Anita, először az itt tartózkodása során szokatlanul békésen ébredt fel. Nagyot nyújtózkodva ült fel az ágyában. Ásítva pillantott a telefonja képernyőjére. Pont reggel nyolc volt. A nap fénye beragyogta az egész padlást a háromszög alakú ablakon keresztül...

El sem hitte, hogy képes volt megkötni az alkut Billel. Vidáman gondolt arra, hogy hamarosan választ kap a kérdéseire, ráadásul még a démontól is megszabadulhat! Hogyan is nem gondolt erre még korábban? Két legyet ütött egy csapásra.

Dudorászva felkapott magára egy sima farmert és egy kockás inget, majd a cipőjébe belebújva felnyitotta a padlás ajtaját, és letrappolt a lépcsőn.

Pontosabban letrappolt volna, ha nem állják az útját.

- Bill?! - kiáltotta Anita, és akkorát ugrott meglepetésében, hogy a csapóajtó visszapuffant a helyére, és ő maga hátraesett a saját lábában. Elterült a földön, és arcára fagyott döbbenettel nézte a felé lebegő démont a szokásos csokornyakkendőjében és a cilinderében. Bill valósággal ragyogott a boldogságtól.

- Személyesen, kölyök - szólt vigyorogva, és megemelte a kalapját, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

Anita értetlenkedve pillantott körbe a szobában. Egy szál szürke foltot sem látott az egész padláson.

Ami azt jelenti...

- Hogy lehetsz itt? Nem is álmodom! - kiáltotta Anita.

Bill kacagva hozzásuhant, és néhány kört írt le a földön fekvő Anita körül a levegőben.

- Pontosan! Hát nem nagyszerű?

Anita cikázó gondolatokkal a fejében figyelte a kacagó démont, és egyre csak azon töprengett, hogy mégis hogy lehetséges ez. Bill a fejéből kiolvasva nevetve a lányhoz libbent, és így válaszolt:

- Úgy tűnik, az alkunkkal egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy visszatérjek az anyagi világba. - Bill hangjából pulzált a vidám izgatottság, és az ablakhoz suhant. Mélázva bámult ki a kinti fenyőfákra és a napsütésre.

- Öt hosszú év... de sebaj. Hamarosan újra eljön a pillanat - suttogta maga elé, úgy, hogy Anita egy szót sem értett belőle. A lány még mindig szájtátva bámulta őt.

- De hát ez...

- Borzasztó klassz, nem? - fejezte be izgatottan Bill, és vigyorogva Anitához suhant.

Anita megrázta a fejét.

- Igazából azt akartam mondani, hogy lehetetlen. És nem, egyáltalán nem klassz. Úgy volt, hogy megszabadulok tőled, nem pedig úgy, hogy már ébren is idegesíteni fogsz!

Billnek úgy tűnt, semmi sem szegheti a kedvét, mert csak ráérősen legyintett.

- Ugyan, kislány, azért ennyire ne örülj a sikeremnek! Sajnos nem tudlak egész nap szórakoztatni, már az éjjel az alkunk után kikísérleteztem mindent. Csak pár percre tudok visszatérni, és akkor is testtelen vagyok. Nézd csak!

Bill Anitához suhant, és próbálta megérinteni a lány kézfejét. Anita arcát elöntötte a pír, és látta, hogy Bill keze átesik az övén, mintha csak egy szellem tette volna ezt.

Bill sokatmondóan Anitára pillantott.

- Látod, kislány? Ráadásul, ami százszor zavaróbb, ebben az anyagtalan, kivetüléses állapotban is csak te láthatsz.

- Erre hogyan jöttél rá az éjszaka közepén? Beszélni akartál valakivel? - ráncolta a homlokát Anita, mire Bill felnevetett.

- Már is kezdődnek a kérdések? - Bill vidáman hunyorgott.

Anita összefont kézzel komolyan bólintott. Biztosan nagyon nevetségesen festhetett a földön ülve, akár egy duzzogó kisgyerek, mert Bill felkacagott.

- Valóban mókás - biztosította Bill. - Nos, rendben, kölyök, ha ennyire tudni akarod, akkor Fenyőfát figyeltem. Próbáltam vele beszélgetni, mert míg te aludtál, addig ő a naplójába körmölt és... és ismét nem rólam! - Bill felháborodva a csípőjére tette a kezeit, és idegesen fújtatott. - Ha visszatérek, lesz egy-két szavam hozzá.

Anita forgatni kezdte a szemeit. Éppen feltett volna még egyet a számtalan kérdései közül, amikor meglepetten látta, hogy Bill lassan elhalványul.

- Viszlát legközelebb, kislány! - Bill ismét egy kacsintással próbálkozott, és felszívódott.

Anita a fejét csóválva tápászkodott fel a földről, és leporolta a ruháját.

Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón. Anita felkapta a fejét.

- Szabad! - kiáltotta ki.

Az ajtó fölcsapódott, és Dipper sapkája tűnt fel a helyén.

- Hé, Anita, szia! - köszönt meglepetten. - Azt hittem, hogy még alszol.

- Nem, nemrég keltem fel.

Sajnos, tette hozzá magában, Billre gondolva.

Dipper bólintott, és így szólt:

- Csak azért jöttem, hogy esetleg szeretnél Lusta Susannél reggelizni? Mindenki menne, és csak rád várunk... már ha volna hozzá kedved.

- Még szép hogy van! - vágta rá vidáman Anita.

Dipper mosolyogva bólintott.

- Akkor lent várunk - mondta Dipper, és eltűnt a csapóajtóból.

***

Lusta Susannél Stan, Ford, Soos, Wendy, Mabel, Dipper és végül Anita a leghátsó asztalnál foglalt helyet. Mind a heten nagy nehezen bepréselődtek az asztalhoz. Anita került a legszélső helyre, jobbról az ablak és balról Mabel fogta közre őt.

Lusta Susan úgy tűnik, meglehetősen jó kedvében volt aznap reggel, mert ő maga bicegett oda, és személyesen vette fel a rendeléseket. Mabel vigyorogva bökte meg Anitát, ami meglehetősen kockázatos vállalkozás volt, mert a szűk helyek miatt a Mabel mellett ülő Soos is kapott a vállbökésből.

- Nézd Stan bácsit! - kuncogta Mabel a bácsikája felé mutatva. Anita kíváncsian figyelte Stan bácsit, akinek hirtelen nagyon melege lett, és ellágyulva nézte, ahogyan Lusta Susan a fél szemével felveszi a többiek rendelését.

Miután Anita is kikérte a palacsintát, feltűnés nélkül odasúgta Mabelnek.

- Te mindent tudsz a szerelemről, hm? - kérdezte halkan, mire Mabel rákacsintott.

- Igen. Könnyű lenne, ha ezt végre te is belátnád - súgta vissza, és kicsit sem diszkréten Dipper felé biccentett. Anitát magát is meglepte, hogy mennyire elvörösödött, és az itallapba temetkezett.

A palacsinta szokás szerint mennyei volt. Anita remekül érezte magát a Pines család között, és egyáltalán nem volt kirekesztve, sőt! Mindenki neki mesélte a különösebbnél különösebb történeteket, mint például az esetet, amikor Stan majdnem megnyerte a választásokat:

- Aztán végül átadtam a posztot Tylernek. Nagy lúzer volt szegény, úgy gondoltam, hogy legyen neki is egy kis sikerélménye - fejezte be vigyorogva Stan, de Dipper közbeszólt.

- Én mintha másképp emlékeznék rá - jegyezte meg a srác.

- Igen, azért nem lehettél polgármester, mert túl nagy volt a bűnlajstromod! - vágta rá Mabel, mire Anita felnevetett.

Stan csak legyintett.

- Ez már részletkérdés, kölyök. A lényeg, hogy remek polgármester lettem volna.

- Ebbe azért ne menjünk bele, Stanley - fűzte hozzá mosolyogva Ford.

- Szerintem magából csodálatos polgármester lett volna, Pines úr - szólt pirulva Soos. Stan diadalmasan az asztalra csapta a bögréjét, amiből fájdalmasan loccsant ki a fekete kávé.

- Látjátok! Úgy tűnik, ebben a semmirekellő bagázsban csak Soosnak van ízlése.

- Ugyan, Stan bácsi, ha nem segítünk a nyakkendővel, akkor az iskolákban most profi bűnözőket képeznének! - nevetett Mabel.

- Mondjuk, én szívesebben tanultam volna bankot rabolni, mint a trigonometriát. Sokkal hasznosabb - tette hozzá mélázva Wendy.

Anita nevetve figyelte őket, ám a következő pillanatban észrevette, hogy nem csak ő nevet egyedül.

- Milyen szép családi jelenet! - Bill Anita válla mellett szinte már elérzékenyülve pillantott a társaságra. - Ó, mindenki itt van. Fenyőfa, Hullócsillag... sőt, még Fordsie is! A mindenit, hogy megöregedtek!

Anita kelletlenül pillantott a mellette lebegő Billre.

- Hé, Cipher, most éppen nem alkalmas - súgta neki oda, ügyelve, hogy Mabel ne halljon meg semmit.

Bill helytelenítve hümmögött.

- Ejnye, ejnye, kislány, hiszen minden pillanat, amit velem tölthetsz, az ajándék! Így is olyan kevés van már hátra belőle...a segítségeddel őszinte sajnálatomra hamarosan elválnak útjaink.

- Ja, én is annyira sajnálom - gondolta szarkasztikusan Anita. Bill vidáman válaszolt:

- Hát már hogyne sajnálnád! Elvégre, nem mindig töltheted az amúgy silány, emberi napjaidat egy olyan vonzó, okos és vicces valakivel, mint én - válaszolta fölényesen, megigazítva a csokornyakkendőjét.

Anita akaratlanul is elnevette magát.

- Na, tűnés innen, Cipher - súgta neki oda derűsen.

Bill nagyot sóhajtott, és még mielőtt teljesen elhalványult volna, így szólt:

- Fogalmad sincs, hogy kit hagysz ki... A többit majd legközelebb, kölyök - intett, azzal eltűnt Anita mellől.

Anita nevetve fellélegzett, de egyből belészorult a levegő, mikor is találkozott a tekintete Dipperrel. Egy rémisztő másodpercig szemeztek egymással, majd a fiú elkapta a tekintetét, és csatlakozott a többiek nevetéséhez.

Anita ellenben töprengve ült Mabel oldalán, és kibámult az ablakon.

Vajon Dipper mit hallhatott?

***

Sajnos nem ülhettek ott a végtelenségig: Soosra várt a munka, és mint Stan olyan találóan megjegyezte, "a turisták nem fosztják ki magukat".

Így hát, visszatérve a Kalyibába Anita megint azzal találta magát szemben, hogy rengeteg szabadidő hullott a nyakába, de éppen nem volt mit csinálnia. Felajánlotta, hogy segít Soosnak a turisták eligazításában, de rájött, hogy maga sem tudja, hogy mi hol van a Kalyibában, ráadásul Wendy (aki Soos barátnője helyett beugrott pénztárosnak) segítségével Soosnak gyerekjáték volt elbírni azzal a kevéske emberrel, akik aznap megfordultak a házban. Ford az alagsorban ügyködött valami veszélyesen, és habár Anita szívesen segített volna neki is, Ford azt felelte, hogy a szülei bizonyára nem örülnének neki, ha "molekuláira bontva" érkezne haza. Anita titokban egyet értett vele. Stan ismét nyomtalanul felszívódott, akárcsak Dipper és Mabel is.

Így hát Anita, mivel jobb dolga nem nagyon akadt, elhatározta, hogy sétál egyet az erdőben. Ha szerencséje akad, akkor talán pár érdekes lénybe is belefuthat.

A fenyőfák olyan magasra nyúltak fel, hogy már szinte súrolták azt a néhány felhőt, ami elnyúlva gomolygott az égen. A nap tojássárgájaként folyt szét, és habár már valószínűleg lassacskán elmúlhatott az ebédidő is, Anita egyáltalán nem volt éhes. Kezét farmere zsebébe dugva sétált az erdőben, figyelve a madarakat és a fák leveleit. Egy régi dalt dudorászott magában, és szemével a talajt figyelte, hogy ne essen el a fák kidudorodó gyökereiben.

Ekkor ütötte meg a fülét egy hang:

- Igen, én is hallottam ilyesmiről beszélni. De azt hittem, hogy csak neked mondja.

Anita kíváncsian követte a hang forrását a fák között, mikor is meglepetten vette tudomásul, hogy az egyik fenyő mögül előbukkanó alak Mabel volt. Napsárga pulóvere kitűnt az erdő zöldjéből.

- Látod, Mabel - Anita azonnal beazonosította Dipper aggódó hangját. Pont olyan volt, mint amikor Forddal beszélt az alagsorban. - Nem tetszik ez nekem.

Anita kíváncsian fülelni kezdett, de gondosan ügyelt arra, hogy a fenyőfák takarásában maradjon.

- Lám, lám, lám. Hallgatózunk, hm, kölyök? - Bill kuncogva ereszkedett le Anita mellé. Anita, elfeledkezve, hogy csak ő hallhatja a démont, gyorsan lepisszegte.

Bill felnevetett.

- Csillapodj, kislány, túl feszült vagy...

Anita fülét váratlanul megütötte Mabel hangja.

- Ismételd el még egyszer, hogy mit láttál!

Dipper felsóhajtott. Anita a fenyőfa törzse mögül látta, hogy kezével idegesen masszírozza a halántékát.

- Mondtam már, Mabel, egyszerűen valami olyasmit értettem, hogy "tűnj innen". És utána nevetett.

Anita egy pillanatra lélegezni is elfelejtett. Dipper tényleg hallotta, ahogyan Billel beszélt.

- Fenyőfának mindig is jó szeme volt az ilyesmihez - fűzte hozzá hangosan Bill. - Mondjuk, úgy nem nehéz, ha azokat a jó szemeit állandóan rajtad legelteti, kislány.

Anita pillanatok alatt elvörösödött, és már visszavágott volna, ha Mabel meg nem szólal.

- De ez nem jelenthet semmit - tűnődött hangosan Mabel. - Lehet, hogy csak hangokat hall...Tudod, hallucinál. Vagy skizofrén.

- Hogyne, persze - hagyta rá Dipper, és csöndben maradt.

Dipper töprengve áthelyezte a testsúlyát a másik lábára, és karba tett kézzel, maga elé nézve suttogott:

- Csak nem szeretném, ha...ha bármi baj lenne belőle. - Úgy tűnt, szavait inkább magához intézi, semmint Mabelhez.

Mabel arcán pillanatok alatt egy ijesztően vidám vigyor terült szét. Anita beleborzongott.

- Vaaagy, inkább azt akartad mondani, bátyó, hogy nem szeretnéd, ha neki bármi baja esne, nem?

Mabel és Bill vigyorogva figyelte a tökéletes szinkronban elpiruló Dippert és Anitát.

- Jaj, ez már szinte émelyítően aranyos! - vihogott Bill, de szemében valami érdekes, beazonosíthatatlan fény csillant. Majd kisvártatva hozzáfűzte: - Komolyan mondom, annyira aranyos, hogy most azonnal kedvem lenne Fenyőfát átküldeni egy másik dimenzióba...

- Csönd legyen, Bill! - pirított rá a kelleténél talán hangosabban Anita. Szerencsére Mabel annyira el volt foglalva bátya magatehetetlen, égővörös fejével, hogy semmit sem hallott meg belőle.

- Én nem...nem ezt akartam mondani - motyogta Dipper felhúzott vállakkal. Mabel csak vidáman hozzáfűzte:

- Aha-aha, hogyne.

- Öhm... izé, ideje visszamenni a Kalyibába - köhécselt zavartan Dipper, egy pillanatra sem nézve húga önelégülten vigyorgó arcára.

Dipper ügyetlenül kihúzta magát, és, hogy Mabelt lerázza, egyenesen afelé az ösvény felé tartott, amely mellett állt az Anita rejtekhelyéül szolgáló fenyőfa.

Anita villámgyorsan a fához simult, pont úgy, hogy a mellette elsétáló ikreknek ne szúrjon szemet.

- Valld csak be, hogy kedveled őt! - Mabel szinte parancsoló hangja ijesztően közelről hallatszott fel.

Anita óvatosan kilesett a törzs mögül. Mabel háttal állt már neki, és vidáman szökdécselt a lépésről-lépésre egyre szebben vörösödő bátya mellett.

- Én egy szóval sem mondtam ilyet, Mabel - Dipper igyekezett sokkal jobban a fejébe húzni a sapkáját.

- Ugyan, Dipper, tudom, hogy bele vagy habarodva!

- Mabel, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz...

A két testvér egyre messzebbre jutott Anita fenyőfájától, és mikor Mabel távolodó csipkelődését és Dipper kifogásait is teljesen elnyelte az erdő, Anita fellélegezve bújt elő a fa takarásából. Bill követte őt.

- Huh, ez közel volt - sóhajtott Anita, kezével letörölve a homlokát. Bill csak hümmögött.

Anita végigmérte a démont.

- Még nem szívódtál fel - jegyezte meg halkan. Bill valami olyasmi mozdulatot tett, amit talán vállrándításnak is lehetett volna venni.

- Biztosan nem egységes időközöket tölthetek el a ti dimenziótokban - válaszolta szinte suttogva. Anita felhúzott szemöldökkel kémlelte Billt.

- Minden rendben, Cipher? - kérdezte tőle. Bill, mintha csak ebben a pillanatban eszmélt volna csak fel, kelletlenül elnevette magát, de ez a kacaj nem hallatszott olyan pofátlanul magabiztosnak, mint eddig.

- Persze, kölyök, miért ne lenne?

Anita növő kíváncsisággal fürkészte a démont.

- Nem, nincs minden rendben - állapította meg elégedetten.

Bill összeráncolta a homlokát.

- Dehogynem, nem figyelsz? Pont most mondtam.

Anita vigyorogva ingatta a fejét. Bármit megadott volna, ha most az egyszer ő tudna Bill gondolataiban olvasni.

Ami azt illeti, meg is tehetné... Csak egy kérdésébe kerül.

- Mi a bajod, Bill? - kérdezte Anita. Bill úgy nézett Anitára, mint aki komolyan aggódna a lány elméjének egészségéért.

- Kölyök, nem tudom, hogy mennyire káros az nekem, ha az illető, akinek a fejében ragadtam, hirtelen meggárgyul, de nem szeretném kipróbálni. Minden. A legnagyobb. Rendben - szótagolta lassan, ám Anita arcáról nem tudta letörölni a csalfa mosolyt.

- Alkut kötöttünk, Cipher - emlékeztette őt vidáman Anita. Bill felvonta a szemöldökét, mint akit komolyan érdekel, hogy mi sülhet ki ebből.

- Igen, kölyök, ott voltam én is. Emlékszem rá, kösz.

Anita felnevetett. Komolyan érdekelte, hogy miért nem olvassa ki Bill a fejéből, amire ki akad lyukadni.

- Azért, mert nem gondolsz rá világosan. Fogalmad sincs, hogy milyen bonyolult és kényes dolog az emberek agyában olvasni - vágta rá Bill.

Anita elmosolyodott, és folytatta:

- Szóval, alkut kötöttünk. Aminek fejében te, Bill Cipher, minden kérdésemre köteles vagy választ adni - Anita diadalmasan elvigyorodott, és hirtelen felindulásból megbökte Billt a csokornyakkendője mellett, ahol a mellkasát sejtette. A démon megütközve nézte a vigyorgó lányt. - Szóval még egyszer megkérdezném: mi a baj?

Bill felkacagott, mire Anita vigyora egy kissé bizonytalanul megrándult..

- Mi az? - kérdezte gyanakodva.

Bill vidáman Anita arca elé suhant, és csupán centiméterek választották el a lánytól. Lassan halványodni kezdett, de ez nem gátolta meg abban, hogy bazsalyogva válaszoljon:

- Ez így igaz, kislány - vigyorogta, és még mielőtt teljesen felszívódott volna, ő is megbökte Anitát a vállánál. - Válaszolnom kell...

Anita szeme tágra nyílt. Bill szeme győzedelmesen megcsillant.

- ...De arról nem esett szó, hogy az igazat is fogom mondani.