Anita nem látta, hogy hova viszi Bill Dippert. Csak annyit látott, hogy Bill odalép az eszméletét vesztett fiúhoz, és egy csettintésére Dipper teste ernyedten a levegőbe emelkedik a láncaival együtt. A démon nem igazán törődött azzal, hogy Dipper fejjel lefelé levitál, és - természetesen egészen véletlenül - nekivezette a zongorának is.

Anita felmordult.

- Óvatosabban, Cipher!

Bill kivillanó fogsorral felnevetett.

- Higgadj le, kölyök, jelenleg nekem sem érdekem Fenyőfa bántása. Úgy nem kapnám meg, amit akarok. Szóval eszem ágában sincs Fordsienak darabjaiban visszaszállítani Fenyőfát... - Bill tűnődve az állához emelte a kezét. - Habár...

- Még szép, hogy nincs, Cipher - vágott közbe dühösen Anita. - Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, akkor velem gyűlik meg a bajod.

Anita, miután kimondta ezt, rádöbbent, hogy fejében milliószor magabiztosabban hangzott.

Bill a szoba túloldalán felkacagott.

- Ez nagyon édes tőled, kölyök. Értékelem az oktalan vakmerőségedet - kacsintott felé Bill. - Rémesen kíváncsi vagyok, hogy mihez kezdenél velem. Talán mégiscsak megkínozhatnám egy icipicit Fenyőfát... tudod, csak úgy. Szórakozásból.

Anita elkomorult, és olyanokat gondolt, amiket máskülönben sosem mondana ki, és amiket jobb, ha itt és most nem írunk le.

- Fékezd a gondolataidat, kölyök - nevetett Bill. - Különben is, míg én Fenyőfával foglalkozom, addig jobb lesz, ha körülnézel.

- Mégis miért?

Bill picit jobbra döntötte a fejét, és gunyoros mosolyra húzta az ajkait.

- Talán nem érdekel a leendő szobád? - kérdezte kajánul.

Anita homlokát ráncolva nézett Billre, és körbepillantott a sötétben álló helyiségben.

- Azt hittem, ez a te szobád - jegyezte meg óvatosan.

Bill elvigyorodott, és lazán kibillentve a csípőjét a derekára tette azt a kezét, amivel éppen nem tartotta a levegőben Dippert.

-Roppant éles a szemed, kislány. Kár, hogy a felfogásodról ugyanez nem mondható el.

Anita holtsápadttá vált.

- Inkább lakom a pincében vagy egy büdös börtöncellában, semmint veled, Bill Cipher! - jelentette ki határozottan, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, még grimaszolt is hozzá.

Bill vigyora csak még szélesebbre húzódott.

- Édes a naivitásod, kölyök, mint mindig, de éppen nem vagy olyan szituációban, hogy te diktáld a szabályokat - szólt lenézően. 

Azzal Bill csettintett egyet, és mellette egy kandallóban fellobbant a tűz, bevilágítva a szobát. Majd egy újabb csettintésére Bill Dipperestül, csokornyakkendőstül felszívódott, ki tudja hova.

Anita, habár borzongva gondolt arra, hogy Bill idekényszeríti, azért kelletlenül körbepillantott a szobában, ám ezúttal nem kíváncsiságból. Kiutat keresett, hogy majd később könnyedén és minél hamarabb megszökhessen innen.

A berendezés eléggé szegényes volt, ám az a kevés bútordarab, ami a szobában akadt, az enyhén hivalkodó volt és elegáns: zöme egy vörös anyaggal borított díványból, és két fotelből állt. A fotelek közötti kis asztalkán egy üveg pezsgőnek tűnő folyadék bugyogott. A sötét csempével kikövezett szoba padlóján egy sárga szőnyeg feküdt, egy tejfehér szemmel beleszőve. A sarokban szerényen meghúzódott a zongora, és vele átellenben egy szarvakkal ellátott ingaóra állt. Az egyetlen fényforrás a kandallóban lobogó tűz volt. Anita felpillantott a kandalló fölött lógó aranyozott képkeretre. A művészi festmény Billt ábrázolta, háromszögként, koronával a fején, és önelégült tekintettel, jogarára támaszkodva a Földre helyezte egyik lábát, mint valami hegymászó a csúcsra. Anita felhorkant. 

Tekintete tovább suhant, és végre valahára megakadt a kijáraton: egy embermagasságú, háromszög alakban vájt lyukon a falban. Nehezen volt észrevehető, mert a folyosó, amire nyílt, ugyanolyan tintafeketén csillogó kövekből volt kirakva, mint Bill szobájának fala.

Anita mindenféle hezitálás nélkül fellendült, hogy elmeneküljön, de a súlyok azon nyomban visszarántották a csuklójánál fogva. Anita dühös pillantást vetett a béklyóira. Átkozott láncok!

Felállt volna, ha a kék súlyok nem akadályozták volna meg ebben. Kiszaladt volna a falba vájt, háromszög alakú nyíláson keresztül, hogy saját szemével lássa, hogy hova zárták be, és hogy megkeresse Dippert. Meg kellett mentenie a várost. Helyre kellett hoznia, amit tett.

Anitának összeszorult a szíve Dipperre gondolva, no meg a kinti zűrzavar zaját hallva. Bár jóvátehetné valahogyan ezt a hatalmas tévedését!

Bár soha ne jött volna Gravity Fallsba!

Gondolatait a szobában a semmiből előbukkanó szőke fiú szakította félbe. Bill leporolta a szövetmellényét és a fekete ingét, mint aki jól végezte dolgát, majd ötéves gyerekként szökdécselve Anitához ugrált.

- Megnyugodhatsz, kislány. Fenyőfa immár a külön bejáratú cellájában fekszik, a legnagyobb biztonságban, készen arra, hogy átadjam Fordsienak az egyenletért cserébe - mesélte vidáman Bill, és félredöntött fejjel, eszelős vigyorral Anitát fixírozta. - Most viszont itt az ideje, hogy végre kiverjem a fejedből azt a fiút...

Bill a térdére támaszkodva legörnyedt Anitához, mintha csak egy kisgyerekkel beszélne. Félig lehunyt szemmel nézett rá a lányra.

- Mondd csak, kölyök, van kedved megtekinteni a művünket? - duruzsolta.

Anita felhördült.

- Miféle művünket? A káosz keltése egyedül csak rád tartozik, Cipher. Csak azért segítettem neked, mert átvertél engem. 

Anita úgy érezte, ha pénzt kapott volna minden egyes alkalomért, akárhányszor ez a gondolat megfordult a fejében az ittléte alatt, már rég gazdag lenne.

Bill felnevetett.

 - Ugyan, kislány, ez nem szégyen! Ha tudnád, hogy hány halandót húztam már csőbe előtted...

 - Fogd be, Cipher!

- Milyen morcosak vagyunk ma, kölyök... - kuncogott Bill.

- Elnézést, talán egy csöppet ingerültnek tűnhetek - ironizált Anita. - De igazad van, nem a te hibád, hiszen te igazán mindent megtettél, hogy jól érezzem magam. Végtére is, kint tombol a világvége miattad, az egyetlen barátom a jóvoltodból azt hiszi, hogy szövetkeztem veled... szóval minden oké. Ezek a láncok is roppant kényelmesek, mit ne mondjak...

Bill felnevetett, és csettintésére eltűntek Anita béklyói. Anita csodálkozva megmasszírozta immár szabad csuklóit, és zöld szemeivel bizalmatlanul végigmérte a szőke fiút.

- Mire készülsz, Cipher? - kérdezte gyanakodva.

Bill közelebb hajolt hozzá. Szőke tincsei lazán a szemébe hullottak.

- Ahová most megyünk, ott nem igen tudnál elmenekülni előlem - jegyezte meg vigyorogva, majd oldalra döntött fejjel Anitát tanulmányozta. Bill mosolyogva beleharapott az alsó ajkába, és megvillant a szeme. Anitának a gyomra mintha hullámvasutazni kezdett volna, de fogalma sem volt, hogy az undortól, a haragtól vagy...valami mástól. Bill elvigyorodott. - Noha nem mintha nagyon el akaródzna futnod előlem, kislány... nem igaz?

Anita nagyot nyelt, és azután a kósza gondolatait elhessegetve megrázta a fejét. A mozdulatra rövid, rézvörös tincsei az arcába csapódtak.

- Teljes szívemből gyűlöllek, Cipher - jelentette ki határozottan, és szinte magának bizonygatva a szavait, ezt megtoldotta egy heves bólintással, amitől haja még inkább a szemébe hullott. - Az első adandó alkalommal meg fogok szökni előled.

Bill erre csak halkan felnevetett, és lassú mozdulattal Anita arca felé nyúlt. A lány hátrahúzódott tőle, amennyire csak tudott, ám feje a falnak ütközött. Rémült tekintettel nézett a derűsen ragyogó, arany íriszbe. Bill elvigyorodott, és egy laza mozdulattal csak szimplán kisöpörte Anita arcából a vörös tincseit. A démon a lányra emelte aranyló tekintetét. Anitának elakadt a lélegzete.

- Hazudsz - válaszolt egyszerűen Bill, majd Anita kezéért nyúlt. Anita nem adta neki oda önszántából, de ez nem igazán zavarta a démont.

Bill fölhúzta a lányt a padlóról, és átkarolva a derekát szorosan magához vonta őt. Rávigyorgott Anitára, és megdöbbenve vette észre, hogy a lány is ugyanúgy visszamosolygott rá. Bill felvonta a szemöldökét, és így szólt:

- Mi az, végre megjött az eszed, kislá...

CSATT!

A pofon vészjósló csattanása egy pillanat alatt betöltötte a levegőt. Bill hátratántorodott, és az arcához kapott. Összegörnyedve állt ott, kezét az arcán tartva, egyetlen szó nélkül. Anita felhólyagosodott jobb keze fájdalmasan felégett a pofontól, de jelen pillanatban ez nem számított. Anitának egy kicsit összeugrott a gyomra a félelemtől, ám utána elszántan kihúzta magát.

- Én megmondtam, Cipher. Nem hazudok - vetette oda dühösen. Látta, hogy Bill, továbbra is az ütéstől vöröslő arcát tapogatva lassan felegyenesedik.

De úgy döntött, nem várja meg, hogy mit reagál.

Anita sarkon fordult és futásnak eredt. Lábai erőtlenek voltak, minden lépésére fájdalom áradt szét a vádlijában, de csak szaladt tovább. Meg kellett találnia Dippert. Kiszabadítja, és majd együtt kitalálnak valamit. A végén úgyis minden rendbe jön... Addig mantrázta ezt futás közben, míg a végén már maga is kezdett reménykedni abban, hogy élve megúszhatja ezt a nyarat.

El sem hitte, hogy képes volt felpofozni Billt - ismét.

Anita csak rohant, ki Bill szobájából a háromszög alakú lyukon át egy folyosóra. Anita az ösztöneire hallgatva habozás nélkül jobbra fordult. Nem nézett körül alaposabban, csak arra ügyelt, hogy nehogy összeessen.

Találomra, a megérzéseit követve jobbra-balra kanyargott a feketén kikövezett folyosókon. Fogalma sem volt, hogy merre lehet a kijárat, vagy hogy egyáltalán van-e, de jelenleg csak egy cél hajtotta előre: minél messzebbre kerülni Billtől.

Váratlanul egy hosszú, széles lépcsőről lerohanva egy tágas terembe toppant. A legelső, amit kiszúrt, az a vörös ablaküveg volt. A vérvörös üvegből kitett mozaikkép egy hosszúkás pupillájú szemet ábrázolt. A terem közepén egy kőből épült emelvény állt, mint holmi hatalmas, magányos, letisztult trón. A hely máskülönben kongott az ürességtől, és minden sarokban síri csend honolt. Anitát kirázta tőle a hideg.

Gyors léptekkel átvágni készült a termen, mikor is megütötte a fülét néhány pofátlanul magabiztos lépés koppanása a folyosóról, ahonnét jött.

Bill.

Anita torkában dobogó szívvel a hatalmas kőemelvényhez futott, és lehunyt szemekkel nekivetette a hátát. Igyekezett nem kapkodni a levegőt, de félt, hogy ha a hangos lélegzése nem is, de a bordáját ostromló szíve biztosan leleplezi őt.

Mint kiderült, pont az utolsó pillanatban rejtőzött el: Bill hangja meglepően közelről csendült fel, valahonnan a lépcső felől, a tágas trónterem túloldaláról.

- Tudom, hogy itt vagy, kislány. Előlem ugyan nem tudsz eltűnni - Anita meglepve vette tudomásul, hogy habár nincs két perce, hogy felpofozta őt, Bill hangja minden eddiginél vidámabbnak tűnt. Anitának borsódzott tőle a háta. Ez komolyan megőrült...

Anita felnyitotta a szemeit, és idegesen pillantott körbe egérutat keresve.

Csak ekkor vette észre a mellette álló kék, embermagasságú, piramis alakú ketrecet. A rács kéken izzott, akárcsak Anita volt láncai. Anita szemügyre vette a lyukacsos szerkezetű piramist. A kalitka aljában egy emberi test feküdt. Méghozzá nem is akárki hevert ott...

Dipper így közelebbről és több fénnyel megvilágítva még rémesebben festett, mint korábban Bill félsötét szobájában. Fenyőfás sapkáján koromfoltok sötétellettek, szeme körül fekete monokli éktelenkedett. Sebhelyes volt az arca, kezei a padlóhoz láncolva, ruhája pedig piszkos volt és gyűrött. Dipper összegörnyedve kuporgott a ketrecben, mint egy otthontalan kisfiú. Anitának összeszorult a szíve a látványtól.

- Bújj elő, kislány! - gügyögött a kőemelvény túloldaláról Bill, mint ha csak egy óvodással bújócskázna.

Anita a félelemtől és a meglepetéstől elkerekedett szemekkel guggolt le Dipperhez. A ketrecbe nyúlva finoman megrázta a fiú vállát.

- Dipper - suttogta. - Kelj fel, kérlek! Ki kell szabadulnod innen...

Anita erősebben rázta Dippert, mire a fiú eszméletlenül lassan pislogva, hunyorogva pillantott Anita felé.

- Anita?

Valahonnan a terem túloldaláról újra felcsendült az egyre közeledő Bill derűs hangja:

- Gyere elő, na. Nem foglak bántani... még - fűzte hozzá vidáman.

Anita Dipperhez fordulva sietve bólintott.

- El kell tűnnünk innen, Dipper - mondta gyorsan. - Bill mindjárt megtalál...

Anita felmérte a kalitka szerkezetét, hogy valami gyenge pontot találjon rajta, ahol kiszabadítja Dippert, de ekkor megütötte a fülét a fiú felhorkanása.

Anita szemöldökét összehúzva nézett a srácra. Dipper karba tett kézzel ült a ketrece alján, és beazonosíthatatlan tekintettel fürkészte Anitát. Mikor összetalálkozott a tekintetük, Dipper megrázta a fejét, és szemeit durcásan a ketrec padlójára szegezte. Anita megütközve nézett rá.

- Nem hallottad, Dipper? Bill - mindjárt - ideér. - Anita gondosan artikulálva megnyomott minden egyes szót. - Indulnunk kell. Most azonnal.

Dipper azonban makacsul mozdulatlan maradt. Majd Anita legnagyobb döbbenetére egy szarkasztikus kis nevetést hallatott. 

- Üzenem Billnek, hogy ennél valami jobb trükköt is kitalálhatott volna, hogy megtörjön. Majd add át neki, amikor legközelebb összefuttok - jegyezte meg epésen.

Anitában felgyűlt az idegesség és a harag. Fülét megütötte Bill hangja a kőemelvény túloldaláról.

- Szóval bújócskázni akarsz velem, mi? - Bill izgatottan felnevetett. - Ám legyen, de úgyis nyerek. Mint minden másban, ebben is verhetetlen vagyok. Tíztől számolok. Addig kapsz időt... utána megtalállak. 

A démon alig lehetett húsz lépésnyire tőlük.

- Tíz.

Dipper keserűen felnevetett.

- Kilenc.

Dipper a ketrec alján karba font kézzel, a kalitkája padlóját bámulva, minden benne fellelhető gúnyt belesűrítve a szavaiba így szólt:

- Jobb, ha indulsz. Nehogy megvárasd a te kis Billydet...

- Nyolc.

Ezzel betelt a pohár. Anita suttogva bár, de haragosan sziszegte Dippernek:

- Na ide figyelj, Dipper Pines! Nem azért menekültem el, hogy az oktalan szemrehányásaidat hallgassam. Segíteni jöttem...

- Hét.

- ..., hogy jóvátegyem a hibámat. Szóval embereld meg magad, és segíts kitalálni, hogy hogyan szabadíthatnálak ki innen!

- Hat.

Anita szigorúan pillantott rá. Dipper újra szarkasztikusan felnevetett, összefont karokkal ülve a ketrece alján. A fiú nagyot sóhajtott. Anita idegesen hallgatta a kövön koppanó lépteket. Bill már majdnem odaért...

- Öt.

Dipper Anita szemeibe nézett. Barna íriszében valami egészen különös fény csillant fel, amitől Anitának a gyomra triplaszaltót ugrott. Már megint. Hogy is hívják ezt? Pillangók..?

- Négy.

Billt már alig választotta el pár lépés tőlük...

- Három.

Dipper beletúrt a hajába, és felnevetett. Anita visszafojtott lélegzettel várta, hogy a fiú megszólaljon.

- Kettő.

Dipper felsóhajtott.

- Én még annál is bolondabb vagyok, mint amilyennek Bill gondol engem - suttogta Dipper halkan maga elé. - Mert én még Bill és a hazugságaid után is...én ezek után is... én még mindig...

- Egy.

Ebben a pillanatban Anitát két hosszú kar ölelte át hátulról. Anita Dippert figyelve, fészkelődve igyekezett kiszabadulni a szorításból. Ám Bill szorosan tartotta, és halkan, mosolyogva Anita fülébe suttogott:

- Megvagy - súgta.

Azzal egy csettintésére Anita úgy érezte, mintha összeesne a tüdeje, és a tér váratlanul saját magába szívódna. A bánatos tekintetű Dipper és a piramis alakú, kék ketrec eltűnt előle, és ő maga a sötétségbe zuhant. Képtelen volt sikítani, és egyedül Bill karjait érezte a derekán... lélegezni sem tudott, és azt hitte, hogy ez már maga a vég...

Ám akkor újra szilárd talajt érzett a lába alatt.

Anita hörögve, hátravetett fejjel szívta magába az éltető oxigént. Úgy érezte, hogy most, hogy majdnem megfulladt, most lélegzik életében először igazán.

Remegett a lába, az oxigénhiánytól jelenleg semmit sem látott, és összeesett volna, ha Bill keze nem kulcsolódik össze Anita hasán, és nem öleli magához őt hátulról. Az aranyszőke fiú nevetve a lány fülébe súgott:

- Úgy tűnik, a teleportálást nem neked találták ki, kölyök.

Anita kapásból elhúzódott volna, de jelenleg beszélni, sőt, folyamatosan lélegezni is alig volt ereje, nemhogy kiszabadulni Bill karjai közül. Ráadásul még mindig éjsötét feketeséget látott csak, semmi mást, habár a szemei nyitva voltak.

- Legalább így egy darabig nem fogsz újra megütni, kislány - kuncogta Bill. Anita szinte látta maga előtt, hogy a démon szeme szokás szerint megvillan. - Úgy tűnik, emberi formában sebezhetőbb vagyok. Máskülönben hozzám se érhettél volna. Ha jól számolom, ez a második alkalom volt, nem igaz?

Anita hallgatott.

- Ne érezd magad kényelmetlenül, kölyök. Megsúgom, ha valaki, hát én becsülöm a szeszélyes és őrült magatartást - persze nem annyira, ha az velem szemben nyilvánul meg, de hát a te kis gyenge, emberi erőd nem tud bennem komoly kárt tenni... még ha akarnád, akkor sem - mondta derűsen Bill, és hirtelen elhatározásból Anita fejére támasztotta az állát. Anita, amennyire csak az erejéből tellett, megrázta magát, de Bill álla makacsul Anita vörös tincsein nyugodott. Érezte, ahogyan Bill elvigyorodik. Anita morcosan felsóhajtott, mire Bill felnevetett. - Úgy ám. A világért sem akarnám, hogy kivesszen belőled ez a tűz, kislány. Az úgy a továbbiakban túl... unalmas lenne.

Anita örömmel vette tudomásul, hogy látása folyamatosan tisztul. Most, hogy már nem kellett annyira ügyelnie a légzésére, hirtelen megérezte a csípős, forró szelet a bőrén.

Anita pislogott párat, és eltátotta a száját.

Először azt hitte, hogy egy dombon áll, de a valóságban egy apró, füves magaslatra teleportáltak, ahová csak mászófelszereléssel lehetett volna feljutni. Anita körbepillantott, és maga körül szakadékba torkolló peremet látott, semmi mást. Hát ezért mondta Bill, hogy nem tud elmenekülni...

Ám valójában nem a magaslaton álmélkodott, hanem azon, ami alatta elterült.

Anita magasan a város felett állt. Messze előtte az UFO formájú rés tátongott, fölötte a híddal, előtte pedig Gravity Falls utcái ágaztak szerteszét.

De a város, amire lenézett, az már nem az a Gravity Falls volt, amit ő megismert. 

Lent teljes volt a káosz. A szivárvány minden színében ragyogó buborékok szálltak a levegőben, őrületet hagyva maguk után. A tó vize vérvörösen csillogott. A víztorony szájat növesztve, lógó nyelvvel szabadon garázdálkodott az erdőben. A távolban Anita megpillantotta a Kalyiba előtt ólálkodó kecskét. Mindössze annyi különbség volt, hogy az a kecske most harmincszor akkorára nőve legelte a fák lombját. Amerre csak tekintett, Anita csupa őrült és rendellenes dolgot látott. Mögötte búsan dalolva egy hatalmas bálna úszott el az égen, mintha csak a vízben tette volna ugyanezt. Anita tátott szájjal bámulta a bálnát, amint nagy farokcsapásokkal hajtotta magát előre a felhők között.

- Hogy tetszik, kislány? - érdeklődött Bill, még mindig Anitát átkarolva.

Anita elég erőt érzett magában ahhoz, hogy ellépjen Billtől.

- Mit műveltél Gravity Fallsal, Cipher? - kérdezte rekedtes hangon, ezúttal sikeresen kiszabadulva Bill karjai közül. Anita majdnem összeesett, de végül határozottan kiegyenesedett, és dacosan fölszegett fejjel, számon kérő tekintettel mérte végig az aranyszőke fiút. Bill csípőre tett kézzel figyelte Anitát, majd huncut mosolyra húzva ajkait így szólt:

- És ez még csak a kezdet. Képzeld, mire leszek képes majd, ha hatujjú barátunk átadja nekem az egyenletet... Akkor enyém lesz az egész világotok.

- Na és az átjáró? - firtatta Anita. 

Bill lemondóan legyintett.

- Az már a múlté, kislány. Átgondoltam, és rájöttem, sokkal erősebb vagyok anélkül az idióták nélkül...

- De hát azt mondtad róluk, hogy a barátaid! - kiáltott fel döbbenten Anita. Bill elvigyorodott, és megvonta a vállát.

- Na és? Te is azt mondtad Fenyőfának, hogy a barátja vagy, nem? Aztán nézd csak, hova lyukadtatok ki - Bill szeme vidáman megvillant. - Bizony. Fenyőfa látni sem akart téged, nem igaz? Eléggé rosszul viseli, hogy olyan csúnyán átejtetted őt... ez is egy közös vonásotok, kislány. Nem bírjátok, ha becsapnak titeket.

Anitában abban a pillanatban számtalan csípős válasz keringett, de nem tudta eldönteni, hogy melyik lenne a leginkább ideillő.

- Miért hoztál ide, Cipher? - kérdezte inkább hűvösen, összefont kezekkel.

Bill felnevetett, és lehajtott állal tett egy lépést Anita felé. Úgy pásztázta Anitát a feje búbjától a talpa hegyéig, mintha ott helyben akarná felfalni a lányt. Majd kivillanó, hófehér fogsorral elvigyorodott, és félig lehunyt szemekkel megszólalt:

- Gondoltam, egy királynőnek illendő lenne látnia a birodalmát... vagy tévednék?

Anita kikerekedett szemekkel felköhögött, majd mellkasát veregetve igyekezett csillapítani a köhögőrohamát. Birodalom? Királynő?

- Úgy ám, kislány - kacsintott Bill. - No meg, nem kéne többet Fenyőfával lenned a távollétemben... ezért amíg én ma este meglátogatom Fordsiet az egyenletért, addig te szépen megvársz engem itt.  

Anita tekintete körbevándorolt az aprócska, füves magaslaton, és szemében fellángolt a harag.

- Itt akarsz hagyni, Cipher?!

Bill hátravetett fejjel felkacagott, és Anitához lépve kivillantotta azt a hírhedt, hófehér mosolyt.

- Nem csak hogy itt akarlak, de itt is foglak, kislány - válaszolt vidáman. - Különben is, nehogy felkapd itt nekem a vizet, kölyök. Ha nem lenne ilyen szórakoztató  jóhiszeműséged, akkor már másképp állnának a dolgok. Egyáltalán, örülj, hogy életben hagytalak... nos, még.

Azzal a démon válaszra sem várva, őrülten nevetve, egy színarany villanás kíséretében felszívódott.

Anita felháborodva meredt arra a pontra, ahol Bill eltűnt. Beletúrt a hajába, és úgy érezte, kiáltani tudna a tehetetlenségtől. Billnek igaza volt. Egyedül nem bír el vele. Muszáj volt kiszabadítania Dippert. Jó, rendben, de hogy? Anita dühösen körbefordult a füves magaslat peremére meredve. Most mégis hogy a frászba fog innen megszökni?!

A gondolatait egy mély morajlás szakította félbe. Anita reflexből félreugrott, de olyan hévvel, hogy majdnem a mélybe zuhant. Dobogó szívvel figyelte a mellette szorosan elúszó bálnát, aki szüntelenül, bánatosan búgta melankolikus dalát. Anita zöld tekintete végigkísérte a hatalmas állatot, amint tovaúszott az égben, majd a farokuszonyát felemelve belecsapott a vérvörös fellegekbe, utána lomhán megfordult, és egy széles kört leírva, szüntelenül búgva újra Anita felé vette az irányt.

És abban a szent pillanatban a legmerészebb és egyben legostobább terv suhant át Anita agyán, ami valaha is megfordult a fejében, mióta világ a világ.