Újra itt az új résszel!

Mindannyiunk nevében megetettem Adrient - megérdemli a kölyök:)

Ha tudni szeretnétek, hogy Marinette miért mondja el a rettentő hosszú szerelmi vallomását nos... Tudjátok, a sorozatban mindenki szereti Adrient, a Gabriel által irányított boldogtalan fiút, és amikor igazán önmaga lehet, Macskaként, mindössze egy "társ"-nak gondolják, aki segíti Katicát és aki nélkül a lány vígan elvan... ráadásul visszautasítja a fiú minden flörtjét, miközben a civil fiú előtt minden lány ott hever - igen,még Katica is. Ezért szeretném, ha a nagy leleplezés előtt (legalábbis Adrien részéről) Katica/Marinette beleszeretne ebbe a fiúba is. Abba, akivé Adrien csak akkor válhat, hogyha eltűnik Gabriel vigyázó tekintete elől.

Szóval ja, bírom Macskát:)

Március 30. csütörtök 7:30, a Dupain-Cheng lakás

Marinette mosolygósan ébredt fel. Valami rettentő komfortérzete volt, csak azt nem tudta, hogy mitől. Lassan kinyitotta a szemeit. A szobája megszokott látványa tárult elé, két oda nem illő tárggyal: az egyik egy ismerős kék-fehér mintás sál.

A másik pedig egy fekete póló részlete.

- Ha! – Marinette-nek elállt a lélegzete, majd gyorsan becsukta a szemét és a száját. Hát ezért érezte olyan jól magát! Az a meleg és puha valami, amin feküdt, Macska mellkasa volt, a civil Macskáé!

- Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? – szidta magát a lány mentálisan. A sál biztos a sok forgolódástól lejött, és most, ha kinyitná a szemét és jobbra fordítaná az arcát, látná, hogy ki is Macska. – Eszedbe ne jusson! Nem és kész! – Marinette még szorosabbra zárta a szemeit. Magában végiglatolgatta a lehetőségeket, de rájött, hogy az egyedüli megoldás az, hogy felébreszti a fiút. Ígyhát összeszorított szemekkel, továbbra is mozdulatlanul elkezdte rugdalni Macska combját.

- Macska! Pszt! Macska! – próbálkozott, de a fiú mélyen aludt tovább. Marinette kényszeredetten húzta el a kezeit a mellkasától és oda nyúlt, ahol a fiú vállait sejtette, majd jól megrázta. – Macska! Ébresztő!

- Ohwauwau... - hallatszott a fiú motyogása. – Jaj, Plagg, hagyjál már...!

- Csodás. Most meg a kwamijának képzel! – dohogott Marinette magában. Hangosan azonban csak ennyit mondott: - Macska! Kelj fel! – ez megtette a hatását, a fiú álmosan felült, Marinette meg csúszott vele.

- Mi a...? Mégis hol...? – kérdezte teljesen elveszve, majd a fejére csapott (legalábbis Marinette a csattanásból erre következtetett). – Te jó ég, Marinette! Annyira sajnálom! Teljesen elfeledkeztem erről az egészről oh... - hirtelen elnémult. Marinette érezte, hogy a fiú megérinti az arcát.

- Mit bámulsz? – kérdezte kissé udvariatlanul, mivel eszébe jutott, hogy most ébredt fel. A haja biztos teljesen kócos, semmi smink nem volt rajta... még ha az anyja látja így, akkor is ideges lesz, hát még ha Macska! A fiú most garantáltan kiszeretett belőle, Marinette csak azt nem értette, miért zavarja ez őt ennyire.

- Nagyon aranyos vagy ilyen hajjal – suttogta a fiú. Marinette a szemhéja mögött a szemeit forgatta, ami valószínűleg kívülről is látszott, mivel a fiú elnevette magát.

- Na menj innen a nyálas szövegeddel. A végén még elhányom magam... - tette hozzá, és a nagy dobogásból arra következtetett, hogy Macskát mélyen érintette a dolog és komoly fenyegetőzésnek vette. Marinette kuncogott.

Lentről Macska hangja hallatszott, ahogy gyengéden felébreszti Tikkit, majd egy rövid, elmotyogott párbeszéd, amiből Marinette nemsok mindent hallott, majd egy pillanatnyi fénycsóva.

- Kinyithatod, bogaram – jött a kijelentés és Marinette végre kinyitotta a szemét. Kipislogta a homályt és egy pillanatra szomorúan nézett a helyre, ahol a civil Macskának kéne feküdnie, majd odafordult a pózoló Katicához.

- Nagyon vicces – motyogta, majd lassan lemászott a létráról. – Meddig maradsz? - kérdezte, és nagyon igyekezett, hogy ne remegjen a hangja.

- Hát... - Macska elgondolkodva vakarta az állát. – Nem is tudom... már indulsz?

Marinette csak a fejét rázta.

- Előbb reggeliznem kell. Buta cicus – azzal megsimogatta a társa haját. Macska nagyon furcsa arcot vágott.

- Mi a baj? – kérdezte Marinette. Macska csak idegesen megvakarta a tarkóját és a földet bámulva ennyit motyogott.

- Semmi, csak... elfelejtettem. A reggelit – a fiú borzasztóan hazudott. Marinette-nek pedig csak pár pillanatra volt szüksége, hogy rájöjjön, miért.

- Te nem kapsz otthon reggelit – suttogta megtörten. Macska szomorú szeme, ahogy rápillantott, csak megerősítette a gyanújában: a fiú nem cáfolta meg az állítást. – Maradj itt! – hátrált Marinette a csapóajtóig a fiúra szegezve a mutatóujját. – Mindjárt jövök! – kiáltotta még fel.

- Várj, Mari! – kiáltott utána Adrien, de a lány már el is tűnt a nappaliban. A fiú egy sóhajjal fordult meg és szembetalálta magát a lány íróasztalával.

- Te jó ég... - motyogta Adrien ahogy a saját, bekeretezett kis képecskékre nézett. Rengeteg volt, és a legrégebbi akár 2 éves is lehetett... de miért voltak kint Marinette falán?

- Ezt már nem lehet a „Kedveli az apádat" indokkal kimagyarázni... - suttogta élvezettel az az idegesítő kis hang a fejében, ami azóta mondta neki a magáét, amióta Katica először megcsókolta.

- Vagyis Marinette csókolt meg... Marinette, akinek a falán kint van az utóbbi két éved minden fotózási portfóliójának címlapja. Gratulálok, öreg... - mondta tovább kárörvendően.

- Itt is vagyok! – Marinette úgy rontott be a szobába, mint maga a megtestesült pozitivitás. – Hoztam neked mindent: apu most tette ki a pultba a frissen sült csokis croissant-okat, raktam kettőt, mazsolás csigát is kapsz, csak mert jó fej vagyok, meg maradt tegnapról macaron, azokat is... - a lány ekkor látta meg a fiú teljesen elvarázsolt arcát. – Minden rendben?

- Persze, csak... – a fiú arrébb lépett, és láthatóvá vált a sok Adrien-poszter a háta mögött. Marinette idegesen nyelt egyet. – Szereted, ugye? – kérdezte a fiú, és a hangja teljesen érzelemmentes volt. Marinette vett egy mély levegőt és odalépett a társa elé.

Szerette-e Adrient? Hát persze, azóta, amióta csak megpillantotta. De az azelőtt történt, hogy megismerte Macskának ezt az új oldalát. És szépen, lassan, úgy, hogy észre sem vette, ebbe a fiúba is beleszeretett.

„Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba."

- Igen. De azt hiszem, téged is szeretlek – motyogta a lány megszégyenülten, teljesen vörös arccal. Macska felkapta a fejét a kijelentésre, de fel tudta tartóztatni magát, mielőtt ő maga sem tudja mit csinált volna. Valamit, aminek köze van a piruló Marinette-hez és sok-sok csókhoz.

- Egyébként hoztam neked reggelit – tette hozzá Marinette. Macska odalépett hozzá és megölelte.

- Köszönöm – suttogta. A lány egy pillanatig le volt fagyva, de gyorsan visszaölelte a társát. – Később találkozunk – azzal Macska elhúzódott a lánytól, és felmászott az ágyra. Marinette még intett neki egyet vigyorgó arccal, és Adrien boldogan szelte át a hazafelé vezető úton az eget. Néhány civil kiszúrta és vidáman kiáltoztak és integettek a „Fiú Katicának". Adrien válaszul csak elvigyorodott és egy macskásat szalutált.

A szobájában pedig első dolga volt belegyömöszölni a Dupain-Cheng-es zacskót az iskolatáskájába.

*******

- Nemár, csajszi, felvetted? – Alya vidáman megbökte a katicás nyakláncot ami szinte ragyogott Marinette nyakában.

- Persze – Marinette szeretetteljesen megérintette a kis katicát, ami pont Plagg gyűrűje mellett lógott. A lányt már nem érdekelte, hogy valaki megláthatja vagy felismerheti. Boldog volt és csak ez számított.

- Hé, Nino, gyere ide! – Alya a fiú kezébe nyomta a telefonját. – Fotózz le minket! – utasította, majd odaállt a barátnője mellé és átkarolta.

- És... kész is! – Nino visszaadta a készüléket. A kép eszméletlen jó lett, Alya rögtön ki is rakta My Story-ba. Azonban senki nem vette észre az apró fekete pillangót, ami a kép jobb felső sarkában lett megörökítve.

Halálfej újra ringbe szállt.

A következő rész tartalmából: - Én nem tenném – lépett át arra a tetőre, amin a lány is állt. - Nem, mert gyáva vagy. De én megpróbálom – azzal még előbbre nyúlt, hogy a keze beleérjen a ködbe. - Jó. De én akkor sem tenném – játszotta tovább a szerepét Macska.