Figyelem! A rész egyesek számára undorító, esetleg felkavaró jelenetet tartalmazhat! (Valaki hányni fog.)

Újra itt, az új résszel! Nem ez lesz a leghosszabb részem, az tuti, de ha a következőt is ebbe raknám be, akkor túlságosan is olyan érzelmi-hullámvasút effektus lépne fel, azt meg nem akarom.

És túl vagyunk a 3k megtekintésen és közel 400 vote-on! Merci beaucoup! Mindig is szerettem az olvasóimat, de most elértük az eddigi "Felső határ"-nak gondolt célomat, úgyhogy: <3. Ennek örömére, hálából, ebbe a részbe minden olvasómat beleírtam, igen Téged is.

Ti vagytok azok a fanok, akik az akumatámadás után körülzsongjátok Katicát és Macskát, és kaptok tőlük autógrammot.

Nem kell megköszönni. 

Március 28. kedd 10:38, valahol Párizsban

- Marinette...

Marinette megköszönte a sorsnak, hogy Macska olyan szorosan tartotta az ölelésében, hogy megroggyanhatott a térde, de nem esett el. A lány tudatáig lassan jutottak el a dolgok: Macska lefejtette a lány remegő ujjait a botról, óvatosan megfogta a csuklóját és behúzta egy két épület közötti sikátorba, ami nagyjából másfél méter széles lehetett. Itt szembefordította magával és mélyen a szemébe nézett.

- Marinette, annyira sajnálom, de... én... én nem... - dadogott össze-vissza. A lány összeszedte minden erejét és kinyögte az első dolgot, ami az eszébe jutott.

- Mióta? – alig suttogta, de a fiú meghallotta. Idegesen megdörzsölte a tarkóját.

- Hát, elég régóta? – inkább kérdésnek tűnt, mint válasznak. Marinette egy darabosat bólintott, de nem volt ereje feltenni a következő kérdést, így kínos csend telepedett rájuk, amiben a fiú folyamatosan a bogara arcát fürkészte, Marinette pedig a semmibe bambult.

- Tudod – mondta Adrien, csak hogy megtörje a csendet. – Sokkal jobban fogadtad, mint vártam. Azt hittem, majd sikoltozni fogsz, vagy sírni, vagy kiabálni fogsz velem... - idegesen felnevetett.

- Rosszul vagyok – préselte ki magából Marinette. Adrien félve ránézett.

- Biztos vagy benne... jesszus, Mari, zöldülsz! – a fiú automatikusan hátralépett egyet.

- Ja... asszem hányni fogok – nyögte ki még Marinette és elfordult. Adrien becsukta a szemét de még így is hallotta azt a jellegzetes hangot, amit már olyan jól ismert a zombifilmekből.

- Nemár, Agreste, ha eltoltad, viseld is a következményeit! – a fiú megfordult és közelebb lépett a még mindig háttal álló lányhoz. Óvatosan megfogta a haját és hátrahúzta, közben beszélni kezdett, hogy megnyugtassa a bogarát és hogy ne kelljen hallania.

- Nyugi, Mari... minden rendben lesz... - ekkor a lányt körberagyogta a zöldes fény, és elmosta a macskajelmezt, felfedve Marinette-t és Plagg-et.

- Bocs, de nem bírtam tovább – mondta Plagg és levitorlázott egy kiszögelésre, nem törődve azzal, hogy Adrien csúnyán néz rá.

- Semmi gond – Marinette megtörülte magát és felegyenesedett. – Jól vagyok – mondta és szembefordult a fiúval. – Vagyis nem jól, de... jobban.

Adrien bólintott. Nem erre a reakcióra számított, de így visszagondolva nagyon marinette-es volt. Először teljesen kiakadt, majd gyorsan összeszedi magát. Tipikus Marinette.

- Akkor én most – kezdte a lány és a kezébe vette Plagg-et. – Bemegyek és keresek valamit enni. Plagg-nek és magamnak is... - motyogta és a fejével az egyik ablakra mutatott. Adrien remélte, hogy nincs bent senki, habár akumatámadásokkor a civilek nagy része elhagyja az aktuális veszélyeztetett zónát, úgyhogy lehet, hogy üresen találják. Mire ezt végiggondolta, a lány már fel is mászott és kinyitotta az ablakot.

- Hajrá. Majd követünk titeket – azzal eltűnt.

Adrien meg mehetett vissza harcolni.

*******

Az akumát nagyon nehéz volt legyőzni. Miután Marinette és Plagg visszaért, Adriennek viszonylag könnyebb dolga lett, de amíg a lány nélkül kellett harcolnia, addig elég rosszul állt a szénája. Két okból is: az egyik az volt, hogy nem tudott kivédeni semmit, mivel nem volt jojója, a másik viszont egy közeli házban volt található; a fiú rettegett, hogy Marinette egyik pillantatról a másikra kiront és minden utálatát rázúdítja.

Ez azonban nem történt meg, a lány frissen és üdén érkezett meg, és kijelentette, hogy ő is, Plagg is betankoltak kajából, úgyhogy készen áll. Ezt jó volt tudni, ugyanis Káposztafej már tucatjával változtatta át az ártatlan civileket repülő hódokká és a buszokat nindzsa halakká, hőseink legnagyobb értetlenkedésére. A harc azonban sikerrel járt, a paprikát nagy nehezen vissza tudták alakítani jojóvá, és a talizmánnal – ami egyébként egy locsolócső volt – Adrien elterelte az akuma figyelmét, amíg Marinette megkaparintotta a nyakában lévő nyakláncot. Gyorsan a fiúhoz sietett, ahol összetörték, és Marinette pontos utasításait követve Adrien elsőre el tudta kapni az akumát. A páros vidáman egymásra nézett, a fiú pedig, Katicához híven, mindent visszaváltoztatott a rendes kerékvágásba.

Kiderült, hogy az akuma egy belga nő volt (aki egyébként alig tudott franciául) és ökoturistaként érkezett a városba. Párizst azonban nagyon szennyezettnek találta, ezért kellett hódokkal, halakkal meg növényekkel benépesítenie. A mentők már meg is érkeztek és el is vitték kivizsgálásra, de Marinette még odarohant hozzá, és megígértette a nővel, hogy elmegy a parkba, ami a Dupain-Cheng pékség mellett van. Az garantáltan zöld.

A mentőkkel azonban a rajongótábor is megérkezett: a civilek, akik felszabadultak az átoktól és a megrögzött LadyNoir-fanok, akik mindenféle relikviákat gyűjtöttek a párostól. Most is körbevették őket, Macska és Katica pedig mindent vigyorogva aláírt, pólókat, kezeket, képeket... egészen addig, amíg Adrien fülbevalóján mindössze egy pötty maradt. Akkor a páros aláírta az utolsó kis képet is, majd elköszöntek, és felröppentek az egyik háztetőre.

- Menned kell – mutatott Marinette a fülbevalóra. Macska továbbra is ott toporgott mellette, és kérdő tekintettel nézett rá. A lány rögtön megértette és megrázta a fejét.

- Nem – mondta lassan. – Nem, Macska. Lehet, hogy te rájöttél az enyémre, oké, azt ejtsük, nem haragszom. De... nem. Én nem akarom tudni – Marinette nem értette, miért ilyen nehéz kimondania a szavakat. Hiszen eddig is mindig megnyugtatóan hatott rá a maszk jelenléte, hogy a partnerének nem kellett tudnia, hogy a lány a maszk alatt valójában egy béna, ügyetlen kamasz, és egy szót sem tud kinyögni Adrien jelenlétében. Most azonban ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy visszaadja a kölcsönt, hogy ha már Macska is tudja, hogy kit rejt Katica álarca, akkor ő is láthassa, ki a fiú a sok szóvicc mögött.

Nem. Nem lehet.

Így hát Marinette inkább odalépett a fiú elé és szorosan átölelte. Érezte, hogy Macska a nyakába temeti az arcát, és hogy milyen szorosan tartja...

Nem. Nem lehet.

A fülbevaló egy utolsót jelzett, és Marinette érezte, hogy a fényár körbevonja a fiú testét. A lány szorosan csukva tartotta a szemét, így nem láthatta, kit is adott neki vissza Tikki.

De érezni érezte. A fiú haja pontosan olyan puha volt, mint hősként. Marinette legszívesebben ott maradt volna, mindenféle akuma, küldetés, és szerelmi sokszögek nélkül. Ez azonban lehetetlen volt, ezt a lány is belátta, így lassan eltolta magától a társát.

- Gyere, indulnunk kell! – hallotta Tikki hangját.

- Szia, Tikki! – köszönt Marinette. Érezte, hogy a kis kwami odaröppen hozzá és megöleli az arcát.

- Szia Marinette! Szólj majd Plagg-nek, hogy szerintem indíthatjuk a Jeanne-hadműveletet – azzal egy kicsit távolról szólt a hangja, mintha megpróbálná Macskát a lányhoz tolni. – Csókold már meg, aztán menjünk!

- Ne! – sikította Marinette és kitette a karját maga elé. – Neked nagyobb szükséged van most Tikkire, mint nekem – tette hozzá, miután rájött, hogy milyen udvariatlannak tűnhetett. – Szükséged van valakire, aki meghallgat, és tud tanácsot adni. Akinek elmondhatod – a lány lopva megérintette az arcát ott, ahol az előbb Tikki megérintette. – Most menj!

Marinette érezte, hogy a fiú gyorsan újra megöleli, majd egy ajtócsapódást hallott és sietős lépteket. Bárki is Macska, már a lépcsőházban van.

A lány lassan kinyitotta a szemeit, és remélte, hogy Plagg varázsa miatt nem látszik az elkenődött szemfestéke.

*******

Az akumatámadás pont suliidőben zajlott, így Marinette hiába ment vissza a Francois-Dupont-ba, nem volt ott senki. D'Argencourt délutáni vívásórái azonban még tartottak, így Marinette-nek jó rálátása nyílt megcsodálni Adrien eszméletlen vívótechnikáját. Bármelyik másik nap ott maradt volna, csak hogy nézhesse a fiút, ma azonban csak egy sóhajjal megfordult és elindult hazafelé.

Észre sem vette, hogy Adrien mennyire vágyódva néz utána.

A következő rész tartalmából: A Jeanne-hadműveletegy közel hétszáz éves protokollt takar, amit bizonyos esetekben, itt lényegébena kwamicsere végett, léptetünk életbe – magyarázta Tikki tanárnős stílusban.