Ha valami ennék is cukibb lenne, akkor cukorbetegséget kapnék...

Tényleg, ha most nem vagy abban az "Élet szép, együnk színes muffinokat" hangulatban, akkor ez egy igen unalmas, semmitmondó fejezet lesz. Ha viszont szeretnéd látni, hogy ez a két szerencsétlen végre pihen egyet, akkor a legjobb helyen vagy. Egy rövidke kwami-epizódon kívül ez 100% Marichat... nyomokban némi Adrienette-el.

A cím egyébként egy romantikus Sandra Bullock-komédia, és ez anyukám kedvenc filmje - ráadásul nagyon illik a rész hangulatához.

Március 29. szerda 20:56, az Agreste-villa

- Adrien Agreste! Ez meg micsoda?! – amint a hang elhalt, Tikki kilőtt a plafon felé és egy hajtűkanyarral elrejtőzött a galérián. Gabriel beljebb lépett és undorodva körülnézett a rumlis szobában. Kiürült chipseszacskók mindenütt, a videójáték zenéje üvölt a hangszórókból... a szúrós tekintett végül a kanapén elnyúlt fiúkon állt meg.

- Apa, én... - kezdte Adrien, de egy kézmozdulattal elhallgattatták.

- Mi ez a rendetlenség? És ő... - mutatott Nino-ra. – Ő mit keres itt? – Adriennek automatikusan eszébe jutott a rosszul sikerült születésnapi bulija, aminek következtében Nino ki lett tiltva a házból.

Nino lassan felemelkedett és szólásra nyitotta a száját.

- Uram, meg tudom magyarázni...

- A gyerekes mentegetőzések nem érdekelnek – intette le a fiút. – Kifelé! Már egyszer elmondtam, hogy nem látunk szívesen! Ne kelljen mégegyszer!

Nino egy pillanatra a barátjára nézett és szomorúan elmosolyodott, majd fogta a táskáját és kiballagott a szobából.

- Majd Nathalie kikísér – tette hozzá Gabriel, és arrébblépett, mire láthatóvá vált a folyosón álldogáló asszisztensnő. Nino mellélépett és eltűntek a folyosón. Gabriel újra a fiához fordult, de Adrien megelőzte.

- Hogy lehettél ilyen?! Ő a legjobb barátom! Miért kell neked mindig mindent elrontanod?! – üvöltötte magából kikelve. Gabriel erősebben szorította össze a száját, de más reakció nem látszott rajta.

- Elég! Szobafogságra ítéllek! És arra a kis ünnepségre, a Francois-Dupont bálra sem mehetsz el! Mindennek van határa! – jelentette ki felsőbbrendűen.

- Ennyit arról, hogy Marinette-el megyek a bálra... - Adrien érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, ahogy a gondolat végigcikázott az agyán. A kezei automatikusan ökölbe szorultak.

- Gyűlöllek! – ez volt az egyetlen szó, ami össze tudta foglalni a fiú érzéseit. Adrien bízott benne, hogy erre az apja talán felfigyel, vagy eljut a tudatáig, hogy mit tett, de Gabriel arca meg sem rándult. Hátborzongató volt.

- Nem tolerálsz te senkit. Mostantól egyedül fogsz enni – tette hozzá a férfi, majd az ajtóhoz lépett és becsapta maga után. A kulcs élesen fordult a zárban: az apa bezárta a fiát.

- Mindig is egyedül ettem! – Adrien öklei hangosan csattantak az ajtón, ahogy ütni kezdte. – Arra sem vagy képes, hogy velem ebédelj! Semmire nem vagy képes, ami engem érint! – a forró könnyek már az arcán folytak, de nem érdekelte. – Te vagy a legrosszabb apa a világon! Hallod?! Soha többé nem akarlak látni!

Mivel nem jött válasz, Adrien feladta, és sírva összecsuklott az ajtóban. Tikki csak most mert előbújni, és amilyen gyorsan csak tudott, leröppent a fiúhoz. Szorosan az arcához bújt, és megpróbált minden melegséget és szeretetet, amit Marinette-nél tapasztalt átadni Adriennek.

- Gyűlölöm... - hüppögte Adrien. Tikki rémülten nézett a fiúra, a könnyek már elálltak, de csak megrögzött bosszúvágy vette át a helyüket, fájdalommal vegyítve, ami legalább ugyanolyan rossz volt.

- Adrien, nem szabad ilyeneket mondanod... még erre száll egy kósza akuma, és aztán elkapod Marinette-t meg a talizmánját... - magyarázta kedvesen, de Adrien csak a fejét rázta.

- Soha nem bántanám Marinette-t. Soha. Ő tökéletes, és nem hagynám, hogy pont egy ilyen ember miatt, mint az apám – úgy mondta a szót, mintha káromkodás lenne – bármi baja essen – felelte dacosan. Tikki már épp szóra nyitotta volna a száját, mikor hirtelen eszébe jutott valami.

Marinette...

- Adrien! Azonnal át kell változnod! – sikkantotta boldogan, de a fiú csak a fejét rázta.

- Minek? Katica nem törhet ki Adrien szobájából...

- Nem, hiszen be vagy zárva! Reggelig nem fognak keresni! – magyarázta a kwami lelkesen. – Ergo: eltűnhetsz, nem veszik észre! Ki az ablakon, és szabad vagy! – úgy tűnt, Adriennek egyáltalán nem tetszik annyira az ötlet, mint a kis katicabogárnak.

- És hova mennék? A parkba? Üldögélhetnék egyedül reggelig... - motyogta magában. Tikki olyan hevesen rázta a fejét, hogy a kis csápjai ide-oda csapódtak.

- Nem! De elmehetnél Katicabogárhoz! Ő biztos felvidítana!

- De ha egyszer nem tudom a személyazon... - a fiú itt egy pillanatra megállt és elkerekedett a szeme. Tikki egyre lelkesebben bólogatott.

- Marinette... - a fiú úgy suttogta a nevet, mintha minden reménye és szeretete a lányban összpontosulna. – Ő...

- Több, mint boldog lenne, ha segíthetne neked! – sikkantotta vidáman Tikki, majd kíváncsian letelepedett Adrien térdére. – Na?

A fiú elvigyorodott. Jó volt újra látni a mosolyát, legalábbis Tikki még soha nem örült neki ennyire.

- Nem bánnád?

- Persze, hogy nem!

- Akkor Tikki, pöttyöket fel!

*******

- Jóéjt Marinette! – intett még egy utolsót Alya, majd eltűnt a szülei autójában. Marinette vidáman, de fáradtan baktatott fel a szobájába. A lány rendesen leszívta az energiáját, ennek ellenére megérte minden egyes perc, hiszen Marinette végre rendelkezett a szárnysegéddel, vagy mivel. Ráadásul megingatott egy megrögzött LadyNoir-fant.

- Hm-hm – dörzsölte meg Alya az állát. – Nem is tudom, kivel hozzalak végül össze; Adriennel vagy Macskával? – kérdezte aznap délután, és Marinette-nek még az emlék is mosolyt csalt az arcára. Alya mindig is elkötelezett szuperhős-rajongó volt, de Kőszív és a hősduó első megjelenése óta nem volt ennyire felspanolódva.

A lány elvégezte szokásos esti rutinját: fürdő, átöltözés, fésülködés, egyedül csak egyvalami tért el a szokásostól, ez pedig Plagg volt. A kis kwami, ahelyett, hogy a lány fülét rágta volna camembert-ért, az egyik párnán foglalt helyet és nyöszörögve a hasát simogatta.

- Sok volt a sajt? – kérdezte Marinette együttérzően. Egy falat is sok lenne abból a sajtból, de most Plagg annyit nyomott le, ami nagyjából három üveg nutellának felelne meg, így Marinette összeszorította a fogát és látványosan együttérzett.

- Túl sok sajt? Soha – nyögte a kis kwami, és próbált kényelmesebben elhelyezkedni. – Mindössze emésztenem kell. Ennyi.

- Ha te mondod – rendezgette el még Marinette a haját, majd felmászott az ágyába. – Jóéjt, Plagg!

- Jóéjt, Marinette! – válaszolta a kismacska. Marinette lekapcsolta a villanyt és elhelyezkedett az ágyban.

- Böff!

- Plagg! – jött a felháborodott válasz.

*******

Katica sprintelt végig a városon és próbálta nagyjából bemérni a lehető legrövidebb utat Dupain-Cheng-ékhez. Utoljára hétfőn járt ott, és bár azóta csak két nap telt el, Adrien úgy érezte, ezer éve történt, amikor Marinette-el viccelődve próbálta a lány tudomására hozni, hogy tudja. Tudja, hogy ő Katica.

Végre meglátta a pékség fényeit és a kivilágított erkélyt. A szíve egy pillanatra összeszorult, ahogy arra gondolt, hogy fel kell ébresztenie Marinette-t – a bogárkáját! – ahhoz, hogy bejusson a szobába.

- Mindennek van határa! – az apja szavai visszhangoztak a fejében. Tény és való, hogy nem kellett volna Gabrielre üvöltenie, de hát amikor olyan igazságtalanul bánt vele és Nino-val!

Adrien szemei már nemcsak a süvítő szél miatt voltak könnyesek.

A fiú kissé esetlenül landolt a tetőn és a csapóajtóhoz sietett. Többször koppantott és várta a választ, majd amikor már azt hitte, hogy indulhat is haza az ajtó egy hangos csapódással kinyílt.

- Macska? – Marinette hangja álmosnak tűnt és visszaidézte Gabriel szavait: „Nem tolerálsz te senkit..." Mégis mit képzelt, amikor azt gondolhatta, hogy Marinette így, a maszkon keresztül is megérti őt és beengedi magához?

Adrien már egy ideje szótlanul bámult a lányra és kezdett nagyon hideg lenni, de a fiú nem mozdult. Mégis mit mondhatna anélkül, hogy felfedné magát?

- Macska... - Marinette már sokkal éberebbnek tűnt: kinyúlt és behúzta a fiút. Adrien konkrétan összecsuklott az ágyon, és maga elé meredt, amíg a lány gyorsan bezárta és bereteszelte a csapóajtót, majd gyorsan leült a társával szemben és megragadta a két vállánál fogva.

- Macska, szólalj már meg! Minden rendben? Megijesztesz... - a lány kétségbeesetten próbálta felrázni a dermedt fiút. Macska lassan ránézett, majd hirtelen könnyekben tört ki. Olyan szívszaggatóan sírt, hogy Marinette nem tehetett mást, átölelte, és minél szorosabban szorította. Úgy tűnt, ez jólesik a fiúnak, hiszen közelebbhúzódott a lányhoz és a nyakába temette az arcát. Marinette-ben életre kelt az anyaösztön; óvatosan elkezdte simogatni a fiú haját és köröket rajzolt a hátára, pont úgy, ahogy az anyukája csinálta, ha kiskorában valami bántotta.

- Sss... minden rendben lesz. Megígérem, hogy minden rendben lesz – suttogta megnyugtatóan, bár fogalma sem volt, hogy mi bántja pontosan a társát, és ez rémülettel töltötte el. A fiú zokogása végül elhalt és Macska már csak szipogott. Mariette kicsit eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen és feltehesse a kérdést, ami azóta bántotta, amióta a fiú elsírta magát.

- Macska? Mond, hogy a protokoll-segéded nem fog elárulni... - ez volt az egyetlen ok, amit a lány ki tudott találni a fiú megtörésére, de Macska csak a fejét rázta.

- Dehogyis... ő a legjobb fej. Nem is kívánhatnék jobb barátot nála – a fiú letörölte az utolsó kósza könnyet is az arcáról. – Csak apám. Na, ő szemét – Macska egy pillanatra összeszorította a száját dühében. – Nem kedveli a barátomat, és elküldte tőlünk. Elegem lett. Kiabáltam vele – a fiú megint maga elé kezdett bámulni, úgyhogy Marinette gyorsan megölelte. – Tikki azt mondta, hogy mindenképpen meg kell akadályoznom, hogy akumatizálódjak – motyogta a lány füle mellett. – Boldog dolgokra kellett gondolnom...

Marinette érezte, hogy elvörösödik. Ő lenne Macska „boldog dolga"?

- Úgyhogy itt vagyok – suttogta a fiú és visszaölelte a lányt. Egy ideig így maradtak, egymást átölelve, majd megint Marinette húzódott el.

- Nem maradhatsz így... - suttogta. – Tikki ki fog fáradni, és akkor morcos lesz – magyarázta, miközben az ujjai öntudatlanul is a fiú tincseivel játszadoztak.

- De nem akarod tudni, ki van az álarc alatt... - Macska inkább nem is nézett a lány szemébe. Marinette csak sóhajtott egyet.

- Hát igen... de akkor sem maradhatsz így...

Ekkor egy nagyon különös dolog történt Adriennel. Az egész szoba hirtelen elszíntelenedett és egy hanyagul a polcra dobott sál emelkedett ki katicamintával. A fiú akaratlanul is érte nyúlt. Szép kis sál volt, kék-fehér mintás és Adriennek mindössze pár másodpercbe telt kitalálni, mire akarja rávenni Tikki.

- Gyere ide – húzta közelebb Marinette-t és esetlenül összehajtotta a sálat téglalap alakúra, majd megpróbálta a lány fejére helyezni.

- Ez meg minek? – hajolt hátrább Marinette. Nem tetszett neki a dolgok alakulása: először Macska elbőgi magát aztán vigyorogva játszik valamit egy sállal... mi jöhet még? Bevallja, hogy ő Adrien?

Marinette idegesen felhorkantott. Na persze!

- Bekötöm a szemed. Így visszaváltozhatok, mégsem fogod megtudni, ki vagyok – vigyorgott a saját okosságán. Marinette egy ideig még furcsán méregette, ugyanis az előbbi gondolat egy pillanatra gyökeret vert a fejében, majd egy vállrándítással hagyta, hogy a fiú megkösse.

- Nem szoros? – kérdezte Macska aggódóan, miközben eligazgatta a kósza tincseket.

- Nem – Marinette is megigazgatta a kendőt.

- Hányat mutatok? – kérdezte Macska és a lány arca elé tolta három ujját.

- Fogalmam sincs – hangzott a magabiztos felelet. Adrien a biztonság kedvéért vágott egy-két grimaszt is, de miután ezekre sem kapott reakciót, megnyugodott.

- Tikki, pöttyöket le! – a rózsaszín fény a kendőn keresztül is érezhető volt, de csak egy pillanatra. Tikki egy jóleső huppanással landolt a kedvenc párnáján és ásított egyet.

- Szép estét, Marinette! Köszi, hogy gondoltál rám is és nem hagytad így ezt a szerencsétlent – motyogta álmosan.

- Semmiség, Tikki. Ha egy kicsit lejjebb szállsz, maradt az asztalon egy kevés macaron – a kijelentést egy elégedett sóhaj követte, majd a kis kwami arrébbvitorlázott.

És egyedül hagyta a kissé vak Marinette-t és a feszengeni kezdő Adrient. Ugyanis az egy dolog, hogy Macskaként – vagy Katicaként – beugrik valakinek az ágyába, de Adrienként semmi esetre sem szabadna. Most mégis itt van.

- Hát akkor én megyek is – azzal Adrien elkezdett lemászni az ágyról, hogy elfoglalja a helyét a pamlagon, Marinette azonban utánakapott.

- Nem mész te sehova! Az előbb itt bőgtél nekem a magányosságtól, aztán meg elmész egyedül aludni! Dehogyis! Itt maradsz! – hadarta Marinette, bár a parancs komolysága gyorsan elveszett, hiszen a lány nem látott semmit, és úgy kapkodott a fiú után a vakvilágba. Adrien vigyorogva dőlt vissza az ágyra, és hazudott volna magának, ha azt mondja, nem reménykedett valami ilyesmi válaszban. Marinette mindig olyan kedves és nagylelkű volt.

- De ha nekem horkolni merészelsz, páros lábbal rúglak ki! – tette hozzá a lány és Adrien mellé feküdt, aki jót kuncogott magában. Katica pedig rendre kiosztotta. Már meg is vagyunk a két lánnyal.

Marinette csukott szemmel próbálta elérni a lámpáját, de nemigazán találta, csak a levegőben kapálózott. Adrien vigyorogva nyúlt át a komódon és lekattintotta a fényforrást, jótékony sötétségbe burkolva mindkettőjüket.

- Jóéjt, bogaram – suttogta, és még utoljára megsimogatta a lány haját.

- Jóéjt, Macska – motyogta Marinette.

*******

Tikki leröppent az ágy alá, de rá se pislantott a macaron-okra. Körülnézett, majd összeesküvősen ráncolta a szemöldökét.

- Plagg! – sziszegte.

- Heh?! – hallatszott a kissé bizonytalan válasz, majd egy hatalmas csapódás. Tikki csak a szemeit forgatta és elindult a hang irányába. Plagg egy roppant kényelmesnek tűnő párnán feküdt, és akkora hasa volt, amit egy mindenórás terhes nő megirigyelhetett volna, ha hármasikreket vár.

- Te jó ég, Plagg, utoljára akkor ettél ennyit, amikor egy sajtműhelyes Fekete Macskához kerültél! – sopánkodott a katica, de a macska egy legyintéssel elhallgattatta.

- Ez pont a tökéletes mennyiség. Csak – itt egy pillanatra természetellenesen elzöldült a feje – ki kell aludnom magam – motyogta, majd, mintha leesett volna neki, hogy kivel beszél, felemelte a fejét óvatosan, hogy a hasa ne mozduljon meg. – Hé! Hogyhogy te itt? Végre Mari is rájött?

- Css! – Tikki odaröppent és befogta a társa száját. – Nem, nem tudja. De ha ilyen hangosan beszélsz, meghallhatja!

- Az apja, ugye...? – kérdezte Plagg szomorúan. – Az apja miatt vagy itt. Megint seggfej volt...

Tikki válaszként csak sóhajtott. Plagg megint felnézett a fölöttük lévő ágyra – a bemélyedés, ami mindig jelezte, hogy hol fekszik épp Marinette most jóval mélyebb és szélesebb volt.

- Tényleg lehet, hogy össze kéne hozni őket... - motyogta magában, és egy pillanatra még a fogadásról is megfeledkezett.

*******

- Ne bámulj már! – motyogta Marinette álmosan.

- Miből gondolod, hogy bámullak? Nem is látod – Adrien nem tudta megállni a vigyorgást. Miért van az, hogyha a lány közelébe kerül, automatikusan jobb lesz a hangulata?

- Érzem – Marinette hangja nagyon morcos volt, a fiú mégis közelebb húzódott hozzá.

- Aludj csak. Holnap iskola.

- Azt is fogom tenni... - a lány hangja motyogásba fulladt, a légzése pedig fokozatosan lassult, amíg egyenletessé nem vált. Marinette elaludt.

Adriennek ezzel szabad útja nyílt, hogy végre tényleg megfigyelhesse a bogárkáját maszk nélkül. Észre sem vette, már az ujjai végigrajzolták a lány állának vonalát, fel egészen a hajáig, aztán le a nyakát, megérintette azt a pici orrocskát, végigsimították a száját...

- Hogy nem jöttem rá előbb? Hiszen tényleg ő a bogaram – átkozta a vakságát mentálisan a fiú. Zavarni kezdte, hogy ott az a sál, olyan volt, mintha a maszkok egy elferdített, parodizált verziója lenne, ami még mindig rajta nevet „Látod, ti ketten soha nem lesztek együtt".

Adrien lassan lefejtette az oly nagy gonddal megkötött kendőt a lány arcáról. Marinette mocorgott egy kicsit, de nem ébredt fel. Adrien megérintette a szemeit, aztán a szempillákat, aztán csak nézte. Végre nézhette, ahogy Katicabogár alszik. A lány nagyon nyugodtnak tűnt, nem nyomta a vállát se Párizs sorsa, se akumák megtisztítása. Adrien még utoljára belesimított a hajába. A fiú még sokáig fenn tudott maradni, de az álom lassan őt is elnyomta. A két fiatal egymást átölelve aludt.

A kósza kendő azonban nem került vissza Marinette-re.

A következő rész tartalmából: - Persze, csak... – a fiú arrébb lépett, és láthatóvá vált a sok Adrien-poszter a háta mögött. Marinette idegesen nyelt egyet. – Szereted, ugye? – kérdezte a fiú, és a hangja teljesen érzelemmentes volt.