"Halott"
Jace Smith szemszöge

Reggel a szerelmem mellett keltem. Végre mellette aludhattam el, és mellette kelhettem fel! Az oldalamra fordultam, és onna néztem a gyönyörű és nyugodt arcát. Az egyik kezem a derekán pihent, míg a másikkal az arcát simogattam. Puszikkal hintettem be az egész arcát, és az ajkát direkt hagytam ki, mocorogni kezdett.

- Hm... - Lassan nyitotta ki a gyönyörű szemeit. - Legközelebb is kelthetnél így! - Mosolygott rám angyalian. - De legközelebb csókot is adhatnál! - Mondta majd megcsókolt, amit egyből viszonoztam, hülye lettem volna nem viszonozni.

- Szeretlek! - Mosolyogtam rá.

- Én is! - Most én csókoltam meg. Ekkor nyitódott az ajtó, és hirtelen szerelmem bátyja jelent meg.

- Reggel-i. - Mikor meglátott minket kikerekedtek a szemei. - Ha lejöttetek, veled beszélni valóm lesz! - Mutatott rám, majd kiment a szobából. Ahogy kiment a szobából Kristal és én elröhögtük magunkat.

- Szerintem azt hiszi, hogy lefeküdtünk! - Mosolygok rá perverzen, mire elpirult. - Cuki vagy mikor elpirulsz! - Egy puszit nyomtam az orrára, majd felketlem mellőle, levettem a nadrágomat a székről, belebújtam, majd vissza fordultam szerelmemhez.  Felemelte a két kezét, és boci szemekkel nézett rám.

- Légyszi húzz fel! - Kezdett kérlelni.

- Te lusta! - Mondom mosolyogva, majd felhúzom az ágyból. - Lementem! Beszélek a bátyáddal, majd ha kész vagy, akkor gyere le! Remdben? - Néztem a szemébe. Ő csak bólintott. Egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd kimentem a szobából. Kristal bátyát a konyhában találtam meg, épp reggelit csinált. - Itt vagyok! - Szólítottam meg, mikor beértem az előbb említett helyíségbe. Rám nézett, majd letette a kezéb lévő fakanalat, megtámaszkodott a pulton, majd rám nézett. - Miről akartál velem beszélni? - Kérdeztem, tudtam, hogy miről akar, de azért rá kérdezek.

- Megértem a húgomat, hogy szerelmes, meg minden, de nem kéne neki alávetnie magát mindennek ilyen gyorsan! - Mondja, de mielőtt még folytatta volna, közbe szóltam.

- Nem feküdtünk le! - Nemlegesen rázom a fejem.

- Nem? - Kérdezi a szemöldökét felhúzva.

- Nem! - Válaszolom.

- Rendben! Hiszek neked! - Sóhajt egyet. Ezen meglepődtem. - De ha megkérhetnélek rá, kérlek vigyázz a húgomra! - Néz mélyen szemembe. - Ne bántsd meg, mindig figyelj oda rá, de legfőkébb szeresd!

- Rendben! Ezt is terveztem! - Mosolyodtam el, ő is elmosolyodott.

- Üdv a családban! - A kezét nyújtotta, amit elfogadtam, és megráztam. Ekkor ért le Kristal, értetlenül nézte a kezünket.

- Hát itt meg mi folyik? - Kérdezi, mintha nem tudna semmiről, pedig hallottam, ahogy hallgatózott a lépcső aljánál.

- Tudom, hogy hallgatóztál, nem kell tettetned! - Megyek oda hozzá sunyin mosolyogva.

- Mire készülsz? - Kezd el hátrálni. Hirtelen felkaptam az ölembe, kifutottam vele a nappaliba, bármennyire is ellenkezett, ledobtam a kanapéra, rá ültem a derekára, majd csikizni kezdtem. - Hagyd abba! - Kezdett el nevetni, amit én sem bírtam sokáig. - Elég! Nem kapok levegőt! - Röhögött tovább.

- Mi ez a hangzavar? - Jelent meg a lépcső alján egy szemét törölgető Scott. Mikor meglátott minket elkerekedtek a szemei, majd elröhögte magát. Vissza fordultam Kristalhez, és folytattam volna a további kínzását, mikor megszólalt.

- Ne! - Tette fel védekezően a kezeit. - Kérlek ne csináld! Bármit megcsinálok, csak ne csikizz tovább!

- Hm... - Tettettem gondolkozást. - Kérek egy csókot, és békén hagylak! - Mondom egy pimasz mosollyal. Megint elpirult, nagy nehezen felült, és egy jó hosszú szenvedélyes csókot adott.

- Imádlak édes! - Mondom mikor elváltunk egymástól. Leszáltam róla, és felhúztam őt is, majd a kezénél húzva bementem vele a konyhába, ahol már Scott, Donald és Walter is jelen volt. Az asztalnál reggeliztek, mi is leültünk köréjük, majd neki áltunk enni.

Fél háromkor mikor indultunk volna ki az erdőből a kocsival Walter megtoppant.

- Én nem mehetek haza! - Mondta lehajtott fejjel.

- Mert miért nem? - Kérdezte értetlenül szerelmem bátyja.

- Mert eltüntem egy, kettő farkas lettem, három mit mondok a szüleimnek? - Nézett végig rajtunk. - Bár mondjuk szerintem mindegy, hogy mit mondok nekik, úgysem hinnének nekem! - Rántotta meg a vállát. Elgondolkoztam... nem hazudott, igaza van, halgattam a szívverését... de akkor hozzám nem vihetem Lily miatt, mert kitudja, hogy mi van vele... és akkor én sem mehetek, mert velem is bármit tud tenni, azok után, amit vsle tettsm... akkor viszont... itt kellene maradnunk...

- Baj lenne, ha mi Walterrel beköltöznénk ide a faházba? - Kérdeztem Scott-tol. Felsóhajtott.

- Nem, de akkor viszont rejtve kell maradnatok! - Nézett egyiknőnkről a másikra.

- Ezt hogy érted? - Kérdezzük szinte egyszerre Walterrel.

- Mindenkinek azt kell hinnie, hogy meghaltatok! - Válaszol helyette Kristal. Mélyen a szemébe néztem, amik most a félelemtől csillogtak.

- És azt mégis hogy? - Kérdezi Walter.

- Van egy különleges szer, amitől egy órára halott leszel! De mivel csak ennyi időnk van, sietnünk kell! - Mondta Scott, majd szerelmemet elküldte a pincébe két injekcióstűért. Miután vissza tért, Walterrel egymásra néztünk, mind a ketten ugyan azt akarjuk kérdezni. Vissza fordultam Scotthoz.

- Mi a terv?

Kristal Shellie szemszöge

Egyáltalán nem tetszett nekem ez a terv! Ha valami balul fog elsülni, akkor a bátyámat meg Scottot fogom hibáztatni ezért!

- Valaki hívja a mentőket! - Kiáltottam, mikor megláttam az utcánkban egy fának csapódott kocsit, ami Scott kocsija... odarohantam az autóhoz, a szerepemet játszva, és anélkül, hogy bárki észre vette volna, mind a kettőjükbe egy injekcióstűvel a szervezetükbe juttattam az anyagot, amitől egy óráig tecc halottak lesznek.

- Szeretlek Jace! - Suttogom oda neki, mielőtt eljöttem volna onnan, hogy helyet adhassak a mentősöknek.

- Én is... szeretlek... - Még úgy is, hogy suttogott, tisztán hallottam, ahogy ezt a néhány szót kiejti a száján...

Húsz perccel később már a kórházban voltunk, és azt vártuk, hogy bejelentsék a halálukat, nagyon reméltem, hogy sikerrel fog járni a terv, különben annyi az egésznek, és a sérüléseiket is amiket szereztek, begyógyulnak, ha nem hatott a szer. Nagyon féltem... Walter szülei is jelen voltak, csak ők végig csendben ültek mellettem, lehajtott fejjel.

- Hey! - jelent meg mellettem hirtelen Donald, leült mellém a váró terembe, és rá tette a vállamra az egyik kezét. - Nyugi! Minden rendben lesz! - Mosolygott rám bíztatóan, ami belőlem is egy kisebb mosolyt csalt ki.

- Khm! - Jelent meg elöttünk az orvos, aki a fiúk baleset helyszínénél is jelen volt. Walter szülei feláltak, és közelebb jöttek hozzánk. - Önök a hozzátartozóik? - Kérdezte mindenkin átvezetve a tekintetét egyszer. Mindenki csak bólintott egyet. - Nagyon sajnálom, őszinte részvétem mindkét családnak! - Lehajtotta a  fejét, majd újból ránk nézett. - Egyikőjük sem élte túl a balesetet! - Elsírtam magam... ég a bátyám is bevette, hogy igazából sírok... ami tényleg igazi is volt... a megkönnyebbülés, és a stressz miatt sírtam el magam, hogy sikerült a terv! Sikerült! Elsem hiszem! Istenem!

- Bemehetünk megnézni őket? - Kérdeztem egy nagyot nyelve, közben letöröltem a maradék könnyemet is az arfomról. Az orvos csak bólintott. Walter szüleit láthatólag annyira nem viselte meg a fiúk halála... ugyan is egy könnyet sem ejtettek, be se jöttek megnézni a gyereküket... igaza volt Walternek... tényleg nem foglalkoznak vele a szülei, és nem hittek volna neki...de most nem ez a lényeg! Hanem hogy most kivigyük innen a fiúkat Scott Donald és Tom segítségével!