Reggel hét órakkor, én nyitottam a kávézóban. A kék blúzomra, felkötöttem a kötényemet, majd felkapcsoltam a villanyt. Egy kicsit elegánsan öltöztem ma fel. Persze ha Logan ma tényleg eljön értem. A sötétkék farmeremhez, egy kék topánkát vettem fel.

A székeket lepakoltam az asztalokról, és minden asztalra kitettem egy sótartót, egy étlappal, amit a sótartóval szembe tettem. Az asztalok közepére, kancsóval vizet is kitettem, majd a púlt mögött vártam az első vendégeimet.

Lív, ma később jön be dolgozni. Ma délutános, ezért este ő zárja be a kávézót. Én pedig ma egy óráig vagyok. Kivételesen!

Szeretem New York - ot. Nagyon sok ember él itt, és forgalmasak az utcák. De ez nem vészes. A Central Park - ban mindig vannak emberek. Főleg túristák, a várost ábrázoló térképekkel a kezükben. A central Park alkalmas sportolásra is. Kellemes a hatalmas tavat végig futni. Este viszont veszélyes egyedűl kint mászkálni. A sok sarkokon előfordulhat pár hajléktalan emer, és talán még tolvajok is. Tehát itt veszélyes az esti élet. Főleg ha egyedűl vagy.

A belváros utcáit, autók ezrei lepték be. A kedvencem, a sárga taxi. Mindig ilyet láttam a filmekben. De élőben sokkal jobb. Amikor az ajtó feletti csengő megszólalt, odakaptam a fejemet; De a mosoly egyből lefagyott az arcomról.

- Logan - néztem fel rá. - Mostantól mindennap megtisztelsz a látogatásoddal? - pillantottam fel rá, de meglepődtem.

Mert, a szemei kialvatlanok voltak. A szeme szinte csillogott a fáradságtól. Egyébként, nagyon jóképű volt ma. Egy világoskék inget vett fel, ahoz egy hófehér nadrágot. A nadrágot pedig egy márkás öv díszítette a csípőjén. Már korán reggel, finom édes illata volt. A milliókat érő karóráját sem hagyta magára. Talán egy Michael Kors lehetett. Nem tudom. Ez nem az én világom. Leült velem szembe.

- Egy liter kávé lesz - tette le a púltra a papírpénzt, amit elvettem, majd elkezdtem készíteni a kávéját.

- Mi történt Logan? Este sok volt a hancur? - pillantottam rá.
Gúnyos vigyorra húzta a száját.

- Nagyon vicces vagy. Veled lesz majd sok hancúr. Várhatólag minnél hamarabb - nézett a szemembe.

- Tehát így még fáradtan sem hagysz fel a poénkodással igaz? - tettem le elé a kávéját, amit a kezébe vett. Utána pedig belekortyolt. Közben az alig látható ádámcsutkáját néztem. Nagyon vonzó volt.

- Meddig vagy ma? - kérdezte hallkan, a kék szemeit rám emelve.

Ma olyan más. Nyugodt. Igazából olyan mintha alig élne. De most legalább normális.

Lehet, hogy tévedtem vele kapcsolatban?

- Ma egy óráig vagyok.

- Oké. Akkor egyre érted jövök.

- Jólvan. Legyen - sóhajtottam.

- Szereted a nutellás kenyeret?

- Mármint a mogyoróvajas kenyeret? Imádom.

- Szerencse, mert csak azt tudok készíteni - mondta, majd intett, és kisétált a kávézóból, én pedig kérdőn pillantottam utána. Néztem, ahogy a kocsijának támaszkodva megissza a kávéját, közben megrögzötten a telefonját bámúlta. Nemismerem annyira Logant, de mintha ma nem lenne önmaga.

Nyolc óra után, szinte száguldoztak be a vendégek. Mindenki reggelit kért, ami Mogyorókrémes Croassan - ból, és kávéból állt. Sokan szeretik, mert friss és viszonylag olcsó. Lehet, hogy drágább is mint az én órabérem. Délelött egy ismerősöm is belépett a kávézóba. Amint megpillantott engem, hozzám sietetett.

- Olívia? Te jó ég! Itt New Yorkban?! - ült le velem szembe Justin. Egy egyetemre jártunk, azzal a különbséggel, hogy ő zenészetett tanult, de tanulószobán mindig megtaláltuk egymást. Justin nagyon rendes srác, nagyon helyes, és vicces. De egy dolgot kell tudni Justinról

Neki inkább az izmok jönnek be.

- Justin! - mosolyogtam. - Igen. A közelben lakom. Egy barátnőmmel béreltünk ki egy lakást.

- Dejó! Jó újra látni téged! Az Egyetem óta nem láttalak! Gyönyörű vagy csajszi!

- Mit kérsz Justin? - kérdeztem.

- Egy reggelit kérek - tette le a pénzt, amit elvettem, majd elkészítettem neki a reggelijét.

- És, megvagytok Noah - val?

- Ne is kérdezd! - sóhajtotta.

- Ne! Szakítottatok? - suttogtam.

- Úgy tűnik, hogy nem voltam elég jó a pasimnak - suttogta.

- Tényleg sajnálom - bólintottam.

- Betudnád ezt nekem csomagolni?

- Persze - vettem ki a púlt alól a kavézó logójával ellátott világos barna szatyrot, amibe beletettem a Croassan - t.

- Köszi. Jönni fogok még - kaccsintott, majd kisétált a kávézóból. Szegény. A szülei nehezen tudták elfogadni azt, hogy a fiúk meleg. De mindenki olyan amilyen. Fő a boldogság. Az órára pillantottam. Egy órám van addig mire Logan eljön értem. Egy kis szájfény talán nem árt.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Egész éjszaka nem aludtam. Egy
percet sem. Édesapám betegsége totálisan kikészített. Amikor az irodámba léptem, egy mosoly ült ki az arcomra. Édesapám űlt a fotelemben, és amint meglátott elmosolyodott.

- Logan! - tárta szét a karját, majd magához ölelt.

- Hogy vagy apa? - veregettem meg gyengéden a hátát, majd leűltem vele szembe.

Titkon, fürkésztem az arcát, de nem volt valami élettel teli. Sápadt volt. A keze, enyhén remegett. Apám gyerekkorába is jóképű volt. Ez mai napig nem változott, csak kicsit megőszűlt. Az elegáns pólójára, egy fekete öltönyt dobott fel. A karika gyűrűje az ujján csillogott.

- Megvagyok fiam - dőlt hátra a fotelben. - Nos. Jutottál valamire ezzel az Anett üggyel? - kérdezte.

- Ha a tárgyalásig eljutunk, talán kér a bíróságon távoltartási végzést. Persze ha azt akarja, hogy az apja maradjon távol a gyerekétől - mondtam.

- Ilyenek az elvált szülők esetei - köszörűlte meg a torkát, majd rekedten elkezdett köhögni. Felpattantam a székből, töltöttem neki szódavizet, amit átadtam. Beleivott, közben kifújta magát.

- Nem nézel ki túl jól öreg harcos - tettem a vállára a kezemet.

- Tudom fiam. Tudom - simította meg a kézfejemet.

Egy órakkor leparkoltam a kávézó elött.

Amikor Olívia kilépett az ajtón, kivettem a piknik kosarat a kocsiból. A kocsit lezártam, majd átsétáltunk a zebrán, és a Central Park felé vettük az irányt. Olívia kérdőn pillantott rám. Látszólag meglepődött a kezemben tartott kosár láttán.

- Nahát! - mosolyodott el - Tehát tudsz figyelmes is lenni. Nekem ez új - nézett fel rám a nagy ártatlan őzike szemeivel. Viszont a szép puha ajkairól akkor nem tudtam levenni a szememet.

Legszívesebben megcsókolnám. Mivel sokan pillantgattak felénk, felvettem a napszemüvegemet.

- A hölgyek szeretik ha a férfiak figyelmesek nem? - fogtam meg gyengéden a karját, majd magam elé vezettem, és balra kanyarodva eltüntünk egy hatalmas sövény mögött. A sövény takart minket az emberektől, ezért nyugodt szívvel terítettem le egy fehér pokrócot.

- De szeretik - nézett fel rám. - Csak neked sok hátsó szándékod van.

- Hátsó szándékok amik neked is tetszenének, ha engednéd magad nekem - térdeltem le a pokrócra. De Olívia összefont karral állt velem szemben. Hű! Milyen hosszú női lábak! Páratlanok. A fejemre toltam a napszemüvegemet. - A pikniknek az lenne a lényege, hogy ketten együnk. Mégsem szereted a mogyoróvajat? - kérdeztem.

- Átlátok rajtad Logan. Tudom, hogy mi a célod. Az ujjaid köré csavarsz, eléred azt, hogy beléd szeressek, majd megdugsz. Miután meguntál, eldobsz - mondta komoran.

Istenem ez a nő! Ennél nagyobb kihívás nemis kell nekem. Ő egyedűl elbír egyszerre hat nő erejével. Nekem pedig kevés nő tud ellenálni. A sármom miatt. De ez az Olívia a kakukktojás.

- Na beszélj, inkább egyél! - nyúltam a kezéért, és hírtelen lehúztam magamhoz, amire Olívia nem számított, ezért tökéletesen rám esett. Amikor felnéztem rá az ajkunk csak pár centire volt a másikétól. Most, hogy ilyen intim közelségbe kerültünk, sikeresen beszippantottam az illatába. Enyhe virág, és kávézó illata volt. Kis édes. - Most úgy nézel ki mint egy megszeppent őzike. Nem harapok - simítottam meg az egyik barna hajtincsét. Elpirúlt. Rózsaszín színű pír űlt ki az arcára. Zavarban volt a közelségem miatt. Ezt a tudtomra is adta. Olyan volt mint aki menekülni készűlne.

- Öh, akkor nézzük meg azokat a csoda szendvicseket! - nyúlt bal kézzel a kosárhoz, közben pedig gyorsan megtámaszkodott a jobb kezével.

De véletlenűl a férfiasságomon, ami annyira fájt, hogy lehunytam a szememet. - Ó te jó ég! - vette el a kezét. - Nagyon sajnálom Logan! De te húztál magadra! Nem figyeltem! - tette a szája elé a tenyerét.

- Szétnyomtad - suttogtam a fájdalom miatt lányos hangon. Leizzadtam. Te jó ég! Ez fáj - Mi férfiak vigyázunk rá... huh - vettem el tőle a kosarat, majd kivettem az általam készített szendvicseket. Olíviára pillantottam, akinek vörösre pirúlt az arca. A kezébe adtam a szendvicset, amire kérdőn nézett rá.

- Logan, ez saláta! - nevetett fel.

- De mogyorókrémes - mosolyogtam. - Tehát, új vagy New York - ban. Eddig hogy tetszik? - pillantottam rá. Olívia, a lábát a feneke alá húzta, közben elkezdte enni a mogyorókrémes kenyeret.

- Nagyon szép! A Central Park pedig gyönyörű. A berendezkedés miatt igazából most járok itt elöször - harapott bele a kenyérbe. Francba! Miért nem tudok valami jobb kaját csinálni? Esküszöm, hogy majd veszek egy szakácskönyvet. De legalább én készítettem. Valaki anyira sem tisztel meg egy randit, hogy inkább rendelt kaját visz el rá.

- Ha ezt tudtam volna, akkor olyan helyet választok, ahonann rálátást kapsz a tóra - néztem a szemébe.

- Jó ez itt. Sokkal nyugodtabb. A kávézóban ma nagyon sokan voltak. Elegem van az emberekből.

- Ezt megtudom érteni. Nekem is néha sok az emberekből.

Ekkor felvonta a szemöldökét. Én pedig félre biccentettem a fejemet.

- Mindig is jogásznak tanultál? Neked jó az, hogy ügyvéd vagy? - érdeklődött, de én a válaszom elött, végignéztem rajta.

Gyönyörűszép a napfényben. Egy deka smink sem volt az arcán. Természetesen szép arca volt. Szép volt a mosolya is.

- Én szeretem. Néha sok munkával jár, de nekem ez így jó. A közelben van az irodám - adtam a tudtára. - Csak ha egyszer meglátogatnál - haraptam az alsó ajkamba.

- Inkább kihagynám - adta a tudtomra nevetve, majd észre vettem valamit. Az ajka szélén ott tátongott egy kis mogyorókrém. Én pedig hírtelen hozzá hajoltam, oldalra döntöttem a fejemet, és egy pici puszi kiséretében lenyaltam a mogyorókrémet. Olívia pedig tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Narancslét? - vettem ki a kosárból az üveget.

De Olívia még mindig csak nézett.

- Logan! - dobott nekem egy alufólia galacsint, amit visszadobtam neki. Olívia pedig megint nekem dobta, és ezúttal az arcomat találta el vele.

- Olyanok vagytok mint a kisgyerekek - nézett ránk egy kisfiú, Olíviával pedig összenéztünk, és felnevettünk.

Nap végére a kávézóhoz sétáltunk, majd lepillantottam Olíviára.

- Mégsem vagyok akkora egoista igaz?

- Jobban örűlnék ha nem lennének hátsó szándékaid - sétáltunk el a kávézó elött.

Kár, hogy így gondolja. Mert nekem nem valóak a komoly párkapcsolatok.

- Hazakisérlek - mondtam, miközben rezgett az iphone - om. A fülemhez emeltem. - Halló?

- Logan?! - szólt bele az anyukám.

- Anya? - torpantam meg. Sírt.

- Fiam, gyere a korházba! - mondta, én meg egyszerűen homályosan kezdtem el látni mindent. Kinyomtam a telefonomat.

- Olívia, siess haza! Elkell mennem! - néztem rá, majd a kocsimhoz siettem, beszálltam és padlógázt nyomtam. Ott hagytam őt a járda közepén, amit biztos nem fog nekem megbocsájtani. Az autó sor miatt, a dudát nyomva a BMW- n kerűltem ki az autókat, és remegő kezekkel indekszeltem fel a korház felé vezető útszakaszra.