Halihó!

Itt az új rész, haladunk a bál felé, Nino és Alya szépen-lassan összejönnek, a párosunk meg még mindig idióta... ebben a részben talán mégjobban.

Mindenesetre a következő részben bombát robbantok;) Talán sejtitek, hogy ez mit jelent, ha igen, akkor írjátok meg és jár a keksz! (::) (::) (::)

Március 26. vasárnap 17:28, egy kávézó a Rue Desaix-en

Marinette, Alya, Nino és Adrien együtt ültek az új kávézóban, és éppen a tegnapi eseményeket tárgyalták. Alya többször kielemezte Macska kétségbeesését Katica eltalálására, és a hős elszántságát a lány megmentésére. A vele szemben ülő páros próbált nem vigyorogni, illetve vörösödni, egyre kevesebb sikerrel. És amíg Adrien minél részletesebb leírást próbált kihúzni a lányból, Marinette kétségbeesetten próbálta megváltoztatni a témát. Alya, miután megunta a kedvenc párosának a hülyítését, továbblépett, és lelkesen ecsetelte a mentőakciót Marinette és Adrien megtalálására. Erre már Nino is abbahagyta a saját shake-jének a szürcsölését, és bekapcsolódott a beszélgetésbe.

- Azt mond nekik, amikor... - Alya egy intéssel elhallgattatta.

- Pont most akartam mondani! Szóval, megyek a folyosón, Nino-val dumálok, hogy lehet, hogy épp most kéred meg Marinette-t, hogy menjen veled a bálba – bökött Adrien felé, aki kezdett olyan vörössé vélni, mint a mellette ülő Marinette – és a lehető legrosszabb pillanatban találunk rátok...

- Mire én: asszony, te most próbálsz engem rávezetni valamire? – kérdezte Nino hevesen gesztikulálva, hogy hitelesen adja vissza a szituációt.

- Erre csak annyit válaszoltam, hogy én jobban szeretem, ha a férfi viseli a nadrágot...

- Mire én odaálltam elé, jól megráztam és ráüvöltöttem, hogy ne őrjíts már meg, eljössz velem a bálba vagy sem? – Nino megvonta a vállát. – Igent mondott.

- Mindjárt visszavonom, ha játszod a macsót! – azzal játékosan fejbevágta a fiút az itallappal. Nino röhögve közelebb húzta magához és egy puszit nyomott az arcára. A páros várakozóan Adrienre nézett.

- És te, Adrien, sikerült már behálóznod valakit? Mármint Chloé-n kívűl? – kérdezte Nino. Adrien idegesen megdörzsölte a tarkóját. Még nem gondolkozott ezen, ráadásul Katica reakciója tegnap a meghívóra... nem azt mondta, hogy a Francois-Dupont, hanem azt, hogy a suli. A fiú tegnap este másra sem tudott gondolni az ágyában forgolódva, csak erre, na meg persze a kis közjátékra harc közben. Ugyanis bármennyire is próbálta bebeszélni magának az ellenkezőjét, Adrien megsejtette, hogy a lány a Francois-Dupont-ba jár.

- Nos... hát én... - Alya közelebb hajolt a makogó fiúhoz.

- Van már valaki, akit el akarsz hívni? – Marinette-re pislantott. – Mondjuk Marinette?

- Alya! – kiáltott felháborodottan a lány. Alya úgy tett, mintha mi sem történt volna, és lesöpört egy láthatatlan szöszt a ruhájáról.

- Csak kérdeztem... nos? – feszítette tovább a húrt a göndör lány. Adrien sóhajtott és próbálta húzni az időt, hogy kitaláljon egy jó indokot, hogy miért nem akarja elhívni Marinette-t. Közben Tikki és Plagg egyre idegesebbek lettek, és kíváncsian kikukucskáltak a táskából, hogy hallják a választ.

- Nos, én nem akarom, hogy Chloé rámásszon Marinette-re... tudod. Sokkal könnyebb neki, ha nem én leszek a partnere – magyarázta összefüggéstelenül. A kwami egymásra néztek és egyszerre a homlokukra csaptak. Marinette kapva kapott az alkalmon, hogy végre másfelé terelje a beszélgetést.

- Igen, így van... Amúgy Alya, te tudod már, hogy ki kivel megy? – a vörös hajú lány kétértelmű pillantást vetett a barátnőjére, de aztán egy nagy sóhajjal megadta magát.

- Nos, azt tudom, hogy Ivan már elhívta Myléne-t. Egyik ebédszünetben kérte meg, hát nem aranyos? Juleka és Rose tuti együtt mennek, kémia előtt hangosan beszéltek a kosztümjeikről – magyarázta a fiatal újságírópalánta. – Chloé ugye még kérdéses, Kim és Alix pedig valami fogadáson veszekedtek, fogalmam sincs, milyen téttel – a lány kisimított egy kósza tincset az arcából. – Nagyjából ennyi, plusz én és Nino – villantott egy lefegyverző mosolyt a fiúra.

- Tehát... - Marinette nagyon igyekezett, hogy ne remegjen a hangja – eddig mindenki az osztályból hívott el valakit?

- Mhm – bólintott Alya és közelebb húzta az italát, majd beleszürcsölt. Marinette felsóhajtott és az asztallapot bámulta.

Csodás. Jövő hétvégéig ki kéne találnia, hogy kivel megy, és fogalma sincs a lehetséges jelöltekről.

Tényleg csodás.

*******

Alya kedveskedően megdörzsölte a barátnője vállát, ahogy kiléptek a kávézóból. Marinette viszonylag gyorsan távozott az udvarias visszautasítás után, és Alya vele tartott, hogy ne egyedül kelljen hazamennie.

- Hé, csajszi, én megpróbáltam – mondta vigasztalóan. Marinette bólintott.

- Persze, értem én... - a lány felnézett az égre. Úgy tűnt, esni fog.

- Akkor kivel mész? Valamelyik felsőbb évfolyamossal? Vagy bepróbálkozol Nathaniël-nél? – Alya fázósan összébbhúzta magán a kabátját. – Ha szeretnéd, visszamondom Nino meghívását. Meg fogja érteni...

- Dehogyis! – vágott közbe Marinette. – Ne rontsd el miattam az estéted!

- Nem lenne elrontva – mosolyodott el a lány. – Csak tudod, annyira biztos voltam tegnap benne, hogy Adrien elhívott téged, úgy értem... - a lány a megfelelő szavakat kereste – olyan... furcsa volt, hogy miután eltűntél, eltűnt ő is.

Marinette elvörösödött, és ügyesen témát váltott, hogy ne kelljen a „Miért is tűntél el...?" kezdetű kérdésre válaszolnia.

A két lánynak fogalma sem volt, hogy amint leléptek, Nino hasonló beszélgetést kezdeményezett Adriennel.

- Miért nem akartál Marinette-el menni? Hiszen kedveled, nem? – kérdezte bizalmaskodóan. Adrien még mindig a két lány után bámult, és az agyában homályosan előkerült egy gondolat, miszerint valószínűleg megsértette a Marinette-t. A fiú azonban nem tudott uralkodni magán, hiszen a beszélgetés alatt egyre biztosabb lett a teóriájában, miszerint a bogara a Francois-Dupontba jár.

- Lehet, hogy közel áll hozzám... - gondolta. – Még az is lehet, hogy váltottunk pár szót valamikor...

- Hallod, haver? Mi ez az ábrándos tekintet? – Nino megbökdöste a fiú vállát. – Csak nincs valaki a láthatáron...? – kérdezte játékosan. Adrien bólintott, amivel ráfagyasztotta a barátja arcára a mosolyt.

- De, azt hiszem van – Adrien felállt és intett egyet. – Mennem kell. Holnap találkozunk! – azzal kirohant a kávézóból. Nino tátott szájjal nézett utána.

- Ennek meg mi baja?

*******

Estére kifejezetten kellemes lett az idő, lágy szellő fújt, ami előcsalogatta a turisták tömegét. Az Eiffel-torony szerencsére fél nyolckor bezárul a látogatók előtt, így Marinette-nek nem kellett aggódnia, hogy bárki meglátja, ahogy földet ér az építményen. A lány Katica volt – hála az égnek tegnap nem cserélődtek fel, és Marinette örült volna neki, ha ez így is marad. Semmi kedve nem volt Macskaként futkározni az akumák után. A lány leült, kényelembe helyezte magát és vidáman lóbálta a lábát a torony szélén. Valahol egy toronyóra elütötte a kilencet és az akkordok visszhangot vertek a városban.

- Hol késik Macska? – kérdezte magában a lány, de gyorsan választ is kapott a kérdésére.

- Jóestét, bogaram! – hallatszott a háta mögül. Marinette-nek meg sem kellett fordulnia, a fiú már le is huppant mellé, lábait lógatva. – Szép az idő, nemigaz? – Marinette bólintott, és csendben tovább szemlélődött. Hazudott volna magának, ha azt mondja, nem várta a találkozást, de... az még reggel volt. Amikor a lány csak annak örült, hogy Tikkivel ébredt és Alya-ékkal kimozdul délután. Azelőtt, hogy keményen visszautasították.

- Valami baj van? – úgy tűnt, Macska tényleg aggódik. Közelebb hajolt a lányhoz és megérintette a vállát. Marinette elmosolyodott.

- Nem semmi, csak... magánélet – kitérő válasz. Elég, hogy kielégítse a fiú kíváncsiságát, de semmi konkrét. Macska vidáman bólintott.

- Akkor jó, hogy hoztam neked valamit – azzal kicipzározta az egyik zsebét. Marinette érdeklődve figyelte a mozdulatot.

- Tádám! – a fiú egy rózsaszín dobozkát húzott elő. Nem volt valami nagy, pont elfért a fiú tenyerében, de Marinette gyomrában így is kellemes bizsergést idézett elő. Főleg, amikor a fiú felé nyújtotta.

- Macska... ez meg mi? – kérdezte a lány, bár pontosan tudta, mit tart a fiú a kezében. Egy ékszeresdobozt.

- Gondoltam, ha már... ahem a talizmánjaink szerint is közel állunk egymáshoz, meg ilyenek, nos... hozok neked valamit... meg ilyenek – dadogott a fiú össze-vissza, és Marinette nem állhatta meg a kuncogást. Macska pontosan olyan mellette, mint a lány Adrien mellett. Marinette vigyorogva vette el a dobozt.

- Nos, köszönöm cicus – azzal kinyitotta, és elkerekedett a szeme.

Marinette természetesen az első pillanattól kezdve értékelte a gesztust és hogy Macska gondolt rá. De valami apróságra számított, valami aranyos vagy szép kis bizsura, amit minden második ékszeresboltban megkapsz öt euróért. Egyértelműen nem egy ezüst katicabogár medálra, ami ránézésre kerülhetett annyiba, mint a szülei hétvégi bevétele!

- Úristen, Macska! Ez... ez nagyon... - Marinette úgy érezte, hogy illetlenség lenne kimondania a „drága" szócskát, de ha egyszer ez volt az első dolog, ami beugrott! Így inkább Marinette a második gondolatát fogalmazta meg: - gyönyörű. Köszönöm... Tényleg... Nem is tudom, hogy... hogy miért...

- Csak szerettem volna valami egyedit. Amiről majd eszedbe jutok – a fiú egyre jobban elvörösödött, de nem törte meg a szemkontaktust. – Tetszik? – tette fel a kérdést félve. Marinette mosolyogva bólintott.

- Nagyon – suttogta. Macska sóhajtott és pár pillanatig csendben gyönyörködött a kilátásban, amíg összeszedte a gondolatait.

- Tudod, gondolkoztam – idegesen megdörzsölte a tarkóját – és arra jutottam, hogy szerintem – itt megköszörülte a torkát, csak hogy az időt húzza – mehetnénk együtt – jelentette be. Katica felvonta a szemöldökét.

- Hova? – kérdezte elbizonytalanodva. Ugye Macska nem randira hívta? Az ki van csukva, hogy Marinette elmegy, pont, miután Adrien visszautasította. Jelenleg nem érezte magát elég erősnek hozzá.

- A Francois-Dupont bálra – motyogta Macska úgy, mintha már helyben megbánná a szavait. Marinette felpattant.

- Mi?! – kiáltotta. Macska is felállt és elkezdte volna sorolni a Tökéletesen Összeállított Indokok Listáját, amit idefelé jövet dolgozott ki, de a lány megállította. – Te tudod, hogy ki vagyok?! – kérdezte remegve. Fogalma sem volt, mit tenne, ha Macska rájött volna a személyazonosságára. Valószínűleg elrohanna, mint mindig. A fiú védekezően felemelte a kezét.

- Nem – suttogta lassan, és a hanghordozása az állatgondozókra emlékeztette Marinette-t, akik egy-egy vadállatot csendesítenek le. – Nem tudom, ki vagy, csak szerettelek volna elhívni a bálra – magyarázta nyugodtan. Marinette leeresztett, mint egy lufi, és hirtelen eltört a mécses. Miért így történik mindez? Miért kell pont Adriennek elutasítania a lányt, és Macskának elhívnia? Mit vétett, hogy valaki odafentről így szándékozik őt megbüntetni – élete szerelme észre sem veszi, a legjobb barátja meg randizni akar vele?

Marinette észre sem vette, hogy az első könnycsepp legördül az arcán. Macska félve közelebb lépett a lányhoz.

- Bogaram, én nem... - kezdte, de a lány félbeszakította.

- Bocsi, csak... tudod – Marinette egy nagyot szipogott. – Épp az előbb mondta a fiú, akibe bele vagyok esve, hogy nem akar velem jönni a bálba, és... - a lányból előtört a zokogás. Macska félve felé lépett, hogy átkarolja, de Marinette tett egy lépést hátra és letörölte a könnyeit.

- Semmi gond – motyogta egy fáradt mosoly kíséretében. – Sejtettem, hogy visszautasít majd, de... - a lány lenézett a város fényeire. – Azért rosszul esett – újra a még mindig tanácstalan Macskára nézett. – Azt hiszem, jobb lesz, ha hazamegyek – kiengedte a jojóját, a másik kezében a dobozkát fogta. – Jóéjt, Macska! És mégegyszer köszönöm az ajándékot.

A lány eltűnt az éjszakában. Adrien még jó negyedóráig állt ott. Sokféleképpen el tudta képzelni ezt a beszélgetést, de ez nem volt köztük. A bogara a nyakába ugrik, igen, azt várta, és remélte. A bogara nemet mond, az meg racionális reakció lett volna.

Na de hogy sír? Ráadásul valami fiú miatt?

Adrien motyogott valamit az idióta srácokról, akik szemét módon összetörik az ilyen lányok szívét, majd szomorúan hazaindult.

*******

- Ó, Marinette! Ne legyél ilyen lehangolt! – röppent oda a választottjához Tikki. A lány még mindig a nyitott ékszeresdoboz bámulta, a katicás nyakláncot forgatva az ujjai között.

- Én csak... - kezdte bágyadtan és végigsimított a medálon. – Én nem akartam Macskát megbántani. Tényleg nem – a lány a kezébe temette az arcát. – Annyira sajnálom – suttogta megtörten. Tikki közelebb röppent, de nem szólt semmit. Hagyta, hogy kijöjjön a lányból. – Adrien nem tett semmiféle megjegyzést, szimplán nemet mondott, én meg úgy viselkedtem, mint egy utolsó kis rinyagép...

- Mint Chloé?

- Igen, mint Chloé – hagyta rá a lány. – És most Macska azt hiszi, utálom, miközben egy vagyont költött erre a kérdésre – Marinette az ezüstláncot morzsolgatta az ujjai között.

- Talán el kéne vele menned – vetette közbe Tikki, de Marinette megrázta a fejét.

- Megoldhatatlan lenne. Legalábbis a eltitkolt személyazonossággal – motyogta és a nyakláncot visszahelyezte a dobozba.

- A talizmáncsere is megoldhatatlannak tűnt eltitkolt személyazonossággal – mosolygott rá a pöttyös lény. Marinette felhorkant, de nem szólt vissza. Csendben elrakta az ékszeresdobozt és pár perc múlva lefeküdt aludni.

- Jóéjt, Tikki! – azzal lekapcsolta a lámpát.

- Jóéjt, Marinette! – motyogta még a kis lény, és halkan hortyogni kezdett a cicás párnán. Marinette egyedül maradt a gondolataival és próbált megoldást találni az újabb problémára.

- Ha a kwamicsere nem lett volna... - a lány lehunyta a szemét. Nem akart sem Macskával, sem Adriennel foglalkozni. A gondok holnapig is várhattak. Aznap este kivételesen gyorsan aludt el és nyugodt, álomtalan estéje volt.

Nem úgy egy szőke fiúnak, aki hajnalig forgolódott, és egy látszólag megoldhatatlan problémára kereste a választ.

Akövetkező rész tartalmából: Adrien? Te meg mit...? – kérdezte Marinettezavartan, de a fiú nem vesztegette az idejét: megragadta a lányt az arcánálfogva, és magához húzta.