Halihó mindenkinek!

Nos, ahogy ígértem, itt a következő rész is... egy kis DjWifivel, és további kwamiproblémákkal! Sajnos be kell jelentenem valamit: mivel közeleg a félév (ahem) lehet, hogy egy iciri-picirit lassabb lesz a részek felrakása... persze próbálom majd tartani a tempót, de attól tartok, hogy tartós wifielzárás várható... :( Mindenesetre a fanfic írásához nem kell net, a felrakás meg pár perc, úgyhogy megoldom majd valahogy... Csak gondoltam, előre szólok, hogy ne legyen belőle baj.

Úgyhogy szorítsatok, hogy mindenből (ahol rezeg a léc) megkapjam a négyest! -3-

Március 24. péntek 7:52, a Francoise-Dupont középiskola

Marinette szomorúan baktatott fel az iskola lépcsőjén. Egész éjjel csak forgolódott az ágyában, és képtelen volt elaludni. Plagg sem volt valami nagy segítség: egész éjjel vagy horkolt, vagy mormogott, a lány csak a camembert szócskát tudta kivenni, de azt többször is. Reggel pedig majd' megfojtotta a lányt a vihogásával és a kétértelmű megjegyzéseivel.

- Vajon Macska is ezen megy keresztül minden egyes nap? – gondolkodott a lány mélabúsan, de hangosan nem merte feltenni a kérdést. Ahogy közeledett az osztályterem felé, már meg is hallotta Chloé sipákolását, de nem tudta kivenni, hogy a lány most éppen miért panaszkodik. Marinette sóhajtott egyet és belépett a terembe.

Ahogy az várható volt, az osztály szőke démona a tanári asztal előtt állva ismertette az aktuális igényeit az osztállyal. Marinette, amilyen csendben csak lehetett, leült az asztalára és előkészítette a füzeteit. Alya még nem volt bent, így a lány kénytelen volt egyedül meghallgatni Chloé magánszámának végét.

- ...és aki akár egy, ismétlem egy hibát is mer ejteni az én tökéletes tervemen, legyen az akár a legkisebb galiba, az készüljön fel egy igen kínos telefonbeszélgetésre! – fenyegetőzött a lány a telefonját lóbálva, miközben Sabrina bőszen bólogatott mellette. Azután mindketten helyükre tipegtek és elkezdték megbeszélni Chloé ruháját.

Marinette-t általában nem érdekelte a két bajkeverő magánélete, de azért a tolla végével megböködte Nino vállát.

- Hé! – Nino kérdőn hátrafordult. – Már megint mi volt a baja? – kérdezte Marinette, a lányok felé bökve.

- Ja, hogy az! Öcsém! Chloé felvázolta a terveit a bállal kapcsolatban, tudod, ahogy szokta...

- Milyen bál? – kérdezte Marinette, de rögtön eszébe is jutott és a szája elé kapta a kezét. Teljesen elfeledkezett a szavazásról! – Ahh... Alya meg fog ölni...

- Marinette! – említett Alya beviharzott az ajtón, pillantásra sem méltatva Chloé gonosz megjegyzését a csengőt illetően. A vöröske lehuppant Marinette mellé, és mint a villám, előkapta a mobilját. – Ezt figyeld! – vigyorgott.

Marinette úgy érezte, hogy az a kevés pirítós, amit reggelire letuszkolt a torkán, visszakívánkozik. A videó ugyanis Alya legújabb és valószínűleg egyik legértékesebb posztja lesz. Pontosan azt a részt vette fel a tegnapi akumatámadásból, amikor Macska Katicaként felhasználja a talizmánt, majd nem sokkal később Marinette elkapja az akumát. Szerencsére a földetérés után leállította a filmet, így legalább a mai patrolról nem hall majd az egész Katiblog.

De akkor is! Alya videóra vette a felcserélt Katica és Macska bénázását! Ez milyen gáz már...

- Tök király, nem...? – kérdezte Alya teljesen feldobódva. Marinette nagyot ugrott ültében.

- Mi? – kérdezte, teljesen összezavarodva. Alya még mindig vigyorogva becsukta az alkalmazást.

- Hát, hogy összecserélték a talizmánokat. Katica nagyon menő Macskaként, nem? Tuti, hogy az egész a srác ötlete volt, kár, hogy nem vártak vele elsejéig... - magyarázta a lány, miközben kiposztolta a videót Katiblogba. – Tudod, Nino-val együtt vettük fel, és gondoltam, hogy ha már ő is előbb látta, mint az olvasók, akkor neked is megmutatom... meg persze el akartam vele dicsekedni – kacsintott Marinette-re. A lány Nino-hoz fordult.

- Együtt? – a lány nem igazán várt reakciót, de Nino dühösen hátrafordult és a kezét az asztalra csapta.

- Igen! Ugyanis a kávézó után sétáltunk a parkban, tök romantikus volt meg minden, erre az asszony észreveszi azt a kettőt és utánuk kellett rohangálnom! – hadarta el egy szuszra. – Ahelyett, hogy valamelyik padon ülve smároltunk volna! – tette hozzá. Alya csak legyintett.

- Ne is figyelj rá, szerintem meg akart hívni a bálra és pont akkor szedte össze a bátorságát... mikor elszállt a pillanat – magyarázta vihogva. Nino olyan vörösre változott, mint a sapkája és morogva előrefordult. Marinette vágyakozva pillantott a fiú melletti üres helyre, ahol Adriennek kellett volna ülnie. Biztos nincs suliban.

- Úgy látom, nem Nino az egyetlen, aki nem meri összeszedni a bátorságát, hogy elhívjon valakit a bálba – suttogta Alya cinkosan a lány fülébe, de mielőtt Marinette visszavághatott volna, a tanár belépett az osztályba és az óra elkezdődött.

*******

- Jaj, Marinette, szállj már le rólam, nem tudom, miért nem akarsz leakadni a témáról! – Alya hangja idegesen csengett, de a vigyora és a szemei elárulták, hogy valójában nagyon is élvezi a helyzetet. Ebédszünet volt, és Marinette úgy döntött, hogy a tegnapi (meg a tegnapelőtti) incidens ellenére élvezni fogja a barátnőjével eltöltött időt. Úgyhogy amint lementek az iskola beltéri udvarára, hogy elfogyasszák az ebédjüket, rögtön bombázni kezdte a kérdéseivel, hátha Alya-nak nem jut eszébe felhozni a bált. Végül a terv működött, és Marinette még örült is, hogy többet megtudhat a tegnapi randit illetően.

- Mert randi volt, ugye? – kérdezte a lány, átkarolva a barátnőjét.

- Jajmár! Inkább beszéljünk rólad! - Alya közelebb húzta magához és a kezébe vette a nyakláncát. – Kitől kaptál gyűrűt?

Marinette szeme elkerekedett. Nem hitte volna, hogy Alya észreveszi. Mivel Macska gyűrűje túl nagy volt rá, inkább a nyakában hordta, egy régi ezüstláncon. A „medált" meg folyton betűrködte a pólója alá, nehogy valaki meglássa és levonjon valami következtetést. Épp elég volt leszedni a nyakláncról, feltenni az ujjára és vigyázni a lötyögő gyűrűre, nehogy leessen. Szerencsére Macskaként a ruha ujjrésze megvastagodott a gyűrű alatt, így legalább nem kellett amiatt aggódnia – volt elég baja így is!

- Én... ezt... - Marinette idegesen a füle mögé tűrte a haját. – Csak régi bizsu, és gondoltam felveszem – a lány a barátnőjére pillantott. Alya összehúzta a szemét és a fejét oldalra döntötte, mintha mérlegelné, hogy igaznak gondolja-e a mesét vagy sem.

- Mivan, elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezte Marinette, csak hogy elterelje a lány figyelmét, de amint kimondta, meg is bánta a szavakat. Alya a szája elé kapta a kezét.

- Marinette! Csak nem egy szóviccet hallottam?! Pont tőled, Miss Fúj-de-utálom-a-szóvicceket-főleg-a-macskásakattól?! – Alya megpaskolta a lány arcát. – Csajszi, az az érzésem, hogy te valamitől nagyon megváltoztál! – viccelte el a dolgot. Marinette komoly, már-már szúrós tekintettel nézett a kezében lévő fehér macskagyűrűre.

Igen, megváltozott. De ez vajon jó-e?

*******

- Miből gondolod, hogy ez rossz dolog? – kérdezte Plagg, lenyalogatva a camembert utolsó ragacsos darabkáit a mancsáról. Marinette széttárta a karjait és hagyta őket az oldalához csapódni.

- Hát nem is tudom, talán mert felszedtem tőled néhány macskaszokást? – a lány az ujján kezdte számolni a mai problémákat. – Megkérdeztem Alya-tól, hogy elvitte-e a cica a nyelvét, amikor Chloé el akarta szedni a nyelvtanházimat, azt vágtam az arcába, hogy el a mancsokkal, amikor anyut megkértem, hogy hozzon fel egy tál camembert-et – itt a lány megállt, jelezve, hogy milyen abszurd volt a szituáció -, akkor hozzátettem, hogy ne cicózzon vele! – a lány a székére roskadt. – És az egyetlen ital, amit jelenleg szívesen megiszok, az a tej – bökött a félig üres tejespohárra. Plagg még mindig unott kifejezéssel pásztázta. Marinette felsóhajtott. – Ugye nem akarod azt mondani, hogy ez normális? – kérdezte. A kis kwami megdörgölte a füle tövét.

- Hát, kezdesz hozzászokni Macskához – a tejespohárra pislantott. – Kivéve a tejet. A tejet én sem értem.

- Hogy érted azt, hogy kezdek hozzászokni Macskához? – Marinette, ha lehet, még elkeseredettebbnek tűnt.

- Nos – Plagg kinyújtózott, és olyan arckifejezéssel nézett a lányra, mint a tanár egy nehéz szövegrész előtt néz a diákra. – Te Katica vagy – a kezével úgy tett, mintha egy dobozt fogna. – De jelenleg bizonyos körülmények között Macska is – a láthatatlan doboz átkerült a másik oldalra. – A tested és a talizmán is tiltakozik ez ellen, és így próbálnak rávenni, hogy visszatérj a régi önmagadhoz...

- De hogyan?! – tette fel Marinette az egymillió dolláros kérdést és hátrahanyatlott a széken. Plagg egy pillanatig élvezettel nézte a nyavajgást, majd megvonta a vállát.

- Ne tőlem kérdezd – dúdolta. Marinette szemrehányóan nézett rá.

- Mégis hogyan tudnánk kicserélni a talizmánokat, úgy, hogy ne jöjjünk rá, ki a másik? – suttogta a lány. A válasz csak csámcsogás volt – megint.

*******

- Ezaz! Zsinórban a tizenharmadik! – dobta le Adrien a játékkonzolt az asztalra. Megint megnyert egy csatát a Space Battle Six-en, és csak magának merte bevallani, hogy már unja a játékot, habár tegnap még a könnyebb pályák is nehézséget okoztak neki.

- Mi történik velem? – tette fel magában a kérdést Adrien többször is aznap. Reggel az apja, bár észrevette a füllyukasztás nyomait, nem adott büntetést. Persze, kicsit leszidta Adrient, de a fiú lepődött meg a legjobban, hogy az arrogáns megjegyzések és a durva eltiltások helyett egy „Ejnye-bejnyé"-t kapott (na jó, nem pont ezt, de ez volt a lényege). Nathalie szerint azért, mert Gabriel egy nagy divatbemutatóra készül, az áprilisi Fashion Week-re, és nem volt ideje büntetést kieszelni, de Adrien nem hitt ebben. Ha engedetlen volt, az apja mindig talált időt a büntetésére, miért pont most hagyott volna fel ezzel a jószokásával?

Nem, Adrien ezt szerencsének vélte.

Suliba azonban nem mehetett, aminek kivételesen örült, hiszen még nem talált ki semmiféle jó kifogást a kilyukasztott fülére. Tikki segített, de eddig még egyikük sem találta meg a megfelelő indokot. A barátait azonban hiányolta, de szerencséjére Nino most éppen nem beszélt Alya-val valami randi-ügy miatt, így a legtöbb órán chat-eltek. Amíg nem, addig a fiú a győzelmi menetét nyomta a videójátékon, és pár kör után leesett neki, hogy mindig nyer. Délután már kezdte sejteni, miért.

- Tikki? – kérdezte a fiú, amint a kis kwami abbahagyta a nyammogást. Tikki megdörgölte a kis száját, hogy eltüntesse a morzsákat, és kérdő tekintettel a fiúhoz fordult.

- Hmm?

- Lehetséges, hogy... nem is tudom, Katica szerencséje úgymond átragadt rám is? – kérdezte félszegen, a tarkóját dörzsölve. Tikki szeme tágra nyílt és a szája is tátva maradt.

- M...mi? – a válasz kicsit késett, és Tikki lassan Adrien elé vitorlázott. – Biztos vagy benne? – kérdezte rémülten. Adrien bólintott, bár most sem értette, miért olyan rossz ez. Legszívesebben az ágyon ugrált volna, de a kwami egyre kétségbeesettebb tekintete megrémisztette.

- Atyaúristen... - nyöszörögte Tikki. – Én... én tényleg azt hittem, hogy van még időnk – panaszkodott a cuki kis hangján. – Ki gondolta volna, hogy tényleg ennyire közel álltok egymáshoz... - mutatott felháborodva Adrienre, mintha a fiú tehetne az egészről, aztán megint rákezdett a szokásos „Hogy lehettünk ilyen vakok, pedig én megmondtam neki..." szövegre. Adrien egy ideig hallgatta, de hamar elfogyott a türelme.

- Bocsi, Tikki, de elmondanád végre, hogy mi ez az egész? – kérdezte Adrien közbeszólva a monológba.

- Persze, csak... ne akadj ki – a kis kwami felsóhajtott majd belekezdett. – Szóval, mint már mondtam, nem ti vagytok az elsők, akik felcserélődnek és... valószínűleg nem ti lesztek az utolsók sem – tette hozzá fáradtan, az elkövetkezendő egymásnak rendelt, de folyton bénázó kiválasztottakra gondolva. – Előtettek is voltak, akik ugyanígy felcserélődtek, és ha nem állították vissza az eredeti állapotot és a valódi talizmánok helyzetét, akkor, nos a testük tiltakozni kezdett.

- Úgy, hogy felvette a másik tulajdonságait? – Adrien széttárta a karját. – Bocs, de ez abszurdum! – a fiú a levegőbe öklözött. – Mégis miért akarnám visszakapni a folyton nyavajgó kwamimat a VIP-balszerencsecsomagjával, ha itt van nekem... - Adrien úgy érezte, mintha egy villanykörte felgyúlna a fejében, amikor hirtelen megértette.

- Úristen - azzal lerogyott a kanapéra. Tikki fáradt mosollyal figyelte a fiú reakcióját, amikor rájött.

- Pontosan. Nem te akarod majd a cserét, hanem az én kiválasztottam, Katica: aki annyira beleélte már magát a szerencséjébe, hogy teljesen figyelmetlenné vált – a kis kwami szomorúan megdörgölte a szemét. – Szegény lány! Ha rajtad megjelentek az ő tulajdonságai, akkor egy hatalmas tál csokis kekszben fogadok, hogy ma egész nap szóviccekkel bombázta a barátait... - azzal bekapott még egy sütit. Adrien beletúrt a hajába.

- Te jó ég! Hogy lehetnék ilyen önző! – hirtelen támadt tettvággyal nézett a kék szempárba. – Minél előbb vissza kell jutnod hozzá!

- Az nem lesz egyszerű – Tikki elgondolkodva simogatta meg az állát. – Eddig ugyanis senkinek sem sikerült anélkül, hogy legalább az egyik fél ne fedte fel volna önmagát...

- De ha otthagyunk valahol? – találgatott Adrien, de heves fejrázást kapott válaszul.

- Túl kockázatos – Tikki megérintette a fiú vállát. – Eddig még senki nem szánta rá magát. Lehet, hogy valaki meglátja és ellopja, megláthatják, és egyáltalán: túl nagy a kísértés, hogy ottmaradj, és megfigyeld a társad – a fiú bólintott.

- Persze. Még van időnk patrolig, addig kitaláljuk – a fiú az ajtó felé vette az irányt. – Ha nem bánod, Tikki, szerzek magamnak is valami kaját a konyhából, aztán együtt gondolkodhatunk – azzal kiment.

Tikki lassan az ablakhoz röppent. Pici kis orrocskáját az üveghez nyomta és arra nézett, amerre a Dupain-Cheng pékséget sejtette. Lehunyta a szemét és egy fohászt mormolt.

- Kérlek, Plagg, mond meg neki... én nem mondhatok semmit Adriennek, ez Marinette döntése... az ő döntésének kell lennie... szóval kérlek, kérlek, vezesd rá a megoldásra a hordozómat... csak most az egyszer avatkozz bele... - Tikki hangja elhalt. Fogalma sem volt, hogy a macskaalakú barátja most éppen mit csinált, de remélte, hogy segíteni fog az ő Marinette-jének... vagyis mostmár kettőjük Marinette-jének. Most már együtt kell segíteniük kettejük Marinette-t és kettejük Adrienét.

A kis kwami még sokáig maradt úgy, reménykedve, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát... megint.

A következő rész tartalmából: Most olyan érzésem van... Segíteni szeretnék neked. Elmondani, hogy hogyan úszhatod meg ezt az egészet... - Tényleg?! – sikkantotta vidáman Marinette. – Nem.