So-jin mélyen a szemembe nézett, és éreztem, hogy a szavaim megérintették őt. - Úrnőm, nem az a terhelő, ha megosztja a gondjait velünk. Sokkal nehezebb magában hordani azokat. - mondta megnyugtató hangon, miközben finoman letörölte az arcomon megjelenő könnyeket.

Éreztem, hogy So-jin támogatása és megértése valóban megkönnyebbülést jelent számomra. Még mindig nehéz volt számomra felismerni és elfogadni, hogy segítségre van szükségem, de most már éreztem, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal.

-Köszönöm, So-jin. - suttogtam hálásan, és megfogtam a kezét. - Tudom, hogy mindig mellettem állsz, és nagyon hálás vagyok érte.

-Mindig, Úrnőm. - mosolygott rámtörően, és én éreztem, hogy ez a mosoly valódi erőt ad nekem az elkövetkező kihívásokhoz.

Ahogy So-jin ott ült mellettem, együtt osztoztunk a csendben és a megnyugvásban. Tudtam, hogy még mindig rengeteg feladat és nehézség áll előttem, de most már éreztem, hogy képes vagyok megbirkózni velük, ha So-jin és mások is mellettem vannak.

Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy közelebb kerültem a lányhoz. Egyre biztosabb lettem abban, hogy ő olyasvalaki, akire barátként tekinthetek. Mégha ez a világ nem is volt valóságos, és tudtam, amint visszatérek a sajátomba, ahová tartozom, minden csak egy álomnak fog tünni, elkezdtem kötődni hozzá. Ez volt az, amit mindenképp el szerettem volna kerülni, s reméltem mással nem fog előfordulni ugyanez. Nem lesznek többen, akik okot adnának arra, hogy maradjak.

Azokban a pillanatokban, amikor So-jin a hajam fonja vagy éppen ruhát választ nekem, valahogy közelebb éreztem magamhoz azt a világot, ahová belecsöppentem véletelnül vagy nem véletlenül, még akkor is, ha egyelőre nem igazán értettem sok dolgot. Az egyetlen dolog, amihez nem tudtam és nem is tudnék hozzá szokni azok az úrnő-szolgálólány kapcsolatok ebben a világban. A modern világból jött, és a modern világ eszéivel rendelkező, egyenjogúságot hajszoló embernek felettébb irreális az, hogy szolgákat vagy rosszabb esetben rabszolgákat alkalmazzanak a tehetősebb családok, és mindenféle következmény nélkül bántalmazhassák őket.

Ahogy a Lee család birtokán sétáltunk, So-jin mindig megosztotta velem a legfrissebb híreket és pletykákat, amelyek a városban keringtek. Az őszinte mosolya és barátságos szavaival mindig sikerült felvidítania, még a legnehezebb napokon is. Talán ő volt az egyetlen, aki valóban megértett, és ezért hálás voltam neki.

De mindezek nem nekem szóltak, hanem az igazi Lee Mi-yeon-nak. Ha tényleg őszinte lennék vele és elmondanám az igazat, hogy én nem az Űrnője vagyok, vagy megijedne, hogy valami betegség gyötőr vagy ha sikerülne bebizonyítanom az igazságot, eltávolodna tőlem. És akkor végleg magamra maradnék ezen a helyen...

Ahogy a szoba csendjében ültünk, felkészültem arra, hogy az elkövetkező napokban és hetekben szembenézzek a kihívásokkal, amelyek előttem állnak. Tudtam, hogy ha keményen dolgozom, és kitartó vagyok, akkor képes leszek megtalálni az utat azokhoz a megoldásokhoz, amelyekre szükségem van.

Most már csak reménykedtem benne, hogy a levél eljut a Királynéhoz, és talán segítséget nyújthat nekem az előttem álló úton.

Talán csak egy nap telt el és már meg is érkezett a kérésemre az Özvegy Királyné válasza, amit nem más, mint Királyné legnagyobb bizalmát élvező udvarhölgy hozta magával a Lee család birtokára. Az udvarhölgy kisugárzása éppen olyan szigorú és méltóságteljes volt, mint annak, akit éppen szolgált. A legtöbb új udvarhölgyet, akik a Királynő lakhelyére küldtek, ő maga képezte ki, hogy a napi teendőket miként kell elvégezni, mitől kell távol tartani magukat, mi az, ami tabu és mi az, amit a Királyné leginkább gyűlöl vagy szeret. Mindenki, aki ott szolgált, jobbnak tartotta, ha távol tartja magát a nőtől és nem bajt keverni, amivel kiharcolja a nő ellenszenvét.

Nem volt kérdéses, hogy mindenki tisztelettel és tartással fogadta az ő jelenlétét, hiszen bárki, aki a Királynő közvetlen közelében szolgált, tudta, hogy az udvarhölgy éppen olyan fontos és befolyásos, mint maga a Királynő.

Az udvarhölgy érkezése egyfajta szertartásosságot sugallt, ami aztán lassan átölelte a Lee család birtokát.  Az udvarhölgy méltóságteljes jelenléte magával hozta a Királynő aura által sugárzott hatalmat és tekintélyt. Ahogy az udvarhölgy a birtokon sétált, mintha maga mögött húzta volna az udvari szabályok és előírások hosszú sorát.

Bár nem voltam ott az udvarhölgy érkezésének pillanatában, So-jin megossztotta velem az összes részletet, amiről tudnom kellett.

Számtalan gondolatok gyötörtek a jövőt illetően, miközben a szobám falai között So-jin finomra fonta a hajam, és egy díszes szalaggal kötötte össze azt, hogy tökéletesen passzoljon a hanbokhoz, amit rám adott. A hajfonás meleg, otthonos érzetet nyújtott, mintha egy pillanatra visszatértem volna a gyermekkorom időszakába, amikor édesanyám gondoskodott rólam.

Hálásan mosolyogtam So-jinre, miközben néztem a tükörben a végeredményt. Most valóban úgy éreztem magam, mint egy igazi arisztokrata, és készen álltam arra, hogy belépjek a palota fényűző falai közé. Sok mindent kívántam, de most az volt a legfontosabb, hogy sikerrel teljesítsem a feladatomat, és elérjem azt, amit kitűztem magam elé.

-So-jin, hol van az a maszk, amit a múltkor a piacon vettünk? - kérdeztem, miközben kétségbeesetten keresgéltem a fiókokban. Már indulásra készen álltunk és nem szerettem volna elkésni sem azok után, hogy én magam kértem az engedélyt a látogatásra. - Biztos vagyok benne, hogy valahol itt kell lennie. Áh, megvan. - sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor végre kezembe akadt.

-Gondolom nem az Özvegy Királynénak szánja az ajándékát. - szólalt meg a lány halkan. - Elég furcsa ajándék lenne a számára. Inkább egy férfit tudok elképzelni. - közelebb hajolt. -Elárulhatja nekem, tudok titkot tartani.

-A megmentőmnek. - kacsintottam a lányra.

-Az angyalnak? - kuncogott.

-Hogy mi? - néztem rá értetlenül.

-Tudja, a múltkor angyalnak nevezte az illetőt.

-Ha tudod a választ a kérdésedre...Mindegy, majd elmagyarázom. Menjünk. - indultam meg a kapu felé, ahol már a gyaloghintó várt.

Yongdang, a főváros, élettel és pezsgéssel telt. Az utcákat emberek lepték el, akik siettek különböző célok felé. Az arcokon a mindennapi élet fáradtsága és a problémák nyomai látszódtak, miközben mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

A piacokon hangosan reklámozták portékáikat az árusok, miközben színes és változatos termékekkel csalogatták az embereket. A friss zöldségek és gyümölcsök illata keveredett a fűszerek és fűszernövények aromájával, miközben az emberek sorba álltak, hogy megvásárolják a mindennapi élethez szükséges alapanyagokat.

Az arisztokraták és gazdagabbak előkelően és büszkén sétáltak az utcán, ruhájuk fényesen csillogott a napfényben, ami kifejezte gazdagságukat és hatalmukat. Velük szemben álltak a szegények, akik küzdöttek a mindennapi megélhetésért, és az utcán kényszerültek különböző munkák után kutatni.

Az utcák hangja és mozgása mindig megdobogtatta a szívemet, miközben figyeltem az élet apró részleteit, amelyek Yongdang városát olyan különlegessé tették. A pezsgő energia és az élénk színek mindig magukkal ragadtak, és most sem volt ez másként, ahogy a palota felé tartottunk, hogy találkozzak az Özvegy Királynővel.

Miközben közeledtünk a palotához, az épület magas falai hatalmas kapukkal tárultak elénk, és a palota kertjében gyönyörű virágok pompáztak mindenfelé. A nap sugarai átszűrődtek a levelek között, létrehozva egy varázslatos játékot a fény és az árnyék között. A lélegzetelállító látvány arra emlékeztetett, hogy most egy különleges helyre lépek, ahol a hatalom és a méltóság uralkodik.

Bár ez már a második látogatásom volt a palotában, még mindig nem tudtam teljesen megnyugodni. A szívem dobogása egyre gyorsabbá vált, ahogy közeledtünk a bejárat felé. Az előző találkozásom során megtapasztaltam a palota fényét és fenséges atmoszféráját, de még mindig féltem attól, hogy az életemet tehet itt kockára.