Mikor felpattantak Anita szemei, azt hitte, hogy valami némafilmbe csöppent. Mintha az egész világ váratlanul kifakult volna. Amerre csak pillantott, ott szürkeség fogadta. Szürke volt a busz, és a mellette elsuhanó fák lombja. Szürkén ragyogott az ég, sápadtan sütött a nap. Anita oldalra kapta a fejét, hogy megkérdezze Dippert, hogy hallucinál-e vagy ő is látja mindezt, ám Dipper nem ült ott. Balján sem Mabel, sem Csámpás nem hortyogott már. Anita gyanakodva körbepásztázta a buszt. Az összes ülés színtelenül terült el előtte, és egy fia ember sem ült a buszban rajta kívül. Átfutott az agyán, hogy vajon a sofőr is eltűnt-e, és ha így van, akkor ki vezeti a buszt.

- Ez aranyos...Igazából senki sem tűnt el, kölyök, nyugi. Álmodsz, ez minden.

A hang, ami felcsendült, magas volt és olyan benyomást keltett, mintha egy enyhén recsegő megafonon át szólna. Anita a hang irányába nézett, ám amit ott látott, arra végképp nem számított.

A busz folyosóján egy lógó lábú, sárga háromszög lebegett felé. Teste közepén egy, szempillákkal keretezett, fekete macskapupillájú szem bámulta őt. A háromszög hosszúkás cilindert és egy apró, szigorú csokornyakkendőt viselt. Kezében egy még kisebb sétapálcát pörgetett. Anita a háromszög láttán köpni-nyelni nem tudott. Ez a fura valami úgy festett, mint egy elegáns, nagyfeszültségre figyelmeztető piktogram, csak a fekete villámjel nélkül.

- Ez érdekes, ezt még nem hallottam - kuncogott a háromszög, egy szál szeme elé tartva kezeit, majd játékosan legyintett. - Mások egyből egy doritoshoz hasonlítanak. - Anitának feltűnt, hogy nincs is szája, ehelyett beszéd közben szabályosan, sárgán villog.

- De hát minek is lenne szükségem efféle emberi apróságokra, mint a száj? Szerintem csak a baj van vele, nem igaz, kölyök? - Anita hallotta a hangján, hogy (ha szája nincs is), de vigyorog. Egy szál szemén is láthatta, hogy magán kívül van az örömtől.

Anita váratlanul rádöbbent, hogy jóllehet eddig egy árva szót sem szólt, a háromszög mégis mindig közbevágott. Talán hallja, amit gondol?

A háromszög fölényesen megigazította a nyakkendőjét, és a sétapálcájára támaszkodva válaszolt:

- Bizony, kölyök. Olvasok a gondolataidban. Most biztosan meg lehetsz rémülve...

- Hű, ez nagyon klassz - álmélkodott Anita, kezével kisöpörve a vörös tincseket a szeme elől, hogy jobban szemügyre vegye a látogatóját.

A háromszög zavartan összehúzta a szemöldökét.

- Nem, kölyök, félreérted. Ez ré-misz-tő. - Úgy tagolta a szót, mintha egy kacsának próbálná megtanítani az ábécét. - Pontosan tudom, hogy mire gondolsz most, érted? Nem ráz ki a hideg?

Anita gyorsan megrázta a fejét, és törökülésbe felhúzta a lábait. A háromszög meglepetten fürkészte őt.

- Igen, tudom. Elképesztő. Hogyan csinálod? - kérdezte kíváncsian Anita. - Habár, lehet, hogy meg sem kéne kérdeznem. Ez tök jó, úgy is tudunk beszélgetni, hogy én meg se szólalok. Tiszta paradoxon. Mindenkivel meg tudod ezt csinálni? Akárkinek a fejében olvashatsz? Hogyan működik ez az egész?

A háromszög váratlanul felkacagott. Érdekes nevetése volt, pont úgy hangzott, mint egy tébolyodotté.

- Hát ez imádnivaló - kacagta, és egy gyors lendülettel megkerülte a levegőben Anitát. -Oké, figyelj, először csak meg akartam nézni, hogy ki barátkozik a Pines ikrekkel, de most már határozottan tudom, hogy bele kell vonnom a terveimbe. Ez a beteges kíváncsiságod tetszik, még jól jöhet. Ezek után biztosan meglátogatlak, arra mérget vehetsz, kölyök.

Anita lelkesedése hirtelen semmivé foszlott, és gyanakodás vette át a helyét. Felhúzott szemöldökkel vette szemügyre a lebegő háromszöget.

- Miféle terveid? Pines ikrek? Dipperre és Mabelre célzol?

A háromszög vidáman ráhunyorgott a lányra. Attól a pillantástól Anita azon nyomban kényelmetlenül fészkelődött az ülésén. A tekintete olyan volt, mint a röntgensugár: veszélyes és csontig hatoló.

- Kérdések - mondta töprengve, ám Anita kihallotta hangjából a gúnyt. - Mindig hármasával. Roppan érdekfeszítő, nem gondolod?

- Örülnék, ha válaszolnál. Én kérdeztem előbb - vágott vissza Anita, kihúzva magát ültében. A kérdések sorrendje létfontosságú volt számára, és ehhez az egy szabályhoz a végsőkig tartotta magát. - Ahhoz képest, hogy cilindert és nyakkendőt viselsz, nem vagy túl udvarias. Még azt sem tudom, hogy ki a frász vagy...vagy hogy mi a frász vagy.

A háromszög helytelenítően ciccegett.

- Mondd csak, kölyök, nem hallottál még arról, hogy nem a ruha teszi az embert?

- Akkor is elmondhatnád, hogy ki vagy - erősködött Anita.

A háromszög felkacagott.

- Milyen igaz, miért is ne? Hová is tettem a jó modorom? Ejnye, eltelik öt röpke év, és már nem is viselkedek illendően. - A háromszög röstellve megpörgette a sétapálcáját, ami egy csettintésére köddé vált. - Való igaz, kölyök, még be sem mutatkoztam. Bill vagyok. Bill Cipher.

Bill mosolyogva biccentett, enyhén megemelve a kalapját. Habár Anita rém furcsának érezte ezt az egész szituációt (egy szürke buszban társalog egy lebegő háromszöggel, vagy mi), azért mégiscsak viszonozta a gesztust:

- Anita vagyok - Anita kelletlenül nyelt egyet, majd kisvártatva hozzáfűzte: - De még mindig nem válaszoltál a kérdéseimre, Bill.

Bill őrült kacagása a háta mögül hangzott fel. Anita hátrapördült. Fogalma sem volt, hogy látogatója miképp került oda, és kérdésre nyitotta a száját, de Bill közbevágott:

- Milyen kis akaratos itt valaki! Tudod, kölyök, a válaszokért meg kell dolgozni. Nem hullanak csak úgy az öledbe.

Anita horkantva vállat vont, majd keresztbe fonta a karjait.

- Mintha ezt nem tudnám magamtól...

- Ó, biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fogod tapasztalni, méghozzá nem is akárhogy - búgta Bill.

- Ohó, én kérem szívélyes elnézését - Anita cinikus hanglejtéssel meghajtotta a fejét a háromszög előtt. Minden mozdulatából sugárzott a tömör irónia. - Mégis mitől vagy ilyen biztos benne, Bill?

Bill kacagva közelebb araszolt Anitához. A lányban pillanatról pillanatra nőtt az ellenszenv a különös, kalapos háromszög iránt. Zavarta a lehengerlő, mindent tudó stílusa. Szerette, ha a gondolatait megtarthatja saját magának.

Bill megvillanó szeméből Anita rájött, hogy éppen most is olvas az agyában. A háromszög vidáman rávigyorgott.

- Sok mindent tudok, kölyök, legyen elég ennyi.

- Ezzel most felvágni akartál, mi? - Anita keresztbe fonta a karjait. - Könnyű úgy tudni, ha belelátsz mások fejébe...

Bill újra felnevetett, majd hirtelen odasuhant Anita mellé. A lány zavartan pillantgatott rá. Feszélyezve érezte magát, ha Bill a közelében volt.

- Savanyú a szőlő, mi, kölyök? Tudod mit, kisegítelek egy kicsit. Akarod, hogy eláruljak egy apró kis titkot? - súgta oda neki Bill. Anita levegőt sem vett, de a kérdés tartalma feloldotta benne a gátat. Elvörösödve bólintott. Hát már hogyne akarta volna! Élt-halt a titkokért.

Bill drámaian körbepillantott, mintha bárki is kihallgathatná őket, holott Anita jól tudta, hogy a szürke buszon csak ők voltak ketten, és senki más.

- Nem szoktam ám ilyet csinálni, de kedvellek, kölyök. Meg valamiért úgy érzem, hogy nálad biztonságban lesz a titkom...

Bill a hatás kedvéért némán visszatartotta a lélegzetét. Anita szintén levegőt sem véve várta, hogy Bill megszólaljon. A következő pillanatban azonban Bill csak belenevetett Anita fülébe, és kacagva hátrasodródott. Anita bosszúsan forgatta a szemeit, míg Bill csak a hasát fogva nevetett.

- Jaj, imádom az emberi naivitást! Egyszerűen megunhatatlan! - nevetett, letörölve egy könnycseppet a szeméből. - Igen, egészen páratlan... Te még a szokásosnál is jóhiszeműbb vagy, kölyök. Komolyan azt hitted, hogy csak úgy elmondom a titkaim?

- Kac-kac, jaj, de vicces - gúnyolódott Anita. - Nos, nem szeretem, ha valaki csőbe húz, Bill. Talán engesztelésképp végre tisztázhatnánk, hogy miért is vagy itt. Megkérdeztem, emlékszel?

Bill nevetésének úgy szakadt vége, mintha ollóval vágták volna ketté. Tűnődve közelebb lebegett Anitához. A lány zavartan lesütötte a szemeit, és csak önmagát ismételve ennyit bökött ki:

- Mit keresel itt? Ha jól emlékszem, azt mondtad, álmodok. Hogyan másztál egyáltalán bele az álmomba? Valóságos ez, vagy tényleg csak egy álom?

- Álmodsz, kölyök. De az álom a valóság. Álomdémon vagyok. És csak meg akartalak nézni magamnak - válaszolta nemes egyszerűséggel Bill. - Mindenkit ismerek, aki a városba igyekszik, te sem maradhattál ki a sorból. Érdekelnek az új emberek... Pláne, ha ilyen különleges új emberekről van szó.

- Különleges? - Anita a fejét rázva elhessegette a kérdést, és egy számára fontosabbat tett fel: - Ha egyszer "mindent tudsz", akkor meg miért vagy itt az álmomban? Mármint, mi újat tudnék neked mondani?- faggatta Anita.

A háromszög már alig volt egy karnyújtásnyira tőle. Anita lassan belepréselte magát az ülésbe. Vörös hajtincsei között kivette, hogy Bill szeme vidáman megcsillant, mintha szórakoztatná, hogy Anita nem akar közel kerülni hozzá.

Bill félig lehunyt szemmel, búgó hangon megszólalt:

- Puszta kíváncsiságból - suttogta, majd halkan felnevetett. Anitát kirázta tőle a hideg. - Ezt neked kéne a legjobban tudnod, nem?

Mielőtt még Anita felindultan válaszolhatott volna, Bill nevetve semmivé foszlott.

- Viszlát a rémálmaidban, kölyök! - kacagta.

Majd minden elsötétült előtte.