A Lee család fővárosi birtoka lenyűgöző arisztokrata rezidencia, melyet a hagyományos koreai építészet és stílus jellemzi. A birtokon kacskaringós ösvények vezetnek a dús kertek és virágos ligetek között, melyekben antik szobrok és kőkút díszítik a tájat. A főépület impozáns, vörösesbarna tetővel, melyről lenyűgöző kilátás nyílik a környező vidékre és a városra. A birtokon egy nagy virágzó fa is található, mely alatt a pletykák szerint gyakran megtalálták Lee Mi-yeon-t lazsálni.

Ahogy So-jin maga után húzott a főépület felé, - ami talán csak egy néhány lépésnyire volt onnan, ahol egy pillanattal korábban sütkéreztem a napfényben - egy aprócska halastó mellett is elhaladtunk. Egy pillanatra megálltam, és a víz tükrén visszaköszönő idegen arcot néztem. Még továbbra sem tudtam megszokni az új külsőmet. Valahogy, hihetetlen. 'Hogy nézhet ki valaki ennyire szépnek?' Teljesen hozzá voltam szokva, hogy én voltam az, akit sosem vettek észre a már túlontúl átlagos külsőm miatt.
Arca finom vonalakkal rendelkezett, szemei mélyen ültek, és kifejezőek voltak. Haja hosszú, fekete, mely csillogott a napfényben. Bőre selymes és makulátlan, mosolya pedig ragyogó. Öltözködése elegáns és ízléses, gyakran viselt színes ruhákat, amelyek hangsúlyozták nőies vonalait. Összességében Mi-yeon megjelenése a koreai szépségideálra jellemző, melynek része a természetes báj és a kifinomult elegancia. Ő az, aki bármit is vett fel, tökéletesen áll rajta.

Gondolataimból a családfő hangja zökkentett ki, aki igen vidám hangulatban volt hallottak alapján.

-Drága Mi-yeon, gondolom So-jin már biztos elárulta miért kértünk ide édesanyáddal. - válaszul csak bólintottam. - És mit gondolsz erről a házasságról? 'Mégis mit gondolhatnék? Nem vagyok abban a helyzetben, hogy a lányotok helyett döntsek. Bár az eljegyzés ígyis-úgyis meg fog történni.' Közben mindenki engem figyelt nagy szemekkel. 'Csak találj ki valamit. Mit szoktak ilyenkor mondani?'

-Nincs ellenvetésem a házassaggal kapcsolatban. Tudom, hogy édesanyám és édesapám csakis a legjobbat szeretné számomra. - válaszoltam.

-Csodás. - csapta össze két tenyerét. -Csodás, csodás.-ismételte. Mi-yeon anyja továbbra sem szólt, csak lehajtott fejjel ült a családfő mellett. Hiába imádták közösem a lányukat a szülők, házasságuk nem éppen volt felhőtlen a kicsapongó férfi miatt. Mi-yeon anyja pedig pont ettől tartott. Minél nagyobb egy férfi befolyása, annál nagyobb volt az esély arra, hogy több nővel is megosztja időnként az ágyát.

Az itt töltött hónapjaim alatt sikerült jól kiismernem magamat a Lee birtokon és rájönni, hogy Mi-yeon milyen viszonyt ápolt a múltban a családjával, illetve a birtokon élő és dolgozó szolgákkal.
Mi-yeon szülei különleges figyelemmel és szeretettel fordultak mindig is hozzá, ő lett a család elkényeztetett 'hercegnője'. A szülők minden apró kívánságát azonnal teljesítették, ám ezzel együtt látszólagosan meg kellett őriznie a családi hierarchiát és a társadalmi normákat is, amelyekkel a környezete és a családtagok várták tőle, hogy kövesse.

Mi-yeon-nak egy öccse is volt, Ji-hoon, aki csak pár évvel fiatalabb nála, és sokáig úgy tűnt, hogy ő örökli majd a családi birtokot, és ő lesz a család vezetője. Azonban Ji-hoon váratlanul otthagyta a családot, miután kiderült, hogy egy másik férfival tart fent titkos viszonyt. Ez a lépés teljesen elfogadhatatlan volt a család számára, mivel nem csupán a családi hagyományokat és a becsületet sértette meg, hanem a család jövőjét is veszélyeztette. Mi-yeon szülei és a család nagyon szégyellték Ji-hoon döntését, és szinte teljesen eltávolították a családi történetükből. Ez a drámai esemény mély nyomot hagyott Mi-yeonban és a család többi tagjában is. Attól a naptól kezdve senki sem hozhatta szóba a fiatalabb testvért, bárki, aki csak a nevét meg merte említeni súlyos következményekkel kellett számolnia. A családfő keményen megbüntette az illetőt.

-Azonal értesítsd az özvegy királynét, hogy a Lee család szeretné minél előbb meglátogatni a palotában egy örömteli hírrel. - szólt a birtokvezetőnek, aki csak egy bólintással jelezte, hogy megértette és rögtön intézkedik.

Az együtt töltött idő alatt egyedül csak Mi-yeon apja beszélt, mi pedig Mi-yeon anyjával főként csak bólogattunk és helyeseltünk. Hogy miről is volt szó? Már nem igazán emlékszem, fejben nem ott jártam, ha meghallottam a "nevemet" próbáltam visszajelezni, mintha figyelnék. Gondolataimat inkább fontosabb dolgok kötötték le. Mégpedig az, hogy én semmi féleképpen sem szeretném átlépni a palota kapuját.

A főépület előtt már So-jin várt türelmetlenül. Láthatólag nagyon boldog, hogy úrnőjét eljegyezték.

-Úrnőm nagyon szerencsés. Hwang Jin-seok remek férje lesz önnek. - vigyorgott.

-So-jin. Fáradt vagyok. -indultam meg a szobám felé. A lány megérezhette, hogy nem vagyok hajlandó tovább beszélni a házasságról, sem hallani róla.

-Rendben van. - mondta csendesen. So-jin az a fajta volt, akinek minden érzelem kiült az arcára, ha szomorú volt, ha boldog, mindig tudni lehetett. És én pedig a saját érzelmeimmel elhesegettem a lány örömét.

Szobám falai között, a tükör elött ülve azon tanakodtam magammal, hogy van-e bármekkora esélye a hazajutásnak. Ha pedig haza jutok, mi fogad engem. Másrészt aggódtam bolond lány miatt, mi van, ha Úrnője már nem tér vissza? 'Ha én itt vagyok, ő hol van? Az én testemben van? Vagy rosszabb?' Tudtam, minél előbb meg kell talánom a haza vezető utat. Mielőtt még bármi érzelem fűzne ehhez a helyhez és embereihez.

-Lee Mi-yeon, Lee Mi-yeon. Miért pont én? - kérdeztem a tükörben lévő arctól, és mintha reménykedtem volna valami válaszra, de csak a feszült csend volt továbbra is. - Nem akarok meghalni itt úgy, mintha te lennék. Élni akarok, de nem itt, ezen a helyen.

A tükörből visszaköszönő arc csak csendesen figyelt vissza rám, válaszul csak a saját aggódó tekintetemmel találkoztam. Kérdéseimre csak a csend adott választ, és mintha csak még jobban ráerősített volna a kusza érzéseimre.

A lélegzetem is megszorult, ahogy próbáltam megbirkózni a félelmeimmel és az elhagyatottság érzésével. Minden egyes lépés, melyet ebben a világban tettem, csak mélyebbre taszított az ismeretlenbe. Azon tanakodtam magamban, hogy talán van-e még remény a hazatérésre, de minden logikus gondolatom csak arra a tényre vezetett vissza, hogy még mindig rejtélyek gomolyognak körülöttem.

Ahogy egyedül ültem a szobám csendjében, a múlt idők emlékei cikáztak a fejemben. Aztán hirtelen megcsapott a felismerés, hogy bár a testem más, az én lelkem továbbra is ugyanaz. És ahogy a sötétségbe fordultam, mintha egy apró szikra ismét reményt gyújtott volna bennem. A tükörből visszaköszönő arc továbbra is csak csendesen figyelt, de most már én is valamit adtam neki: egy kis kitartást és akaratot, melyekre most a leginkább szükségem volt.

Készen álltam arra, hogy felvegyem a harcot a kétségeimmel és az ismeretlennel, mely körülvesz. 'Én vagyok itt, mert én vagyok Lee Mi-yeon. És többé nem csak az a Lee Mi-yeon, akit a történet írója elképzelt. Megváltoztatom ennek a lánynak sorsát, amíg itt vagyok. Amíg meg nem találom a haza vezető utat.'