Bosszúállás?
Kristal Shellie szemszöge

Mikor beléptünk a kórterembe egyből be lett csukva az ajtó, és oda mentünk a két fiúhoz. Ahogy megláttam Jace-t, nagyon megijedtem, ugyan is tényleg úgy nézett ki, mint aki tényleg halott...

- Mennyi idő van még hátra a szerből? - Kérdezi tőlem a bátyám. Elő vettem a telefonomat, majd megnéztem az időt.

- Még egy 5 perc, és a szernek a hatása kezd elmúlni! - Teszem vissza a zsebembe a telefonom. Az az 5 perc hamar eltelt... Hirtelen felült Walter, majd egyből utána Jace is. Én egyből a nyakába ugrottam, és jó szorosan öleltem magamhoz. Egyből visszaölelt. - Soha többet nem csinálunk ilyet, mert bármi bajuk eshetett volna! - Mondom még mindig Jace-t szorongatva.

- Ennyire hiányoztam? - Kérdezi Jace a fülembe suttogva, amibe beleborzongtam.

- Igen! - Suttogom vissza neki.

- Oké tubicáim, abba hagyhatjátok az ölelkezést, majd folytathatjátok, de most valahogy ki kéne őket vinni innen! - Szólt nekünk Tom. Én csak szépen nőiesen bemutattam neki, amire Jace csak kuncogott egyet.

- És mégis hogyan vigyük ki innen őket? - Hagyta figyelmen kívül Tom az előbbi bemutatásomat.

- Asszem nekem van egy ötletem! - Szólaltam meg egy kis idő után.

A tűzriasztó megszólalása után...

Miután bekapcsoltuk a riasztót, megvártuk, míg egy kicsit lecsendesedik a környék, és csak utána indultunk kifele a teremből.

- Gyertek! Utánam gyorsan! - Suttogta Tom, miközben figyelte, hogy merre tudunk elmenni.

- Ott! - Mutatott az egyik irányba a bátyám. Mind oda fordultunk, és megláttuk a hátsó ajtót. Gyorsan körül néztünk, majd elszaladtunk az ajtóhoz... de nagy szerencsénkre zárva volt.

- Ó hogy az a! - Szólalok meg, majd kiengedem a körmeimet, és letöröm a kilincset, így szabad utat hagyva számunkra. Ahogy kikerültünk a szabad levegőre egyből lassú léptekre fogtuk magunkat, és elvesztünk a tömegben. Megkerestük a kocsinkat, amivel jöttek a többiek, beszáltunk mind, előre Tom, mellé az anyósülésre Scott, hátulra meg négyen bepréseltük magunkat, ezt úgy kell elképzelni, hogy én Jace ölében míg Walter és a bátyám meg mellettünk. Már egy ideje csöndben üldögéltünk, amit Walter tört meg egy eléggé elgondolkoztató kérdéssel.

- És most hogyan tovább? - Kérdezte, mire csak a csend volt a válasz.

- Mivel mindenki úgy tudja, hogy meghalltatok, ezért a faházban fogtok lakni. - Szólalt meg Scott némi csend után.

- És mi lenne ha inkább nálunk laknának? Akkor tudnák rájuk figyelni és vigyázni is! - Szólok közbe. A bátyám és Jace egyszerre szólaltak meg.

- Oké. - Alias Jace

- Nem. - Jace-el egy időben Donald.
- Miért nem? - Kérdezem felhúzott szemöldökkel a bátyámtól.

- Azért mert nem akarom, hogy az egyetlen húgomat tönkre tegye! - Mondja totál komolyan. Tőlem csak egy "ezt most komolyan"? Nézést kapott. - Igen, komolyan mondtam! - Szögezi nekem halál komolyan, de mielőtt még el kezdhettem volna vele veszekedni, Tom közbe szólt.
- Igaza van a húgodnak! Jobb lenne ha ott laknának nálatok egy darabig. - Mikor Tom közölte a bátyámnak, hogy jobb lenne ha tényleg nálunk lennének egy ideig, megfogadtam magamban, hogy ezt meg meg fogom hálálni egyszer Tomnak. Körülbelül 20 perc alatt otthon voltunk, úgy hogy út közben kiraktuk Tom-ot és Scott-ot is. Utána a bátyám vezetett hazáig. Ahogy haza értünk Jace egyből az én szobámat vette célba, és ahogy megtalálta, egyből bele vetette magát az ágyamba, és kényelembe helyezte magát.

- Kényelmes? - Kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Akkor kényelmesebb lenne, ha te is itt feküdnél! - Vigyorodik el kajjánul. Én csak megforgatom a szemem, aztán ledőltem mellé az ágyba.

Jace Smith szemszöge

Nem tudom mennyi ideje feküdhettünk az ágyán, de egyszer csak azt vettem észre, hogy egyenletesen veszi a levegőt, és szuszog. Nem akartam felkelteni, olyan aranyos aludt a karjaimban. Az egyik kezemmel a derekát öleltem, a másikkal azt a gyönyörű arcát simogattam. Ekkor döntött úgy a barátom, hogy benyit.

- Arra gondoltam... - Kezdi hangosan, de én a kezemet a szám elé teszem, jelezve neki, hogy halkabban. - Bocsi! - Mondja halkan, majd folytatja amit elkezdett. - Na szóval arra gondoltam, ha már úgy is úgy tudja mindenki, hogy meghaltunk, nincs kedved eljönni velem kicsit ráijeszteni a szüleimre? - Kérdezi sunyi mosollyal.

- Hát... nem is tudom... - Kezdtem halkan. Én ezt nem tartottam valami jó ötletnek. - Ne haragudj, de nekem nem tetszik az ötlet! Mi van ha rosszul sül el? Erre nem gondoltál? - Kérdezem sokatmondóan. Halkan felnevetett.

- Miért mi történne? - Kérdezte a karjait széttárva. - Persze azon kívül, hogy jól halálra rémülnek majd! - Megint elnevette magát, de most hangosabban, mire Kristal a karjaimban össze rezzent.

- Halkabb már! Felebreszted! - Mondtam neki a fogaim össze szorítva. Kezdem elveszíteni a türelmem! Walter csak vállat vont. - Már ne haragudj, hogy megkérdezem, de mégis mi történt veled? - Mérem végig.

- Az drága barátom, hogy végre van hatalmam, és bosszút tudok állni a szüleimen, azok után, amiket át kellett élnem miattuk! - Harsogja

- Ne akarj lesüllyedni az ő szintjükre! - Mondom, majd leveszem Kristal oldaláról a kezem, és megpróbálok úgy felkeni mellőle, hogy ne keltsem fel. - Miért akarod? - Kérdezem végül Waltert, mikor elé álltam. - Miért akarsz bosszút állni? Nem lenne jobb elfelejteni a múltat? - Teszek felé egy lépést.

- Nem tudok olyan könnyen túl lépni a múlton! - A szemei megvillantak.

- Miért? Mi történt a múltban, hogy ennyire hajthatatlan vagy? - Kérdezem végül.

- Miattuk vesztettem el a barátnőmet! Miattuk hagyott el, aztán halt meg! Húgommal is ezt csinálták! Nem kellett nekik még egy gyerek, így úgy gondolták, ha őt is eltüntetik, akkor minden jó lesz! - A szemei bekönnyesedtek. - Akiket a világnál is jobban szerettem... mind eltüntették mellőlem, hogy csak azért se legyek boldog! - A könnyek végig folytak az arcán, majd leestek a földre.

- Megértelek, hogy zaklatott vagy, és minden vágyad az, hogy most bosszút állj a szüleiden, de ezt akkor sem hagyhatom! - Nézek mélyen a szemébe.

- Majd meglátjuk! Nem állhatsz az utamba! És sehogy sem tarthatsz vissza! - Mondja, majd kiviharzott a szobából. Vissza fordultam Kristal hez, és gyorsan keltegetni kezdtem.

- Szívem! Kelj fel! - Kezdtem rázogatni a vállát. - Baj van! Kelj fel! - Suttogtam a fülébe, majd egy puszit nyomtam a szája szélére, majd egyet a szájára. Mordult egyet... mondanám azt, hogy milyen aranyos meg hasonlók, de nem ebben a helyzetben! Ki tudja, hogy mit fog csinálni a szüleivel! Lehet, hogy azt mondta, hogy csak megvicceli őket, de ahogy beszélt nekem a múltjáról, meg hogy mennyire bosszút akar állni, szerintem nem pont arra gondolt, hogy megvicceli őket!

- Hmm... Mi az? - Nyujtózott egyet Kristal, majd kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, és egyenesen rám nézett. Mielőtt bármit kérdezhetett volna, közbe szóltam.

- Walter bosszút akar állni a szülein!