A telihold
Kristal Shellie szemszöge

Reggel miután felkeltem, nagyot ütött a felismerés, miszerint hétvége van... vagyis ma este telihold lesz! Olyan gyorsan pattantam ki az ágyamból, mintha puskából lőttek volna ki! Gyorsan elmentem lezuhanyozni, átöltözni, aztán lementem a konyhába, ahol a bátyám és a barátja Scott reggeliztek.

  - Jó reggelt álomszuszék! - Köszöntött a bátyám.

  - Neked is jó reggelt! És szia Scott! - Köszöntem nekik, aztán le ültem közéjük, és én is elkezdtem reggelizni.

  - Készen állsz a mai napra? - Teszi fel a kérdést a mellettem ülő szőkés barnás hajú fiú.

  - Nem is tudom Scott... Én egy kicsit félek... - Mondom, aztán ittam egy kicsit a pohár vizemből.

  - Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - Mondja egy mosoly kíséretében. Miután befejeztem a reggelizést össze pakoltam Scott kérésére néhány holmimat egy táskába, aztán lementem hozzájuk.

  - Anyának mit mondtál hova megyünk? - Kérdeztem meg bátyámat, mikor oda értem mellé.

  - Azt hogy Scottéknál buli lesz, és ott leszünk mind a ketten, és csak másnap, vagyis holnap jövünk haza. - Válaszolja, majd lekapja a kocsikulcsot a  fogasról, majd kinyitja az ajtót, és kimegy rajta, mi meg követjük. Mikor már egy ideje mentünk, lekanyarodtunk egy földes útra, ami egy erdőbe vezetett, ami valahonnan nagyon ismerős volt. Mikor egyre beljebb kezdtünk menni, eszembe jutott az a nap, mikor azzal a sráccal voltam az erdőben, és majdnem elkapott minket az a farkas, aki engem megharapott. Remélem nem ismeri azt a helyet, ahova most megyünk...

  - Tényleg Scott! Ismeri valaki azt a helyet, ahova most megyünk? - Kérdezem hirtelen.

  - A falkán, amiben benne vagyok, azon kívül senki! - Mondja. - Itt jobbra! - Szól a bátyámhoz, ő meg követte az utasításait. Körülbelül egy 10 percet még kocsikáztunk, mikor meg láttuk az úti célunkat a faházat. Ahogy megálltunk előtte, én kipattantam a kocsiból, és felfedezőútra indultam. Felmentem a lépcsőn, majd kinyitottam az ajtót, egy nagy nappali tárult elém, ami egybe volt egy kisebb konyhával. Beljebb mentem, és észre vettem, hogy egy lépcső vezet fel az emeletre, gyorsan fel is futottam rajta. Egy folyosó tárult elém, ahol több ajtó is volt, benyitottam a legközelebbibe. Egy fürdőszoba tárult elém. A többi ajtó meg egy egy szobába nyílt. Felhoztam a kocsiból a cuccaimat, majd az egyik szimpatikus szobába letelepedtem. Mikor ezzel végeztem lementem a fiúkhoz.

  - Hol fogsz rám vigyázni? - Kérdeztem egy mosollyal at arcomon Scott-tól.

  - Lent a pincében ki foglak kötözni! - Mondja egy féloldalas mosollyal. Én nekem meg eltűnt a jó kedvem, lehervadt a mosoly az arcomról, és nyeltem egy nagyot.

Egy órával a telihold előtt...

Egy ideje már bent voltam a szobában, mikor megjelent Scott, miszerint idő van, így elindultam utána, és lementünk a pincébe. Az egyik szekrényhez oda ment Scott és egy bilincset(?!) vett ki amiből szögek álltak ki, meg egy ugyan ilyet, csak jóval nagyobbat...

  - Amm... mit akarsz te azokkal csinálni? - Kérdeztem rámutatva a tárgyakra.

  - Ezeket a kezedre fogom erősíteni, ezt meg itt a fejedre! Mivel úgy gondolom, hogy erős lány vagy, és kibírod a fájdalmat! - Mondja, majd ide jön hozzám, rám teszi mind a kettő "kínzóeszközt".  Ekkor már éreztem a holdnak a hatásait, a körmeim megnőttek, és a fogaim is kint voltak már, és éreztem, hogy a szemeim is kékké változnak...

Scott szemszöge

Eluralkodott rajta a telihold... rángatózott, kiakart szabadulni... tudom milyen érzés, mikor ez meg történik valakivel, mivel nem egyszer kellett végig néznem... meg nekem is egyszer túl kellett esnem rajta..

  - Figyelj! Segítek neked! Csak annyi a dolgod, hogy olyan dologra gondolj, amitől ember tudsz maradni, és nem leszel egy vadállat! Amitől uralkodni tudsz magadon! - Kezdtem el hozzá beszélni, szép lassan, hogy megértse. Ekkor nyitódott a pince ajtaja, és a falkából az egyik srác jött be.

  - Nahát! Nézzenek oda! Egy újszülött! - Mondta Tom mikor meglátta a lányt, de mikor a szemét is észre vette kitágultak a pupillái. - Miért kékek a szemei? Az alfa aki megharapta meghalt? - Kérdezte.

  - Nem! Nem is alfa harapta meg! - Mondom, amin még nagyobb szemekkel nézett rám.

  - De... Az meg... mégis hogy? Mi van? - Próbált egy értelmes kérdést feltenni.

  - Még én sem tudom, nem találkoztam ilyennel, de talán Brian tud valamit! Hiszen... azért csak egy Alfa! - Mondom neki, aztán vissza vezetem a tekintetem a dühöngő lányra. - Mit kéne vele csinálni? - Kérdezem. - Már legalább 10 perce ezt csinálja, és mindjárt feladja a szolgálatot a bilincs! - Mondom Tom-nak.

  - Hát... segíteni kéne neki, hogy keressen egy olyan dolgot, tárgyat, amitől ember marad!

  - Nem mondod! Képzeld ezt én is tudom! Csak az a baj, hogy nem figyel rám, pedig próbáltam hozzá beszélni... nem is egyszer... - Mondom, majd lehajtom a fejem egy pillanatra, de ekkor egy nagy csattanás hallatszott, és Kristal morgása is egy kicsit alább hagyott.

  - Bassza meg! - Szólalt meg Tom. - Scott! Most mit csináljunk? - Kérdezte, mikor megláttam, hogy Kristal bilincse a földön hever, és a fejéről is leszedte. Már nem tudtam mit válaszolni Tom-nak, ugyan is Kristal nekem ugrott, ellökött az útból, és kiszaladt a pincéből.

  - A kérdésedre a válaszom, hogy utána megyünk, és megpróbáljuk távol tartani az emberektől, és valahogy megpróbálunk neki segíteni, hogy valamilyen emlék segítse őt embernek tartani! - Mondtam ezt már Kristal után futva.

  - Akkor hajrá! - Mondta Tom majd gyorsította futásán Kristal után kutatva.

Kristal Shellie szemszöge

Nem tudtam irányítani a testem... kiszabadultam a bilincsből, és kiszaladtam a pince ajtaján. Elkezdtem az erdő mélyére futni, és nem tudtam parancsolni a testemnek. Mikor már egy ideje futottam, az éles látásommal kiszúrtam az erdő végét, egy családi házzal. Én nem tétováztam, hanem elkezdtem utána még gyorsabban a családi ház felé futni, de mikor megláttam az ablakon keresztül a boldog családot, meg azt hogy milyen boldogok, hogy az egész családjuk együtt van, gyerekek anya és apa... megtorpantam... Apa... Ekkor a karmaim vissza húzódtak a helyükre, ugyan úgy, ahogy a fogaim is.

  - Kristal! - Hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

Scott szemszöge

Követtük Kristalt egészen az erdő széléig, ahol megállt, és nézni kezdte a családi házat, azon is belül az ablakon keresztül a családot. Ekkor észre vettem, hogy Kristalnak a karmai visszahúzódnak a helyére... Megtalálta azt amitől ember marad!

  - Kristal! - Szóltam oda neki, majd oda léptem mellé, és a kezemet a vállára raktam.

  - Az apám! Miatta tudok ember maradni, és nem egy szörnyeteg! - Mondja, majd rám emeli a tekintetét. - Mindig is jó kapcsolatom volt az apámmal, mindenhova ő vitt el, nagyon sok időt töltöttem vele... de aztán megromlott a kapcsolatuk az anyámmal, és elváltak.. az óta nem is hallottam felőle. De én akkor is szeretem, és bízok abban, hogy egyszer megint találkozhatok vele, vagy legalább beszélhetek vele. - Mondja, majd teljes testével felém fordul. - Menjünk vissza, mielőtt még a bátyám észre veszi, hogy eltűntem volna! - Aztán rá néz a barátomra. - Ő ki? - Kérdezi a fejével felé bökve.

  - A falka amiben benne vagyok ő is a tagja! - Mondom neki, mikor elindultunk, de ekkor előttünk megláttunk egy farkast, aki minket nézett lehajtott fejjel... és ha jól vettem észre, akkor az egyik lábával történt valami, mert nehezen tudott rá állni... Mellettem Kristal megfeszült, és lépett egyet hátra.

  - Mi a baj? - Kérdezem tőle.

  - Ez ez.. ez az a farkas, aki megharapott! - Ahogy kimondta, már nem egy farkas állt előttünk, hanem egy ember... pontosabban egy férfi. Kristal meg a szája elé kapott, és könnyek gyűltek a szemébe, én meg csak kapkodtam közöttük a fejem. - A... apa? - Kérdezte Kristal, mire csak egy fejbólintást kapott a számomra még mindig idegen férfitől... aki... Kristal apja... Kristal oda futott az apjához, és a nyakába ugrott.

  - Nagyon sajnálom lányom! Nem akartam én ezt veled tenni! Tudtam, hogy egyszer úgyis eljön az ideje, hogy farkas legyen belőled! - Mondta az apja, miközben még mindig ölelte a lányát.

  - Elnézést! De ezt meg hogy érti? - Teszi fel a kérdést Tom, ami már bennem is megfogalmazódott.

  - Úgy, hogy egy baleset után valahogy farkas vér is került a szervezetembe... és a nélkül, hogy megharaptak volna, átváltoztam, de úgy, hogy egyből Alfa lettem... de az óta elvették tőlem ezt a "hatalmat"... Egyébként ez a baleset az előtt történt, hogy anyáddal találkoztam volna! Ezért került neked is a szervezetedbe farkas vér lányom! - Mosolyodott rá a lányára. - És tudom... elég érdekesen fog hangzani, de Alfa vagy! Lehet, hogy kék a szemed, de mivel én is Alfának születtem, így a lányom vagyis te is Alfa vagy! És ezt a szagodból is le tudom következtetni! - Mondja, és én meg türelmesen hallgatom az "apa-lánya" beszélgetést Tommal, mert ez mind a kettőnket érdekel, és kíváncsiak vagyunk rá... - És tudom, most az a kérdés fogalmazódik benne, hogy akkor a bátyád miért nem lett farkas! - Folytatja az öreg. - Az ő szervezetébe nem került... azt nem tudom, hogy hogyan... de mindig is figyeltelek titeket, és ha került volna a szervezetébe, akkor már rég farkas lenne, vagy legalább érezni lehetett volna a szagán azt, hogy van benne legalább egy kicsi is. Örülök, hogy lett egy farkas lányom! - Mondja végül egy keserű mosollyal az arcán.

  - Miért? Miért nem kerestél? - Kérdezte Kristal, és bár nem láttam az arcát, a hangján, meg a légzéséből lekövetkeztettem, hogy sír.

  - Hát... az úgy volt...