mikor itt van?

Lily megdöbbenve nézett Perselusra. Nem tudott megszólalni. Sosem gondolta, hogy Perselus valaha is féltékeny lesz Jonathanre.

- Szóval, ha ezt várod el tőlem, akkor csalódást kell okoznom, mert egyiket sem tudom figyelmen kívül hagyni - folytatta Perselus. - És nem hiszem, hogy valaha is megkedvelném Jonathant, úgyhogy hagyj is fel a próbálkozással és ne akarj meggyőzni róla, hogy milyen rendes és illedelmes! Most pedig hagyj kérlek dolgozni és ne hozzuk fel többet ezt a témát!

Lily továbbra sem tudott mit mondani. Teljesen meglepték Perselus szavai. Megfordult tehát és a szobájába ment a szendvicsekkel és a kancsó sütőtöklével együtt.

Bent azonban leült az ágyra és alaposan elgondolkozott azon, amit az imént hallott. Ahogy elnézte Perselust, miközben beszélt, látott valamit a szemében, ami igazán meglepte. Szomorúságot… Perselus szomorú volt.

Lily szobájában volt egy tükör. Most elé állt és végignézett magán. Vajon tényleg túlzásba vitte a készülődést? Miért akar ő tetszeni Jonathannek? Bár az igazat megvallva nagyon is jóképű volt. Ő is nagyon szerette a zenét és nem mellesleg Lilyt is tehetségesnek tartotta. Tegnap még azt is említette, hogy féltékeny lenne Perselusra, ha nem csak barátok lennének.

Lily végül leroskadt egy székre és nagyot sóhajtott. Össze volt zavarodva. Fejében egymást kergették a gondolatok.

Végül elege lett. Mégis mi köze van hozzá Perselusnak, hogy mikor melyik ruháját veszi fel? És miért baj az, ha szendvicseket készített Jonathannek? Mi több, ha nem tetszik neki, hogy jól szórakoznak, hát ez van. Mit tegyen, ha egyszer kellemes a társasága? Igenis joga van egy kis boldogsághoz.

Ezalatt odakint Perselus szörnyen érezte magát. Mégis mi ütött belé?

Igen, gyűlölte, hogy Lily Jonathan társaságában van és emellett még jól is érzi magát, de ennek akkor sem volt semmi értelme. Attól, hogy Lily fejéhez vágta a dolgot nem lett nyugodtabb, sőt… Úgy tűnt nem igazán zavarta, hogy milyen véleménnyel van a dologról. Végül rájött, hogy felesleges Lilyt hibáztatnia, hiszen biztosan csak társaságra vágyik. Perselusnak rengeteg idejét lefoglalta a tanítás és a többi hozzá kapcsolódó teendő, erről azonban nem tehetett. Ő is sokkal szívesebben töltötte volna az időt Lilyvel ahelyett, hogy dolgozatokat javít.  

De ez nem változtatott a tényen, hogy Perselusnak igenis fájt ez a kitüntetett figyelem Jonathan felé.

000

Perselus aznap este is végighallgatta a Lily szobájából kiszűrődő vidám hangokat. Hallotta a halk beszélgetést, bár azt nem miről folyt a szó. Abban azonban biztos volt, hogy Lily most is nagyon jól érzi magát és Perselus ebből arra következtetett, hogy szavai valóban nem változtattak a helyzeten.

De miért változott volna bármi is? Mit számít az, hogy ő mit gondol? Hiszen sosem számított. Soha…  

Most a kanapén ült egy pohár finom itallal a kezében, de nem érezte magát jobban tőle.

Dühös volt. Lilyre, hogy nem veszi észre milyen sokat jelent neki, Dumbledore-ra, hogy alkalmazta Jonathant, Jonathanre mert egyáltalán létezik és mindenekelőtt magára, mert megengedte, hogy ez a pojáca betegye ide a lábát.

Kiitta a pohár tartalmát, majd az üvegért indult, hogy újabb adagot töltsön, félúton azonban meggondolta magát. Ugyan mire menne az ivással? Csak annyit érne el vele, hogy holnap elég rendes kis fejfájással mehetne dolgozni. Így hát visszaballagott a kanapéhoz és újfent letelepedett rá.

Egy idő után szép lassan elálmosodott, majd úgy, ahogy volt el is aludt.

Nem sokkal később arra ébredt, hogy valaki keltegetni próbálja. Hirtelen ült fel a kanapén. Még az álom hatása alatt volt, merthogy újra visszatért a régi álma. Azóta, hogy Lily beköltözött hozzá szinte egyáltalán nem álmodott arról az estéről, így most annál rosszabb volt újra átélni. Szíve hevesen vert, még emlékezett az utolsó képkockákra.

Lily aggódva figyelte őt. Perselus el tudta képzelni milyen szánalmas látványt nyújthat.

- Jól érzed magad? - kérdezte Lily aggódva.

- Nincs semmi bajom. Csak rémálom volt.

- Akarsz róla beszélni?

Perselus magában jót mosolygott ezen.

- Nem - felelte határozottan.

Még csak az kéne. Nem fogja Lilynek elmesélni az álmát. Nem teszi magát nevetségessé előtte.

- Biztos minden rendben?

- Lily!

- Jó, értettem. Nem kérdezek többet.

Azzal magára hagyta Perselust.

000

Teltek a napok, Perselus születésnapja pedig vészesen közeledett.

Lily már majdnem kész volt a darabbal, bár az utóbbi napokban elgondolkodott rajta, hogy van-e értelme egyáltalán annak, amit csinál, Perselus ugyanis kifejezetten goromba volt vele mostanában. Lily tisztában volt vele, hogy Jonathan miatt viselkedik így, de minek után szinte alig szóltak egymáshoz egyáltalán nem volt benne biztos, hogy van értelme átadni ezt az ajándékot vagy hogy képes lesz-e egyáltalán Perselus elé állni vele. Az utóbbi napokat elnézve aligha.

De eltökélte, hogy akkor is befejezi, aztán majd kiderül, hogy lesz-e alkalma rá, hogy eljátssza.

000

A Perselus születésnapja előtti estén Lily nagyon izgatott volt. Végre befejezte a darabot és úgy érezte nagyon jól sikerült. Már csak az volt a kérdés, hogy hajlandó lesz-e Perselus meghallgatni.

- Igazán remek darab lett Lily - dicsérte Jonathan is az elkészült művet.

- Igen szerintem is, de nélküled nem sikerült volna.

- Ugyan már! Ez butaság. Hiszen alig segítettem benne. Te nagyon tehetséges vagy, már mondtam. Biztos vagyok benne, hogy egyedül is ment volna.

- Azért köszönöm, hogy segítettél. Remélem volt értelme ennek a sok munkának.

- Hát, ha ezt valaki nem értékeli, az egy faragatlan tuskó, ebben biztos lehetsz.

- Remélem, hogy nem így lesz.

- Én is. De ha mégis kudarcot vallanál vele Perselusnál, én szívesen elfogadom helyette ezt az ajándékot.

- Szeretném, ha tetszene neki, de azért beállhatsz másodiknak.

- Mélyen megtisztel hölgyem - mondta Jonathan és még egy színpadias meghajlást is eszközölt mellé.

Lily jót nevetett a színjátékon, de legbelül nagyon is aggódott. Mi lesz, ha Perselus valóban nem lesz kíváncsi az ajándékára? Mi lesz, ha meg sem hallgatja, hogy mit akar? Mi lesz akkor?

000

Másnap Lily alig várta, hogy Perselus visszaérjen a tanításból. Mikor aztán végre megérkezett erőt vett magán és elé állt.

- Mondani szeretnék valamit - kezdte Lily kissé bátortalanul.

- Jonathannel kapcsolatos?

- Nem. Vagyis részben, de…

- Akkor nem érdekel - vágott közbe Perselus.

- De hát nem is tudod, hogy mit akarok…

- És nem is akarom tudni! Semmiről nem akarok hallani, amihez neki is köze van.

Lilyt mélységesen megbántották ezek a szavak. Torkát a sírás fojtogatta, de nem akarta magát elbőgni, főleg nem Perselus előtt.

- Értem… - mondta szomorúan. - Akkor nem érdekes.

Azzal Lily sarkon fordult és sietve elhagyta a nappalit.

Bent a szobájában azonban már nem tudott gátat szabni a könnyeinek. Leült a zongorához és nézte a kiterített papírlapokat. A lapokat, melyre minden igyekezetével próbálta a legszebb dalt lekottázni, ami tőle telt. És mindezt miért? Hogy Perselus egyetlen pillanat alatt romba döntse az egészet. Még csak meg sem hallgatta miről van szó.

Lily dühében fogta a lapokat, összegyűrte mindet és a sarokba hajította.

Elege volt Perselusból és a duzzogásából. Elege volt belőle, hogy mostanában csak egyedül ő próbált meg békét teremteni kettejük között, mindhiába. És elege volt abból is, hogy folyton elbukott.

„A fenébe Perselusszal! Ha ő így, én is úgy.” - gondolta Lily. Ha nem áll szóba vele, ő sem fog könyörögni többé.

Perselus aznap már nem látta Lilyt, de eltökélte, hogy megbeszéli vele a dolgot az első adandó alkalommal.

000

Lily másnap reggel nem szívesen hagyta el a szobát, azonban éhes volt. Kinyitotta az ajtót és úgy tűnt a nappali üres. Kilépett a szobából, ám ebben a pillanatban Perselus is megérkezett. Lily már meg akarta kérdezni, hogy hol járt, de aztán meggondolta magát. Csak egy futó pillantást vetett a férfira, majd az asztalhoz ment, ahol már várta a reggeli. Némán szedett magának egy tányérra az ételből, aztán fogta és elindult vele a szobája felé. Perselus azonban útját állta.

- Nézd Lily, amit tegnap mondtam…

- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra - felelte Lily határozottan. - Tegnap te sem voltál hajlandó meghallgatni engem.

Indult volna tovább, de Perselus nem engedte.

- Kérlek Lily, hallgass meg!

- Nem, Perselus. Te hallgass meg! - mondta Lily mérgesen. - Mostanában teljesen megváltoztál. Olyan rendes voltál velem, egészen addig, amíg Jonathan meg nem érkezett.  

Perselus szólásra nyitotta a száját, Lily azonban csendre intette:

- Kérlek, ne szólj közbe!

Perselus hallgatott.

- Nem tartod egy kicsit furcsának, hogy csak neked van bajod Jonathannel? Mert én igen. Ha minden új tanárral így viselkedsz Perselus Piton, akkor Merlin óvja a leendő kollégáidat. Mindenki találkozott már idegen emberekkel és nem te vagy az első ebben a világban, aki új kollégát kap a munkája során. Más emberek el tudják viselni a változást. Te miért nem? Miért mondasz mindenkiről már az elején véleményt, mikor még csak nem is ismered?

Néhány pillanatra csend lett a szobában, majd Lily folytatta.

- Én megismertem Jonathant és igenis rendes ember. És tudd meg bármennyire is ellenszenves számodra, ő soha egy rossz szóval nem illetett téged, ellentétben veled. Úgyhogy amíg nem vagy hajlandó változtatni ezen a hozzáálláson, addig hagyj engem békén!

Azzal Lily fogta magát, kikerülte Perselust és magára zárta a szobája ajtaját.

000

Ettől kezdve Lily szinte teljesen figyelmen kívül hagyta őt. Ugyanúgy tette a dolgát a lakásban, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy nem szólt a férfihoz, csak ha nagyon muszáj volt. Ellenben Perselus eleinte megpróbált néhányszor beszélgetést kezdeményezni, de ezek mind kudarcba fulladtak. Végül feladta a próbálkozást. Szép lassan eljutottak odáig, hogy úgy éltek egymás mellett, mintha a másik ott sem lenne.

Perselus nehezen viselte azt az állapotot, ezért igyekezett minél több elfoglaltságot találni magának, hogy elterelje a figyelmét, viszont úgy tűnt Lilyt nem hatotta meg túlságosan a változás. Egy dolog azonban mégiscsak feltűnt Perselusnak. Attól fogva, hogy összevesztek Lily többé nem zongorázott…

Egy hónap telt el így, és a helyzet mit sem változott.

Lily az ideje nagy részét a szobában töltötte. Felhagyott a bájitalfőzéssel és minden mással, ami azelőtt már szinte mindennapos elfoglaltságnak számított. Még együtt reggelizni sem volt hajlandó Perselusszal.

Egy nap aztán - mikor a férfi épp órát tartott – belépett a terembe Dumbledore és így szólt a diákokhoz:

- Az óra további része elmarad.

Aztán Perselushoz fordult.

- Jöjjön velem, kérem!

Perselus nem értette ezt a hirtelen riadalmat. Még sosem látta az igazgatót ilyen izgatottnak.

Miután a gyerekek távoztak, ő is elindult az igazgató után. Amint beértek az irodába, már ki is derült a riadalom oka.

Dumbledore még hellyel sem kínálta Perselust, csak az asztalához sietett, elővett egy levelet, majd a férfi elé tolta.

Az elkezdte olvasni és végül ő is osztozott Dumbledore riadalmán.

„Édesanyád életben van és a Roxfortban tartózkodik.

                            Egy titkos jótevőd

- Ez meg mi? - kérdezte Perselus felháborodottan.

- Harry ma reggel hozta nekem ezt a levelet és követelte a magyarázatot.

- De ugye nem mondta el neki?

- Még nem…

- Mi az hogy még?! Hisz maga mondta, hogy Harry nem tudhatja meg.

- Igen tudom, de az ilyen helyzeteket nem vettem számításba.

- Nem vette számításba? Remek. Szóval el akarja neki mondani?

- Úgy van.

- Mikor?

- Ma délután. Lilynek is szólnia kell róla.

- Igen, gondoltam.

- Harry biztosan látni szeretné majd. Megtenné, hogy lekíséri majd hozzá?

Perselus mély levegőt vett.

- Hát hogyne - felelte kelletlenül.

- Perselus, ha jól tudom magán és rajtam kívül senki más nem tudott Lilyről. Tehát meg kell kérdjem: Megtudhatta magától valaki, hogy Lily él?

Az igazat megvallva Perselus is épp ezen gondolkozott és nem volt büszke a most következő válaszára.

- Tudom, hogy ki küldhette azt a levelet professzor úr.

- Tudja?

- Igen. Úgy sejtem Voldemort lehetett…

- Hogyan?!

Az igazgató megrökönyödve nézett az előtte álló tanárra.

- Így van. Aznap éjjel, mikor lebuktam előtte belenézett az elmémbe és látta az emlékeket. Aznap nem használtuk a védővarázslatot és túl erős volt ahhoz, hogy megakadályozzam, hogy lássa őket. Az én hibám volt… Magára kellett volna hallgatnom és nem kellett volna részt vennem a mentésben.

- Talán így van, de ha valóban ő küldte a levelet nem tehetünk mást, mint hogy kitalálunk valamit, ami távol tartja Voldemortot magától és persze Harrytől és Lilytől is. Méghozzá minél hamarabb…