A környezet egyre pompásabbá vált, a magas falak hatalmas kapukat tárultak elém, mintha azok mélyéről hatalmas titkok suttogtak volna felém. A palota kertjében gyönyörű virágok virítottak mindenfelé, színek és illatok pompája lengte körül bennünket, mintha a természet is ünnepre készült volna.

A lélegzetelállító látvány láttán megálltam, elgondolkodva meredeztem a palota falaira. Ez már a második látogatásom volt, de még mindig ugyanaz a feszültség töltött el, mintha most léptem volna először a palota kapuján. So-jin mellett állva egyre csak nőtt bennem a bizonytalanság és az izgalom vegyes érzése. Mindent jobban szemügyre vettem, az épület minden egyes részletét figyeltem, mintha azok üzenetet hordoznának számomra.

A kertben sétálva a virágok illata keveredett a környezet hangjaival, a madarak csicsergése és a levelek susogása szinte énekbe fonódtak a levegőben. Tudtam, hogy most van az idő, hogy elválasszam magam So-jintől és az udvarhölgytől, hogy saját küldetésemre koncentrálhassak. Intettem So-jin-nek, hogy jöjjön közelebb.

- Egy kis elintéznivalóm akadt. Azt mondtad korábban, hogy tudsz titkot tartani. - suttogtam. - És színészkedni? - egy pillanatra elgondolkodott a lány, majd bólintott. - Amint észre veszi, hogy eltűntem, találj ki valamit, akármit. Nem figyeltem és lemaradhattam valahol, elnyelt a föld, elraboltak... - soroltam. Az utóbbi hallatán megriadt. - Jó, tudom, tudom. Kicsit eltúloztam. Akkor segítesz? - ismét bólintott.

- Biztos minden rendben lesz?

 - Ne aggódj, tudom mit csinálok. Nem fog sokáig eltartani. - majd befordultam a legközelebbi kapunál. Miután megosztottam terveimet So-jinnal, éreztem, hogy van egy szövetségesem, aki fedezni fogja a hátamat.

Lépteim halkan kopogtak az ösvényen, miközben figyeltem minden apró zajra és mozdulatra a körülöttem lévő környezetben. A palota falai hatalmasak és ősi bölcsességet sugároztak, mintha a múlt titkait őrizték volna. Nem hagytam magam elbűvölni a palota grandiózus jellegétől. Tudtam, hogy most nem az idő lenyűgöző építészeti alkotásainak megcsodálására van szükségem, hanem arra, hogy megtaláljam Kim Sang-ho-t. Egyre folytattam utamat, ügyelve rá, hogy ne vegyenek észre az őrök vagy más udvari szolgák.

Egyszer csak megpillantottam azt a személyt, akit kerestem, pont ott, ahol számítottam rá. Általában mindig ugyanazon a helyen bújkált, ha nyugalomra volt szüksége. Kim Sang-ho éppen a fal mentén támaszkodva, szemeivel egy gyönyörű barackfa irányába fordulva, úgy tűnt, mintha egy másik világban lenne. A virágzó ágak lassan ringatóztak a szellőben, és a virágok édes illata betöltötte a levegőt, miközben Sang-ho a természet csendjében elmélkedett.

Arcát továbbra is ugyanaz a fából készült maszk takarta, mint az első találkozásunk alkalmával. Már hosszú ideje használhatta, hogy elrejtse arcát az emberek elől. A maszk fakó színe megkopott, apró repedések hálózták be a felületét, mintha az idő vasfoga ismert lenyomatát hagyná rajta. Megállapítottam, hogy ez a maszk több mint egyszerű eszköz a rejtegetésre; inkább egyfajta védőpajzs volt, amely mögé rejtőzve Kim Sang-ho képes volt őrizni titkait és valódi énjét. 'Ki vagy te valójában?' - merült fel bennem a kérdés, miközben csak figyeltem.

Még mielőtt bármit is kimondhattam volna, lassan felém fordult, szemeiben valami mély, titokzatos fény villant. Egy pillanatra megálltunk egymás előtt, tekintetünk találkozott, és egy furcsa, megmagyarázhatatlan energia lengte be a levegőt közöttünk.

Éreztem, hogy a kényelmetlenség hullámokban ömlik rám, miközben az arcát szorosan figyeltem. Az erőltetett mosoly kísérlet volt arra, hogy enyhítsem a feszültséget, de a szavaim valahogy csak megrekedtek a torkomban. Hirtelen elhúzta magát a faltól, mintha csak egy pillanatig tűrte volna a társaságomat. Megfordult és  elindult az ellenkező irányba, jelzésül, hogy nem vágyik a társaságomra.

Számomra cseppet sem volt váratlan, mégis kicsit rosszul éreztem magam. Azonban, tudtam, hogy most nem adhatom fel. Hirtelen döntést hoztam, és hosszú léptekkel siettem utána, próbálva követni az ő gyors tempóját. Mikor elég közel értem hozzá, kezemet előre nyújtottam, hogy elérjem őt.

- Sang-ho. - megállt, mire tenyerem a hátára simult. Éreztem, ahogy finoman megremegett a teste az érintésemtől. Csak akkor tűnt fel számomra, hogy milyen magas és hátulról nézve nagyon vonzó férfi. - Áhh, ne haragudj! - húztam el kezemet, miután észbe kaptam.

Felém fordult.

- Bocsásson meg Kisasszony, ha túlságosan megbántom, de ismét olyan helyen tartózkodik, ahol nem szabadna. Nem merek találgatni, de ha jól sejtem Önnek az Özvegy Királynét kellene meglátogatnia. - mondta. - Talán késésben van.

- Csak félig találtad ki. Igazából téged kerestelek.

- Ez esetben, mit tehetek önért, Kisasszony? - mire én előhúztam a végig magamnál rejtegetett dolgot.

-Tá-dá! - nyújtottam felé, és megpróbáltam minél természetesebben mosolyogni. Sang-ho érdeklődve pillantott a kezem felé, majd visszanézett rám. 

- Mi ez? - kérdezte. Bár az arckifejezését nem láttam, szeméből tükröződött, hogy nem érti a lényeget.

 - Ez a tiéd.

- Nem fogadhatom el.

- Ugyan miért? - emeltem az arcomhoz a maszkot. - Sokkal szebb, mint az az ütött-kopott, amit most hordasz. Nézd, hát nem barátságosabb az arca? Na, próbáld fel! - tartottam az ő arcához már.

- Nincs rá szükség. Ez a maszk, amelyet most viselek, jelentőséggel bír számomra. Nem cserélhető le könnyen. - hajolt meg bocsánatkérően. - Egyébként sem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy a Kisasszonytól ajándékot kapjak.

- Nem tudod? - játszottam meg a döbbenetet. - A legutóbb elvesztem a palotában és... - próbáltam ésszerű magyarázatot adni, de végig sem engedte, hogy mondjam. A udvariatlanul a szavamba vágott.

- Ez az én feladatom. - tényleg úgy éreztem, hogy nem tudja, hogyan kellene egy nővel beszélnie. Ebből is látszott, hogy sosem volt dolga nővel. És nem is az volt a probléma, hogy sosem adatott meg számára a lehetőség, hanem az, hogy nem is keltette fel az érdeklődését a másik nem. Vagyis mindig úgy tett...ezért jutottam erre a következtetésre.

- Az pedig az én döntésem, hogy kit és miért akarok megajándékozni. Az a Te dolgod... - mutattam rá sértődötten. - Ez pedig az én dolgom. - mutattam magamra. - Ne keress kifogásokat, csak fogadd el. Megadod magad vagy próbálkozzak tovább? - vigyorogtam rá.

- Rendben van. - bólintott. - Most az egyszer.

- Nagyszerű! - örültem, majd elengedtem a maszkot, és néhány lépést hátrébb léptem.

Mégha végső válasza erőltetett is volt, de örömmel fogadtam.

Miután Sang-ho elfogadta az ajándékot, úgy éreztem, hogy valamilyen módon közelebb kerültünk egymáshoz. De még mindig tele voltam kérdésekkel és kíváncsisággal az iránta valódi személyisége és titkai iránt. Azonban most nem volt időm, hogy ezzel foglalkozzak.

- Jó, jó. - legyintettem. - Befejeztem miszter palotaőr, nem tartalak fel a munkádban. Látom nagyon elfoglalt voltál az előbb is. De előbb megtennéd esetleg még nekem azt a szivességet, hogy visszakísérsz a Királyné lakrészéhez?

- Persze, Kisasszony. - felelte Sang-ho és elindult abba az irányba, ahonnan eredetileg én jöttem.

- Kisasszony, kisasszony. - sóhajottam fel. - Mindenki így hív, és már kezd elegem lenni. Megtennéd nekem, hogy te ne legyél ennyire udvarias velem? - motyogtam halkan, de mire észbe kaptam, hogy valójában ezeket a szavakat kimondtam és nem csak gondoltam, a férfi válaszolt.

- Nem tehetem. Én csak egy palotaőr vagyok, rangban felettem áll ön. Nem lenne helyénvaló.

- Nem azt kérem, hogy legyél velem annyira bizalmas, csak...csak hagyjuk el a Kisasszonyt a mondat elejéről vagy végéről, rendben? - megállt, és rám nézett.

- Rendben, ahogy kívánja.

- Köszönöm.

- De mielőtt következő alkalommal megszidna, hogy udvariatlan vagyok önnel, tájékoztasson róla, hogy meggondolta magát.

- Következő alkalom?! Újra szeretnél velem találkozni? - tettem úgy, mint aki elérzékenyülne. - Talán sikerült elrabolnom a szíved?

- Kérem, ne gúnyolodjon.

- Ki gúnyolódik? - néztem körbe. - Én teljesen komoly vagyok. Na várjunk... Te most sértegetsz?

- Nem merném.

- Nem mernéd?! Mégis mi bajod van velem? - mutattam végig magamon. - Teljesen normális, hogy sok férfi szívet megdobgogtatok ezzel a külsővel.

- Fogajda őszínte gratulációmat. Biztos nagyon sokan állnak sorba a Lee birtok kapuja előtt, hogy feleségül vehessék Önt.

- Ahogy mondod. -tettem csípőre a kezeimet.

- De én nem vagyok közöttük, mert ebben a pillanatban a palotában tartózkodom. - valami nem stimmelt ezzel a kijelentéssel. Valahogy más volt, mint a korábban. Talán megpróbált ő is egy kis humort csepmészni a szavai közé? Felnevettem. - Valami vicceset mondtam?

- Igen, nagyon is. - mondtam elégedetten, hogy mostmár nem csak hogy nem szavakban beszél, de elkezdett viccelődni is.