Hirtelen költözés
Jace Smith szemszöge

Miután Lily megjelent a teremben, nem akartam a szememnek hinni, nem akartam az osztályomban látni, elég volt, hogy egy épületben lakunk, és még ott is látom! Nem kell nekem még az is, hogy a suliban is lássam! Nem hiszem el! Miért pont ide kellett jönnie?! Miért pont ebbe az osztályba?! Meg akarja keseríteni az életemet, vagy mi?! Lily minden szünetben körülöttem legyeskedett, pedig érthetően megmondtam neki, hogy nem szeretem, és hagyjon békén! Ahogy vége lett az utolsó órámnak kiszaladtam a teremből, hogy minél később kelljen találkoznom Lily-vel. Kristalt pillantottam meg, mikor kisétáltam a suli elé, majd oda sétáltam mellé. Megkérdezte, hogy hogy-hogy ott vagyok, én meg elmondtam neki, és a segítségét kértem, amiben örömmel segít. De mikor Lily azt mondta, hogy be kell bizonyítanom, hogy szeretem, és hogy a barátnőm, egyből cselekedtem! Csak a másodiknak kellene már igaznak lennie, mert az első, az már igaz volt... igen, bevallottam magamnak, hogy tetszik Kristal, majd miután megcsókoltam, elkellet mennie, az anyjához a kórházba... egy gyors szájra puszival köszöntem el tőle, amin mosolygott, de látszott rajta, hogy nem értette, hogy miért kapta. Majd egyszer meg tudod! Majd egyszer! Mondtam magamban. Miután ő elment, én haza mentem, ebédeltem, utána lezuhanyoztam, és egy kicsit bedőltem az ágyba... 7 órakor tértem magamhoz... aztán beültem a gép elé. Fel léptem skyp-ra, és rákerestem Kristal-re, abban reménykedve, hogy fent van.

- Ezz azz! - Mondtam, mikor megtaláltam, majd egyből rá is írtam.

Skype beszélgetés:

Me: - Szia Kristal! Itt vagy? - Néhány perccel később írt is.

Kristal: - Szia, igen, itt vagyok... - Ahogy válaszolt, videóhívást indítottam, majd mikor megláttam Kristal kisírt szemeit... megijedtem... 

- Kristal? - Kérdeztem... - Veled meg mi történt? - Kérdeztem, de kár volt, mert könnyek gyűltek a szemébe, és azok szép lassan lefolytak az arcán. Bárcsak ott lehetnék mellette... akkor megölelném, és letörölném az arcáról a könnyeket.

- Tudod... ugye voltam a kórházban anya miatt... - Szipogott néhányat, aztán folytatta. - Nem mehettünk be hozzá a kórterembe... a Doktor úr közölte velünk, hogy néhány perccel ezelőtt hunyt el. - Sírva fakadt... Basszus! De sajnálom szegényt! Most annyira ott lennék mellette, és vigasztalnám, engedném neki, hogy a vállamon sírjon... de nem tehetem... és azt sem tudhatja meg, hogy tetszik... legalább is még nem... - És az a legrosszabb, hogy még elbúcsúzni sem tudtam tőle! - Zökkentett ki a gondolkodásból... majd hirtelen ajtókopogásra lettem figyelmes a másik oldalról. Kristal szipogott még egyet, majd megszólalt az ajtó felé nézve. - Ki az? - kérdezte remegő hanggal. Választ azt nem kapott, csak hallottam, hogy nyílik az ajtó. 

- Lányom... - Szólalt meg egy mély férfi hang. - Beszélhetnénk? - Kérdezte Kristal-től. 

- Nem szeretnék apa! Hagyj békén! - Mondja Kristal, majd rám néz a képernyőn keresztül. Felhúzta az egyik szemöldökét, mintha tőlem várna válaszra, hogy most beszéljen az apjával vagy sem. Bólintottam neki egy kis idő múlva.  

- Ha... várj! - Fordult, gondolom az apja felé. - Beszélhetünk! -Mondja, majd ismét rám néz. - Szia Jace! - Integetett el tőlem. - Majd holnap beszélünk! Szia! - Mondja. 

- Szia Kristal! Vigyázz magadra, és jó éjt! - Mondom neki, és rámosolygok, amit viszonoz, majd bontotta a videóhívást. 

Kristal Shellie szemszöge

Miután kinyomtam a videóhívást apám leült mellém az ágyra.

- A barátoddal beszélgettél? - Kezdeményezett beszélgetést ő.

- Nem, csak egy jó barátom! - Mondom elfordított fejjel.

- Figyelj lányom! - Sóhajtott egyet. - Nagyon sajnálom, ami történt! Igazad volt! Tényleg az én hibám! Ha nem találkozunk azon az estén, mikor megharaptalak, akkor most nem lenne ez... - Mondja végig az ágylepedőmet nézve.

- Ez nem igaz! Nem a te hibád! Örülök, hogy találkoztunk! Amit mondtam... azt nem gondoltam komolyan! Csak... - Hallgattam el egy időre... - Csak úgy kijöttek... - Mondom, majd végre rám emeli a tekintetét. - Sajnálom amiket mondtam! Tényleg! - Mondom, majd az emlékek újra megjelennek a szemem előtt, és lefolyik egy könnycsepp az arcomon. Apa megölelt, próbált vigasztalni, ami nehezen ment neki. - Egyébként... hogy kerültél ide? - Kérdezem, miután lenyugodtam, és apa is elengedett.

- Mikor mondtad, hogy anya meghalt... már akkor elindultam... semmivel sem foglalkoztam, csak is azzal, hogy minél hamarabb itt legyek veletek, és vigyázzak rátok! - Mondja a szemembe nézve... nem hazudott... figyeltem a szívverését.

- Örülök, hogy itt vagy, és hogy nem hagysz magunkra! - Mondom egy mosollyal az arcomon.

- Figyelj! Igaz amit mondtál? - Komoly arccal nézett mélyen a szemembe.

- Mármint mi? - Kérdeztem a szemöldököm összehúzva.

- Hogy egy omega támadta meg Morgana-t? - Tette fel bővebben a kérdését. Én csak bólintottam. - Akkor minél hamarabb el kell tűnnünk innen! - Mondja, és fel áll az ágyról. - Pakold össze a cuccaidat! Elmegyünk abba a faházba, ahol megmutattam neked, hogy hogyan legyél farkas! Most egy időre oda költözünk, hogy ne találjanak meg titeket! - Mondja, majd elindul kifele az ajtón, de mielőtt még lenyomná a kilincset vissza néz rám. - Egy óra múlva legyél kész! Addig megyek szólok a bátyádnak is! - Mondja, majd kiment. Én meg nem tétováztam, hanem gyorsan elő vettem a bőröndömet, és elkezdtem bedobálni a cuccaimat. Szinte majdnem az összes belefért, mivel elég nagy bőröndöm van... miután ezzel kész lettem elő vettem a hátitáskámat, majd belepakoltam az összes tancuccomat. Aztán kerestem egy másik hátitáskát, amibe a fontosabb cuccaimat raktam... mint pl a telefon laptop néhány könyv, vagy épp egy családi képet. Miután ezzel is megvoltam lecipeltem az összes cuccomat a nappaliba. Donald is akkor pakolta le a cuccait.

- Kész vagyunk apa! - Mondta Donald, majd megjelent az említett személy, egy kávéval a kezében.

- Egy pillanat! Gyors megiszom, utána mehetünk! - Mondja, majd végig néz a cuccainkon. - Mindenetek meg van? - Kérdezte egyszer rám egyszer meg Donaldra nézve.

- Igen! - Válaszoltuk egyszerre bátyámmal.

- Hi!! Várjunk! - Ütöttem magam homlokon, mert eszembe jutott az ágyam alatt lévő dobozom, amiben a gitáromhoz vannak a cuccaim. - Mindjárt jövök! - Mondtam, majd gyorsan felrohantam a szobámba, és kivettem az ágyam alól a dobozom, majd vissza lerohantam a nappaliba, ahol apa már csésze kávéja nélkül álldogált.

- Mehetünk? - Kérdezte tőlünk.

- Most már igen! - Mondom, majd megfogom az egyik hátitáskám, felveszem a hátamra, a bőröndömet meg elkezdem magam után húzni. A másik táskámat apa hozza. Miután bepakoltunk az autóba, elindultunk. Ekkor mutatott az óra este 9-et... és holnap suli... de jó... tényleg! Hogy fogunk suliba menni? - Apa! - Szólítottam meg.

- Mondjad lányom! - Néz hátra a visszapillantóban rám.

- Suliba hogy fogunk menni? - Kérdezem az egyik szemöldök felhúzva.

- Ugyan úgy fogtok járni suliba, csak azzal a különbséggel, hogy egy hónapig én viszlek titeket! - Mondja, én meg csak bólintok, bár tudtam, hogy nem látja. Elő vettem a telefonom, meg a fülhallgatóm, és bedugtam a fülembe... néhány perccel később meg elaludtam, mert teljesen kimerültem a mai naptól... a telefonom ébresztőjére keltem csak fel... mikor kikeltem az ágyból a faház annak a szobájában találtam magam, mikor itt voltunk teliholdkor... ezek szerint nem keltem fel arra sem, hogy valaki behozott a szobába... gondoltam magamban. Gyors kikeltem az ágyból, és megnéztem, hogy mennyi az idő. 6:45-öt mutatott a telóm. Gyors kinyitottam a bőröndöm, és kerestem magamnak valami elviselhető ruhát. Mivel ma egy kicsivel hűvösebb van, mint tegnap, rossz hangulatban vagyok, ezért felvettem egy fekete szaggatott farmert, hozzá felvettem a fehér fekete nope feliratos pólómat, amire felvettem a fekete bőrdzsekimet, plusz egy napszemüveget is felvettem.

Mikor ezzel kész voltam, bementem a fürdőszobába, megfésülködtem, és egy kis sminket is raktam magamra, mivel eléggé látszódott rajtam a tegnapi sírás. Miután ezzel is kész voltam, lementem a konyhába, ahol a bátyám épp reggelizett.

- Jó reggelt! - Köszöntem neki.

- Neked is! - Köszönt vissza, majd én is leültem mellé, és elkezdtem enni a szendvicsemet.

- Apa hol van? - Kérdeztem mikor befejeztem a reggelimet, mert ma még nem láttam.

- Itt vagyok! - Lépett be az ajtón az említett. - Csak egy kicsit körbe néztem, hogy van e valaki a közelben. - Válaszolt a kérdésemre. - Kész vagytok? - Jött bejeb a konyhába.

- Igen! - Válaszolt bátyám.

- Én gyorsan felmegyek a táskámért, és utána mehetünk! - Mondtam, majd felrohantam az emeletre, felkaptam a táskámat, majd vissza lerohantam. - Oké! Mehetünk! - Mondtam, mikor felvettem a fekete bakancsomat... Mikor elindultunk, akkor jutott eszembe, hogy mi is történt tegnap... bepánikoltam, hogy mi lesz, ha valaki megkérdezi, hogy mi van velem, hogy miért nézek ki úgy ahogy... de gyors megráztam a fejem, hogy ezek a gondolatok eltűnjenek... 20 perc múlva megérkeztünk a suli elé, én vettem egy mély levegőt, majd kiszálltam a kocsiból, és szép nyugodtan elindultam a suli felé, de ekkor még nem tudtam, hogy a mai nap meg foglya változtatni az életem...