"Az ajtót kinyitva Bencével találtam szembe magam, akinek a kezében egy szál vörös rózsa volt...."  

A lélegzetem is elakadt. Ahogy ott állt előttem, fehér ingben, kezében egy rózsával, hatalmas mosollyal az arcán, egyszerűen lefagytam. Nem tudtam hogy reagáljak ezért csak álltam vele szemben és vártam. Valószínűleg nem ilyen reakcióra számított, mert mintha zavarba jött volna és az inge gombjaival kezdett játszani.

-Ezt neked hoztam. Remélem nem zavarok-mondta és a kezembe adta a rózsát.

-Nem dehogyis. Köszönöm szépen a rózsát, nagyon szép-nyögtem ki végre egy értelmes mondatot.

-Van valami baj?-kérdezte aggódó arckifejezéssel.

-Nem dehogy, csak tudod én még sosem kaptam rózsát fiútól-vallottam be, és valószínűleg el is pirultam. Bence erre a kijelentésemre elmosolyodott, és szorosan megölelt.

-Hát ez mostantól megváltozik-súgta a fülembe majd hirtelen egy puszit nyomott az orromra.

-Ezt miért is kaptam?-kérdeztem tőle mosolyogva.

-Nem tudom, aranyos voltál-mondta nevetve.

-Lizaaaa, ki az?-hallottam a hátam mögül Eszti hangját aztán a következő pillanatban két nagyon vigyorgó fej jelent meg.

-Oooh, szia Bence-mondta Bogi vigyorogva, miközben a kezemben lévő rózsát nézte.

-Sziasztok, bocsi ha megzavartam valami csajos programot-mondta Bence.

-Semmi baj, viszont most ha nem bánod visszarabolnánk Lizát-mondta Eszti, mire én nagyon bosszús arckifejezéssel néztem rá.

-Jaj, oké persze semmi gond-mondta majd nyomott egy puszit a számra.-Holnap találkozunk. Sziasztok lányok!-köszönt el és elindult a lépcső irányába. Bogiék berángattak a szobába majd visítva megöleltek.

-Jó ég csajok megfojtotok! Amúgy miért küldtétek el??

-Igazából fogalmam sincs-mondta Bogi röhögve.

-De köcsögök vagytok!-mondtam miközben hozzájuk vágtam egy párnát.

-Te akartad Liza-figyelmeztetett Eszti majd a következő pillanatban már csapódott is a fejemhez a párna. Pillanatok alatt heves párnacsata alakult ki, amiben be kell vallanom, vesztésre álltam.

-Jó oké, feladom. Nyertetek-mondtam feltartott kezekkel.

-Azért-mondta vigyorogva Eszti, majd lepacsizott Bogival.

-Hé azért ne örüljetek nagyon! Ketten egy ellen nem túl igazságos-hördültem fel.

-Szokj hozzá, az élet sem igazságos-bölcselkedett Bogi. 

-Na akkor folytatjuk a sorozatot?-kérdezte Eszti,majd lehuppant a fotelbe.

-Naná-válaszoltam, majd a kezembe vettem a gumicukrot és elindítottam a következő részt. Ismét túl voltunk jó pár részen, amikor feltűnt hogy már vacsoraidő van és a fiúk,ahhoz képest hogy azt mondták, 2 óra múlva itt lesznek még mindig nem voltak sehol. 

-Mégis mi tarthat ennyi ideig? Lerobbant a bringájuk?-találgattam.

-Én megcsörgetem Gabot, hátha már itt vannak, csak nem szóltak-mondta Eszti, majd kihangosította a telefont. Kicsöngött, de hosszas csengetés után csak kisípolt.

-És most?-kérdeztem.

-Szerintem menjünk le vacsizni-mondta Bogi.

-Komolyan? Te ezek után még bírsz enni?-mutatott a kezével Eszti a nasik maradványaira.

-Ez most csak egy költői kérdés volt ugye?-vágott vissza Bogi majd elindult az ajtó irányába.

-Legalább megvárnál minket-bosszankodtam, majd Esztivel a nyomomban Bogi után indultunk. Az étkező tele volt, mindenki a vacsoráját fogyasztotta. Beérve észrevettük Bogit, aki az apukájával beszélgetett, ezért letelepedtünk egy üres asztalhoz a sarokban. 

-Neked nincs honvágyad?-tette fel a kérdést Eszti.

-Nem, nem igazán. Persze a család hiányzik kicsit de jól érzem magam szóval nincs honvágyam. Na és neked?

-Hát én is valahogy így érzek. De mivel Kornél itt van ezért ez enyhíti a helyzetet-mondta és közben egy kis aggódást véltem felfedezni a hangjában.

-Mi a baj?-kérdeztem tőle.

-Csak zavar hogy nem tudom, hogy hol van. Remélem nincs semmi baja-mondta.

-Nyugi, biztos minden rendben van velük. Vigyáznak egymásra-nyugtattam. A következő pillanatban Bogi huppant le a mellettem lévő székre kezében valamit rejtegetve.

-Nem fogjátok elhinni mit szerzett nekünk apa!-mondta visongva. Kicsit hangos volt, ugyanis elég sokan néztek azt asztalunk felé.

-Naaaa, mondd már-kérlelte Eszti izgatottan. Ekkor Bogi megmutatta, hogy mit rejtegetett.

-Fesztiváljegyeeeek!-kiáltott fel és most már mi is vele együtt ujjongtunk. Pár idős ember rosszalló arckifejezéssel nézett ránk, de ez minket ebben a pillanatban pont nem érdekelt.

-Úristen honnan szerezte őket?-kérdeztem, amint befejeztük a nagy örömködést.

-Egy ismerőse az egyik szervező és tőle szerezte meg még egy hónappal ezelőtt. A szüleink együtt fizették ki és szervezték meg nekünk. Hihetetlen hogy ezt idáig titokban tudták tartani-mesélte el a sztorit Bogi, amit igazából ő is csak pár perce tudott meg.

-Ne felejtsük el felhívni a szülőket és megköszönni nekik. El se hiszem hogy elengedtek minket-mondta Eszti még mindig döbbenten.

-Ezt azonnal el kell mesélni a többieknek is! Jut eszembe, Belláék nem azt mondták, hogy vacsorára hazaérnek?-kérdezte Bogi.

-De, meg is csörgetem Bellát, hátha most már fel tudja venni-válaszoltam, majd a fülemhez emeltem a telefont. Rögtön kisípolt. Megcsörgettem Levit is de az telefonja is kisípolt.

-Hol lehetnek ezek?-kérdezte Eszti, ő is Belláékat próbálta elérni.

-Lányok valamiért nekem nagyon rossz előérzetem van-mondtam.

-Ne, el ne kezdd Liza, kezdek én is beparázni-mondta Bogi.

-Oké oké, nyugodjunk meg, semmi baj nem lesz. Levi vigyáz Bellára a fiúk pedig egymásra-nyugtatta Eszti azt hiszem saját magát is.

-A múltkor történtek után én nem tudom...-mondta Bogi és az arcán látszott, hogy feltörtek benne az emlékek. Bátorítóan megszorítottam a kezét, mire halványan elmosolyodott.

-Na jó, most egyenlőre koncentráljunk a vacsoránkra utána folyatjuk a többiekért való aggódást-mondta Eszti, majd kezébe vette a menülistát. Miután mindhárman kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk enni (carbonara tészta nyami), leadtuk a rendelést. Hamarosan ki is hozták a kajákat, mi pedig ahhoz képest hogy nem voltunk túlságosan éhesek, hamar befaltuk a vacsoránkat. A desszert( puncs szelet) befejezése után visszatértünk a szobánkba, de mivel Eszti le akart zuhanyozni ezért átmentünk az övébe. Amíg Eszti zuhanyzott mi Bogival kártyázással próbáltuk elütni az időt. Az állás 2-2 volt és a döntő parti következett. Nagyban koncentráltam a mindent eldöntő lépésemre amikor a telefonom csörgése megzavart.

-Ez most komoly? Pont ilyenkor??-akadtam ki, de rögtön elhallgattam amint megláttam Gabo nevét villogni a kijelzőn.

-Szia hol a fenében vagytok??-szóltam bele és kihangosítottam a telefont, hogy Bogi is hallja.

-Helo, 10 perc múlva odaérünk a hotelhez. Tudom azt mondtuk, hogy 2 óra csak feltartottak minket. Hol vagytok?-kérdezte.

-Eszti szobájában, ő éppen zuhanyzik-válaszoltam.

-Ohh, akkor gyorsabban odaérünk-mondta és érezni lehetett a hangján, hogy nagyon vigyorog.

-Ember, a húgomról beszélsz!-hallottuk meg a háttérben Kornél hangját.

-Tudjátok mennyire aggódtunk?? Ha hívunk legalább vegyétek fel a telefont-kapcsolódott be a beszélgetésbe Bogi is.

-Sajnáljuk, tényleg. Most lerakom hamarosan ott vagyunk-köszönt el Gabo, majd lerakta a telefont. Megkönnyebbülten dőltünk el az ágyon.

-Mínusz két ember akikért aggódnunk kell-mondta Bogi aztán rám nézett.-Azt hiszem nekünk van még egy befejezetlen játékunk.

-Jól mondod-váltottam vissza játékos üzemmódra és kezembe vettem a kártyapaklit. A játszmát végül Bogi nyerte, de elismerte hogy kemény ellenfél voltam.

-Kikkel beszéltetek?-lépett ki Eszti a fürdőből egy kék trikóban és egy fekete sortban.

-Gaboékkal, mindjárt itt vannak-válaszoltam meg a kérdését.

-Na végre. Belláékról nincs valami hír? Szóval nincs-válaszolta meg a saját kérdést az arckifejezésünket látva. A következő pillanatban kopogtak az ajtón. Mindannyian odaszaladtunk ajtót nyitni így egyszerre láttuk meg a két fiút. Mindkettőjük haja csapzott volt, lábaikon kezeiken karcolásnyomok és folyt róluk az izzadság. Az eredeti terv az volt, hogy megöleljük őket de az utóbbi dolog miatt inkább megváltoztattuk a tervünket.

-Veletek meg mi történt?-kérdezte Bogi.

-Mint mondtam, erdőben voltunk, innen vannak a karcolásnyomok. És ha te is végigtekertél volna egy egész napot, nem hinném hogy jobban néznél ki-védte magukat Kornél.

-Mégis mi tartott ennyi ideig?-kérdeztem tőlük miközben beengedtük a fiúkat a szobába.

-Nem biztos hogy elhiszitek de egy csapat lány megtámadott minket-kezdett bele a sztoriba Gabo.

-Na neee-hördült fel Eszti.

-De tényleg. Melegünk volt szóval levettük a pólónkat és úgy tekertünk. Megálltunk egy helyen vizet venni és a boltból kifele menet letámadtak minket-folytatta a sztorit Kornél.

-Félmeztelenül voltatok és csodálkoztok hogy letámadtak titeket?-kérdeztem nevetve mivel elképzeltem ahogy a két helyes, kockahasú srác kilép a boltból a szingli (és nem szingli) lányok meglátják őket és elvesztik az eszüket.

-Szeretnéd hallani a sztorit vagy nem?-kérdezte Korné idegesen, mert zavarta hogy folyton a szavukba vágunk.

-Szóval ott tartottam, hogy lerohantak minket. Elkezdtek flörtölni velünk aztán meghívtak magukkal pizzázni és mivel rohadt éhesek voltunk velük mentünk. Aztán folyamatosan kérdezgettek minket dumáltak és akárhányszor el akartunk indulni, nem engedtek minket elmenni. 11-en voltak szóval nem volt olyan könnyű lelépni-mesélte nagy átéléssel Kornél.

-Ekkor támadt az a zseniális ötletem, hogy tegyünk úgy mintha rosszul lennénk és mindjárt elhánynánk magunkat. Erre hivatkozva kiszaladtunk a WC-be ahol összefutottunk egy pincér sráccal, aki rendes volt és segített nekünk. Elterelte a lányok figyelmét amíg mi kiosontunk de az egyikőjük még így is észrevett, szóval rohantuk felpattantunk a biciklinkre és tekertünk ahogy csak bírtunk-fejezte be a történetet Gabo. Nagyban röhögtünk a fiúk szerencsétlenségén amikor megcsörrent Bogi telefonja. Bella feje volt a képernyőn.

-Bella! Hol vagytok??-szólt bele Bogi mi pedig mind a telefon felé görnyedtünk.

-Srácok, azt hiszem van egy kis gond-szólt bele a telefonba Bella.....