- Szólj, ha esetleg bármi gond lenne.

- Oké.

- Candy és Grenda eléggé különös lányok. Nem hasonlítanak rád.

- Rendben.

- Mabel pedig meglehetősen hangosan horkol.

- Már volt alkalmam kitapasztalni a buszon.

- Csámpás pedig párszor rosszat álmodik, és olyankor visít éjszaka...

- Nézd, Dipper, ha kényelmetlen lenne neked, hogy ma a húgoddal és a barátnőivel alszom, akkor mondd csak ki.

Anita befejezte a fogmosást, és nekiállt elmosni a fogkeféjét. Dipper mögötte állt, nekitámaszkodva a fürdőkádnak. Mabel a szobájukban készítette elő a "titkos pizsamaparti kellékeit", ahogyan ő fogalmazott. Anita Dipper felé fordult. Dipper hosszú, barna pizsamaujját birizgálta zavarában. A fenyőfás sapkája nélkül a hajtincsei még rakoncátlanabbul álltak szét.

- Nem, dehogy zavar - szabadkozott a srác elvörösödve. - Csak gondoltam, hogy figyelmeztetlek pár apróságra, ennyi az egész. A húgom néha hajlamos túlságosan is...khm, harsányan viselkedni.

Anita és Dipper még ezelőtt megbeszélték Mabellel, hogy Anita inkább felköltözne a padlásra. Abban Anita is egyet értett, hogy furcsa lenne pár órás ismertség után egy szobába költözniük, meg ő is inkább szeretett volna egy kis külön teret magának. Mabel kiborulására Anita engesztelésképp feldobta a mai pizsamaparti ötletét. Mabel azonnal elalélt a gondolattól, és izgatottan belevetette magát a szervezésbe, telefonálva két helybéli barátnőjének.

Így, amíg Anita gondosan fogat mosott és zuhanyozott, addig Mabel a szobájában szervezkedett.

- Kedves tőled, de tényleg - mosolygott Anita, és kilépett a fürdőszoba ajtaján, karján a törülközőjével, amit még (legalább is, neki határozottan úgy tűnt) évekkel ezelőtt összekészített az anyja. - De, megnyugtatlak, ennél már jóval veszélyesebb dolgokba is belementem, Dipper. Egy pizsamaparti még nem a világ vége.

Dipper felnevetett. Mind a ketten átlépték a fürdőszoba küszöbét, és a szobájuk felé vették az irányt.

Az ajtó előtt megtorpantak egymással szemben. Dipper a padlásra igyekezett (erre az éjszakára szobát cseréltek - pontosabban, Mabel kitoloncolta a testvérét, mondván, fiúknak tilos a belépés. Ezt hallva, és a sminkelésre meg a pletykákra gondolva Dipper önként és dalolva adta át Anitának a terepet erre az egy estére).

Anita keze a kilincsen nyugodott.

- Azt hiszem, Mabel azt mondta, hogy mire végzek fürdőben, addigra Candy és Grenda már itt lesznek - jegyezte meg Anita.

Dipper félszegen bólintott.Pár pillanatig szótlanul nézték a földet. Anita fején átfutott, hogy talán most kéne újra rákérdeznie Billre. A lány fölpillantott Dipperre, a kócos hajára és az álmatlanság okozta, halványan sötétlő karikákra a szemei alatt. Megrázta a fejét. Lesz még más alkalom is rá. Most igazán nem akarta még ezzel is terhelni Dippert. A vak is láthatta rajta, hogy mennyire kimerült.

Anita úgy határozott, hogy ha ebben a percben Billel nem is, de a pizsamapartival ideje lesz szembenéznie. Egy fáradt mosoly kíséretében megtörte a néma csendet:

- Nos, akkor jó éjszakát, Dipper!

Anita egy lendülettel benyitott volna az ajtón, de Dipper hirtelen közbeszólt:

- Izé, holnap egy erdei túrát terveztem be magamnak. Megnéznék néhány régi helyszínt, pár adatot írogatnék össze. Tudod, amolyan naplóbővítő-program... - Dipper félénken megvonta a vállát. - Ha esetleg gondolod, akkor... nem is tudom, jöhetnél te is. Gondoltam, érdekelne az ilyesmi...de persze nem baj, ha nincs hozzá kedved, akkor azt is megértem...

Anita szeme elkerekedett, és vidáman válaszolt:

- Hülyéskedsz, ki nem hagynám! - ujjongott, és örömében barátságosan belebokszolt Dipper vállába.

Dipper is elmosolyodott, és beletúrt barna tincseibe.

- Akkor holnap... már ha túléled, amit Mabel szervezett neked - vigyorgott Dipper.

- Reméljük a legjobbakat - nevetett vissza Anita.

- Jó éjt, Anita.

Dipper egy futó mosollyal sarkon fordult, és elindult a padlásra. Anita mosolyogva megcsóválta a fejét.

Nagy levegőt véve beletúrt rézvörös tincseibe, majd benyitott az ajtón, kissé tartva attól, amit ott találhat. Ugyan, mi oka van idegeskedni? Dipper teljesen elbizonytalanította. Csak egy ártatlan pizsamaparti az egész...

Ám attól, amit ott talált, átfutott az agyán, hogy talán mégiscsak Dippernek volt igaza.

Mabel egy halom párnán ült, törökülésben. Körülötte chipses zacskók és sós mogyorós dobozkák tömkelege. Két, kinézetre teljesen más lány fogta közre: jobbján egy fekete hajú, botsáska alkatú, szemüveges lány ült, zöld pizsamában, és bal oldalról pedig egy nagydarab, testőrnek is beillő, rózsaszín hálóinges lány vigyorgott rá. A lányok előtt egy halom sminkkészlet hevert egy rakás olcsó szerelmes regény hátán, amelyek mind olyan címeket viseltek, mint "A szerelmünk bimbózó története" vagy "Első csókom a vérfarkassal". Mabel ölében Csámpás fetrengett egy elnyűtt, kék pólóba öltöztetve.

- Anita! - üdvözölte harsányan Mabel. - Ők itt Candy és Grenda, a barátnőim! Lányok, ő itt Anita, a buszról.

- Szervusz, idegen lány - köszöntötte a zöld pizsamás lány a szemüvegben, különös hangon. Anita zavartan visszaintett neki.

- Tetszik a hajad - jegyezte meg a nagydarab. Olyan mély volt a hangja, hogy egy szakállas vikingtörzsfőnök is elbújhatott volna mellette.

- Köszönöm - vigyorgott Anita, és lendületesen leült a lányok közé. Mabel kíváncsian közelebb hajolt hozzá.

- Készen állsz minden idők legklasszabb-legcsillámosabb-legemlékezetesebb pizsamapartijára? - ujjongott Mabel.

- Ké-szen! Ké-szen! - kántálta Candy és Grenda, mire Anita is csöndben rábólintott.

Órákkal, egy teljes tánckoreográfiával, párnacsatával és egy halom szerelmes vallomás végigolvasásával/végigbőgésével később Anita hirtelen egy párnán találta magát, száradó körömlakkal és sminkkel, és arra eszmélt rá, hogy az előtte hason forgó malacot bámulja. Miközben azon is töprengett, hogy hogyan mondja meg, hogy ő már menne aludni, Csámpás végül lelassult a pörgésben, és maszatos orra Anitán állapodott meg.

Mabel és a lányok izgatottan felbúgtak a körben:

- Úúú, na végre. Felelsz vagy mersz, Anita? - kérdezte Mabel somolyogva.

- Merek - vágta rá Anita gondolkodás nélkül.

A lányok mind felhorkantak. Anita nevetve kérdőre vonta őket:

- Miért, mi az?

- Már megint? - méltatlankodott Grenda.

- Egyszer felelhetnél is - fűzte hozzá Candy.

- Hát, nem is tudom... - túrt bele a hajába Anita.

- Felelj most az egyszer! - kérlelte Mabel.

- Igen, így is csomó ideig kellett győzködnünk, hogy kifessünk - morogta kissé rosszallva Grenda.

- Nézd, még Csámpás is azt akarja, hogy felelj! Mondd Csámpás: Felelj, Anita!

Mabel felemelte a malacot, mire Csámpás halkan röfögött párat. Mabel diadalmasan elmosolyodott, és tipikus "na mit mondtam" típusú arckifejezést vetett Anitára.

- Na, látod?

- Jól van, oké, kérdezzetek - adta be a derekát kelletlenül Anita.

Nem igazán szerette, ha neki tesznek fel kérdéseket. Jobban szerette, ha ő faggathat másokat.

Mabel összedörzsölte a tenyerét. Anitának akaratlanul is egy pénzéhes uzsorás jutott róla az eszébe.

- Naaaa, mondd csak, van barátod?

A lányok kacarászva összepillantottak. Anita felvont szemöldökkel nézett rájuk. Hirtelen úgy érezte, hogy egy romantikus tinidráma kellős közepébe csöppent.

- Nem, nincs - ingatta a fejét. - Még nem is volt.

A lányok ezt kétségbe vonva hangosan lehurrogták:

- Hagyd már!

- Előttünk nem kell szégyellned, Anita - biztosította halkan Candy. - Ismerjük a különös fiúkat.

Anita zavartan nevetgélve fészkelődött a párnáin. Hirtelen kezdte rendkívül kényelmetlenül érezni magát.

- Nem, lányok, én komolyan beszélek. Sosem volt még barátom.

- És nem is tetszett senki sem? Soha? - firtatta Mabel.

Anita rádöbbent, hogy mind a hárman árgus szemekkel várják a válaszát, és ez alaposan belé fojtotta a szót. Szeretett kérdezősködni, de hamar zavarba jött, amikor vele tették ugyanezt, pláne ha olyat kérdeztek tőle, amire nem tudott kielégítő választ adni. Márpedig a sosem lehetett fiútémát felölelő kérdések egyikére sem eléggé részletesen felelni, amióta világ a világ. Legkivált ha Mabel és a barátnői voltak a kérdezők.

- Nem igazán... Inkább játsszunk tovább, én pörgetek - javasolta Anita Csámpás felé nyúlva, ám Mabel felemelt mutatóujjal megingatta a fejét. Barna haja ide-oda lobogott.

- Anita, Anita, Anita - rázta meg felé a mutatóujját. - Nézd, én tudom, hogy legalább egy valaki tetszik neked. Lehet, hogy még te sem tudsz róla, de valahol mélyen biztosan kedvelsz egy srácot...

- Erősen kétlem - vágta rá Anita. Hideg borzongás futott végig rajta, mikor Mabel megnyomta a "mélyen" szót.

- Mabel mindig megérzi az ilyesmit - biztosította Candy.

- Igen, Mabel egy szerelemvarázsló! - jelentette ki Grenda.

Mabel irulva-pirulva elhessegette a bókokat.

- Jaj már, lányok, ugyan!

Anita felnevetett, de ezzel csak még jobban magára vonta a figyelmet.

- Komolyan, lányok, nem kell ez - szabadkozott felemelt kezekkel. Hirtelen azt kívánta, bár láthatatlanná válna. - Jobban elvagyok egymagamban...

- Hőőő - fojtotta belé a szót Mabel. - Egy szót se!

- De hát...

- Csitt! Figyelj, Anita, Gravity Falls a nyári szerelmek városa. Ez a mi kis Párizsunk. Itt már mindannyian találtunk magunknak fiút...

- Az enyém egy báró volt! - vigyorgott Grenda.

- Az enyém meg egy habfiú - fűzte hozzá Mabel.

- Az enyém meg egy bábjátékos - tette hozzá Candy.

Mabel szemöldöke a homloka tetejéig felfutott.

- Várj csak, te jártál Gabe-el? Mégis mikor?

Candy megvonta a vállát.

- Múló románc volt...

Anita egy szót sem értett az egészből. Báró? Habfiú? Bábjátékos? Ezeket hallva még inkább megszilárdult benne az elhatározás, miszerint egy hangyányit sem kíváncsi arra, hogy Mabel milyen ügyesen kamatoztatja kerítőnői tudását.

- Lényeg a lényeg, úgy fogsz elmenni innen, hogy magad mögött tudhatsz egy nyári románcot, Anita. - Mabel hangja olyan határozott és ösztönző volt, hogy akár egy buzdító, tömeglelkesítő beszédnek is beillett volna a választások előtt. - Erről én személyesen gondoskodom.

- Meg én! - vágta rá bömbölve Grenda.

- Meg én! -cincogta Candy is.

Anita szóhoz sem jutott a levegőben felgyülemlő lelkesedéstől.

Ám a lányok addig győzködték, addig puhították míg végül nem tudott mást tenni - kellemetlenül és összeszorult gyomorral rábólintott. Mondani sem kell, a lányok magukon kívül voltak az örömtől. Anita őszintén sajnálta, hogy saját magáról ezt nem tudja elmondani.

Késő este a hálózsákjában feküdt, és csak bámulta a Kalyiba tetejét, magában végigpörgetve a mai nap eseményeit. Képtelen volt elaludni, ám nem csak az emlékek ostromlása miatt. Végtére is, Dipper figyelmeztette őt. Mabel hortyogásához még csak-csak hozzá lehetett szokni, na de Grenda! Grenda úgy horkolt, mint egy bedugult orrú varacskos disznó. Mikor kifújta a levegőt, akkor szó szerint beleremegtek a szoba falai. Valamilyen varázslatos módon Mabel és Candy a legmélyebb álomba szenderülve, édesen mosolyogva durmoltak.

Anita egy darabig igyekezett szorosan összezárt szemekkel elaludni, de tíz perc múlva belátta, hogy ez szinte vetekszik a lehetetlennel. Ha egy maratont lefutott volna, akkor sem tudott volna álomba szenderülni ekkora ricsaj mellett.

Hirtelen gondolt egyet, és összetekerte a hálózsákját, majd lábujjhegyen osonva halkan bezárta maga mögött az ajtót.

Később arra döbbent rá, hogy ha egy rezesbanda kíséretében vonul ki a szobából, akkor is legfeljebb oldalra gurulnak a lányok, de fel nem riadnak, az biztos.

***

A padlás ajtaja melletti réseken át barátságos gyertyafény pislákolt. Anita a felső lépcsőfokon állt, és megkönnyebbülten elmosolyodott. Éppen valami bocsánatkérő szövegen törte a fejét, de ha nem ébreszti fel, akkor semmi baj nincs... legalább is, ebben reménykedett.

Hóna alatt az összegöngyölgetett hálózsákkal, nagy levegőt véve kihúzta magát, és halkan bekopogott a feje felett lévő csapóajtón.

Kisvártatva a léptek alatt nyikorgó padló tompa hangja szűrődött át a csapóajtón. Majd megrezdült a kallantyú, és az ajtó nyílására sárga fénycsík esett rá Anitára, ami egy pillanatra elvakította őt, míg az alak a csapóajtóban el nem állta a fény útját.

- Szia - suttogta Anita. - Ne haragudj, hogy zavarlak, de ami azt illeti, igazad volt.

- Mabel? - kérdezte mosolyogva Dipper.

- Grenda - rázta a fejét halkan nevetve Anita.

Dipper kócosabb volt mint valaha, és Anitának szemet szúrt, hogy jobb keze tintától foltos.

- Na, gyere be - intett a fejével Dipper, majd szélesebbre tárta az ajtót, hogy beinvitálja a lányt. - Úgyis ideje megnézned a leendő szobádat.

Anita felhúzott vállakkal beslisszolt a padlásszobába. A padlás nem volt túl zsúfoltnak nevezhető: pár kacatokkal teli doboz és egy homályos tükör porosodott a sarokban. Egy ablak alatti olvasóágyon hunyorgott a gyertya. Lángja megremegett a nyitott ablakon át néha beszökő fuvallatban. A gyertya fénye pislákoló árnyékot vetett a padlón lévő tintásüvegre, egy kék hálózsákra, néhány jegyzetlapra és a földön nyitottan fekvő rejtélyes naplóra. A naplón készenlétben lévő madártoll nyugodott.

- Szóval, ilyenkor is ébren, mi? - incselkedett Anita.

Dipper elmosolyodott.

- Mit mondhatnék... egy rejtélykutató sosem alszik - vonta meg a vállát.

- Sem az, aki Grendával van egy szobában - fűzte hozzá nevetve Anita.

Anita kicsit téblábolt egy darabig a padlás csapóajtaja mellett.

- Biztosan fontos, amin dolgozol- jegyezte meg Anita, a naplóra pillantva.

Dipper bólintott.

- Kicsit előkészítem a tudnivalókat a holnapi nap előtt. Az alapokat akartam csak leírni, aztán befejezem. De ha zavar a gyertya fénye, akkor elolthatom...

- Ne butáskodj, dehogy is. Egyáltalán, köszönöm, hogy beengedtél.

- Ugyan, semmi az egész. Ismerem, hogy milyen a lányokkal egy szobában aludni. Átéltem egy párszor - vonogatta a vállát Dipper.

Anita részvéttel telt tekintettel nézett rá.

Néhány pillanatig ügyetlenül tébláboltak mind a ketten, majd Anita zavartan a füle mögé tűrte a haját.

- Akkor, azt hiszem, hagylak is dolgozni - jelentette ki kisvártatva, majd a szoba legtávolabbi sarka felé igyekezett.

Dipper furcsállva pillantott utána, és megvonta a vállát.

- Azt hittem, hogy érdekel a munkám - jegyezte meg hangosan tűnődve Dipper. Hangjában egy csepp irónia bujkált. - De ha nem, hát nekem úgy is jó...

Másodpercekkel később Anita hálózsákja a fiú könyve mellett landolt, pont olyan távolságban, ahonnan éppen látja a betűket.

- Azt hittem, már sosem jegyzed meg - vigyorgott Anita, és kíváncsiságtól hajtva lehuppant a földre.

Dipper és Anita ráhasaltak a saját hálózsákjukra. Anita feltámasztotta a fejét a könyökével, és csak szótlanul figyelte, ahogyan Dipper madártolla szánkázik a lapokon.

- Miért madártollal írsz? - kérdezte homlokát ráncolva Anita. - Ez is része a rejtélyes stílusodnak?

- Részben ezért is - kacsintott Dipper. - Ám ez a tinta saját gyártmány. Tíz perccel ennek a madár tollának a hegyével való érintkezés után láthatatlanná válik. Csak a nagyon fontos és titkos dolgokat írom le így. Ha kell, egy lámpával meg tudom nézni, amit írtam. Nem árt az óvintézkedés.

- Azta, ez nagyon klassz. De az UV lámpa nem ugyanezt csinálja?

- De igen. Csakhogy ehhez nem UV lámpa kell, hogy lássam - somolygott Dipper.

Anita, habár érezte, ahogyan egyre ólmosabbá válik rajta a fáradtság, néha közbeszúrt egy-egy kíváncsi kérdést, amire Dipper mindig készségesen válaszolt, ám sosem árult el túl sokat. Ezzel normális esetben csak még jobban felcsigázta volna Anita kíváncsiságát, ám most, hogy már elég csönd volt ahhoz, hogy álomba merüljön, egyre nehezebb volt nyitva tartani a szemeit.

Úgy fél órával később Dipper letette maga mellé a madártollat, és elégetetten kinyújtóztatta elgémberedett vállait.

- Na, ezzel azt hiszem meg is volnánk - jegyezte meg halkan.

- Nagy kár - mondta Anita. Habár fáradt volt, azért még szívesen elnézte volna, ahogyan Dipper írogat a könyvébe.

Dipper mosolyogva felé sandított.

- Egészen keveset kérdeztél - említette meg Dipper. - Azt hittem, hogy hajnalig magyarázkodnom kell majd.

Anita felnevetett.

- Miféle kotnyeles, minden lében kanál lánynak gondolsz! Mást is tudok, nem csak kérdezni.

Dipper mosolyát barátságos fénybe vonta a gyertya pislákoló fénye.

- Persze, értem én. Tökéletesen átérzem. Ha tudnád, hogy mennyire izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy Ford bácsi a szerző! Rengeteg kérdésem volt hozzá...annyi, hogy még ma is akadnak megválaszolatlan dolgok, ha jobban belegondolok.

- Tényleg, Dipper, ami a naplót illeti... - Anita félénken beletúrt a hajába. -Akartam kérdezni már az előbb is...

- Na, tessék, tudtam én - nevetett Dipper.

Anita mosolyogva forgatta a szemeit.

- Kac-kac, nagyon vicces.

- Ne haragudj - mondta Dipper. -Közbevágtam, mondd csak. Szívesen válaszolok.

Anita nagy levegőt vett. Itt az idő. Most majd eldől, hogy igaza volt-e Billnek vagy sem.

- Tudod, korábban már kérdeztem, csak nem sikerült rá teljesen válaszolnod... - Anita újabb nagy lélegzetet vett, majd úgy döntött, hogy jobb túlesni rajta, és egy szuszra elhadarta: - Dipper, ki az a Bill Cipher?

Dipper mosolya az arcára fagyott. A gyertya lángja már korántsem tűnt barátságosnak, hirtelen baljós árnyékokat vetett a fiú arcára.

Anita idegesen az ajkába harapva nézte őt. Félt, hogy ezzel túl messzire ment.

- Tudom, hogy azt mondtad, hogy csak Stan bácsinak kellett a Kalyibába, és hogy te találtad ki - hadarta Anita. - De biztos vagy benne? Úgy értem, nem akarlak hazugnak titulálni, csak...

Dipper gyorsan közbevágott:

- Nézd, Anita - Dipperen látható volt, hogy komolyan vívódik a gondolataival. - Nem szeretnék neked hazudni, mert úgy tűnik, könnyen átlátsz az embereken. De...

Anita lélegzetvisszafojtva figyelte Dippert. Nézte a fiú arcát, és látszott, hogy magában tépelődik. Olyan sokáig töprengett, hogy Anita már tartott tőle, hogy félbemarad a mondata.

- De..? - Anita nem állta meg, hogy csöndben maradjon.

Végül Dipper mélyet sóhajtott, és megrázta a fejét.

- Engedd meg, hogy most én kérdezzek tőled, rendben?

Dipper hangja hirtelen olyan határozottá és komollyá vált, hogy Anita nem tudott mást csinálni, csak megszeppenten bólintani. Dipper rászegezte barna szemét a lány zöld íriszére.

- Miért olyan fontos ez neked, Anita? Tudsz valamit róla? Netalántán... - Dipper akaratlanul is drámai szünetet tartott a mondat közepén - ...álmodban láttad őt?

Anita szorongástól összeszűkült légcsövén alig tudta átpréselni a levegőt. Tudja.

Anita először el akarta mondani. Úgy érzete, hogy megbízhat Dipperben. Szerette volna elmesélni neki az álmát, a háromszöget, az idegesítő, tébolyodott nevetését, hogy tud valamit, amit ő nem, a majdnem megkötött alkut...

De aztán...

- Nézd, ez nagyon fontos - ismételte a fiú. Arca halálosan komoly volt. - Ha bármit is tudsz erről a Billről, akkor mondd el nekem. Csak mondd el, jó?

De aztán valami halk hang azt súgta neki, hogy mindezt tartsa meg magának. Anita Dipper barna szemébe nézett, és megriadt tőle. Dipper utolsó szavai betokosodni kényszerítették, ezek az utolsó szavak egy apró vészcsengőt szólaltattak meg benne. Azokkal az utolsó szavakkal úgy borult le a fiúba vetett bizalma, akár a kártyavár.

Ha bármit is tudsz erről a Billről, akkor mondd el nekem.

Mondd el nekem...

És hirtelen már nem akarat kitárulkozni neki.

Anita arra kényszerítette magát, hogy kedvesen és kissé bugyután elmosolyodjon.

- Ja, semmi különös - Anita igyekezett felhőtlenül csacsogni, de a torka még mindig össze volt szorulva egy kicsit. - Csak megláttam a képét a könyvedben, és gondoltam, rákérdezek, hogy miért rajzolgattál egy kalapos doritost a naplódba.

Anita önkéntelenül is Bill hasonlatát használta. Pár szörnyű másodpercig néma csend volt. Anita utálta magát, amiért hazudott Dippernek. Már éppen azon volt, hogy visszakozzon, mikor megkönnyebbülve látta, hogy Dipper felnevetett. Hatalmas kő esett le a szívéről, és ő is kényszeredetten elvigyorodott.

- Tényleg olyan, mint egy doritos. Eddig észre sem vettem - nevetett Dipper.

Pár pillanatig mind a ketten kínosan elröhögcséltek magukban, majd Dipper rápillantott az órájára.

- Ideje aludni - szólt Dipper. - Holnap korán kelek...pontosabban, kelünk, ha szeretnél velem jönni.

Anita csodálkozva pillantott a srácra. Meglepte, hogy ezek után még hajlandó elvinni őt magával.

- Még szép - bólintott Anita. - Már alig várom.

Dipper elfújta a gyertyát, és belebújt a hálózsákjába. Anita, úgy egy méterre mellette szintén beburkolózott a zsákba.

A nyitott ablakon át Anita a csillagos égre szegezte zöld szemeit. Mellette Dipper ugyanígy tett.

- Ugye nem baj, hogy nyitva hagyom az ablakot? - kérdezte váratlanul a srác.

- Dehogy, meleg este van. Különben is, szépek a csillagok.

Dipper helyeslően hümmögött. Újabb kínos csend ereszkedett le rájuk. Olyan sokáig tartott, hogy Anita úgy érezte, beleőrül, ha nem töri meg.

- Köszi, Dipper. Mármint, hogy beengedtél, meg minden.

Dipper ásítva Anita felé fordult. A sápadt hold ezüstös fénybe vonta az arcát.

- Nincs mit. Tudom, hogy nehéz lehetett... Tényleg, milyen volt a pizsamaparti? Vagy ez amolyan lányos titok?

- Túl lányos - vallotta be megkönnyebbülten nevetve Anita. A szorongás gátja végre összeomlott a torkában, és a szavak csak úgy áradtak belőle: - Azt hiszem, a körmeim még mindig természetellenesen csillognak. Meg ki is lettem sminkelve, de azt már szerencsére lemostam. Jó nehezen jött le, nem szoktam festeni magamat, nagyon szokatlan volt. Igazából, mindenfélét csináltunk. Táncoltunk, meg játszottunk. Meg olvastunk...meg énekeltünk...meg nevettünk...

Anita hangja fokozatosan elhalkult, míg a végén el nem némult teljesen, és csak halk szuszogása töltötte be a teret. Dipper halkan felkuncogott, majd töprengve figyelte Anita szabályos légzését. A lány édesdeden aludt a hálózsákjában.

Dipper arra gondolt, hogy vajon miről álmodhat éppen.

- Szép álmokat, Anita - szólalt meg végül sokatmondóan, majd a fal felé fordult.

Aznap éjjel még sokáig nem hunyta le a szemeit.