Ma van kerek 2 éve, hogy Jace és Tom életüket vesztették a csatamezőn... Jaceen az óta sem tudtam túl lépni és nem is akarok. Nem szeretnék még egy barátot, aki aztán annyira a szívembe zárok, hogy olyan fájdalmas lesz elengedni, mint őt... Nagyon szeretem és ezen semmi sem változtathat. Tom pedig, őt is nagyon megszerettem, olyan volt számomra, mint egy második báty... őt is túlságosan a szívembe zártam... pedig nem kellett volna... akkor most nem fájna ennyire a haláluk...

Most itt vagyok kint a temetőben és Jace sírja felé tartok, hogy letegyek egy rózsát rá... azért pont azt, mivel nekem is ezt hozott és ez a virág rá emlékeztet... otthon is csináltam az emlékére egy rózsakertet, amit az óta nevelek, mióta meghalt...

- Szia Jace! – Köszönök neki, majd letérdelek a sírhoz. – Tudom jól, hogy már egy ideje nem voltam, nem bírtam magam rávenni, hogy eljöjjek, nem akartam felfogni, hogy tényleg itt hagytál egyedül... pedig 2 év után rá kellett volna... - Kezdtem el sírni, de még így is folytattam. – De nem akartam elfogadni, hogy az az ember, akit annyira szerettem és még most is szeretek itt hagyott... éppen ezért úgy döntöttem, hogy most elbúcsúzok tőled... elköltözök innen messzire az emlékek elől. Tudom, hogy ez nem megoldás, de muszáj felejtenem, mert a múltban ragadtam, melletted... Kanadába megyek... - Letöröltem az arcomról a könnyeket, majd felálltam a sírtól. – Remélem majd ott is vigyázni fogsz rám, ahogy eddig tetted! – Szipogtam egyet, majd egy utolsó mondatot mondtam még mielőtt elindultam volna. – Nagyon vigyázz magadra Jace! – Sóhajtottam egyet, majd elindultam a kijárat felé, de a kapuban visszafordultam és még egyszer utoljára a sírra néztem. - Szeretlek! Mindig is szeretni foglak! Ég veled!

---------------  THE END  ---------------

Sziasztok!🤗 (ezt kérlek olvassátok el) Tudom jól, hogy nem ilyen befejezésre vártatok tőlem, de én már a legelején mikor elkezdtem írni, tudtam, hogy Jace meg fog halni. Előre meg is írtam ezt a részt, nem pont így, de megírtam. Remélem nem haragszotok, hogy nem egy vidám vége lett a történetemnek... de az nem illett volna ide.
Viszont nagyon köszönöm azoknak az olvasóimnak, akik mindig elolvasták a történetemet, kommenteltek és voteoltok! Nagyon sokat segített ez nekem és boldog voltam, hogy ennyire tetszik! Köszönöm nekik! És azoknak az olvasóknak is, akik nem az elejétől olvasták a történetemet, úgyhogy mindenkinek köszönöm! 
És még most sem tudom felfogni, hogy az első történetem ennyien olvasták! Ezt is nagyon nagyon köszönöm nektek drága olvasóim!(mennyi köszönöm xd) Na de most, mivel ezt a történetemet befejeztem, sokkal több időt fogok fordítani a kémes történetemre, ahol már ki van rakva 7 rész! Remélem oda is követni fogtok engem és ott is elárasztotok a sok kedves kommenttel, amivel fel tudjátok dobni a napjaimat! Most viszont tényleg elköszönök, mert megyek másfél hétre a Balatonra és ott nem fogok tudni írni, ugyan is a nyaralónkban nincs wifi...😢😔(nagy sajnálatomra😧😧) ez által egy darabig nem fogok tudni életjelet adni magamról, de amint haza jöttem a A középsuli kémei történetemmel fogok vissza térni/jelezni nektek, hogy vissza tértem!(yey😇)
Nagyon szépen köszönök nektek mindent! Addig is amíg nem adnék magamról életjelet, nagyon vigyázzatok magatokra, hogy aztán újra találkozhassunk a másik könyvemben! Sziasztok drága olvasóim, aztán további jó nyarat, jó szünetet kívánok nektek!(élvezzétek ki addig amíg lehet) Sziasztook!🤗❤❤❤