Sziasztok!

Új résszel jövök, és tudom, hogy nem lett valami hosszú, de ez egy nagyon fontos rész... hiszen a párosunk itt tesz először kísérletet arra, hogy visszakapják a régi életüket. De még milyen kísérletet!

A csókjelenet miatt pedig ne kövezzetek meg, nagyon kellett ügyelnem, hogy ciki legyen, bár nem tudom, hogyan jön át... Remélem bénának tűnnek - végülis ez az első rendes csókjuk (leszámítva a sorozatbelit és a késforgatósat). A következő részekben ennél már csak ügyesebbek lesznek;)

Fontos: a rész Ladynoir pillanatokat tartalmaz. Én figyelmeztettelek!;)

Március 24. péntek 18:00, a találkozási pont

Adrien pontosan érkezett. Nagyon reménykedett benne, hogy Katica előáll valamilyen tervvel, mert neki elég kínos lesz bevallani, hogy semmire sem jutott a kwamicsere ügyében. Tikki furcsán homályos válaszokat adott és mindig elterelte valamerre a témát, így Adrien végül kénytelen volt bemutatni neki a baráti körét: mesélt a Nino-Alya-Marinette csapatról, Chloé-ról, aki megkeserítette az életét, és röviden bemutatta az osztálytársait is. A kis kwamit nagyon érdekelte a fiú szűk, háromtagú baráti köre, így róluk többet kellett beszélnie, ráadásul kérdésekre is válaszolgatott, így nagyon meglepődött, mikor véletlenül ránézett az órára és rájött, hogy valószínűleg el fog késni patrolról és ráadásul nem talált ki semmit a cserére.

- Cicus! – Katica ügyesen landolt, a fejlődése látható volt az akumatámadás alatt nyújtott teljesítményéhez képest. Adrien nem tudta megállni a vigyorgást, ahogy a lány közeledett felé és közben a botot nyomogatta, hátha végre összecsukódik.

- Add oda – a fiú kinyújtotta a kezét és egy laza mozdulattal elcsavarta az eszköz fejét, így az végre összezsugorodott.

- Köszi – motyogta a lány és az övére csatolta. – Jutottál valamire?

Kezdődik... A fiú még cikibbnek érezte a tehetetlenségét, most, hogy a bogara is itt volt. Félve megdörzsölte a tarkóját.

- Hát...

- Én kitaláltam valamit – vágott közbe Katica és Adrien érezte, hogy nagy kő esik le a szívéről... vagy nem is a sajátjáról? Lehetséges lenne, hogy a fiú Tikki megkönnyebbülését érezte?

- De nem biztos, hogy tetszeni fog... - azzal Katica elkezdte megmagyarázni a helyzetet. Adrien végig egy szót sem szólt, csak a gondolatait próbálta rendezni. Például először el sem akarta hinni, hogy Plagg segített a civil Katicának – neki még egy kérdésére sem tudott rendesen válaszolni! Aztán Katica felhozta a Késforgató-incidenst, ami még mindig élénken élt a fiú emlékezetében, hiszen az aznapi fotózáson elvették a mobilját, és csak miután visszakapta, vette észre az értesítéseket az akumatámadásról, így rohanhatott megmenteni a bogárkáját (és az is rémlett neki, hogy az utolsó előtti pillanatban érkezett). Aztán a lány megemlítette a csókot, és minden összeállt.

- Igen! – Macska a levegőbe öklözött és elkezdett járni valami győzelmitánc-féleséget. Marinette csak a szemét forgatta. – Mindent értek! Ez életem legjobb napja! – azzal a levegőbe lendítette a kezeit és hagyta, hogy leessenek mellé. Azzal a jellegzetes vigyorral az arcán, amit Marinette az utóbbi időben gyakran látott, odalépett a lány elé és megfogta a kezét. – Biztos? – kérdezte, és nagyon látszott rajta, hogy mennyire szeretné, ha az ötlet komoly lenne. Marinette bólintott.

- Biztos – a lány úgy döntött, nem megy bele a bizonygatásba, hiszen Macska már így is túlságosan beleélte magát.

„És mi lesz, ha nem működik?" villant be. Hiszen lehet, hogy az egész egy tévedés, zsákutca, Plagg is melléfoghat néha-néha és miért hajol egyre közelebb Macska?!

Marinette magában elhatározta, hogy nem fog félni. Nem fog kitáncolni a szituációból, csak mert Plagg is tévedhet, végülis ez volt az egyetlen esélye, hogy visszakapja Tikkit.

És mégis, amikor Macska vigyázva, nehogy megrémissze rányomta a száját a lányéra, Marinette megborzongott. A fiú ezt valószínűleg megérezte, mert gyorsan átölelte a lányt, közelebb húzta magához és lassan elfordította a fejét. Marinette-nek fogalma sem volt, hogy miért érzi ezt az egészet olyan... jónak. Az egész helyzet, Macska óvó karjai, minden azt sugározta felé, hogy a megfelelő helyen van, és a megfelelő dolgot teszi – Marinette még soha nem érzett ilyet. Tudva, hogy a sors, az univerzum Macskához vezette, ebbe a pillanatba, Marinette magabiztosan belevigyorgott a csókba és megmozdította a száját. A fiú örömmel fogadta a kezdeményezést, és a két tinédzser szépen-lassan a „kényszercsókból" valódit csinált. Apránként felvették egymás ritmusát, és Marinette érezte, hogy a kezei Macska mellkasától a nyaka felé vándorolnak. A lány kíváncsian a fiú hajába túrt – milyen puha! A fiú még szorosabbra fonta a karjait köré, és ez volt az a pont, ahol mindketten elvesztették az időérzéküket. Eltelhetett akár öt perc, vagy fél óra is, egyikük sem tudta volna megmondani, amikor lassan elhúzódtak egymástól. Marinette óvatosan kinyitotta a szemét és egy halvány mosollyal nyugtázta, hogy Macska még mindig csukva tartja, mintha nem akarná elhinni az egészet.

- Hű – csúszott ki a fiú száján és Marinette nem tudta megállni: kuncogni kezdett.

- Igen – a lány végigsimított a haján. – Hű.

- Akkor – Macska idegesen hátrébb lépett és meglóbálta a kezét, mintha nem tudná, mit csináljon vele. – Reménykedjünk, hogy működött.

- Ja, holnap reggel úgyis megtudjuk... akkor a következő támadásig – a lány búcsút intett, de Macska megállította.

- Várj, holnap nincs patrol? – kérdezte, már-már kétségbeesetten. Marinette csak a fejét rázta.

- Minek? Ha Plagg-el ébredek, akkor úgyis tudom, hogy Tikki nálad van... - azzal szétnyitotta a botot. – Jóéjt Macska!

- Jóéjt, bogaram! – suttogta a fiú letörten, ahogy figyelte, hogy a lány megint elrohant előle.

*******

- Megmondanád, hogy mégis mire volt jó ez a cirkusz?

Ez volt Plagg első kérdése, amint kisuhant a gyűrűből. Marinette csak egy pillantást vetett rá és elterült az ágyán. Ő maga sem tudta, hogy miért rohant el, hiszen ezt a csókot tényleg meg kellett lépniük... Tikkiért tette, nem Macskáért.

És akkor miért élvezted ennyire?

Marinette a párnájába temette az arcát. Nem akart a kis hanggal foglalkozni a fejében, főleg most, hogy Plagg egy „Én nem értelek titeket, tinédzsereket..." megjegyzéssel ejtette a témát és elkezdte felhabzsolni a maradék camembert-et, nehogy holnap kárba vesszen. De nem tudta megállítani, hogy az egész jelenet folyamatosan, mint egy végtelenített lemez ott pörögjön a szeme előtt. A lány végül egy hatalmas gombóccal a hasában aludt el, és végig úgy érezte, hogy az Adrien-poszterek a falon vádlón nézik őt.

Akövetkező rész tartalmából: Na végre! Tudod, milyen régóta várom, hogy behúzzChloé-nak? – Alya diadalmasan vigyorgott és gyorsabban kezdte szedni a lábát. –Siessünk, nehogy elkéss!