Lehet félre ismertem?
Jace Smith szemszöge

Miután egy kicsit lenyugodtam, elmentem lezuhanyozni. Mikor már kész voltam ezzel is befeküdtem az ágyamba, és abban a pillanatban elnyomott az álom.

Reggel miután felkeltem megreggeliztem, fogat mostam aztán elindultam az iskolába. Szerencsére reggel nem találkoztam Lily-vel, ezért hálát adtam az istennek. Mikor a suli elé értem megpillantottam a fehér hajú lányt, aki épp szállt ki egy kocsiból, majd a vezető ülés felől Donald... Mégis mi a franc közük van egymáshoz? Együtt lennének, vagy mi? De most komolyan! Ki fogom deríteni, hogy mégis mi a szent szar közük van egymáshoz! Bementem a terembe, leraktam a cuccaimat, leültem a helyemre, elő vettem a telefonomat meg a fülhallgatómat, és elkezdtem zenét hallgatni. Annyira belemerültem a zenébe, hogy a tanár már rég bejött, és elkezdte tanítani az órát. De én nem foglalkoztam vele, és tovább hallgattam a zenét. Miután kicsengettek az óráról a srácokkal kiültünk a már megszokott helyünkre, és onnan figyeltük az eseményeket.

- Srácok! Milyen óránk jön? - Törte meg a csendet Matt.
- Asszem matek. - Válaszolta Andrew.

- Akkor én asszem felmentem a harmadikra! - Mondtam, és felálltam.

- Megint elakarod lógni? - Szólalt meg ez úttal Stewen.

- Aha! - Mondtam, azzal ott hagytam a srácokat, és felosontam a harmadikra, és elindultam az a terem irányába, ahol a hangszereket tárolják, és ahogy egyre közeledtem a hely irányába, meghallottam egy varázslatosan csengő hangot. Nem tudom ki énekelhet, de gyönyörű hangja van! És ha jól hallom, akkor gitározni is jól tud! Mikor oda értem a terem elé, bekukucskáltam. Ez nem lehet igaz! Neki mindenhol ott kell lennie?! Miért pont ő? Miért nem lehetett volna valaki másnak ilyen gyönyörű és elbűvölő hangja?! Ekkor véletlen belerúgtam a küszöbbe, mire a lány abba hagyta azt amit csinált, és felém fordult.

- Mióta vagy itt? - Kérdezte az arcomat fürkészve.

- Csak most jöttem! Egyébként szép hangod van! - Mondom neki. Aztán néhány másodperc múlva leesik, hogy mit is mondtam neki. Miért mondtam ezt neki? A kijelentésemre elmosolyodott. - De az enyémnél nem jobb! - Tettem hozzá gyorsan, és a lánynak egyből lehervadt a mosolya, majd vissza fordult a gitárjához, és tovább játszott rajta, én meg figyeltem őt.

- Befejeznéd a bámulásomat? - Szólalt meg hirtelen. - Ha nem valami hangszerért jöttél, akkor kérlek hagyj magamra! - Mondta, azzal folytatta a zenélést, aztán egy kis idő után énekelni is elkezdett hozzá. Tényleg gyönyörű hangja van, meg kell hagyni... Bementem a terembe, figyelmen kívül hagyva a lányt, elő vettem én is egy gitárt, és bekapcsolódtam hozzá. Először a lány egy kicsit meglepődött, de nem állt meg, és nem szólt, hanem folytatta, összhangban voltunk. Aztán mikor vége lett a dalnak abba hagytuk, és egy pár percig csendben ültünk egymással szemben, majd ő törte meg a csendet.

- Egész jól játszol! - Mondta, én meg elmosolyodtam. - De nálam nem jobban! - Tette hozzá egy gúnyos vigyorral.

- Hogy hívnak? - Kérdeztem meg. Talán ha kedves és figyelmes leszek vele, akkor ki fogom tudni deríteni a kis titkát!

- Az nem fontos! Nem kell tudnod! - Mondja, feláll, elrakja a gitárját, majd elhagyja a termet. Hát ez meg? Ebbe meg mi ütött? Csak kedves próbáltam lenni vele! Áh na mindegy... Én is gyorsan elraktam a gitárt, és utánaeredtem, aztán észre vettem, hogy megint a végzős Donald-dal beszélget, ezért odaálltam a falhoz, és elkezdtem hallgatózni.

- Ma nem tudlak haza vinni, egyrészt azért mert csak 6 órám van, másik meg azért, mert utána haverokkal elmegyünk kajálni! - Mondta Donald.

- Nem baj, haza találok egyedül is! Majd otthon találkozunk, és jó kajálást! Ja és akkor hozzál már nekem is valamit! - Mondta a lány, akinek még mindig nem tudom a nevét. Mi az hogy otthon találkozunk? Együtt laknak? Na ne! Ezek tényleg együtt vannak! És még együtt is laknak!

- Rendben! - Válaszolta neki Donald. - Na most mentem, majd otthon találkozunk! Vigyázz magadra húgi! - Aztán már nem hallottam többet. Na várjunk csak! Hogy mi van? Húgi? Ők testvérek?! Hmm... ez érdekes... akkor ez megmagyarázza, hogy miért vannak állandóan együtt... na de várjunk! Ha ma nem tudja hazavinni Donald a lányt, akkor gyalogolni fog, vagyis követhetem... gúnyos mosolyra húztam a szám! Utolsó óra után kint az iskola előtt vártam, hogy megjelenjen a lány. Pár perccel később ki jött a suliból egy másik lánnyal együtt. Elkezdtem őket követni tisztes távolságból, majd mikor az a másik lány másik irányba ment, egy kicsit közelebb merészkedtem. Aztán azt vettem észre, hogy egy erdő felé veszi az irányt, egy kicsit haboztam, de végül követtem befelé az erdőbe.

Kristal Shellie szemszöge

Miután vége lett az óráimnak hazafelé indultam Kira-val, mert azt akarta, hogy mennyünk együtt... hát én nem akartam vele menni, jobban örültem volna annak, ha egyedül megyek haza, jobban szeretek egyedül lenni.

- Na én itt lefordulok! - Mondta, majd hirtelen megölelt, és mivel nagyon meglepődtem, így nem öleltem vissza. Mikor elengedett, elköszönt, és elindult az egyik utcába, én meg folytattam az utamat haza. Aztán mikor már egy ideje sétáltam, észre se vettem, hogy egy erdő felé közeledek, az ösztöneim hoztak erre, ezért nem is foglalkoztam vele, csak haladtam arra, amerre a lábaim vittek. Mikor már javában az erdőben sétáltam egy száraz gally reccsent mögöttem, egyből a pillangókésemhez kaptam, majd szép lassan megfordultam. Senki nem volt ott... lehet csak képzelődtem. Így nem foglalkoztam vele, és tovább indultam, de a kezemet nem vettem le a pillangókésemről. Néhány perccel később megint hallottam egy ág reccsenését, de nem fordultam meg, úgy tettem, mintha meg se hallottam volna. Egy kicsit lelassítottam, és vártam, hogyha megint meghallom, akkor cselekedek csak. Nem is kellett sokat várnom, megint reccsent egy ág, de most jóval közelebbről, ezért gyorsan cselekedtem, előkaptam a pillangókésem, és egyenesen a követőmnek a nyakéhoz emeltem. De aztán észre vettem, hogy ki a követőm, ezért elvettem onnan a kést, de nem raktam el, hanem fogtam a kezemben.

- Egy ilyen gyönyörű kislány kezébe nem való egy ilyen fegyver! Egyáltalán minek kell az neked? - Mondja, majd közelebb lépett, hogy ki vegye a kezemből a tárgyat, de én hátráltam egy lépést.

- Ne merészelj kislánynak hívni! Egy! Kettő egy ilyen "kislány" nem tudná ezt megcsinálni! - Ahogy kimondtam elkezdtem forgatni a tárgyat, úgy ahogy még a mesterem tanította. Egész nap tudnám ezt csinálni.
Beszéltem magamban. Aztán észbe kaptam, és összecsuktam a tárgyat, majd elraktam az övembe.

- Az óta hordom magamnál, mióta egyszer megtámadtak! - Mondom, majd belenézek a szemébe. - Egyébként mit keresel itt? - Kérdezem, és észre vettem rajta, hogy bizony erre a kérdésre nem számított.

- Amm... Hát... - Mondta, majd zavarában megvakarta a tarkóját.

- Te kémkedsz utánam? - Kérdeztem idegesen.

- Hogy mi? - Kérdezte meglepetten. - Egyébként ügyes vagy! Honnan tanultad? - Gyorsan terelte a témát.

- Ne tereld a témát! Inkább válaszolj! - Ekkor a hátam mögé kezdett nézni, majd újra rám nézett.

- Am... Van egy far... - Nem hagytam, hogy befejezze, közbe szóltam.

- Mondtam, hogy ne tereld a témát! - Ekkor egy morgás hallatszott a hátam mögött, és a fiú hátrálni kezdett, míg én lassan megfordultam. Egy farkas állt előttem... nem is akár milyen farkas! Ez a farkas harapott meg, felismerem azt a foltot az oldalán, és azok a rikító sárgás zöldes szemei! Felejthetetlenek! Elkezdtem hátrálni, és a srác előtt megálltam, neki háttal, és elkezdtem hozzá beszélni.

- Ne mozdulj! Különben elkezd felénk futni, és abból semmi jó nem sülhet ki! - Mondom, és ahogy ki mondtam azt, hogy sülhet, nagyot ütött a felismerés, mi szerint van nálam egy fegyver, pont az ilyen esetekre! Gyorsan ki húztam az övemből a glock fegyverem, és a farkasra irányítottam.

- Mi a franc? Mégis miért van nálad fegyver, és hogy nem lehet észre venni, hogy volt nálad? - Kérdezte meglepetten a fiú a hátam mögül.

- Az maradjon az én titkom! - Mondom, és ezzel egy időben meghúzom a ravaszt, de csak a lábát céloztam meg a farkasnak. Megölni nem fogom, csak megsebesítettem. Ahogy a fegyvernek a lövedéke belement az állat lábába, az felvonyított.

- Most! Gyorsan! Menjünk! Ez lelassítja! - Mondtam a srácnak, felé fordultam, megfogtam a kezét, és elkezdtem vele futni. A fegyvert azt már el is raktam, és úgy futottunk. Mikor ki értünk az erdőből, elengedtem a csuklóját, és szembe fordultam vele.

- Jól vagy? - Kérdeztem az arcát fürkészve, ami tiszta ijedtséget mutatott.

- Persze, hogyne! Jól vagyok! - Aztán a szemembe nézett. - Köszi az előbbit! Most megyek, majd még látjuk egymást! - Mondta, aztán elindult, az ellenkező irányba. Megrántottam a vállamat, majd én is elindultam abba az irányba, amerre lakok. Mikor haza értem, gyors felmentem a szobámba, és elraktam a fegyvereket a titkos helyemre, amit senki nem tudja, hogy hol van. Se a bátyám se az anyám nem tudja, hogy tartok fegyvereket, sőt, hogy még engedélyem is van rájuk! Miután ezzel megvoltam, lementem kajálni. Mikor megvacsoráztam, gyorsan elmentem zuhanyozni, fogat mosni, aztán befeküdtem az ágyamba, és a fáradtság miatt néhány perc alatt elaludtam.

Jace Smith szemszöge

Miután elindultam haza, folyton a lány járt a fejemben... Hogy lehet valaki ennyire... ennyire... ennyire tökéletes?! Senki! Hjaaj... Várjunk! Miket beszélek?! Tökéletes? Hah! Még azt kéne! Mikor haza értem, megint nem találkoztam Lily-vel, aminek örültem, hogy végre felfogta, azt amit mondtam neki. Mikor beléptem a házba, az volt az első dolgom, hogy lezuhanyoztam. Közben még mindig a lányon gondolkoztam. Nem lehet mindig igazam ahogy azt Matt mondta... lehet, csak én akartam azt hinni, hogy valami nem stimmel vele... Lehet félre ismertem? Befeküdtem az ágyba, aztán a nagy gondolkodás közepette elnyomott az álom.