- Hogy mi van?!

Anita elképedve bámult a ketrecében ülő Dipperre. A fiú térdét felhúzva ült ott, és bánatos tekintettel felsóhajtott.

- Te tudtad, hogy hogyan lehetne legyőzni Billt, és egy szót se szóltál róla? - hüledezett Anita.

Dipper sietve megrázta a fejét.

- Nem ennyire egyszerű a helyzet. Mondjuk úgy, hogy azt hiszem, találtam rá egy alternatívát. De nagyon veszélyes, és egyáltalán nem biztos, hogy működik... muszáj lesz elmagyaráznom.

- Csak fogd rövidre. Bill bármelyik pillanatban itt lehet...

- Oké-oké, sietek - hadarta Dipper. - De előtte mindenképpen meg kell mutatnom neked ezt.

Dipper sötét pulóvere zsebébe nyúlt, és előhalászott egy átlagos mérőszalagnak tűnő tárgyat. Egy homokórához hasonló alakú jel csillogott rajta feketén, de ezen kívül semmi rendkívüli nem látszott rajta, talán leszámítva azt, hogy az oldala ripityára volt töredezve, és több helyen is hosszú karcolások borították. 

Dipper nagy komolyan Anita szemébe fúrta a tekintetét.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyit fáradoztam, hogy ez a birtokomba kerüljön - mondta halálosan komoly hangon, majd gondterhelten felsóhajtott. - Igen... nagy kár, hogy sosem használtam még. Már ilyen állapotban került hozzám, és azt hittem, meg tudom javítani magamtól is. Ha már az elején megmutatom Ford bácsinak, akkor most nem lennénk ilyen helyzetben... de túl öntelt voltam. Egyedül akartam megcsinálni, hogy Ford bácsi büszke legyen rám, hogy lássa, egyedül is boldogulok. "Ne bízz senkiben" - Dipper hitetlenkedve felnevetett. - Ez volt régebben a jelmondatom. Túlságosan is hagytam, hogy eluralkodjon rajtam. Már tudom, nagy butaság volt. 

Anitának kíváncsian megcsillant a szeme.

- De hát mi ez egyáltalán?

- A szabadulásunk záloga - válaszolt diadalmasan Dipper. - Anita, ez egy...

Ebben a pillanatban a terembe vezető folyosó végéről gúnyosan koppanó léptek ütötték meg Anita fülét. Anita egy csapásra holtsápadttá vált. Mi lesz, ha Bill itt találja őt? A várában? Dipperrel?

Dippernek is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert nagyot nyelt, majd gyorsan a lány kezébe nyomta a megrongálódott mérőszalagnak tűnő valamit. 

- Vidd el ezt Ford bácsinak - hadarta Dipper. - Ő majd mindent elmagyaráz. Tisztában van vele, hogy mi ez, és tudja is, hogy hogyan lehetne megjavítani... nagyon remélem.

Anita elszántan bólintott, és habozás nélkül zsebre vágta a mérőszalagszerű tárgyat.

- Vigyem el Fordnak. Meglesz.

- És legfőképp éld túl - tette hozzá Dipper, mélyen Anita szemébe nézve. A lány gyomra ismét hullámvasutazni kezdett. 

Bill léptei egyre közelebbről hallatszottak.

Dipper szemében különös barna fény csillant. Anitának fel sem tűnt, de olyan közel hajoltak már egymáshoz, hogy magukon érezték a másik lélegzetét. Anitának nagyot dobbant a szíve. Dipper bátortalanul közelebb hajolt - már amennyire a ketrec engedte -, néha meg-megállva a mozdulat közepén, mintha kíváncsi lenne, hogy Anita mit reagál rá. Anitának elakadt a lélegzete. Tudta, hogy mi fog következni, de nem volt benne biztos, hogy ugyanazt érzi, amit Dipper is... mégis meglepetten azon kapta magát, hogy mintegy beleegyezően közelebb húzódik hozzá, és lehunyta a szemeit.

Az ajkaik csendesen értek össze, bizonytalanul, puhán és finoman. Anita óvatosan viszonozta a csókot, habár tudta, hogy ez számára nem volt több, mint az ő mély, ám csakis baráti búcsúja Dippertől, ami jár neki, azok után, amin együtt keresztülmentek. Valahol mélyen azonban érezte, hogy a fiúnak ez a gyengéd csók sokkal de sokkal többet jelentett egy baráti búcsúzkodásnál. Anita nem akarta, hogy túl sokat reméljen ettől a csóktól... mégis ahogyan Dipper ajka lágyan találkozott az övével, Anita abban a pillanatban minden másról elfeledkezett, és úgy érezte, mintha Dipper megszüntette volna körülöttük az egész világot. Varázsütésre eloszlatta minden kétségét, és Anita hagyta, hogy a fiú magával ragadja őt, és szinte kívánta, hogy a pillanat örökké tartson...

Talán ezért nem vette észre, hogy immár nem hallja a cipősarkak koppanását a kövön.

- Lám, lám, lám...

Dipper és Anita a másodperc töredéke alatt rebbentek szét. Pontosan tudta, hogy ki állt ott, s mikor felemelte a fejét, Anita akaratlanul is elvörösödve, a torkában dobogó szívvel figyelte Bill fellángoló tekintetét. A démon szőke fürtjei rakoncátlanul hullottak szigorú, napbarnított arcába. Karcsú alakja szikáran magaslott felettük, és a tartásában volt valami vészjósló. Mint egy farkas, ami bármelyik pillanatban támadásnak lendülhet. Anita ereiben megfagyott a vér.

- Hát ez... aranyos - Bill hangja késként döfte át a csendet, és lüktetett az elfojtott indulatoktól. - Roppant aranyos...

Bill mozdulatlan arckifejezéssel Anitára pillantott. A lány riadtan dobogó szíve a bordáit ostromolta, de olyan erővel, hogy félő volt, hogy összetöri őket. Anita meredten belenézett Bill szemébe. A nyers, tűzként lángoló, arany írisztől meg kellett volna rémülnie, de abban a percben inkább csak elámította... olyannyira, hogy már abban sem volt biztos, hogy a szíve a félelemtől dobog-e olyan hevesen. Volt benne valami vad, ami szinte vonzotta őt. Veszélyes volt, de mégis csábító, akárcsak a fehéren izzó lámpa fénye a molylepkék számára. Tökéletes ellentéte volt a csóknak, amit épp az előbb váltottak Dipperrel.

Anita elsápadt. Te jó ég... az imént megcsókolta Dippert. Ő tényleg megcsókolta Dippert. Anita nagyot nyelt. Talán Mabelnek igaza volt..? 

Bill tűnődve szegezte arany tekintetét a padlón heverő Anitára, és halk szavai rögtön elterelték Anita gondolatait:

- Nahát... Már azt hittem, hogy levetetted magad abba a szakadékba, kölyök. - Bill elgondolkodva jobbra billentette a fejét. - Képzeld csak el a következőt, kislány: elégedetten elmegyek a dombra, hogy visszahozzalak, és erre mit találok ott?

Bill drámai szünetet tartott. Anita szinte már lelkiismeretfurdalást érzett a tettei miatt.

- Hát semmit - nyomta meg a szót Bill, izzó szemekkel. - Gondolj csak bele! Kereslek égen-földön... és egyre csak azon töprengek, hogy vajon merre lehet az én kis cinkostársam?

- Ne hívd őt így, Bill! - Dipper visszanyerhette az önbizalmát, mert ingerülten belevágott Bill monológjába. - Anita nem a játékszered, és legfőképp nem a társad. Ne játszadozz vele!

Bill félredöntötte aranyszőke fejét, és Dipper vörös arcát vizslatva édesen elmosolyodott.

- Játszadozni? Én? Miből gondolod ezt? Hát játszadoztam én veled valaha is? - kérdezte gúnyosan vigyorogva.

Dipper nem válaszolt, csak haragosan meredt a démonra. Bill kivillantotta hírhedt farkasmosolyát.

- Ejnye, ejnye, Fenyőfa - Bill habár játékosan dorgáló mozdulattal közeledett feléjük, Anita úgy érezte, mintha minden egyes lépésére egyre jobban izzana a szeme. - Úgy tűnik, a múltkor nem sikerült eléggé világosan fogalmaznom. Mi kell ahhoz, hogy végre felfogd, hogy mi az, ami az enyém, hm?

Anita hirtelen elvörösödött, és remegő lábakkal felpattant. Bill félredöntött fejjel figyelte őt.

- Úgy tűnik, neked nem sikerült valamit felfognod - vágott vissza Anita, de korántsem olyan magabiztosan, mint amennyire szerette volna. - Nem holmi tárgy vagyok, amit birtokolni lehet. Nem tartozom hozzád, Cipher.

Bill felvillanó tekintete Anitára suhant, mintha csak most vette volna őt észre igazán. Oldalra döntött fejjel olyan közel lépett a remegő lábú Anitához, hogy Anita magán érezte az egy fejjel magasabb srác lélegzetét... és a legrosszabb az volt benne, hogy még csak el sem akart... nem, ez nem igaz, el akart, de nem tudott elhúzódni tőle... ugye?

Bill ördögien mosolyogva ráhunyorgott Anitára, a lány pedig igyekezett olyan dacosan szemezni az izzó arany írisszel, amennyire csak tőle tellett. Bill idegborzoló hangon, halkan felnevetett, és közben Anita ajkait fixírozta.

- Még nagy szerencse, hogy minden megváltoztatható - válaszolta sejtelmesen a démon. - Különben is, kettőnk közül nem én vagyok a lassú felfogású, kölyök. - Bill lehajolt Anita füléhez, és halkan belesuttogott: - Te is pontosan tudod, hogy kihez tartozol...

Anitának földbe gyökerezett a lába. Bill lehelete meglegyintette Anita vörös tincseit a füle mellett, érezte a démon szavaiból áradó gúnyt, és Dipper haragos tekintetét a háta mögött. Tudta, hogy el kéne löknie magától a démont, és menekülnie kellene... ám valamiért mégsem tudott elrohanni. Mintha a talpánál fogva odaragasztották volna. Elakadó lélegzettel nézett fel Bill aranyló szemébe. Bill le sem vette Anitáról a pillantását, úgy mustrálta a lány barackszín ajkait.

- Úgy bizony, kislány... - suttogta a démon, szinte már éhesen. - Legbelül tudod, hogy kihez tartozol. Micsoda kár, hogy te ezt nem akarod elfogadni...

Anitának a leghalványabb fogalma sem volt, hogy mi üthetett belé. Visszabeszélt volna, feleselni akart, már a nyelve hegyén voltak a sértések, amiket Bill fejéhez akart vágni... de elakadt a szava.

- De sebaj - suttogta Bill. - Mindennek eljön a maga ideje.

Anita tehetetlen állapotának szerencsére Dipper vetett véget:

- Hagyd őt békén, Cipher! 

Bill hirtelen ellépett Anitától. Hanyag pillantást vetett Dipperre, majd szótlanul végigmustrálta a fiút a kék ketrecben, mintha azon tanakodna, hogy mihez is foghatna vele. Majd bizonyára döntésre juthatott, mert Bill egyetlen csettintésére a kalitka eltűnt. Dipper csodálkozva pillantott maga köré. 

De ez a szabadság pont olyan hirtelen ért véget, amilyen hirtelen jött: a következő pillanatban a fiú nyaka körül kék bilincsek bukkantak fel a semmiből. Dipper hörögve a torkához kapott, és liluló fejjel igyekezett lefeszíteni magáról a láncot - ám az pillanatról pillanatra szorosabbá vált.

Anita dühödten Billre kapta a tekintetét. Szemeiben újra fellángolt a harag.

- Ereszd el, Cipher! - utasította a démont. Bill felnevetett, és egy újabb csettintésére Anita csuklójára visszatértek a gyűlölt láncok. Anita térde fájdalmasan koppant a kövön, ahogyan a láncai lerántották a padlóra. A szőke démon szinte már szánakozva pillantott rá.

- Jaj, drágám... igazán maradhattál volna azon a dombon, ahogy egy jól nevelt lányhoz illik - Bill ciccegve megcsóválta a fejét. - Nem tudom, hogyan sikerült megszöknöd, de annyira nem is számít. Mivel nem viselkedtél jól, és még valahogyan a remekbe szabott ablakomat is sikerült összetörnöd, ezért büntetésképpen kénytelen leszel végignézni a mi kis drágalátos Fenyőfánk halálát... Jó buli lesz.

Anita falfehérré sápadt, és rémült tekintetét a fuldokló Dipperre kapta. A fiú nyakán kidagadó erekkel küzdött minden csepp levegőért, de úgy tűnt, mindhiába - a láncok egyre szorosabban fonódtak rá a torkára.

- Nem fogod megölni őt - jelentette ki Anita, habár félt, hogy az állítása inkább az ő reményeit tükrözi, semmint a valóságot. Bill érdeklődve felkapta a fejét, mint aki komolyan kíváncsi rá, hogy mi sülhet ki ebből. Anita akadozva folytatta: - Szükséged van rá, hogy megkaphasd Fordtól az egyenletet. Dipper nélkül te semmi vagy, Cipher.

Bill ellenállhatatlanul felkacagott.

- Imádom azt a csavaros kis eszedet, te lány! - nevetett Bill, majd karakteresen megvillanó szemmel így szólt: - Mondd csak, valóban biztos vagy benne, hogy szükségem van Fenyőfára, hm?

Bill válaszra sem várva intett a kezével, mire Dipper egy pillanatra megmerevedett, és minden eddiginél hevesebben fuldokolva a nyakához kapott. Anita szívébe mintha ezer kést döftek volna, és megállíthatatlanul ömleni kezdtek a könnyei. Sírva próbált szabadulni a láncokból, hogy dühöngve Billre vethesse magát, vagy hogy letépje Dipperről a béklyóit - ám a láncok pont olyan megbízhatóak voltak, mint a legutóbbi alkalommal. Egy fikarcnyit sem engedték Anitát előremozdulni. 

Nem! Nem veszítheti el Dippert! Anita könnyel áztatott, vöröslő szemei elkerekedtek a gondolatra. Nem veszítheti el őt, mert beleőrülne, ha nem érezhetné őt újra, mert gyűlölné magát érte, ha miatta történne vele bármi is, mert nélküle már sosem tudna ugyanúgy nézni a világra, mert... szerelmes volt belé.

A hirtelen felismerés úgy vágta a padlóhoz, hogy Bill egyik lánca sem tudta volna jobban odaszegezni őt.

Mabelnek mindvégig igaza volt.

A szőke démon csak fellengzősen beletúrt a hajába, és kuncogva Anitához szólt:

- Látod, kislány... rosszul gondolod. Te vagy semmi Fenyőfa nélkül.

- Engedd el őt, kérlek! - Anita könyörögve emelte Billre könnyáztatta szemeit. - Kérlek, Bill! Ereszd el őt!

Bill azonban csak jobb lábára helyezte a testsúlyát, és szenvtelen tekintettel nézegette a jobb kezének körmeit. Majd kirázta a szeméből a szőke tincseit, és egykedvűen sóhajtott. Mögötte Dipper a haláltusáját vívta.

- Elpuskáztad a lehetőségeid, kölyök - vetette oda flegmán Bill. - Látod, ha megtetted volna, amit mondok, akkor most nem kéne Fenyőfának fuldokolnia... Kár érte.

Dipper szemei hirtelen fennakadtak, és eszméletlenül csuklott össze a padlón. Anitában megállt az ütő.

- De mindjárt megfullad, Bill, nem hallod?! Meg fogod ölni őt!

- Tudom, kislány. Pontosan ez a szándékom.

Anita szívszorítóan zokogott és rimánkodott, de ez Billt szemmel láthatólag egy csöppet sem hatotta meg.

- Elkéstél, kölyök. Fenyőfa halott lesz... és csakis miattad.

Bill ügyet sem vetve Anita keserves siránkozására és fenyegetéseire, csak megvetően hátat fordított a lánynak, és menni készült...

- Megteszek bármit, Bill! - sikította Anita sírva. Érezte a szájába belecsorduló könnyek sós ízét. - Bármit megteszek, segítek neked, vagy amit csak akarsz, csak engedd végre lélegezni őt! Könyörgöm, Bill! Kérlek...

Bill megtorpant, mintha falnak ütközött volna. Egy pillanatig hátat fordítva állt Anitának, majd lehajtott állal győzedelmes mosolyra húzta ajkait. Idegtépően lassan fordította Anita felé szőke fejét, és ráérősen visszalépdelt a lányhoz. Bill leguggolt a padlóhoz láncolt Anitához, úgy, hogy vidáman megvillanó szeme a lány arcával egy vonalba kerüljön.

- Bármit? - kérdezte Bill, hosszan, kéjesen ízlelgetve a szót. 

Anita vörös szemekkel, sietve bólintott. Könnyei sós csíkokat szántottak az arcán.

- Bármit! Csak ne bánts őt!

- Akkor ezt talán megpecsételhetnénk egy kis alkuval is, nem? - búgta a démon. - Nem bántom Fenyőfát, és cserébe te megteszel nekem bármit... amit csak kívánok. Áll az alku?

Bill ujjai között fellobbantak a táncoló, kék lángok.

Anita habozás nélkül belecsapott a démon kezébe. Bill Anita jobbjára kulcsolta az ujjait, és arany szemét a lány könnyfátyollal fedett jáde szemeibe fúrta. 

Az újabb alku ezennel megköttetett.

- Öröm veled üzletelni, kislány - duruzsolta Bill, és olyan széles vigyort produkált, hogy az még magának Jokernek is a becsületére vált volna.

Bill pár pillanatig vigyorogva szemlélte Anita alig pár centire lévő arcát az övétől, olyan tekintettel, amilyennel egy frissen nyert, csillogó trófeát csodál az ember. Majd a démon önelégülten felegyenesedett, és csupán egyetlen, apró csettintésére a kék láncok Dipper nyakáról, és Anita csuklójáról füsté foszlottak.

Anita habozás nélkül Dipperhez futott, és lerogyott a fiú mellé a földre. Dipper nyakán egy vastag, vörös sáv őrizte a bilincs emlékét. Anita remegő kezekkel végigsimított a fiú hulla sápadt arcán. Egy szörnyű pillanatig azt hitte, hogy meghalt, de utána szemei megakadtak Dipper enyhén hullámzó mellkasán. Lélegzett. Dipper életben volt. Anitából egy megkönnyebbült, szaggatott sóhaj szaladt ki, ami egy hosszú zokogás után szokta elhagyni az embert.

Hála az égnek...

A háta mögött egy halk kuncogás ütötte meg a fülét, majd egy ránehezedő kéz súlyát érezte a vállán. Anita kővé dermedt Bill érintésétől. Egy hanyag vállrándítással lerázta a démon kezét magáról, mire Bill felnevetett, és inkább Anita vörös tincseivel kezdett játszani, az ujjai köré csavarva a rézszínű fürtöket. Mókás tekintettel figyelte, ahogyan Anita rezzenéstelenül tűrte a hajának birizgálását, egyre csak a térdei előtt fekvő, ájult Dippert bámulva. A fiú élt és lélegzett... és Anitának mindegy volt, hogy milyen áron.

Bill halkan felnevetett.

- Felettébb szórakoztatsz engem, kölyök - jegyezte meg kuncogva. - Vicces, hogy milyen buta is vagy. Igazad volt, valóban nem akartam megölni Fenyőfát - nos, még. Csak azért csináltam, hogy alkut köss velem. Olyan könnyedén félre lehet vezetni téged! Hihetetlen, hogy ennek a trükknek is bedőltél. Meg kell mondanom, kissé csalódtam benned, kölyök. Azt hittem, már eléggé kiismertél. De a naivitásod tényleg határtalan. Vagy csak rémes emberismerő vagy. Nem igazán tudom eldönteni...

Anita könnyes szemmel hátrafordult, és belenézett Bill aranyló íriszébe. Úgy érezte, a benne tomboló érzelmektől menten szétszakad. 

- Egy szörnyeteg vagy, Bill Cipher - jelentette ki zordan.

Bill erre csak legyintve felkacagott, és kezénél fogva felrántotta maga mellé Anitát az eszméletlen Dipper mellől. Bill olyan erősen szorította a lányt magához, mint még soha. Anita felszisszent a derekát tartó démon kezének nyomától, de máskülönben egy árva szót sem szólt. Nem szerette volna megadni Billnek azt az örömöt, hogy ezentúl akár minimálisan is szenvedni lássa őt.

A démon megvillanó szemekkel elvigyorodott, és halkan Anita fülébe lehelte a szavakat:

- Talán szörnyetegnek tarthatsz... de nem számít - Anita hallotta, ahogyan Bill még szélesebbre húzza a vigyorát. A lányt jéghideg borzongás járta végig a démon szavaitól.

- Az alkunk kötelez. Most már minden szempontból hivatalos, végleges, megmásíthatatlan és megingathatatlan tény ez, kislány. Akár belehabarodtál Fenyőfába, akár nem, nincs más választásod...

Anita szorosan lehunyta a szemét, és vegyes érzelmekkel elöntve hallgatta, ahogyan Bill élvezettel súgja a fülébe azt a három aprócska szót, ami gyökerestül felforgatta az életét:

- Az enyém vagy.