Halihó! <3

Úgy gondoltam, gyorsan kirakom ezt is, mert az első részben alig történt valami. :D Itt legalább van egy kis akció is...

Március 22. szerda 18:09, Párizs háztetői

Marinette nem tudta leverni fél kézzel az akumát, sőt! Már arra sem emlékezett, mikor vesztette szem elől az illetőt. Már lehetett egy órája is, nem tudta pontosan megmondani. Azóta rótta a köröket Párizsban, háztetőről háztetőre ugrálva.

Pedig egyáltalán nem nehéz észrevenni. - Legalábbis egy őrült, késsekkel dobálózó japán étteremtulajdonos kiszúrása piskótának kéne lenni, ha egy szóviccet is el akarunk sütni – morgolódott magában Katica. Apropó szóviccek! Macska még mindig nem tűnt fel, és nem is valószínű, hogy fel fog. A lány ebbe már beletörődött, és bár fogalma sem volt, milyen elfoglaltsága lehetett a fiúnak. – Lehet, hogy jobb is, ha nincs itt... – a jojó vadul pörögve tekeredett rá a következő kéményre. – Végtére is eléggé rémisztő dolgokat tudtam ma meg kettőnk kapcsolatáról...

- Soha többé nem fog visszautasítani senki! – üvöltötte valaki az egyik kivilágított tér felől. Valószínűleg az akuma, legalábbis Marinette úgy határozott, megéri a próbát. Jojóját pörgetve elindult, hogy szembenézzen a megszállottal.

A szörnyeteg – vagy ahogyan ő szerette magát hívni: Késforgató - egy fehér posztót viselt, az arcát pedig fekete pillangós maszkkal fedte el. A bőre lila volt, és eggyel sötétebb árnyalatú csizmaszerű lábbelit viselt fekete pillangómintával. Ugyanebből az anyagból volt az öve is, amit kicsivel a dereka fölött kötött meg. A szemei feketék voltak, bár a szeme fehérje kísérteties vörös volt. A haja körülbelül olyan hosszú volt, mint Katicának, és fekete, ami a vége felé lilába csapott át. Varkocsba fonva hordta, csak egy tincs kijött belőle, és folyamatosan a szeme előtt lengedezett.

Katica sejtette, hogy valami nézeteltérés történt az étteremben, ahol dolgozott, és valószínűleg ezért lett akumatizálva. Habár ez még mindig nem magyarázta meg a nevét: sok nagyon hülye témájú akumával próbálkozott már Halálfej, de Késforgató mindegyiken túltett. Már a neve is olyan... béna volt. Katica ezt nem mulasztotta el megjegyezni.

- Hé rondaság! – kiáltotta, mire Késforgató idegesen szemügyre vette az elszántan földet érő hősnőt. – Nem mondták még neked, hogy kés-villa-olló gyerek kezébe nem való? – kérdezte. Általában mondjuk Macska csinált ilyen és ehhez hasonló poénokat, de mivel nem volt itt, a lány szinte kötelességének érezte előrukkolni eggyel.

- Vagy, csak túl sokat lógok Macskával – gondolta.

- Ne állj az utamba, te szerencsétlen bogár, különben megbánod! – kiáltotta Késforgató, és egy tucatnyi éles japán konyhakést kapott elő. Katica ösztönszerűen hátrált egy lépést.

- Hát ez új – nyögte ki. Biztos volt benne, hogy azokat a késeket nem látta az előző összecsapásuk alatt, és nem tetszett neki ez az új felállás. Késforgató azonban gonoszul elmosolyodott, és felé hajította a pengéket. Katica mindent lassított felvételben látott. A pengék csak repültek, és egyértelmű volt, hogy minimum kettő, de inkább három biztosan el fogja találni.

- Legalább senki sem nézi végig – cikázott át az agyán a gondolat. – Nincs itt Alya, hogy felvegye és kirakja a blogjára, se Macska, hogy utána önmagát hibáztassa, se újságírók, hogy... - nem tudta befejezni a gondolatot, félelmében lehunyta a szemét. A kések azonban soha sem érték el. Hangos csattanással pattantak le valamiről, amiről a lánynak fogalma sem volt, hogy micsoda.

Macska volt, aki a botjával szétütötte a partnernője felé zúduló késtengert. Az akuma őrjöngött, de jelenleg ez volt Katica legkisebb gondja. Tágra nyílt szemmel bámult Macskára, mintha most látná először.

- Huh – nyögte ki a fiú, és összecsukta a botját, majd Katicához fordult és rákacsintott. – Eléggé éles helyzet volt, nem igaz, bogaram? – vigyorgott. Katica fáradtan a homlokára csapott. Az előbb elveszett a pillanatban, de Macska ahogy megteremtette, úgy tönkre is tette.

- Szép tőled, hogy beugrasz, cicus – mondta, és felvette az egyik jellegzetes szuperhős beállást. – De a szójátékaidnál fontosabb dolgunk is van – az állával az akuma felé bökött.

- Be kell vallanod, hogy ez eszméletlen volt – mondta halkan Macska, de azért utánozta a lány testtartását. – Mit tud az ürge? – kérdezte, az akumára célozva, aki az egyik közeli utcába fordult be, egy világító lila pillangójellel az arcán.

- Éles késeket hajigál, és megy neki a dzsiudzsicu – jelentette ki Katica, ahogyan felugrottak az egyik háztetőre, hogy kövessék a megszállt férfit. – Legalábbis eddig ennyit sikerült kiderítenem...

- Nincs több visszautasítás! – üvöltötte a férfi, és kitépett egy villanyoszlopot. Macska már ugrott volna, hogy megállítsa, de a lány kitette elé a kezét.

- Várj! – maga felé fordította a fiút és mindkét kezét a vállára tette. – Én itt fent előhívom a szerencse talizmánt, rendben? – a fiú bólintással jelezte beleegyezését. Katica kissé félénken az akumára pillantott, aki épp egy olasz éttermen töltötte ki a mérgét. – Addig te...

- Elterelem a figyelmét – fejezte be Macska a gondolatmenetet. Katica bólintott. Nem akarta ezt ő javasolni, hiszen a tisztelete az akuma iránt jelentősen megnőtt a késdobálós eset óta. Mégsem lesz ezt olyan egyszerű legyőzni. Macska megemelte a lány kezét és megcsókolta. – Mindent a bogaramért – tette hozzá. Katica csak a szemét forgatta. A fiú elvigyorodott és leugrott a háztetőről.

- Állj készen! - tette hozzá a lány, a fiú képességére célozva. Macska esés közben feltartotta a hüvelykujját, majd az egyik lámpa fényében landolt. Eléggé sötét volt már, hiszem március ide vagy oda, még mindig elég korán sötétedett. Senki nem vette volna észre a fiút, ha nem a fénykörbe érkezik. Macska lecsúszott a rúdon, és megpörgette a farkát.

- Hali, Szeletelő! – üdvözölte pimaszul. Késforgató már éppen belevágott volna az „Én nevem..." kezdetű tipikus akuma szövegbe, de Macska folytatta. – Nem mondták még, hogy kés-villa-olló gyerek kezébe nem való? – kérdezte. Katica ugrott egyet. Na ne, ugye ez a srác csak viccel velem...

- Hmm... - az akuma baljósan összedörzsölte a tenyerét. – Macskapörköltet még úgysem volt alkalmam főzni...

- Hogy micsodát?! – Macska fel volt háborodva. Katica hátrébb lépett, mivel úgy döntött, hogy a.) ő ezt nem nézi és b.) ideje előhívni a talizmánt. A kezét a magasba lendítette, és kimondta a varázsszót. Katicabogarak örvénylettek, és Marinette meg mert volna esküdni, hogy zenét hall... és akkor a kezébe pottyant egy reszelő. A lány ijedten lengette meg a piros, feketepöttyös tárgyat, mivel fogalma sem volt, hogy mire lesz ez jó.

- Van egy olyan érzésem, hogy te szúrópróbaszerűen választod ki az áldozataidat...! – kiáltotta Macska harc közben olyan hangosan, hogy tisztán lehetett hallani a tetőn is. Késforgató őrjöngött, és a csapásai egyre gyakoribbak lettek, egészen addig, amíg hirtelen meg nem szűntek. A csend kísérteties volt, főleg a harc zaja után.

- Oké... - motyogta lassan Katicabogár, és újra a tető széléhez lépett. Késforgató éppen Macskát fojtogatta az egyik kezével, miközben a másikkal... mit is csinált a másikkal? Katica összehúzta a szemeit. A férfi szorongatott valamit a kezében, csak eddig senki sem vette észre, mivel egyszerre mindig csak az egyiket használta. Ez azonban a javukra vált, hiszen így egy kést sem tudott előkapni, vagy Macska gyűrűjét sem tudta lehúzni, hiszen ahhoz előbb el kellett volna engednie a fiút. Bármi is volt a kérdéses tárgy, hirtelen piros-fekete pöttyössé vált, miközben körülötte minden más fekete-fehérré.

- Aha... - a lány ezúttal Macskára nézett, mire ő is vörös lett fekete pöttyökkel. A fiú és a háttér újra fekete-fehérré vált, de most a botja emelkedett ki katicamintával. A lány lenézett a reszelőre, ami szintén piros lett fekete pöttyökkel. Katicabogár elmosolyodott, hiszen rájött a megoldásra.

- Macska! Most! – kiáltotta. A fiú teljes kétségbeesésben nézett fel a lányra. Katica elhajította a jojóját, és a férfi fejéhez vágta. Késforgató dühösen fordult hátra és a hősnőre vicsorgott. Elengedte Macskát és fenyegetően a lány felé indult, készen arra, hogy megszerezze a fülbevalóját. Katica minden erejét összeszedve elhajította a talizmánját. Macska ebben a pillanatban értette meg a tervet, és Késforgatóra támadt, kiütve a kezéből a lila tárgyat.

- Ne! - üvöltötte a férfi rémülten. A lila citrom és a reszelő találkozott, és egy fekete kis pillangó röppent ki a gyümölcsből. Késforgató térdre esett és eszméletlenül hevert a földön. Katica szétnyitotta a jojóját.

- Számodra vége a gonoszkodásnak – jelentette ki és meglóbálta a jojót. A feje fölött megpörgette párszor, hogy legyen elég lendülete az akuma elkapásához majd elhajította. – Ideje hogy megtisztulj! – kiáltotta magabiztosan, ahogy elkapta a szökni készülő lilásfekete pillangót. Lassan kinyitotta a jojót, és szabadjára engedte a mostmár fehér lepkét. – Viszlát, kis pillangó!

Macska a botját használva felugrott a lány mellé a tetőre, és a kezébe nyomta a reszelőt egy kacsintás kíséretében. Katica mosolyogva elvette el, hogy befejezze a szokásos rituálét.

- Csodálatos Katicabogár! – kiáltotta, ahogy felhajította a csillagok fel a reszelőt. Az eszköz eltűnt, és katicabogarak milliói járták körbe a várost, hogy mindent visszaállítsanak az eredeti állapotába. Késforgató körül is szétoszlott a lilásfekete füst, és felfedett egy igencsak zavarodott japán séfet.

- Mi... hol vagyok? – nézett körbe rémülten. Katica és Macska összeütötték az öklüket.

- Szép volt! – kiáltották egyszerre.

- Jaj, az étterem! – kapott a fejéhez a séf. – Te jó ég, el fogok késni! – azzal felpattant és eltűnt az egyik kereszteződésben, sűrűn bocsánatot kérve az egyik autóstól, aki elé kiugrott nagy sietségében.

- Na, ezt hívják konyhaművészetnek – bökött Macska a szétreszelt citrom felé. Katica azonban nem válaszolt a szokásos visszavágóval, amit Macska szokott kapni a fárasztó humoráért. Csendben figyelte a pontot, ahol a néhai akumatizált eltűnt. Macska nem értette a lány hirtelen lehangolódását, és a vállára tette a kezét.

- Hé... valami baj van? – kérdezte félénken. Katica sóhajtott egyet, és ez egyszer figyelmen kívül hagyta a fülbevalója csipogását.

- Miért? – kérdezte, még mindig a láthatárt bámulva.

- Mit miért? – kérdezte Macska, aki nem tudta megállni, hogy ne szóljon közbe.

- Miért ugrottál elém? – kérdezte lány halkan. Már akkor sem értette, de most, hogy eltűnt az adrenalin, végképp meg kellett kérdeznie. Nem az volt a baj, hogy Macska megint elé ugrott, hogy megvédje egy akumatámadástól – azt már így is rengetegszer megtette, különböző helyeken és szituációkban. A lányt akkor nem zavarta, hiszen eddig mindig csak a tudatkontroll volt a tét. Aláveted-e magad az épp aktuális áldozatnak, vagy sem? Álnok Ámor, Parfüm Hercegnő, Bábmester... eddig mindenki csak a mentális irányításra játszott.

Késforgató azonban meg akarta ölni Katicabogarat, ezt nem lehet tagadni. Itt már nem az volt a tét, hogy térdre borulsz-e egy tini fan előtt, akinek minden vágya, hogy találkozzon álmai hercegével: itt élet és halál között kellett választanod. És Macska úgy döntött, hogy felteszi az életét a lányéra. Nem a szabadságát, és nem a függetlenségét. Az életét, és ez már teljesen más tészta volt. Eddig Katica mindig meg tudta győzni magát, hogy Macska döntései - amik vakmerően mindig az ő biztonságát helyezték előtérbe – teljesen szokványosak, és a partnere hűségéről tanúskodnak.

Na de egy ilyen ugrást már nem lehet ezzel magyarázni.

- Nem tudom – vigyorodott el Macska, a tökéletes hangulatgyilkos. – Asszem, csak nem akartam, hogy bajod essen, bogaram – jelentette ki magabiztosan. Katica bólintott, mintha feljegyezne magának valamit, aztán mint a villám, megpördült, és Macska szájára nyomta a sajátját.

Macskát ez felkészületlenül érte, így csak sóbálványként állt, miközben a teste próbálta feldolgozni az eseményeket. Annyiszor elképzelte már, hogy hogyan történhet ez meg, de soha sem gondolt bele, hogy valaha meg is tapasztalja. Ezért csak tágra nyílt szemmel bámulta a lányt, aki vele ellentétben nagyon is tudta, hogy mi történik. Katica lehunyt szemekkel szorította magához a fiút, és mire Macskának egyáltalán eljutott az agyáig, hogy „Khm, haver, talán csukd be a szemed!" addigra az egész véget is ért. Katica lassan elhúzódott Macskától és kinyitotta a szemét. Szegény srác még mindig csak állt és az egyetlen életjel, amit adott az a pislogás volt, de azt többször is.

- Holnap találkozunk – suttogta Katica, ahogy a fülbevalója újra jelzett. Elfordult a fiútól, és a jojóját pörgetve leugrott a háztetőről, csak hogy pár másodperccel később egy másikon tűnjön fel. A lány hazafelé tartott, és csak reménykedhetett, hogy a kwamija kitartja az átváltozást hazáig.

A következő rész tartalmából: Reménykedjünk, hogy a történelem nem ismétli meg magát... - motyogta még Tikki, és egyenletessé vált a légzése.