Hevesen vert a szívem, miközben követtem Hwang Jin-seokot a pavilon felé. Próbáltam megnyugtatni magam, de az aggodalom és a félelem folyamatosan ostromolta az elmém. Minden lépésnél egyre fojtogatóbbnak éreztem ezt a helyzetet, és azon gondolkodtam, hogyan tudnék minél előbb megszabadulni ebből a környezetből.

Soha nem találkoztam még személyesen az uralkodóval. Csak annyit tudtam róla, amennyit a manhwából lapjait forgatva megtudtam: erős, határozott és néha kegyetlen embernek ábrázolták. Azonban, mikor Park Ji-eun feltűnt a színen, és Lee Sun érzelmeit és mélyebb gondolatait is elkezdte az írónő papírra vetni, a valódi természete egészen más lett. De vajon milyen lehet a valóságban? Mennyire felel meg a képzelet és a valóság egymásnak? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, miközben lassan egyre közelebb kerültem a pavilonhoz.

Amikor a keskeny lépcsőhöz értünk, megpróbáltam összeszedni minden bátorságomat. So-Jin kezét erősen megszorítottam, majd egy nagy levegővétel után elengedtem. Az első lépésem azonban balul sült el: megcsúsztam a jobb lábammal, és már éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyomat. Szemeimet behunytam, és szinte biztos voltam benne, hogy hátra fogok esni.

A következő pillataban egy gyengéd kar kapott el, és megakadályozta, hogy a földre zuhanjak. A szívem zakatolt és a levegőt kapkodtam. Kinyitottam a szemem, és egy ismerős arcmaszk nézett le rám. Sang-ho volt, aki már a tőlem kapott maszkot viselte. Önkéntelenül is elmosolyodtam egy másodpercre, miközben mélyen mogyoróbarna szemeibe néztem.

- Jól érzi magát? - kérdezte mély, de viszonylag aggódó hangon.

- Igen, köszönöm. - mondtam, próbálva összeszedni magam. - Csak egy pillanatra megcsúsztam.

Sang-ho segített kiegyenesedni, de továbbra is éreztem, ahogy a keze szilárdan tart.

- Légyen óvatos. - mondta halkan, miközben lassan elengedett.

- Köszönöm. - ismételtem, és most már biztosabban léptem a lépcsőn, míg So-Jin azonnal belémkapaszkodott.

Miközben felnéztem a lépcsőről egy pillanatra a pavilonban lévőkre, mindenki engem és Sang-ho-t bámulta némán. Akinek a legsúrósabb tekintete volt mindenki közül, az Jin-Seok volt.

Zavarba jöttem, mikor tekintetem az uralkodóra fordult. Valószínűleg neki sem tetszett az, amit látott. Lesütöttem a fejem, és lassan felmentem a lépcsőn. Szótlanul meghajoltam az uralkodó előtt, miközben egy kicsit felemeltem a fejem, hogy egy pillantást tudjak vetni az arácra, hogy mégis milyen arckifejezése van. Azonban, szemei azonnal, mélyen az enyémbe fúródtak, mintha a lelkem legmélyéig látna. Úgy éreztem, mintha a tekintete előtt nem tudok titkot rejtegetni, ez  volt rémisztő volt.

- Szóval te lennél a Nagybátyjám lánya? - tette fel a kérdést, mire csak bólintottam. - Sosem volt alkalmunk még találkozni. Ezért, amikor meghallottam, hogy imét a palotában vagy, úgy gondoltam itt az idő megismerni téged. - mosolygott rá, de valamiért csak mégjobban félni kezdetem. - A vőlegényedet is meghívtam. Tudom, hogy nem tudtok sokat találkozni Jin-Seok hivatali munkája miatt. Reméltem, hogy azzal örömet tudok okozni, hogy láthatjátok egymást. Így személyesen is gratulációmat ki tudom fejezni. - folytatta.

- Köszönjük, felség. - hallottam a hátam mögül Jin-Seok mély hangját.

- Köszönjük, feléség. - mondtam halkan, alig hallhatóan.

- Foglalj helyet. - mutatott az asztal felé, ahol Jin-Seok ült. - Ne légy túl feszült, gondolj erre az étkezésre, mint egy egyszerű családi összejövetel. "Egyszerű csatládi összejövetel?! Inkább úgy érzem magam itt, mintha a saját kivégzésemre készülnék."

Óvatosan felálltam a térdepelésből, és az asztalhoz érve leültem Jin-Seok mellé. Az asztal üres volt, jelezve, hogy mindenki ránk várt. Ahogy helyet foglaltam, megpróbáltam elengedni a zavaromat és a szorongásomat, de az uralkodó szüntelen figyelme alatt állandóan éreztem, hogy megfigyelnek.

Az uralkodó és Jin-Seok nem sokkal később beszélgetésbe kezdtek, de a szavaik távolinak és elmosódottnak tűntek.

Az uralkodó tekintete egy pillanatra rám szegeződött, és mosolygott. Ez a mosoly nem volt teljesen őszinte, inkább tűnt kiszámítottnak, mint kedvesnek. Hangjából, ahogy Hwang Jin-Seok-hoz beszélt érezhető volt a gyanú, s mintha csak olajat akart volna önteni a tűzre szavaival.

- Hwang Jin-Seok, hallottam, hogy nagyra becsült ember vagy a hivatalnokok között. Nagyon sok dicsérő szavakat hallok mindenkitől. - kezdte az uralkodó. - Számos alkalommal bizonyítottad hűségedet és képességeidet.

- Köszönöm, felség. - válaszolta Jin-Seok, fejét enyhén meghajtva.

- De kíváncsi vagyok - folytatta az uralkodó, szemét rám szegezve -, vajon tudod-e, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a jövendőbeli feleséged?

A kérdés szinte átszúrt, éreztem, hogy az uralkodó minden szóval próbálja felmérni és próbára tenni minket. Jin-Seok megőrizte nyugalmát, de láttam rajta, hogy figyelme minden részletre kiterjed.

A manhwa történetének egyik legemlékezetesebb és legromantikusabb fejezetje volt az, amikor  Lee Sun, beleszeret Park Ji-Eun-be, abban az időben, mikor a palotában tartózkodott a lány is. Azonban ez a találkozás és az ebből fakadó szerelmi háromszög Hwang Jin-Seok-kal alapvetően meghatározta a történet alakulását.

A tavaszi nap ragyogása különlegessé tette a palotát. A fák teljes virágzásban voltak, és a szirmok szinte varázslatos módon hullottak le, mint rózsaszín eső. Lee Sun ezen a napon sétált a palota udvarában, próbálva megnyugodni a mindennapi politikai intrikák és felelősségek súlya alatt. Ahogy lépteit lassította a virágzó fák alatt, egy különösen élénk nevetés ütötte meg a fülét.

Az uralkodó ekkor látta meg először Park Ji-Eun-t. A lány épp egy csoport udvarhölggyel beszélgetett, mosolya pedig olyan ragyogó volt, hogy az uralkodó pillantása azonnal megakadt rajta. Ji-Eun nyílt és kedves természete azonnal elbűvölte Lee Sun-t. Ahogy a lány szemébe nézett, úgy érezte, mintha a világ összes problémája eltűnt volna körülötte. Ji-Eun természetes szépsége és belső jósága olyan erővel vonzotta, hogy a férfi szinte első látásra beleszeretett.

Az egész manhwa szinte egy remekmű volt, de ez a jelenet mégszebben volt ábárzolva. Nem is csoda, hogy sokan rajongtak érte, és szinte már az első publikálást követő 3 hónap után, nem lehetett sehol megvásárolni az első kötetet világszerte.

Ez a találkozás azonban nem volt mentes a bonyodalmaktól. Hwang Jin-Seok ugyancsak felfigyelt Park Ji-Eun-re. Jin-Seok ambiciózus és határozott ember volt, de belül mély érzelmekkel rendelkezett. Ő is ugyanúgy elbűvölődött Ji-Eun kedvességétől és szépségétől. A két férfi közötti feszültség is ezzel együtt sokkal nagyobb lett.

De az egész valahogy furcsa volt számomra. Amióta megismertem Jin-Seok-ot, sosem vettem észre, hogy képes lenne bárkit is szeretni önmagán kívül. Sokszor hallottam azt, hogy a szerelem megváltoztatja az embereket, de ennyire?! A kép nem állt össze rendesen.

Park Ji-Eun számára sem volt könnyű a helyzet. Az uralkodó iránt érzett vonzalma és tisztelete mellett Jin-Seok iránt is mély érzelmeket táplált, ám inkább egy mélyebb barátságnak volt nevezhető. A két férfi közötti konfliktus és a saját belső vívódásai miatt nehéz döntés elé került. Ráadásul családja elveszítése is mély nyomot hagyott a lányban, ami miatt csak mégjobban örlődött.

- Félni valója nincs, felség. - válaszolta magabiztosan. - Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megvédjem és támogassam őt minden helyzetben. Akármi történjék...

Nem tudom mi döbbentett meg jobban, maguk a kiejtett szavak vagy az, hogy Jin-Seok szinte rezzenéstelen arccal tud ilyen dolgokról hazudni az ország lelke előtt, hogy a hideg úgy ki tudjon rázni, aminek következtében a kezemben tartott teáscsészét is hátra dobtam.

A teáscsésze hangos csörömpöléssel esett a padlóra, megszakítva a beszélgetést. Azonnal zavarba jöttem, és próbáltam összeszedni magam, de mindenki hirtelen figyelme rám szegeződött, ami még jobban összezavart.

- Elnézést kérek. - mondtam gyorsan, miközben megpróbáltam felállni és összeszedni a cserepeket, de egy gyengéd kéz elkapta a karomat.

- Majd én. - suttogta az ismerős hang. Az, hogy hogyan tudott olyan észrevétlenül és gyorsan ott teremni mellettem, nem tudom. Csak számtalan gondolat kezdett el cikázni a fejemben, arról, hogy Sang-ho teljesen máshogy viszonyul Mi-Yeon-hoz, mint előző nap. Egy pillanatra felnézett, egyenesen a szemeibe, mire én észbe kapva, azonnal elfordultam. Az, hogy valóban elvörösödött az arcom, nem voltam biztos, de azt éreztem, mintha az arcom már lángokban állna. "Ugye csak képzelődöm? Mégis mi történt az elmúlt éjszaka alatt? Vagy velem mi történt?"

- Hagyd a szolgákra. Még megsérülhetsz. -húzott vissza maga mellé Jin-Seok, miközben émelyítően nyálas hangon beszélt. - Ugye nem sérütél meg? - simította végig kézét az enyénem, míg én csak a törött darabokat összeszedő San-ho-ra tudtam koncentrálni.

 Ahogy Sang-ho visszalépett a háttérbe, Jin-Seok szorosan tartott, és továbbra is igyekezett eljátszani a gondoskodó vőlegény szerepét. A szívem hevesen vert, és próbáltam a nyugalmat sugározni, de belül egyre inkább széthullottam.

- Nem, nem sérültem meg .- válaszoltam halkan, próbálva elrejteni az érzéseimet és lassan elhúztam a kezemet.