Elrabolták...
Kristal Shellie szemszöge

- Walter bosszút akar állni a szülein! - Nézett rám ilyetén Jace. A szemeim egyből kipattantak, és én is ijedten néztem Jace-re.

- Mi történt? - Kérdeztem, miközben kitöröltem az álmosságot a szememből. Miközben Jace részletesen beszámolt a történtekről, én addig kikeltem az ágyból, és cseppet sem érdekelve, hogy itt van, átöltöztem előtte. A tekintetét végig magamon éreztem, majd mikor befejezte a mesélést, épp a pólómat vettem volna fel, mikor valaki vagyis Jace megállított ebben, úgy, hogy hátulról teljesen nekem dőlt, és át karolta a derekamat. Éreztem a leheletét a nyakamon, majd megéreztem az ajkait is rajta, ahogy egy lágy és gyengéd puszit nyom a nyakhajlatomba, majd a kulcscsontomra, ami belőlem egy halk szaggatott sóhajt idézett elő.

- J-Jace. - Szóltam rá, mikor a kezei felfedezőútra indultak a testemen, egy pillanatra abba hagyta, és a szemeimbe nézett. - Majd folytathatjuk, de nem kéne először a barátod után menni? - Kérdeztem a szemöldököm felhúzva.

- Az még várhat! - Mondja, majd ajkaimra tapadt.

- J-Jace! - Kezdem két csók között. - Menni... kéne. - Folyatom. Ő csak morgott egyet, majd mielőtt még elindultunk volna, egy hosszú csókban részesített. Miután végre elváltunk egymástól, elindultunk, és követtük Walter szagát. Mikor megérkeztünk a házuk elé, sötétség honolt mindenütt, lassan mentünk az ajtóhoz, majd megpróbáltunk bemenni, nyitva volt... Ami bent fogadott minket, az szörnyű volt... A szemeim egyből kékek lettek, és a karmaimat is kiengedtem... Walter és a szülei a földön feküdtek véresen, karmolásokkal... közelebb merészkedtem, és hallgatóztam... sóhajtottam egyet... csak Walter élt már...

- Mégis mi történhetett itt? - Kérdezi, majd elkezdi felkelteni Waltert.

- Nem tudom... - Ekkor megcsapta az orrom az a bizonyos farkas szag... ezt meg nem éreztem sehol... - Úgy érzem, hogy nem vagyunk egyedül! - Mondom, mire újra kékek lettek a szemeim, és Jace is felkelt Walter mellől, és mellém lépett. Ekkor egy barna farkas jelent meg a látókörünkben, kék szemekkel... egy omega... Jace-el egymásra néztünk, majd vissza a farkasra, aki közben közelebb merészkedett hozzánk. Bele néztem a szemébe, mire el kezdett hátrálni, majd hirtelen egy ember feküdt a farkas helyén. Egy fiatal 8-10 év körüli lány. Ijedten nézett fel ránk. Jace óvatosan közelebb ment hozzá, letérdelt elé, és a szemébe nézett.

- Nincs semmi baj! Most biztos meg vagy ijedve! - Óvatosan a vállára tette a kezét. - Nem kell tőlünk félned! Mi majd segítünk neked! - Megmutatta a lánynak a szemeit. - Alfa vagyok! Ahogy ő is! - Fel nézett rám. Én is meg mutattam a szemeimet.

- De-de neki kék a szeme! - Mondta ijedten. Elmosolyodtam. Én is közelebb mentem hozzá, és leguggoltam elé.

- Nem kell félned tőlem! Én is egy Alfa vagyok, csak... egy ritka fajta! Az egyetlen elő kék szemű Alfa vagyok! - Mosolygok rá kedvesen. - Hogy hívnak? - Kérdezem tőle egy kis mosollyal.

- Ariana. És titeket hogy hívnak? - Kérdez vissza kíváncsian.

- Én Kristal vagyok! Ő meg itt mellettem a barátom Jace! - Mutattam a mellettem lévő fiúra. - Kelj fel, és segítünk neked! Sőt ha szeretnéd, akkor lehetsz az egyikünk Bétája is! - Mosolygok rá kedvesen, majd felsegítem a kislányt, és fél kapom a karomba. - Walter? - Nézek rá Jace-re.

- Kezd ébredezni! - Mondja a barátját nézve, majd rám kapja a tekintetét. - Menj! Vidd haza Arianat, majd én is megyek utánatok Walterrel együtt! Út közben elbeszélgetek vele egy kicsit. - Közelebb hajolt hozzám, és egy gyors csókot nyomott ajkaimra, mire Ariana fancsali képet vágott.

- Fúj! - Takarta el a szemét, mire elkezdtem kuncogni.

- Na gyere Ariana! Haza viszek hozzánk, ahol majd mesélsz nekem egy kicsit magadról! - El köszöntem Jace-fől, majd a kislánnyal a karomban elindultam haza.

Jace Smith szemszöge

Miután Kristal elvitte Arianat, én felébresztettem Waltert.

- Mégis hogy képzelted ezt haver?! - Támadtam e egyből, mikor magához tért. Rohadt ideges voltam... nem csak azért, mert felelőtlen volt, és simán felfedhette volna magát a szülei előtt, hanem még azért is, mert félbe kellett hagynunk a dolgokat Kristallal...

- Sajnálom! - Sóhajtotta. - Tudom jól, hogy hülye voltam, és felelőtlen dolog volt ez tőlem... Sajnálom! - Mondja, majd hirtelen felkapta a fejét, és körbe nézett. - Hol van? - Kérdezte ijedten.

- Ki? - Kérdeztem a szemöldököm ráncolva.

- Az Alfa! - Mondja, majd felpattan a földről.

- Mégis milyen Alfáról beszélsz? - Kérdezem még mindig értetlenül. - Csak egy Omegát találtunk, vele meg Kristal haza ment! - Mutatok az ajtó felé.

- Egy omegát? - Néz rám most ő értetlenül.

- Igen, egy 8-10 év körüli kislányt! - Mondom össze ráncolt homlokkal.

- Mindegy! Alfát nem láttatok? - Kérdezi egyre ijedtebben. - Nem, de mond már el, hogy miért! - Kezdtem mérges lenni.

- Azért, mert megakarja ölni a különleges Alfákat! - Néz mélyen a szemembe. Bazd meg! KRISTAL!!

Kristal Shellie szemszöge

Mikor haza értem Ariana-val, csináltam neki szendvicset, mellé meg kakaót, mindent elfogyasztott. Mikor épp egy filmet kezdtünk volna el nézni, csengettek.

- Mindjárt jövök! Addig te helyezd magad kényelembe! - Mosolyogtam a kislányra. Lementem a lépcsőn, és ajtót nyitottam. Egy nő állt előttem vörösen izzó szemekkel, ami miatt az én szemeim meg egyből kékek lettek.

- Örülök, hogy találkozhatok az egyetlen elő kék szemű Alfával! - Itt féloldalasan elmosolyodik. - Élvezd ki az utolsó pillanatokat... míg életben vagy! - Egy grimasz ült ki az arcára, átváltozott farkassá, majd megindult felém... becsaptam az ajtót, felszaladtam Ariana-hoz, és ijedten néztem rá. Leguggoltam elé, és mélyen a szemébe néztem a kéken világító szemeimmel.

- Gyorsan bújj be a szekrénybe! És bármi is történik, bármit hallasz, nem jöhetsz ki onnan! Majd csak akkor ha Jace a barátom megérkezett! Megértetted? - Kérdeztem tőle komolyan. Ő csak bólintott. - Akkor gyerünk! - Utasítottam. - Nyomás! - Mondtam neki, majd én is átváltoztam farkassá, leszaladtam a lépcsőn, és egyenesen szembe néztem a másik Alfával... szemtől szembe álltunk egymással, de mielőtt bármit csinálhattam volna, hirtelen valami nagy csapás érte a fejemet, amitől szédülni kezdtem, majd a földre estem, és minden elsötétült körülöttem...

Jace Smith szemszöge

Walterrel a nyomomban rohantam hozzánk, amilyen gyorsan csak tudtunk... mikor az ajtó elé értem, az tárva nyitva állt... egyből rossz érzés fogott el... fölrohantam az emeletre... sehol senki... ekkor halk sírás ütötte meg a fülem a szekrény felől, amit abban a pillanatban kinyitottam, és egy könnyes Arianaval találtam szembe magam. Egyből magamhoz öleltem a kislányt, és csitítgattam, míg meg nem nyugodott.

- Elmondod, hogy mi történt? - Kérdezem lágyan, mikor eltoltam magamtól. Csak szipogott egyet, majd bólintott.

- Épp egy filmet akartunk megnézni, mikor csengettek... Kristal lement ajtót nyitni, de ijedten jött fel, és mondta, hogy bújjak el a szekrénybe, és azt mondta, hogy csak akkor jöjjek elő ha ti itt vagytok... - Rá néztem Walterra, majd vissza a kislányra.

- Hallottál valamit míg a szekrényben voltál? - Kérdezem nagyot nyelve.

- Hallottam, hogy Kristalt fejbe ütik, aztán elájul, és egy nő az Alfa meg egy másik lány elvitték! - Könnyesedett be a szeme, de folytatta. - Aztán aztán... A lány azt mondta, hogy megfogsz fizetni azért amit vele tettél! - A mondat végét a szemembe nézve mondta... eszembe jutott Lily, meg az amit akkor mondott, mikor még ember voltam... ekkor lefolyt az arcomon az első könnyem, amit aztán a többi követett... Hol vagy Kristal? Istenem kérlek mond, hogy nem esett semmi baja a szerelmemnek! Remélem jól vagy, és nincs semmi bajod... letöröltem a könnyeimet az arcomról, felálltam guggoló helyzetemből, és Walterrel szembe fordultam.

- Meg kell keresnem! - Mondtam neki elszántan. - Nem hagyhatom, hogy bármi baja essen! Annyiszor mentett már meg, hogy ennyi ki jár már neki! Nem akarom elveszíteni! - Egy kósza könny meg elhagyta a szemem, de nem érdekelt, nem töröltem le, hagytam hogy lefollyon az arcomon. - Szeretem, és mindent meg fogok tenni azért, hogy megmentsem a szerelmemet! - Walter csak elmosolyodott, és így szólt.

- És mi a terved hős szerelmes?