Kilencedik
Négy napja nem láttam Olíviát.
A hiánya pedig összezúzott belülről. Mintha egy tonna súlyt nyomtak volna a mellkasomra. Napokon keresztűl őrá gondolok. Ez a nő fontosabb lett nekem bármi másnál. Erre nem számítottam. Ez az idegen érzés viharként jött, és tornádoként tombolt végig az érzéseimen. Alig töltöttünk pár napot együtt, de az a pár nap mindennél többet ért. Pár nap alatt ez a nő kihozta belőlem a lehetettlent. Azt a dolgot, amit én oly okosan elraktároztam magamban. Egy olyan énemet mutatta meg magam elött, amivel már rég találkoztam. Hiányzik a méz édes hangja. Hiányzik az aranyos nevetése, és a hosszú barna fürtjei. Olívia egy igazi angyal.
De én nem voltam az.
Kerestem valamit.
Valamit, ami eltereli a figyelmemet a hiányáról.
Ami elmossa előlem Olívia gyönyörű arcvonásait.
- Hol tartunk? - kérdeztem a tetoválóstol, aki a lapockámat varta. A tű hegyét durván a bőrömre nyomta, én meg a szememet lehunyva tűrtem minden egyes pokoli érintést amit a tű okozott.
- A szárny egyik fele már kész van. Haver nagyon állat! - pillantott rám a tükörből. - Az a legjobb, ha kinyújtod a két karod, akkor az olyan mintha az lenne a szárnyad. Mintha épp repülni készűlnél - nyomta ismételten a tűt a bőrömbe.
Néha tényleg azt akartam.
Elrepűlni.
Elrepűlni a mocsokból amiben élek.
A mocsoktól, amit én magam teremtettem.
Három órába telt, mire befejezte azt, amit én tőle kértem. De bevállt. Semmi másra nem gondoltam akkor, csak arra, hogy a csávó varrja a lapockámat. - Na! Csekkold meg! - törölte le az izzadt homlokát, én pedig felálltam, és a tükörhöz sétáltam. Mögém tartott egy hatalmas tükröt, így pont ráláttam az egész lapockámra. Az angyal szárny gyönyörű lett. Minden egyes tollat és vonalat tökéletesen kidolgozott. A tollak valóság hűen díszelegtek a bőrömön. Ha oldalra nyújtottam a karomat, akkor a szárny legutolsó kósza tolla ott fejeződött be. Egy - két helyen árnyékolást is csinált. Megfordúltam.
- Kösz! - fogtam meg a kezét hálásan.
- Ez a munkám! Gyere! Teszünk rá fóliát - nézett a szemembe. - Egyébként te nem Logan Morgan vagy? - mutatott rám.
- De - feküdtem vissza.
- Ez megtisztelő! - vágott le egy adag fóliát, amit óvatosan rásimított a lapockámra.
- Mi ebben a megtisztelő?
- Hogy mondod? - kérdezte. Megráztam a fejem és elhasogattam a gondolataimat.
- Mennyivel tartozom? - sétáltam az öltönyöm zsebéhez ahol a tárcám lapult. Régóta akartam magamnak egy tetoválást. Valamit, ami a személyiségemet tükrözi. Valamit, amit nem mutatok meg másoknak.
Amikor kiléptem New York egyik tetoválószalonjából, az ég felé pillantottam. A napot, eltakarták a szürke felhők. A várost pedig barátságtalanná és szomorúvá varázsolta. Az enyhe szellő cirógatta az arcomat. Egy esőcsepp hullot a bőrömre, a szememet lehunyva néztem fel, majd egy perc múlva elkezdett zuhogni az eső. Az emberek futottak a zuhogó eső elől, mintha ez megvédené őket. Újságokat, és táskákat tartottak a fejük fölé, vagy behúzodtak a tető alá. Az ujjaimat a vizes hajamba csúsztattam, pár tincsem a vizes homlokomhoz tapadt. A víz lefolyt az államon, és a nyakamat cirógatta. Mintha megprobálnám lemosni magamról a sok bűnt amit elkövettem. A sok nő érintését akiket ágyba csalltam.
Mégis úgy éreztem, hogy még az ördögnél is rosszabb vagyok. Beszálltam a kocsimba, végig simítottam a bőrkormányt.
Az ablaktörlő jobbra és balra törölte le a vizet az ablakról, miközben az irodám felé siettem. Volt pár fontos papírom amit magamhoz kelett vennem.
- Mr. Morgan! - nyitották ki az autóm ajtaját, én pedig át sétáltam az úton, és bementem a céghez. Csak biccentettem a recepciós lánynak, aki elpirúlva köszönt nekem. Ő is meglátogatta egyszer a vendégszobámat. Mi ez ha nem mocsok ami hozzám tapad? Becsuktam az irodám ajtaját, és levettem magamról a vizes öltönyömet. A fogasra terítettem, majd leültem a székemre. Egy kulcs segítségével kihúztam a fiókomat, és kivettem belőle egy fekete mappát. Megkerestem a fontosabb iratokat, és belesüllyesztettem a táskámba őket. A hátamon éreztem a kellemetlen égést, a pokolian rossz érintést amit a tű okozott. Előre pillantottam, amikor kiszúrtam valamit. A pupillám kitágúlt, a szívem pedig hevesebben vert.
Lassan felálltam a székemből, ami lassan hátra gurult, és összehúzott szemekkel pillantottam fel a plafon sarkában díszelgő pici fekete kamerára. A piros pötty jelezte, hogy most is vesz engem. Ekkor a vizes hajamba süllyesztettem az ujjaimat. Kinyitottam az ajtómat, felsiettem az emeletre, és megnéztem a kamera felvételeit. Ez az! Felvette azt a napot amikor Lily velem volt.
A felvételen tisztán látszott az, hogy kiakartam őt küldeni. A felvételt lementettem a pendrive - omra, amit biztonságosan a zsebembe süllyesztettem. Visszarohantam az irodámba, a kezembe vettem a táskámat, az öltönyömet a vállamra dobtam, és egyetlen egy emberhez siettem. Olíviához.
Akivel négy napja nem beszéltem.
De most igazolhatom magam a felvétellel.
Hevesen dobogó szívvel parkoltam le a lakása elött, és felfutottam a lépcsőn. Hangosan kopogtam az ajtón, ami kinyílt. De nem Olívia nyitotta ki. Hanem a barátnője aki felvonta a szemöldökét.
- Mondtam, hogy megfogod őt bántani.
- Ő itthon van? - söpörtem ki a vizes hajamat a homlokomból.
- Nincsen itthon. De ha rám hallgatsz akkor kerüld el Logan. Nagyon nem kíváncsi rád.
- Csak mond meg, hogy hol van.
- Nem - válaszolta. - Megvédem a barátnőmet. Pont a magad fajta gazdag pasiktól. Viszlát Logan! - csapta be elöttem az ajtót.
Lehorgasztottam a fejem és az elegáns cipőm orrát néztem.
Mintha ezzel eltudnám nyomni a gondolataimat. A kéztetés, hogy tovább keressem őt. Lesétáltam a lépcsőn, az ajtót kitártam magam előtt, és az ég felé emeltem az arcomat. A bizonyitékot pedig ott szorítottam a kezembe.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Amikor kiléptem a Super Market - ből a zuhogó eső ömlött rám. Nem érdekelt. A szememmel fürkésztem New York utcáit. Sosem láttam még itt ekkora nagy esőt. Alig láttam az esőfüggöny alatt. Amikor elsétáltam a lakásom elött. Megtorpantam. A lakásom elött, Logan állt és az arcát a zuhogó eső felé fordította. A barna tincsei, az eső miatt feketének látszódtak, ami durván tapadt a homlokára. A kövér essőcseppek végigfolytak a halántékán, az ívelt borostás arccsontján és lefolytak az állán. Mintha szabadságra vágyna. Mintha az eső lenne az egyetlen támasza. Legszívesebben mellé állnék. Érezni akartam a bőre selymességét. A hajam hosszú tincsei rám tapadtak, miközben a lépteim egyre nehezebbek lettek ahogy felé sétáltam.
Kinyitotta a szemét. És rám emelte a gyönyörű kék tekintetét. A pillantásában minden érzelme benne volt. Ha akarná se tudta volna elrejteni. A szívem pedig megszakadt ettől a látványtól.
Azt hittem, hogy Logan jóképű.
De nem.
Logan gyönyörű!
Felém sétált a szívem pedig majd kiugrott a helyéről.
- Mit csinálsz te itt? - néztem a szemébe.
Négy napja nem láttam az arcát. A szemem pedig megtelt könnyel. Ilyen örűlt hatással volt rám a hiánya.
Mindketten egy dologra vágytunk.
Egymásra. De ezt Logan elrontotta.
- Beszélnem kell veled. Muszáj - bólogatott. A víz végig folyt az arcán. Némán megráztam a fejem.. Ha nem akarom magam tovább bántani, akkor minnél távolabb kell tőle kerülnőm.
- Menj el Logan. Nem tartozól te ide - ráztam meg a fejem.
- Én hozzád tartozok - fogta meg a kezemet és adott nekem egy pendrive - ot. Az ujjaim közé vettem azt.
- Ez mi?
- Csak nézd meg. Van rajta valami - lépett egyett hátra, majd kitárta a karját. - Lehet, hogy nem vagyok...jó. Bevallom. De egy utolsó esély jár mindenkinek - nézett a szemembe, és egyre távolabb került tőlem az eső függöny alatt.
- Megfogom nézni! - néztem a zuhogó esső alatt az arcát. Logan beszállt a fehér BMW - be, aminek a lámpája kigyúlt és megvilágította az utcát. Az autója fényében az esőcseppek őrülten cikáztak. Elfordítotottam a fejemet, majd beléptem az ajtón.
Felfutottam az emeletre, elfordítottam a kulcsomat a zárban, és ledobtam a púltra a zacskókat. A laptoppomat felnyitottam, és bedugtam a pendrive - ot. Egy ablakot nyitott meg a gépemen. Egy videó volt. Leűltem a laptoppal szembe, és a videót néztem;
Logan ült az asztal mögött. Percenként a telefonját nézegette. Látszólag várt valaki üzenetére. A kezét feszűlten vitte végig a tarkóján. A telefont a kezébe vette, és lassan elkezdett pötyögni rajta. De befejezte, mert az ajtó felé pillantott. A szőke hajú nő sétált be rajta. A tekintetemet Logan arcára tapasztottam, aki látszólag nem örűlt a látogatónak. A szemöldökét ráncolta, a száját elhúzta. Logan lekezelő stílusban beszélt vele, majd megragadta a nő karját, hogy kivezesse őt az irodájából. De a nő ragaszkodott a maradáshoz. Logan minden egyes tekintetében benne volt a gúny és a megvetés miközben lepillantott a nőre. Ekkor a szája mozgott. Bekapcsoltam a mikrofon gombot.
- Te tényleg kurva vagy - mondta ki Logan. Látszólag elakart húzodni, én pedig akkor nyitottam be az ajtón. Megállítottam a felvételt. A szám elé tettem a tenyeremet, a szemem pedig megtelt könnyel. Nem Logan hibája volt az ami akkor történt. Hanem a nőjé aki bement hozzá. Semmi rosszat nem csinált. Pusztán kiakarta kűldeni, a nő pedig nem engedte. A vizes homlokomhoz kaptam, majd lefutottam a lépcsőn, és kitártam a lépcsőház ajtaját. Kifutottam az esőre. Ott volt. Logan az autójának támaszkodva pillantott rám. Az esőfüggöny mögűl széttártam a karomat.
- Megnéztem - telt meg könnyel a szemem.
- És? Rohadék vagyok? - kérdezte, miközben közelebb sétált hozzám. A fejemet ráztam meg.
- Nem vagy. Egyáltalán nem vagy az - néztem fel rá. A könnyeimet törölte le az arcomról, majd elmosolyodott.
- A mi történetünk még nem érhet végett. Még elsem kezdődött - hajolt az ajkamhoz, lehunyta a szemét, és a vizes ajkát az én számra tapasztotta. A vizes hajába markoltam és lábujjhegyre álltam, miközben fogadtam a nyelve forró érintését.
Imadtam a csókját.
Imádtam a nyelvét és az érintését.
A kezemet megfogta és összekulcsolta az ujjainkat.
Elvesztünk egymásban.
E pillanatban sehol máshol nem akartam lenni csak a zuhogó esőben és Logan ajkát csókolgatni.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top