Pocsék érzés ha elmegy a legjobb barátod.És ennél már csak az a rosszabb ha úgy megy el,hogy ti összevesztetek.

-Tessék?Mi az hogy elmész?-kérdeztem döbbenten.
-Ez egy fantasztikus lehetőség a számomra.Kérlek próbáld megérteni!-nyúlt a kezemért nyugtatás képpen,de én elrántottam tőle.
-Fantasztikus lehetőség?Mégis mire?Hogy leléphessél?-emeltem meg a hangomat.-Hogy teheted ezt velem?-kértem számon és éreztem,hogy nagyon nehezemre esik visszafogni a kitörni akaró könnyeimet.
-Hogy lehetsz ennyire önző?-Nézett rám szúrós szemmel.-Miért csak arra gondolsz,hogy mi lesz veled?
-Nem az érdekel,hogy mi lesz velem,hanem hogy mi lesz velünk.És én vagyok az önző?Tényleg?Te pakolsz össze és költözöl el Franciaországba,nem én!-kiáltottam rá és zokogni kezdtem.-Miért csak most szólsz?-Takartam el két kezemmel a könnytől ázott arcomat.
-Nem akartalak így látni.-indult meg felém és szorosan megölelt.
-Dominic nem teheted ezt.-zokogtam vállába.-Én nem tudok itt lenni nélküled.-toltam el magamtól.-Én sose lennék képes így elválni tőled.-töröltem le könnyeimet sértetten.
-Nem válok el tőled.Egy év és itt is vagyok.-mondta úgy mithogyha ez nem is lenne nagy dolog.
-Miért érzem úgy,hogy ez a rohadt barátság csak nekem fontos?-tártam szét a karomat tehetetlenül.
-Ez hülyeség.Nekem ugyanannyira fontos mint neked.-vágta rá egyből.
-Ha így lenne-sóhajtottam.-Nem mennél el.-néztem rá szomorúan,majd hátat fordítva neki,haza indultam.
-Clover!-kiáltott utánam.-Beszéljük meg!
-Jó utat!-intettem hanyagul.Ideges voltam és csalódott.Csalódtam Dominicben.Cserediák lesz és még csak nem és osztotta meg velem az ezzel kapcsolatos terveit.Bennem ha bármi fontosabb dolog felmerül akkor az első dolgom,hogy vele beszélek.De ő kihagyott az egészből és most szól,hogy egy hét múlva utazik.Jó tudni,hogy ennyit jelentek neki.

Egy utcával lejjebb lakok Dominictől ezért 5 perc gyaloglás után haza is értem.Beléptem a házba és egyenesen a konyhába mentem.
-Hogy van Dominic?-kérdezte apa miközben éppen a vacsorát csinálta.
-Remekül.Gondolom pakol.-lépkedtem oda hozzá szomorúan.
-Mit pakol?-ráncolta össze a szemöldökét apu.
-Franciaországba megy cserediáknak.-sóhajtottam és egy paradicsom darabot loptam a vágódeszkáról,majd bekaptam.
-Ez nagyszerű.-csillant fel a szeme.
-Nem apa,nem az.Egy évre megy.Egy teljes évre.Mire visszajön nem is fog rám emlékezni.
-Ez butaság,miért ne emlékezne rád?Meg különben is,előbb kellett volna szólnod neki,ha ez nem tetszik neked nem?-borította egy lábasba a zöldségeket amit az előbb szelt fel.
-Kábé 15 perce tudom,hogy elmegy.Hogyan mondhattam volna,hogy nem örülök neki,ha eddig még el sem mondta?-tettem keresztbe a kezemet.
-Ma tudtad meg?-fordult felém meglepetten apa.
-Igen.-bólintottam.
-Oh-fagyott le egy pillanatra-miért nem mondta el előbb?-kérdezte.
-Ezt én is szeretném tudni.Mindegy is,menjen ha annyira akar,ezek szerint az én véleményem amúgy sem számít neki.-ültem le a konyhapulthoz csalódottan.Ketten lakunk ebben a házban.Apu és én.Három éves voltam amikor a nő aki az anyámnak nevezte magát,összepakolt és elment.Talán ezért is viselem rosszul az emberek távozását az életemből.Ha csak arra gondolok,hogy Dominic elmegy,majd meghasad a szívem.Együtt nőttünk fel.Apu és az ő apukája munkatársak.Amikor anyu elment,nagyon sokat segítettek nekünk.Apa nem tudott mindig vigyázni rám,és amikor munkába ment,átvitt hozzájuk és Dominic édesanyja vigyázott rám is.Igazán hálás vagyok nekik.Mindig isDominic volt az a barát aki a biztos pont volt az életemben.Egészen máig.

(Sziasztoook!Ez lenne az új történtem Wattpaden.Természetesen A bátyám legjobb barátját ugyanúgy fogom folytatni,azt mondjuk ne kérdezzetek,hogy hogyan fogom megoldani az írást,de azért bízzatok bennem😂Legyne szép vasárnapotok❤️)